Már 17 évesen az NB II-es BVSC kapuját őrizte. 1958-ban a vasutas-csapat színeiben mutatkozott be az NB I-ben az ekkor már ifi-válogatott kapus.
A BVSC után a katonaévek következtek, a leszerelés után 1962 decemberében került a Ferencvároshoz.
A Fradi híres „gumiemberének” (Szepesi György nevezte el így a Honvéd ellen megnyert 1:0-s mérkőzés rádióközvetítése során) az 1963-as volt a legjobb éve.
Már az első két tétmérkőzésén 11-est védett és 1963 tavaszán sorra hárított nehéz és kritikus helyzetekben. Nagy részt vállalt a bajnoki elsőségből. Tizenhárom mérkőzésen tíz gólt kapott, hat találkozón „lehúzta a rolót”.
Élete talán legnagyobb védéseit a pécsiek ellen mutatta be. A mezőny legjobbjáról így írtak a Népsportban:
Kizárólagosan Aczélnak köszönhető, hogy a Ferencváros a mérkőzés hajrájában nem kapott gólt. Pompás, ösztönös lábmozdulattal hárította Rádi két lépésről leadott lövését. Még a kapus sem tudta, hogyan került a kapu fölé a labda, csak akkor döbbent rá, hogy nagy dolgot vitt véghez, amikor társai ölelgették.
1963-ban az olimpiai válogatott keretébe is bekerült, de egy sérülés miatt kimaradt a tokiói keretből.
1964-től a bombaformában lévő Géczi István tartalékjaként már alig jutott szóhoz. 1965 decemberében át is igazolt a Dunaújvárosi Kohászhoz, ahol 1970-ig védett.
Visszavonulása után megszakadt a kapcsolata a labdarúgással. A hetvenes-nyolcvanas években a Filmgyár díszletmunkásaként dolgozott.
(Gyenes J. András interjújának felhasználásával)
Vélemény, hozzászólás?