Már gyerekkorában is felborította az asztalt, ha nem állt nyerésre a társasjátékban, és nem tagadja, néha 35 évesen is átlép egy határt, amivel túlmegy a győzni akaráson. Dragóner Attila ugyanakkor nem tartja magát brutális labdarúgónak, pedig tavaly három-, idén pedig kétmeccses eltiltást kapott könyöklésért. A Ferencváros huszonnyolcszoros válogatott védője megpróbálja a maga eszközeivel kibékíteni a Fradi-szurkolókat, de állítja, nem ő vitte be nekik tavaly a petárdákat.
– Komolyan hitt benne, hogy az MLSZ eltörölheti a ZTE elleni piros lapért kapott kétmeccses eltiltását?
– Az őszi, Diósgyőr elleni mérkőzésen a játékvezető nem állított ki, viszont utólag, a videofelvételek alapján jogosan eltiltottak. Épp ezért most úgy gondoltam, hogy a mérkőzés felvételeit visszanézve megpróbálok kiállni a magam igazáért. Biztos voltam a dolgomban, egyértelmű, hogy nem történt semmi olyan, amiért piros lapot kellett volna kapnom. Ám, mint kiderült, az MLSZ fegyelmi határozataiban nincs olyan lehetőség, hogy ha valakit kiállítanak, akkor ne kapjon eltiltást, hiába derül ki utólag, hogy igazságtalan volt a piros lap. Pedig amikor Gera Zoltánt Törökországban teljesen jogtalanul kiállították, az UEFA eltörölte az eltiltását, nálunk viszont ezt nem lehet megtenni.
– Még ha most igaza is volt, az eltiltásait látva sok szurkoló már nem azt mondja, hogy Dragóner Attila kemény védő, hanem azt, hogy brutális. Lemoshatónak tartja az ilyen jelzőket?
– Egy évvel ezelőtt senki nem tudott volna említeni egyetlen olyan esetet sem, hogy valakit arcon könyököltem. Tavaly tavasszal, még az NB II-ben az arcom szilánkosra tört, most is benne van két platinalemez, akkora volt a fejem, mint egy medicinlabda, háromórás műtéten estem át, a sérülésemről mégis csak annyit mondtak, hogy gyakran előfordul az ilyesmi a mérkőzések hevében. Akkor azt nyilatkoztam, hogy véletlen volt, nem akartam az ellenfél fiatal játékosának rosszat, pedig egyértelműen szándékos volt a könyöklése.
– Ezt most miért hozta fel?
– Mert ez is hárommeccses eltiltást ért, ugyanúgy, mint az én diósgyőri esetem, amelyért megérdemeltem a büntetést, még akkor is, ha közel sem vont háromórás műtétet maga után. Az eredeti kérdésre visszatérve, nem hiszem, hogy bárkit meg kellene bélyegezni Magyarországon azzal, hogy, mondjuk, szeret vagy nem szeret edzeni, brutális vagy nem brutális. Én ebben nem hiszek, abban viszont igen, hogy a játékvezetői tévedések hosszú távon kiegyenlítik egymást. És azt sem gondolom, hogy a bírók pikkelnének ránk. Természetesen van olyan bíró, aki megpróbálja az erejét fitogtatni az Üllői úton, és rossz döntéseket is hoz, de ez benne van a sportban.
– Csank János ZTE-edző szerint igenis szándékosan könyökölt a ZTE ellen, aminek részben az az oka, hogy rossz irányban változik a fejelések technikája Magyarországon.
– Craig Short is beszélt már arról, hogy Angliában másképp tanítják a felugrást, mint Magyarországon. Ott magasabbra ugranak a fejeléskor, és ehhez elengedhetetlen, hogy a játékos kirakja a kezét, mert óriási harc van a mérkőzéseken. Ez ott szokványos, edzésen is előfordul, és viccesnek tartják az ütközéseket. Én annyira már nem. Rossz, hogy nem játszhatok két mérkőzésen, főleg, hogy úgy érzem, jogtalanul kell pihennem, de már megbékéltem ezzel. Ilyen a labdarúgás. Egyszer-egyszer följebb megy az adrenalin, és becsúsznak olyan jelenetek, amelyek nem biztos, hogy odaillők.
– Milyen jelzőkkel illetné a saját védőmunkáját?
– Hazudnék, ha azt mondanám, néha nem száll le a köd. Imádok nyerni. Ha valaki kijön edzésre, láthatja is ezt, vagy ha megkérdezi bármelyik korábbi edzőmet, ők is megmondják: minden gyakorlatban győzni akarok, legyen szó bukfencversenyről vagy kézenállásról. Néha átlépek egy olyan határt, ami túlmegy a győzni akaráson. Gyerekkoromban, amikor „Ki nevet a végén?”-t játszottunk a családommal, ha nem álltam nyerésre, az utolsó pillanatban borítottam az asztalt. Nem mondom, hogy angyal vagyok, van egy vérmérsékletem, néha kemény vagyok, de nem vagyok alattomos.
– Elég sok rossz dolog történt önnel az elmúlt időszakban, ha az elmúlt egy év újrakezdődne, lenne bármi, amit másképp csinálna?
– Már harminc éve focizom, s mindig voltak jó időszakok és hullámvölgyek a pályafutásomban, sok mindent megéltem már: bajnok lettem, csúcson voltam, légióskodtam, beválasztottak az év csapatába, kijutottam az olimpiára, huszonnyolcszor voltam válogatott. De ugyanígy voltak olyan rossz időszakok, amelyeknek az okát máig nem tudtam megfejteni. Van, hogy nagyon akarsz valamit, de mégsem jön össze semmi. Horváth Feri barátom – akivel a Fradiban és a válogatottban is játszottam együtt – mesélte, hogy volt olyan éve, amikor szinte minden lövéséből gól lett, a hátáról is a kapuba pattant a labda, és rúgott húszat, de volt olyan fél éve is, hogy hat-hét kapufát rúgott, a gólszerzés pedig csak nem akart összejönni. Úgy vélem, hosszú távon a szerencse és a balszerencse is kiegyenlíti egymást.
– Igaz, hogy a távozás is megfordult a fejében?
– Amikor az NB II-ből nem jutottunk fel a Fradival, felajánlottam: ha nélkülem jobban megy, akkor veszem a kalapom, de hál’ istennek erre nem került sor. Büszke vagyok arra, hogy a Ferencvárosban ennyiszer pályára tudtam lépni. Örülök, hogy Bobby Davison után Craig Short is ragaszkodott hozzám, és már most arra koncentrálok, hogy a Vasas elleni visszatérésemkor teljes erővel a csapatot segítsem.
– Erősebb a tavaszi csapat az őszinél?
– Nehéz megmondani, hiszen még csak három fordulón vagyunk túl, az biztos, hogy a játékban előreléptünk valamennyire. Annak örülnék a legjobban, ha a Fradi szerethető csapat lenne, a közönség szíve együtt dobbanna a csapatéval, és ismét megtelne az Üllői úti lelátó.
– Legutóbb csak kétezer-ötszázan biztatták a Fradit, ennek a sok drukker által ellenzett szurkolói kártya az oka?
– Óriási élmény nagy közönség előtt játszani, ezt meg is szoktuk, így meglepődve láttuk, hogy kevesebben látogattak ki a mérkőzésre. Ebbe nem tudunk beleszólni. Nem biztos, hogy valóra válik, amit mondok, de szerintem előbb-utóbb minden magyar csapatnál bevezetik a szurkolói kártyát. A Fradit a tizenöt őszi meccséből tizenhármon megbüntették valamiért, ezt vissza kell szorítani. Lehet, hogy a miénk lesz az első csapat, ahol rend van, ráadásul úgy, hogy a lelátón ott ül az összes szurkoló, és teli torokból üvölti majd, hogy „Hajrá, Fradi!”
– Egyelőre mintha távol lenne ettől a klub, úgy tudjuk, egyes szurkolói csoportok harcban állnak egymással, a Ferencváros Szurkolók Szövetsége pedig fenyegetésekre hivatkozva megszűnt.
– 1996-97-ben Simi (Simon Tibor – a szerk.) mutatott be a különböző szurkolói csoportoknak, de korábban én is drukker voltam, így tudom, mit éreznek és mit gondolnak. Az utóbbi években történtek olyan dolgok, amelyek miatt egyeztetni kell, hiszen az senkinek sem jó, ha a szurkolók nincsenek ott a lelátón. A most érkezett egyik angol srácnak fényképen kellett megmutatnom, hogy milyen az, amikor telt ház előtt játszik a csapat. Próbálok a magam eszközeivel lépéseket tenni azért, hogy újra egységes legyen a Fradi-tábor, s hogy minden szurkolói zászló újra kinn legyen a stadionban.
– Nemrég még a petárda is mindennapos vendég volt az Üllői úton.
– Ezt az ügyet én már el is felejtettem. Az akkori elnök, Terry Robinson kapott egy olyan információt, hogy én és Lipcsei Gábor vagyunk azok, akik petárdát csempésztek a stadionba. Holott sem a rendőrségnél, sem az MLSZ-nél nem jelent meg a nevünk, de addig, amíg a rendőrségi ügy le nem zárult, felfüggesztettek minket a munkavégzés alól. Miután lezárult az ügy, és a klub megkapta a rendőrségi igazolást, folytathattunk a munkát, edzésre is újra járhattam. Nem esett jól, de már vége.
– Akkor nem ön vitte be a petárdát?
– Nem, dehogy vittem be (nevet).
– Kevin McCabe tényleg nagy csapatot fog csinálni a Fradiból?
– Amit a játékosok látnak, abból úgy tűnik, hogy igen. Hol van már az az idő, amikor négy-öt hónapig nem kapott fizetést egy játékos? Ez nála elképzelhetetlen. A fejlesztések folyamatosan, a tervek szerint alakulnak, és mi azt a tájékoztatást kaptuk, hogy minden, így az új stadion is időben kész lesz.
– Az új játékosok elég erősítést jelentenek ahhoz, hogy előbb-utóbb dobogós legyen a csapat?
– Hogy a célokat kikkel lehet elérni, arról a vezetőedző dönt. A Ferencvárosnál a minimális cél, hogy versenyben legyen a bajnoki aranyért, jelen helyzetben nem vagyunk versenyben, ami a közös felelősségünk, felesleges egyénekre mutogatni. Remélem, beérünk, mint a jó bor, és jövőre előretörünk.
– Harmincöt évesen milyen erőben érzi magát, önnel együtt érhetők el a kitűzött célok?
– Minden edzésen kihajtom magam, Craig Short pedig azt mondta, ő épp harmincnégy-harmincöt éves korában volt a legjobb formában, nála nem a kor számít, amikor összeállítja a kezdőcsapatot, a tizenhét éves tehetségnek és a harminchét éves veteránnak ugyanolyanok az esélyei. Nyáron lejár a szerződésem, ha szükség van rám, akkor itt folytatom, ha másképp alakul a sorsom, ráérek majd gondolkodni a hogyan továbbon.
– Mi a legtöbb, amit idén még kihozhat saját magából?
– 18 éves korom óta mindig voltak céljaim, ezek vittek előre. Szerettem volna a Fradiban játszani, válogatott akartam lenni, ki akartam jutni az olimpiára, légiósnak akartam állni, ezeket próbáltam elérni, és sikerrel is jártam. Most az a legfőbb célom, hogy amikor visszatérek a Vasas ellen, százszázalékos állapotban legyek, győzzünk, majd a csapat gerince a bajnokság végére úgy álljon össze, hogy jövőre igenis a bajnoki címért legyen versenyben a Fradi, Dragóner Attilával a védelem tengelyében.
(Juha Pál – origo.hu / Fotó: Csanádi Márton)
Vélemény, hozzászólás?