Nemzeti Bajnokságok 1945 – 1958

1957/58 – Egy kiélezett bajnokság krónikája: 1958 tavasz

1957-58-bajnokság1958 kemény téllel borí­totta be az országot. Mintha a hideg üzenni is akart volna, mintha hozzá akart volna idomulni a kommunista hatalom szűnni nem akaró dühéhez, mellyel még másfél évvel a forradalom tankokkal való leverése után sem akart megbékélni. Bár a halálos í­téleteket, a bebörtönzéseket nem verték nagydobra, ezekről nagyon keveset í­rtak az újságok, de akik elvesztették hozzátartozójukat, akik nem tudták eltemetni kivégzett szeretteiket, azok tudták, hogy a hatalom még nem számolt le véglegesen a forradalom szereplőivel. A tél keménysége nem csak a hétköznapoknak okozott gondot, de a labdarúgás szerelmesei is aggódva figyelték a havas, jeges pályákat és azon tanakodtak, hogy kedvenceik vajon elkezdték-e már a felkészülést a tavaszi szezonra. Akkor még nem voltak műfüves pályák (sok helyen még füves sem nagyon), nem voltak edzőcentrumok és külföldi edzőtáborba sem jutottak el mindig. Így maradtak a havas edzések, a tornatermek zsámolyai és a fűtetlen futófolyósok. De nem panaszkodtak, végezték a munkájukat, mert ehhez értettek, mert ezt szerették és erre tették fel az életüket. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1957/58 – Egy kiélezett bajnokság krónikája II.: 1957 ősze

1957-58-bajnokságÖsszeállí­tásunk első részét azzal a szurkolói „óhajjal” zártuk mely arról szólt, hogy vajon 1948/49 után sikerül-e újra a Ferencvárosi labdarúgásnak a csúcsra érnie. A válaszra nem kellett sokáig várni, hiszen augusztus 25-én, a Komló ellen megkezdtük az 1957/58-s bajnoki szezont. A szurkolók is nagyon ki voltak éhezve a focira, hiszen az első fordulót közel 200 ezren szurkolták végig! Ez még akkor is hatalmas szám, ha tudjuk, akkoriban szerették kozmetikázni az adatokat. A Fradi nyitó meccsét az újonc Komló ellen a Népstadionban 70 ezren követték végig! Csanádi Árpád végül egyedül Forgácsot hozta fel a „nagyokhoz”, de ha tudja előre, hogy a csapat messze elmarad attól a teljesí­tménytől amire a nagy számú közönség várt, talán több fiatalt rak a kezdőbe. A játékosok talán még nem pihenték ki az ausztrál túra fáradalmait, mert nagyon „unottan, lagymatagul, sőt néha igen fölényeskedve játszottak az újonc komlói együttes ellen”. Ettől függetlenül simán nyertünk 3:1-re, de sajnos előrevetí­tette azt, amit megjósoltak a szurkolók: ha Tatabányán is í­gy játszunk, biztosan vereséggel térünk haza. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1957/58: Egy kiélezett bajnokság krónikája I.

1957-58-bajnokság28-20-1-2-4-1: Mielőtt bárki is idegesen kapna a lottószelvényéhez, az előbbi számok természetesen nem a szerencséhez kapcsolódnak, hanem a sikerhez, a győzelmekhez. És természetesen a Ferencvároshoz. Labdarúgásunk történetét jól ismerők valószí­nűleg be tudják azonosí­tani az előbbi számsort (az első három számot minden bizonnyal), hiszen a sikerek mindig a legfényesebben csillogtak a dicsőséges múltunk évkönyveiben. 28 bajnoki cí­m, 20 magyar kupa győzelem, 1 VVK siker, 2 KK győzelem, 4 szuperkupa és 1 Ligakupa elsőség. Ezek mellett még számos egyéb kupát és serleget nyertünk, melyekről oldalunk is folyamatosan megemlékezik. Ez persze természetes, hiszen végül is a sikerek éltetnek bennünket. De vajon milyen helyet foglalnak el a szí­vünkben a vereségek, az elvesztett kupadöntők és az azok a bajnokságok, melyek az utolsó fordulókban dőltek el – az ellenfeleink javára? Van egy mondás, mely szerint „aki győzni akar, annak egyszer-kétszer bele kell szeretnie saját vereségeibe is”, mely talán elsőre egy kicsit magyarázkodónak hat, de ha belegondolunk, akkor rájövünk, hogy a vereséget úgysem kerülhetjük el az életünk során. Mely fájdalmas ugyan, de ha tudjuk, hogy miért is harcoltunk, akkor a vereségeknek is találunk helyet a szí­vünkbe. Mert részei az életünknek, mert része a történelmünknek.  Egy kattintás ide a folytatáshoz....

A Fradi Ausztráliában IX. – Indonéziában

Indonézia földjén

Augusztus 7-én hajnalban érkeztünk még Djakartába, Indonézia legnagyobb városába, a jelenlegi fővárosba.

A repülőtéren a magyar követség szinte teljes személyzete, valamint az indonéz labdarúgó-szövetség elnöksége várt bennünket. Virágcsokor, ünnepi szónoklat, barátkozás, fényképezés, interjú stb. Szóval a szokásos program. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

A Fradi Ausztráliában VIII. – Ausztrália válogatottja ellen

Kétszer Ausztrália válogatottja ellen

Ausztrál vendéglátóink nagyszerűen szervezték a túrát. A nagy attrakciót, az Ausztrália válogatottja elleni összecsapást, a túra végére állí­tották be. Jó szándékukban egy percig sem kételkedünk. Kétségtelen, hogy az akklimatizálódás érdekében, helyes volt a gyengébb csapatokkal kezdeni. Azonban, mint ahogy azt később tapasztaltuk; számunkra nem volt előnyös, hogy a legerősebb találkozók a végén következtek. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

A Fradi Ausztráliában VII. – A queenslandi „aranylábú” kezdőrúgása

Megtudjuk, hogy külön biztosí­tást lehet kötni részegség esetére is.

— A Lloyds még erre az esetre is biztosí­t — világosí­t fel egyik ausztrál barátunk.
— És Ombódi hazaadásai ellen nem lehetne valamit csinálni? — ugratja Imrét Gulyás.
— Hát azért olyan kockázatot még a Lloyds sem vállalhat — replikázik Dalnoki Jenci. S Imre mosolyog a „húzáson”. Áldott jó természete van. Érti a tréfát.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

A Fradi Ausztráliában VI. – Magical Magyars & Wiener Wizards II.

A következő állomás: Sydney

Mottó: ha rövid a lábad, toldd meg egy balegyenessel…

Július 16-án délután „átugrunk” Sydneybe. A közel 900 km-es utat 2 és negyed óra alatt repüljük be. Az ilyen rövid kis kirándulások szinte már nem is számí­tanak. A fiúk úgy szállnak be a gépbe, mintha Pesten a csepeli gyorsvasútra szállnának fel.

Nincs is sok időnk az elmélkedésre a repülőgépen. Éppenhogy elfogyasztjuk a délutáni kávét, máris jelzi gépünk a leszállást: Sydneybe érkeztünk. Ausztrália egyik legszebb, legérdekesebb és főleg legnagyobb városába. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

A Fradi Ausztráliában V. – Magical Magyars & Wiener Wizards I.

Egy hét Melbourne-ben

Az ausztrál B válogatott elleni mérkőzés után azonnal a repülőtérre siettünk, ahol már várt bennünket az a gép, amely pontosan két óra alatt Melbourne-ben volt velünk.

A repülőgép menetrendjét kissé megváltoztatták miattunk. Az utasok nem haragudtak érte, sőt megértően mosolyogtak. Itt is érvényes a „keep smiling”. Mi persze visszamosolyogtunk. Mibe kerül ez? — Erre már mi is rájöttünk.

Alig, hogy elfogyasztjuk a vacsorát, mind sűrűbb csillag-folyam rohan gépünk alá. Melbourne villanylámpái. Jó negyedórát repülünk ebben a fénybölcsőben.

Hiába ez már nem amolyan „vidéki”, 3— 400 000 lakosú város. Melbourne világváros!

A Cityben, a Collins Streeten levő Federal Hotelben lakunk. Nem olyan elegáns hely, mint a Hotel Grossvenor Adelaide-ben, de előnye, hogy a város közepén van és mégis csendes. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK