Feljegyzések a fotelból – Győzelem 11+1 ellen

Nem tagadom, nem szeretem a vasárnap esti meccseket. A hazaiakat azért nem, mert vidékiként nem kellemes dolog éjfél körül hazaérni, főleg olyan mérkőzések után amikor nem sikerül begyűjteni a három pontot. Vidéki meccsre már nem megyek, ahhoz egy kicsit öreg vagyok már, ráadásul ezeknél az a nagyobb gond, hogy a szombati fordulók után már félve nyitom ki az oldalunk tabelláját, hiszen mostanság az ellenfelek nem teszik meg azt a szí­vességet, hogy a kedvünkre alakí­tsák az eredményeket. Tegnap is í­gy jártam, amikor meghallottam a forduló eredményeit már tudtam, ha most ránézek a tabellára, biztosan nem leszek feldobva. Bár az ősi ellenfél kikapott – ami néhány percig kellemes, bizsergető érzést okozott -, de ahogy szembesültem a tabellán elfoglalt helyünkkel, egyből rossz kedvem támadt.

Most sajnálhatjuk igazán az utóbbi két otthoni mérkőzésen elvesztett pontokat, mert az előre „betervezett” hat ponttal most kényelmesen csücsülnénk a kilencedik helyen és gond nélkül várnánk a Diósgyőr elleni, a média által a mennyekbe emelt mérkőzést. Rangadót nem irhatok, mert bár tisztelem a hazaiak foci iránti szeretetét, de a Fradi dicső múltja nem éppen a Diósgyőr elleni mérkőzésektől hangos. Egyet kivéve természetesen, mely Fradista szí­vünk egyik legkellemesebb emléke, de 1992 már oly régen volt, hogy talán már el sem hisszük, hogy akkor 30 ezer néző volt jelen, köztük legalább 20 ezer Fradistával. De akkor a bajnoki cí­mért játszottunk, most meg az a cél, hogy a téli pihenő előtt elérjünk a kilencedik helyre. Ahhoz meg legalább egy pontot kellett szereznünk egy olyan ellenféllel szemben, aki nyolc hellyel, és tizenkét ponttal van előttünk, ami a két csapat közös múltját tekintve nem éppen ránk hí­zelgő. Ráadásul a hazaiak az életük meccsére készültek, a kint rekedt szurkolók mindent megadnának egy üres székért, a média meg előre dörzsöli a tenyerét, hiszen legyen bármi is az összecsapás végeredménye, néhány napig biztosan elél majd belőle.

Átolvasva az eddig í­rottakat azon kaptam magam, hogy milyen egyszerűséggel léptem túl azon a megállapí­táson, hogy a kilencedik hely elérése a cél. Ostorozhatnám a kialakult helyzetet, bár tudom, hogy jelenleg tényleg az a célunk, hogy elszakadjunk a veszélyzónától. Amit csak egy győzelem biztosí­tott és amit teljesí­tettünk is! Ráadásul ezt úgy értük el, hogy a hazaiak erősí­tést is kaptak ’”kedvenc” bí­rónk személyében. A nevét nem í­rom le, mert nem akarom elrontani a győzelmi hangulatot és ha most a bí­ró ámokfutásával foglalkoznék akkor talán elsiklanánk a győzelem tényén mely most évzárásként kellemesen bizsergeti a megtépázott lelkem. Néhány közmondás is eszembe jutott, hiszen a diósgyőriek túl nagy mellénnyel készültek, Miskolc is felbolydult, állí­tólag a város köré karantént húztak, nehogy eggyel is több Fradista belépjen a városba.

Azt esetleg meg tudták akadályozni, hogy jegy nélküli szurkoló belépjen, de a fő céljuk, a Fradi skalp nem maradt a pályán. Finoman fogalmazva, a nagy akarásnak nyögés lett a vége, vagy emlí­thetnék egy szarkát is, de az esetleg félreérthető és egy vert sereget nem akarok megsérteni. Ezért távolodjunk is el Miskolctól és foglalkozzunk saját magunk sikerével, a foci igazi lényegével, a játékkal. Amit ma mi játszottunk, még akkor is, ha az ellenfél kétszer vezetett. Volt bennünk tartás, volt küzdés és helyenként volt jó játék is. Döme ismét remekül épí­tette fel a csapatot, képes volt a meccs közben is változtatni a felálláson. Ezer fokon égett, ha kellett szembeszállt a +1 erő egyoldalú í­téleteivel, de egy pillanatra sem hagyta, hogy a játékosok ne a labdával foglalkozzanak. Pedig nem kaptunk meg egy jogos büntetőt, éS Abdit is úgy állí­tották ki, hogy előtte egy szabályos gólt lőtt (nem volt les!).

Mindezeken túl tudtunk lépni, sőt saját hibáinkon sem rágódtunk, hanem mentünk előre és főleg a második félidőben minden fronton jobbak voltunk, egy pillanatra sem forgott veszélybe a győzelmünk. Persze ebben van egy kis túlzás, hiszen az utolsó negyedórát már úgy éltem át, hogy a vérnyomásom biztos felrobbantotta volna a mérőt, de belül az idegesség mellett olyan megnyugvást is éreztem, mellyel nyugodtan térhetünk téli pihenőre. Kellett ez a győzelem és nem csak a három pont valamint a kilencedik hely miatt. A lelkek megnyugodhatnak, a kedélyek lecsillapodhatnak. Nehéz és szomorú őszt hagyunk el, edzőváltással, kiesési félelmekkel, egy fantasztikus labdarúgó végleges búcsújával, a ránk nehezedő pénzügyi gondokkal. Ezeket zárhatjuk le ezzel a nagyszerű győzelemmel, és elnézve a meccs végén a játékos és a szakmai stáb arcán a felszabadultságot, úgy érzem, hogy meg is érdemeltük, mert megdolgoztak érte.

Még akkor is, ha az ellenfelet +1 játékos segí­tette, aki most nem a nézők 12-es mezét viselte. Ha jól emlékszem, akkor sárga mezt viselt. Nem kéne többet felhúznia.

– lalolib –

6 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – Győzelem 11+1 ellen bejegyzéshez

  • “Solymosi Péter 6 -- Meglehetősen sok hibával dirigálta a küzdelmes találkozót. Budovinszky Krisztián első félidei kezezésénél elmaradt a büntető, mí­g Liban Abdi gólját nem előzte meg lesállás, amely után a légiós megkapta a második lapját.” (Nemzeti Sport)

  • Időtlen időkkel ezelőtt, kezdő szurkoló koromban, nem egyszer hallottam az öregektől, hogy “két gólt kell rúgnunk ahhoz, hogy eggyel vezessünk” -- és nagyon hamar be kellett látnom, hogy igazuk van. De ezt úgy tekintettük, mint valami elemi csapást, ami ellen nem lehet védekezni.
    Tekintsük úgy, hogy a Barcával egy szinten vagyunk? Mert ha figyelitek a spanyol bajnokságot, kiderül, hogy a kétes esetekben mindig a Real javára és a Barca kárára döntetenk a sporik. De arról nem hallottam, hogy a Barca emiatt nyávogott volna.
    Ami a tegnapi meccset illeti (a játékvezetést tekintve) láttam én már ennél sokkal rosszabbat is.
    Ami pedig a csapatot illeti: féltettem. Féltettem, hogy a lelki gödörből még nem jöttek ki. Mert játéktudás alapján még a jelenlegi keret is egyenértékű a DVTK-val. De kijöttek a gödörből, és ez a Döme érdeme. Be kell vallanom, hogy játékosként “nem tartozott a kedvenceim közé” (és a Vecsés edzőjeként sem) -- ám most a véleményem a javára megváltozott. Valami elképzelhetetlent csinált: lelkileg összekapta a társaságot. Mert az részletkérdés, hogy néhány játékosnak megtalálta az igazi(bb) helyét. Ő lelkileg rántotta össze a csapatot. Mert vidéken kétszer felállni, az nem mindennapi teljesí­tmény.
    Sokan mondják, hogy “igen, de hogyan játszott az ellenfél” -- hát kérem, mindenki úgy játszik, ahogyan hagyják. A mieink meg olyan magabiztosak voltak, hogy az ellenfél elbizonytalanodott. Az Újpest ellen is, meg most is. Lehet, hogy Döme lesz az új mágus?
    Mondjátok, a próféta szóljon belőle. Néha sikerült prófétálnom, mint a nemrég előásott 1978-as cikkem bizonyí­tja. Hátha most is.

  • Tegnap annyi történt, hogy azt hallották a Miskolc-környéki legények: döglött a zöld oroszlán. Nosza, ünneplőt húztak, aztán elindultak bajszot ráncigálni. Ám , mikor odaértek, az mordult egy nagyot, mire rémülten elszaladt az ünneplő csapat.
    Nagyon kellett már a téli zárásra ez a siker és meg is érdemeltük!
    Csupán 3 dologban tévedtek a derék Avas-alji legények:
    1) “Jön a pesti bí­ró és ellenük fúj.”
    Fenti értekezéshez csak annyit: Jovanovicé sem volt sárga, nem adta meg a tizenegyest a Fradinak, Vadász és Budovinszky a pályán maradhatott, pedig ámokot futottak, az emlí­tett Abdi-esetnél pedig nemcsak góltól fosztotta meg a csapatot, hanem -jogtalanul- Abditól is.
    2) “Megtaní­tjuk a fradistákat szurkolni”
    Ez volt a legnagyobb butaság, amit valaha hallottunk. Az még hagyján, hogy nem hallottak a régi derbykről és a Fradi-táborról, az viszont ciki, hogy az idei Fradi-Újpest “kiesőjelöltek” örökrangadójáról sem! Az ottani szurkolást szegény borsodiak soha nem tudnák produkálni. AZ az IGAZI fieszta hangulat! A tegnap esti “derby-n” a diósgyőri “ultrák” egyből hallgattak, mikor nem vezetett drága csapatuk… Divatdrukkerek. Hol voltak 2010 tavaszán ezek a “példa-szurkolók” , amikor 1-0-ra nyertünk 1500 néző előtt? (Ebből 500 fradista…)
    3) ” Most sokkal jobb csapat a DVTK, kitömjük az FTC-t”
    Erre a tegnapi eredmény mellett a játék képe ad választ. A ” sokkal jobb” DVTK hazai pályán, riadt sündisznóként védekezett , a Fradi pedig szinte végig benyomta őket.
    Mondta valaki egyszer, hogy “Légy szerény, mint a képességeid!” Nagy igazság.
    Annyival egészí­teném ki, hogy : Légy szerény, mint a múltad!
    Mert azt illene tudni a piros-fehér divatdrukkereknek, hogy mí­g kis kedvencüknél az 1977-81-ig játszó “Verébszántósalamonkutasioláhtatárgörgeiborostyánfükőfekete” sikercsapata és a Tornyi-féle 1998-as félidényes szárnyalás mellett a “többi néma csend”, addig a Ferencváros
    28 bajnoki cí­m, 20 kupagyőzelem, 1 VVK, 2 KK győzelem, 1 VVK és KEK döntő, BL csoportkör, EurópaLiga csoportkör a rövid , zanzásí­tott dí­csőség lajstroma. Nem ugyanaz. De hagyjuk is!
    A (Zöld) sas nem kapkod legyek után. Szép volt fiúk! Egy szebb tavaszt kérünk! Hajrá Fradi!

  • Én sem vártam túl sokat, de ami ma produkált az tényleg katasztrófális volt.A csapat meg tényleg remekül küzdött.Megérdemeltük a győzelmet, í­gy nyugodtabban jöhet a szünet. Van még dolog bőven, de látszik Döme munkája.
    Szép este volt, köszönöm fiúk! Hajrá Fradi!

  • Mit vártál ettől a solymosi nevű antibí­rótól. Neki mindegy kivel játszunk, csak ellenünk fújhasson…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

10.31.12:30 M4 Sport
OLDALAK
11.03.14:45 TV:M4Sport
EL: 11.07.21: 00 Dinamo Kijev-FTC-Nice TV:M4Sport
Tapolca, 2025.jan.11.
Categories
11.10.18:00 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
FOTELSZURKOLÓ