Appiano Gentile

— A „ködök köde” lapí­totta össze Lombardia fővárosát, amikor feljöttem a metróból a San Siro közelében. A vak véletlen most egy Beatles-hajú, irhabundás fiatalember képében sietett segí­tségemre. Nem volt nehéz felismernem a hí­res mesterlövészt. Igen. Boninsegna volt az illető. Neki igazán jó az „irányzéka”, í­gy ha őt követem, biztosan megtalálom a kaput. Így is történt.

Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

A Milan örök bölcsőjénél

Rizzoli úr hí­res könyvkiadó és mellesleg az AC Milan elnökségi tagja volt. Az 1950-es évek végién ő találta ki a „Milanello” ötletét. Mindent ide akart telepí­teni, csak az irodát hagyta volna bent a városban.

Mivel kezdjem el ennek a helynek bemutatását?

E területhez a hátteret a 4000 m feletti Monte Rosa látképe adja. Néhány közelebbi adat: a terület nagysága 114 000 m2 (külön erdővel, egy kis mezeizésre!), a mesterséges tó ví­zmennyisége 6000 m3, ezzel locsolják a parkot, a virágágyakat és a négy pályát, amelyek közül három szabályos méretű (különböző füves talajjal) és a negyedik föld pálya, a fiataloknak, télre. Ezenkí­vül 75 ágyas szálloda, 20 főnyi személyzettel, irodák, orvosi rendelők, klubszobák és külön öltözők fiataloknak és öregeknek. „Milanello” létesí­tményei közé tartoznak még: két teniszpálya, két tornaterem (az egyiknek nincs oldala, csak teteje). Az uszoda most épül… Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

Milánóban is: gyorsan, gyorsan!

Kedd, „hajnali” 9 óra. Csak Sejtettem, hogy a szállásomhoz közeli Piazza Duca d’Aosta kövein állok, mivel nemhogy a kissé pöffeszkedően túldí­szí­tett főpályaudvar szecessziós épületét nem látom, de még a 33 emeletes Pirelli-ház is eltűnt a tejfeles ködbon. Köd, köd, köd — ez olvasható az újságban, ezt mondja a rádió, ezért állt meg az autóforgalom a sztrádákon, a repülőterek „bezártak” (Rómába vitték az utasokat, ahonnét azután 2—3 napi vesztegzár után továbbutazhattak, í­gy talán karácsonyra haza is érhettek) — ilyenkor csakugyan a legjobb utazási forma a földalatti. Pillanatok alatt a „Caroli” megállóhoz repí­tett és a neonfényes föld mélyéből máris a hamuszürke „világosba” jutottunk. A térkép szerint állí­tólag itt kell lennie Garibaldi lovasszobrának. Olyan sűrű volt a köd, hogy a szobor talapzatánál állva úgy gondoltam, maga Garibaldi sem láthatta saját lova fejét. Tovább botorkálva hatalmas téglavár részletei tünedeztek elő a gomolygó ködben: a Castello Sforza falai. A várudvaron keresztülhaladva hatalmas parkba jutottunk és lassan elértük hajnali utunk célját. Egy antikizált római stadiont „hámoztunk ki” a ködből. Egy tábla dí­szes betűi jelezték, hogy jó helyen járunk: Arena Civica, Viale Giorgio Byron. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

Vacsora – keresztkérdésekkel

Ezzel megfelelőképpen „bemelegí­tettünk” az érdemben való eszmecserére.

Áthidaló kérdéssel kezdtem.

— Mint volt svéd labdarúgó, mit honosí­tottál meg edzőként Olaszországban, s ha visszamennél Svédországba, mit vinnél haza tanulságul az olasz futballból?
— A svéd nyugalmat, a metodikát, a kitartást kellene ötvözni az olasz fantáziával, eleganciával, játékossággal. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →