január 2012 hónap bejegyzései

„A Fradiból nem szabad elmenni, csak ha küldenek” – Tóth Bence búcsúszavai

pepsifoci.hu

Tóth Bence volt az a játékos, aki a legrégebben tagja volt a keretnek. Egészen mostanáig, a fiatal játékos ugyanis távozik az Üllői útról. Tóth végleg eligazol az FTC-től, a pepsifoci.hu vele készí­tett interjúból kiderül, ez elsősorban az ő döntése volt. A ferencvárosi szurkolók éveken át őt tartották az egyik legnagyobb reménységnek, de a két fél kapcsolata most megszakad. Tóth a pepsifoci.hu-nak beszélt arról, mi vezetett a döntésig, milyen hatással volt rá egy korábbi Fradi-legenda intelme, az is szóba kerül, végleg bezárta-e a kaput maga mögött, de reagál Orosz Pál nyáron vele kapcsolatosan elhangzott kijelentésére is. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Múltidéző: 1968. január 9.

Egy kicsit mindig irigykedtem azokra, akik az emlékeik raktárából akkor húzzák elő a legkedvesebb pillanatokat amikor csak szükségük van elkalandozni a múlt kacskaringós ösvényein. Bár ha jól belegondolunk, a Ferencváros több mint száz éves történelme során annyi sikert jegyeztek fel és örökí­tettek meg, hogy ezeket még kronológia sorrendbe is komoly munka rendszerezni. Ezért is kedvelem honlapunk naptár funkcióját és néha ezért is vagyok „dühös” magamra, ha egy-egy dátumhoz tartozó dicsőséges győzelem és siker nem ugrik be automatikusan. Valószí­nűleg nem vagyok egyedül ezzel a ”képességemmel”, hiszen tegyük a kezünkre a szí­vünkre: a fenti dátumról első ránézésre kinek ugrott be egy angliai mérkőzés, egy varázslatos győzelem mely örökre beí­rta magát a dicsőséges múltunk aranykönyvébe? Egy kattintás ide a folytatáshoz....

BÚÉK 2012!

„Hiszek benne, hogy úgy fogom szemlélni ezt az új évet, mintha a következő 365 nap most peregne le először a szemem előtt – meglepetéssel és csodával fogom nézni a körülöttem lévőket, örömmel fedezve fel, hogy mellettem vannak, s megosztozunk a szeretet nevű valamin, amiről ugyan sokat beszélünk, de kevésbé értjük.”

Tapolca, 2027. január 9.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK