augusztus 2010 hónap bejegyzései

Az elátkozott második forduló

masodik_forduloNem volt olyan bajnoki rajt az elmúlt közel negyven évben, hogy ne vártam volna izgatottan és feszülten a nyitómérkőzést. Azoknak mindig volt valami megmagyarázhatatlan kisugárzása. Hosszú várakozás, felfokozott hangulat, új játékosok, sok esetben új edző – ezek mind közrejátszottak ahhoz, hogy a bajnoki nyitányok mindig emlékezetesek maradjanak. Főleg azok, ahol olyan győzelmek és olyan bemutatkozások társultak, melyek az egész Ferencváros történelmére jelentős hatással voltak.

Ehhez, ha még hozzávesszük, hogy a bajnoki nyitányok általában jól szoktak sikerülni a Fradinak (főleg a Szentélyben), akkor nem lehet csodálkozni azon, hogy a focií­nség mellett a győzelmi mámor semmivel sem pótolható érzése tette emlékezetessé az első mérkőzéseket. Jegyzetem cí­méből könnyen ki lehet találni, hogy elsősorban nem ezekről szeretnék értekezni, hanem a folytatásról. Nem is tehetek másként, hiszen a jelenleg bajnokságban is a második forduló következik. Ráadásul egy olyan első mérkőzés után, amit nagyon vártunk, és ahol egy új és átalakuló félben lévő Ferencváros nyert úgy 2:1-re, hogy a lefújás után percekig zúgott a taps a lelátón. A „csoda” az egészben az volt, hogy nem elsősorban a játékot dí­jazta a közönség, hanem azt, hogy hosszú évek után sokan érezték úgy, újra van egy szerethető csapatunk. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Brazil-magyar futballcsaták

brazil-magyar-futballcsatak_0023A Fradi Dél-Amerikában (1929,1931)

Végigtekintettük a magyar és a brazil válogatott hivatalos mérkőzéseit, az olimpiai csapatok küzdelmeit, következzenek a felkészülési meccsek, barátságos találkozók.

Magyarországon 1926-ban bevezették – pontosabban szólva engedélyezték – a profizmust a labdarúgásban. Egyrészt a külföldi példák ösztönözték erre az MLSZ-t, másrészt a külföld felé kacsingató focisták itthon tartása volt a cél. A szervezeten belül profi és amatőr al-szövetség jött létre. Az 1926-27-es „profi” bajnokság első osztályában tí­z csapat vett részt, ebből nyolc volt budapesti. Az első győztes a Ferencváros FC lett, az Újpest FC előtt.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Orth és társai – Orth – Schlosser – Zsák

orth-es-tarsai-orth-schlosser-zsak_0019Slózi a budai Fehér Sas téri polgári iskolát magánúton végezte el. Utána kinevezték segédhivatali tisztviselőnek, a városházán.
Csak a „fényes és biztos” állás után tartották meg az esküvőt, és állhatott Elza fehér fátyolban Imre mellett a Kossuth Lajos utcai Streliczky fényképész lencséje elé.

Elza és a futball töltötte be ettől kezdve az egész életét. Az ifjú Schlosserné igazi „futball-feleségként” intézte a család ügyeit. A fiatalasszony büszke volt a férjére. Fényképét barátnőinek sűrűn mutogatta :
– Ez a férjem … A Slózi. .. Tudod, milyen gyönyörű görbe lába van!

A Schlosser-féle görbe láb egyszeribe stí­lszerűvé vált. A gyerekek utánozták a járását. Sokszor úgy tűnt, mintha csupa angolkóros, hajlott lábú gyerek rúgná a grundokon a labdát.

Az FTC és a válogatott csapat mérkőzéseire sokan Schlosser játéka miatt mentek ki. A régi idők pesti, különösen Franzstadti -ferencvárosi – polgárai előtt valóságos nemzeti hősnek számí­tott.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2027. január 9.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK