2021.IX.3. FK TSC – Ferencváros: 2-1

A Topolya a Ferencváros legyőzésével avatta fel új stadionját

Elkészült Topolyán az aréna, magyar segítséggel, az átadón Nyilasi Tibor és Kovács István vágta át a szalagot.

A vajdasági magyarok körében a legnépszerűbb magyarországi csapat ellen lépett pályára a Topolyai SC a legmodernebb szerbiai stadion ünnepélyes átadásán, és a TSC 2–1-re legyőzte a Ferencvárost az avatóünnepség csúcspontjaként.

A mérkőzés:

FK TSC — Ferencváros: 2-1 (1-0)
Topolya, 17:00. 4.500 néző.
Vezette: N. Szimovics

FK TSC: N. Filipovics (Jorgics, 46.) — Sztojkovics (Marszenics, 79.), Antonics, Calusic (B. Varga, 11.) — Sztanojev (Milicsevics, 45.), N. Petrovics, (Sztoiljkovics, 67.), Tomanovics (Szantracs, 46.), Bocskay (Csákány, 79.), Banjac (Susnjar, 79.; Svilar, 88.) — Zec (Djakovac, 46.), Sz. Vukics (Ratkov, 66.)
vezetőedző: Mladen Krsztajics

Ferencváros: Szécsi G. (Mergl, 46.) — Könczey, Cubra (Orosz Marcell, 82.), S. Mmaee (Arday, 82.), Cabraja (Vida K., 62.) — Leandro, Somália (Mazzonetto N., 82.), Vécsei — Nagy O., Nguen (Gera Za*, 82.), Jones
vezetőedző: Peter Stöger

Gól: Sztanojev (15.), Djakovac (90+1.) illetve Vécsei (83. – 11-esből)
Sárga lap: B. Varga (23.), Djakovac (65.), Szantracs (66., 81.) illetve S. Mmaee (27.), Cubra (45+1.)
Kiállítva: Szantracs (81.)

Eltévedni nem lehetett: „A szemafornál balra mentek, máris ott vagytok!” – mutatott irányt a sárga mellénybe bújt úriember.

Ennél pontosabb útba igazításra nem is volt szükség, jóllehet anélkül is megtaláltuk volna a Topolya új stadionját: már két órával a kezdés előtt ellepte a tömeg környező utcákat (lásd még: Marsala Tita, Nusiceva, Svetozara Markovica), ha valaki a lehetetlennel akart próbálkozni, nekiállt parkolóhelyet keresni. Na, ja, a házigazdák „három az egyben” programot kínáltak: a város legújabb gyöngyszemét ugyanúgy láthatták a nézők, mint a TSC-t és az errefelé szintén nagy népszerűségnek örvendő Ferencvárost.

Megkockáztatjuk, amikor kilencvennégy éve először fordult meg Topolyán az FTC, a kíváncsiság nem volt ekkora. Bár az is igaz, hogy a helyiek mindmáig jó szívvel lapoznak vissza a históriás könyvekben addig a napig, amikor a zöld-fehérek első ízben jártak itt. Még akkor is, ha – a tempofradi.hu tudósítása szerint – a Bolykovszky – Hungler I, Takács L. – Wilheim, Rázga, Deák I – Laky, Lyka I, Domján, Oberfrank, Deák II összeállításban pályára lépő, csereként még Farkast és Pillist is bevető amatőr FTC 1927. június ötödikén egy hatost rúgott a TSC-nek. Hogy a 6:1-re végződő barátságos mérkőzésen ki szerezte a gólokat? Sajnálatos módon azt nem közölték. Ellenben 2021. szeptember harmadikán megtudtuk, hogy a heves esőzés miatt kis híján elmaradt az akkori meccs…

Ez a veszély ezúttal nem fenyegetett, az alkalomhoz illőn hét ágra sütött a nap. Borús csak az lehetett, akinek nem jutott belépő. Az érdeklődés tudniillik akkora volt, hogy a 4500 férőhelyes aréna akkor is dugig lett volna, ha háromszor ekkorára szabják. Jellemző, hogy jegyek nem is kerültek piacra, a támogatók, a Szerbiából és Magyarországról egyaránt meghívott vendégek, valamint az éves bérletet megvásárlók megtöltötték a nézőteret. Sokan már akkor felállva tapsoltak, amikor az ünnepi felvezetés első felvonásaként a TSC ifjú növendékei kocogtak a pályára labdával a kezükben. A játékszer egyhamar odakerült, ahova való: a gyerkőcök a lábukkal kezdték el bűvölni. Bebizonyosodott, hogy sok ügyes futballista kis helyen is elfér, legalább száz kisgyerek dajkálta a labdát – a kezdőkörön belül. Ha mindehhez hozzátesszük, hogy Kisbelgrád felől érkezve az első, amit megláttunk Topolyából, az az impozáns akadémia volt, megállapítható, a jövő talán még a jelennél is biztatóbbnak tűnik.

S mostantól már az égieken sem múlhat a siker: a stadiont, amelynek három lelátórészéről is látszik, a Boldogságos Szűz Mária templom tornya, három egyház papja szentelte fel. Lélekemelő pillanatokban a folytatásban sem volt hiány: a Vuk Karadzsics Művelődési Egyesület a szerb, a Kodály Zoltán Magyar Művelődési Egyesület a magyar himnuszt adta elő, majd az egyik oldalsó tribünön magasba emelkedtek a jó előre gondosan kikészített, a két nemzet lobogóját megformáló kartonlapok. A B-közép, azaz a Blue Betyars pedig azzal a lendülettel rázendített az „Itthon vagyunk! Itthon vagyunk!” rigmusra.

Ami azt illeti, a „betyárok” is megérdemelték már, hogy végre szűkebb pátriájukban szurkolhassanak, mert az elmúlt három évben, amíg épült a stadion, imádott csapatukat minden meccsére utazniuk kellett. Tulajdonképpen még otthon is idegenben voltak, hiszen a negyven kilométerre fekvő Zentára kellett elkocsikázniuk, ha el akarták énekelni indulójukat. Márpedig újra és újra dalra fakadtak, ha a vírushelyzet nem engedte, hogy bebocsátást nyerjenek a nézőtérre, a kerítésen kívülről énekelték, hogy „…Harcmező vagy lelátó, a csatát meg kell vívni, károgók hada fog ma is túl gyengének hinni. Nem törődöm velük, nem tudják, hogy én mit érzek, mily hatalmas erő az, mi engem ma vezérel. Ma győzünk, ma nem félünk, ma teljes szívvel élünk, ha jön majd egy boldogabb kor, hogy legyen mit mesélnünk. Büszkén nézi minden vitéz, kinek lelke mennybe szállt, Délvidék lehullt keresztjét felveszi a Kék Betyár”.

S az ünnep folytatódott: a 2012-es Fölszállott a páva vetélkedő győztese, Csizmadia Anna úgy énekelte el a Nélküledet, hogy nyomban megértettük, miért ő nyert a maga kategóriájában. A vajdasági fociért rengeteget tevő, hatalmas tapsot kapó Zsemberi János már nem dalban, hanem szóban mondta el, mit jelent neki ez a nap.

„Először is talán nem árt tisztázni, hogy nem stadion-, hanem pályaavatót tartunk – fogalmazott a TSC elnöke. – Amint láthatják, még nincs teljesen kész, nincs befejezve. Az elképzelés az, hogy sportrekreációs központ legyen, az akadémia centerpályája, itt kapjanak a gyerekek nagy esélyt. Köszönöm a magyar állam támogatását, valamint a Szerb Labdarúgó-szövetség és az önkormányzat együttműködését. A következő bajnoki meccset még Zentán játsszuk, akkor visszaadjuk a zentaiaknak a stadion kulcsát, és azt követően térünk haza. Szeptember végén a Vojvodinát már idehaza fogadjuk, attól fogva leszünk végleg itthon.”

S ha már szóba került a 94 esztendővel ezelőtti találkozó, felelevenítették a városnapi ünnepség keretében 1980. október 14-én lejátszott Topolya–Ferencváros mérkőzést is – két akkori főszereplővel, továbbá olyasvalakivel, aki bármily szomorú, de nem lehetett szemtanúja annak a kilencven percnek.

„Emlékszem arra a meccsre, akkor is ugyanolyan nagy kavarodás volt a városban, mint ma – mondta mosolyogva Zsemberi János. – Mi nem is tudtunk jegyet szerezni, holott édesapám minden mérkőzésen kint volt, a testvérem pedig még játszott is. Azért is hoztunk most sok gyereket a lelátóra, hogy nekik ne kelljen olyan sokat várniuk, mint nekem. S hozzátenném, nagyon örülök annak is, hogy itt vannak velünk olyanok, akik azon a meccsen részt vettek.”

No, igen, egyik oldalról Kovács István, a másik oldalról Nyilasi Tibor karolta át Zsemberi Jánost. A 2–2-re végződő mérkőzés egy-egy gólszerzője. Kovács István, becenevén Haver, 41 évvel ezelőtt a topolyai együttes csapatkapitánya volt. Arra a kérdésre, milyen érzéssel jött a mostani találkozóra, azt felelte, hogy nehezen, elsősorban azért, mert két csapatnak szurkolt egész életében – az egyik a Ferencváros, a másik pedig a Topolya.

„Azon a barátságos mérkőzésen fantasztikus volt a hangulat, mintegy hatezren voltak, és emlékszem, hogy az atlétikapályán is ültek az emberek, onnan nézték a találkozót” – mondta Kovács István, aki nem tagadta, azt szeretné, ha ezúttal is döntetlennel érne véget a meccs, de a labdarúgás nyerne.

Nyilasi Tibor arról beszélt, felemelő neki, hogy ismét itt lehet: „Fergeteges érzés ezen a pályán állni, főleg egy másik gólszerzővel. Emlékeztem a meccsre, de a Népsportban azért utánalapoztam. Barátságos mérkőzés volt, de egyik fél sem engedett a másiknak. A gólom? Én aztán nem tudtam huszonöt méterről nagyot rúgni, de akkor sikerült. Utána jött az egyenlítés, majd békében, barátságban mentünk le a pályáról. Mint mindig, most is Fradi-győzelmet várok, de úgyis döntetlen lesz a vége…”

Békében, barátságban jöttek fel a pályára a TSC és az FTC mai labdarúgói is. Az ünnepi hangulaton talán még az sem rontott volna, ha a negyedik percben Zyen Jones ziccerét nem hárítja bravúrral Nenad Filipovics. A 15. percben viszont már elkönyvelhettük az új pálya első gólját: Jug Sztanojev írta be a nevét a történelemkönyvekbe.

A világhálós lexikonban már az olvasható, hogy nemcsak Lajkó Félix hegedűvirtuóz, Terék Anna költő és Bakay Erzsébet textilművész született a városban, hanem a magyar labdarúgás egyik legendás edzője, Mezey György is. Mindezt azért is említjük, mert ugyan Zomboron látta meg a napvilágot, Topolyán mindenki a szívébe zárta Szabó Zoltánt, aki, fájdalom, már nem élhette meg ezt a napot. A néhai szakember nélkül ma aligha tartana ott a csapat, ahol – sportigazgatóként, illetőleg vezetőedzőként tett nagyon sokat azért, hogy a TSC a legerősebb szerb klubok közé emelkedjen. Nem véletlen, hogy a 2020. december 15-én elhunyt szakvezetőt nem feledik, emlékére és tiszteletére a pályaavatón is felcsendült a „Szabó Zoli a legnagyobb király…” kezdetű dal. Szívszorító volt hallgatni.

A könnyeket aztán felváltotta a mosoly, kiváltképp akkor, amikor a 83. percben Novak Szimovics büntetőt ítélt a vendégek javára. Azt ugyanis Vécsei Bálint értékesítette, így pedig mindenki elkönyvelte, hogy a döntetlent előre „bemondó” Nyilasi Tibor nem csupán a gólszerzéshez ért… Egyvalaki gondolta ezt másképp: az utolsó pillanatban Ifet Djakovac megszerezte a TSC győztes gólját, a tízes skálán a tízesre emelve a hazai örömöt. 2–1

Hiába, így kell hazatérni.

További képek: fradi.hu, nso.hu, Sportfotók

Nyilatkozatok:

Peter Stöger: — Büszkék vagyunk, hogy a mi csapatunk lehetett az első ellenfél ebben a stadionban. Remek meccs volt, mindkét félnek sok esélye volt a gólszerzésre. Sok fiatalunk játszott itt, ez jó lehetőség volt számukra, összességében elégedett vagyok velük. Az 1-1-es döntetlen természetesen jobb eredmény lett volna, de gratulálok az ellenfélnek a stadionavatón elért győzelméhez. Ez egy nagyszerű stadion, Budapesten talán a miénk nagyobb, de ez is nagyon szép, büszkék lehetnének rá. Sok osztrák csapat szeretne ilyen arénát. Az ellenfélnek megvannak a minőségi játékosai, nem meglepő, hogy a TSC a szerb bajnokság második helyén áll.

Vécsei Bálint: — Jó iramú mérkőzés volt, az volt a célunk, hogy 90 percet játszunk, hogy ne essünk ki a bajnoki ritmusból. Megvoltak a helyzeteink, ezekkel jobban kellett volna gazdálkodnunk, de kiegyenlített volt a mérkőzés. Egy nagyon jó minőségű pályán egy jó csapattal játszottunk.

(A Ferencváros és az FK TSC hivatalos honlapja továbbá az nso.hu és a Nemzeti Sport alapján)