Dr. Lakat Károly, az edző
És erreföl rögtön azzal kezdem, hogy visszanyúlok egy megválaszolatlan kérdésre: miért csak 13 válogatott mérkőzésen jutott szóhoz? Mikor ő volt a világon az egyetlen játékos, aki sportszerű eszközökkel tudta a valóban félelmetes Puskást semlegesíteni?
Egyszerűen azért, mert FRADISTA volt, és a klubot nem akarta elhagyni. Márpedig Sebes Gusztáv azt a feladatot kapta, hogy a válogatott POLITIKAILAG is megfeleljen az elvárásoknak. Ha valaki az Aranycsapat történetét komolyan meg akarja írni, akkor ezt igencsak figyelembe kell vennie.
De lássuk az edzői pályát, illetve abból is főleg azt, ami a Fradira vonatkozik. 1954-ben a Gödöllői Dózsánál kezdte edzői pályafutását. (A csapat kapusát Pozsonyi Lajosnak hívták. Ha valaki felkapja a fejét a névre, az nem téved. Valóban telente jégkorongcsapatunk válogatott kapusa volt, és visszavonulása után hosszú ideig klubunk „házi fotóriportere”), majd a Bp. Vörös Meteornál folytatta. (A csapatot idővel beolvasztották az Egyetértésbe, majd az egészet az MTK-ba.)
1956-ban a Szegedi Haladásnál lett NB I-es edző, ahol 1957 tavaszáig dolgozott. 1957 tavasztól 1963 tavaszáig Tatabányán tevékenykedett. Ezután az MLSZ megbízásából a KSI-ben dolgozott, majd az 1965-ös és 1966-os bajnoki idényben az MTK vezetőedzője volt.
*
1967-től 1969-ig három idényen át volt a Ferencváros (vezető)edzője, ahol két bajnokság, majd egy bronzérem lett a mérlege. Egy bombaerős csapatot vett át, a Mészáros József által VVK győzelemig vezetett gárda volt az alapja. Látszólag nem volt nehéz dolga, azonban bizonyos belső problémákkal meg kellett küzdenie. Ám sikerült neki, kivéve a legvégét.
Ugyan az 1967-es év nem indult jól, mert az egyiptomi túra mérlege egy vereség és egy döntetlen volt (1:2. 2:2), majd utána a VVK-ból kiestek az Eintracht Frankfurttal szemben (odakint 1:4, idehaza 2:1). Mindenki temetni kezdte a csapatot, és elkívánták őt is „melegebb éghajlatra”. De utána mindenkinek a szája tátva maradt, mert olyan sorozatot produkált a csapat, amit ritkán. A bajnokság félidejében 15 meccs után ez volt a helyzet: 14 győzelem, 1 döntetlen, 40:9-es gólkülönbség. Igaz ugyan, hogy az MNK döntőjében kikaptak az ETO-tól… Ősszel valamivel gyengébb lett az eredmény, de első vereségét a csapat csak azután szenvedte el, hogy fölényesen bebiztosították a bajnoki címet. Közben természetesen állva maradtak a VVK-ban (FC Arges Pitesti 1:3 és 4:0, Real Zaragoza 1:2 és 3:0, FC Liverpool kétszer 1:0). És hab a tortán: 1967-ben Albert lett az Aranylabdás!
Az 1968-as tavasz egy kevéssé sikerült mexikói túrával indult, a bajnokságban sem remekeltek akkori saját magukhoz képest (8 győzelem, 5 döntetlen, 2 vereség, 29:17), és az MNK-ból is kiestek a Szegedi VSE-vel szemben, ám a nemzetközi porondon tovább gyűjtögették a skalpokat, (Atletic Bilbao kétszer 2:1, Bologna 3:2 és 2:2), és így bejutottak a döntőbe.
1968 őszén viszont a csapat összekapta magát, és 13 győzelem mellett mindössze 2 döntetlenje volt, 36:9-es gólkülönbséggel. Varga lelépése dacot szült a csapatban, bár egyébként baljós előjel lehetett. Még az is elmegy, hogy a VVK döntőjében a Leeds Unitedel szemben alulmaradtak (0:1 és 0:0., a Leeds gólja még az angol sajtó véleménye szerint is unfair körülmények között esett, magyarul Géczit labdástul belökték a kapuba). Ám a BEK-ben nem indulhatott el a csapat, merthogy a politika közbe szólt, mivel a Varsói Szerződés országainak csehszlovákiai bevonulását követő nyugati reakció miatt a magyar csapatokat (is) visszaléptették az európai kupaküzdelmektől.
1969-ben már egy szétzilálódó csapatot kellett volna szinten tartania Lakat Károlynak. A tavasz még úgy-ahogy sikerült. (10 győzelem, 4 döntetlen, 1 vereség, 36:16), bár igazán nem dicsőség, hogy az MNK-ban már a második fordulóban kiestek. Viszont ősszel már egy szétesőben lévő csapat volt a pályán. (5 –5 győzelem, döntetlen és vereség, 20:17)…
És az idény végén Lakat Károly is távozott, mégpedig keserű szájízzel. (Ezt néhány évvel később olyantól hallottam, aki akkoriban „a tűz közelében” volt.)
Edzőségének eredményei számszerűsítve:
90 bajnoki mérkőzés: 60 győzelem, 20 döntetlen, 10 vereség, 206:83-as gólkülönbség
Összesen: 148 mérkőzés: 94 győzelem, 26 döntetlen, 28 vereség, 363:168 gólkülönbség
Ezt csinálja valaki utána. Igaz, azzal a kerettel szakmailag könnyebb dolga volt, viszont épp az egyéniségek miatt pedagógiailag nehezebb…
Edzősége alatt 14 játékos távozott a klubtól (azonkívül még 4 vele együtt). A nevesebbek: Mátrai (keserű szájízzel, de Lakat könyörtelen volt, hiszen az igazán kiöregedett Mátrai helyett ott volt Páncsics, és ekkor mutatkozott be Bálint is), Fenyvesi dr., Varga Z., Rátkai L., Horváth L. 19 új játékos mutatkozott be edzősége idején. Közülük Takács B. és az olimpiai bajnok Katona érett játékosként került hozzánk. Újoncai közül Branikovits, Bálint, Megyesi alkottak maradandót, s még Horváth Á., Füsi, Eipel játszottak hosszabb ideig a csapatban.
Erre az időre esik két olimpiai bajnoksága is (1964, 1968), s a világválogatottban 1968-ban három Fradista is játszott egyazon mérkőzésen (Albert, Novák, Szűcs).
*
1970 és 1974 között ismét a Tatabányai Bányász trénere volt. 1972-ben az MNK döntőbe vezette a csapatot, ahol Fraditól kaptak ki, pedig elég hosszú ideig vezettek, majd a tatabányaiakkal sorozatban kétszer nyerték meg a Közép-Európa Kupát. 1974 és 1976 között a Honvéd vezetőedzője lett, 1977-től egy idényen át a Salgótarjáni BTC-nél dolgozott. 1980 és 1985 között a Tatabánya, a Volán, a Debrecen, majd ismét a Tatabánya következett, ahol 65 évesen befejezte edzői pályafutását.
1972-ben az olimpiára már Illovszky Rudolfot állították melléje, és mivel két dudás nem fér meg egy csárdában, érthető volt, hogy „csak” ezüstérem lett belőle. 1979-ben már nem tudta kivezetni a csapatot az olimpiára, a mindent eldöntő meccset Csehszlovákia ellen elbuktuk. Aztán még ugyanebben az évben végre szövetségi kapitány is lett, de akkor már ő sem volt az igazi. Ez a kapitánykodás nem tartozik a szép emlékek közé. De felmerül a kérdés, hogy miért nem virágkorában nevezték ki szövetségi kapitánnyá? Egyszerű a válasz: politikai okokból… Vannak szakírók, akik labdarúgásunk mélyrepülésének kezdetét ahhoz a momentumhoz kötik, amikor a hatvanas évek végén politikai okokból nem a két olimpiát nyert Lakat Károly lett a szövetségi kapitány, hanem Sós Károlyt hozták haza Németországból, aki „annyira értett a hazai focihoz, hogy összekeverte a Népsport egyik újságíróját Varga Zoltánnal”.
A Honvédben már határozottan összetűzött a vezetéssel. Viszonylag közismert hogy egy „sportvezető” tábornoktól, ki szemrehányást tett neki az elmaradt győzelmek miatt, azt kérdezte: „Miért, maguk hány csatát nyertek meg?” Viszont sokkal kevésbé, hogy ezután „betegállományba” helyezték. Dr. Beckl Sándor államtitkár, az állami sportvezetés feje pedig a klubvezetői értekezleten kijelentette, hogy „Lakat Károly addig beteg, amíg a Honvéd ezt így kívánja.” És ez a helyzet nem javult.
Edzői felfogásában 2:0-ás vezetés volt a legveszélyesebb, mondván attól a játékos elégedetté válik, lankad a figyelme, és máris jön a szépítés. 2:1-nél pedig a vezető csapat tagjai pánikba esnek, kapkodni kezdenek, és máris jön az egyenlítés.
Másodszor volt a Tatabánya edzője, és a Salgótarjánnal játszottak. Félidőben 2:0-ra vezettek. A félidőben tehát nem a dicséret, sokkal inkább a bírálat dominált! Elmondta, most biztos igazán a vereségben, mert majd jön a nagyképűsködés, a játszadozás, a „már megnyertük” hangulat, és háromnegyed óra múlva majd ugyanitt azon keseregnek: „pedig ezt a meccset egyszer már megnyertük!” Már vége volt a szünetnek, de még mindig tartott a lelkifröccs.
„Tudjátok mit tennék most a legszívesebben?” – kérdezte a játékosoktól. „Ha rajtam múlna, csak akkor vehetnétek fel pénzt ezért a mérkőzésért, ha a második félidőt is megnyeritek. Nem a meccset, a második félidőt!”
Történetesen ott állt az öltözőben a klub vezetője, bizonyos Kutas István is, (a későbbi MLSZ elnök) aki erre fel ezt mondta:
„Így lesz urak! csak a második félidőért fizetünk!”
És ezekután 4:0-ra nyertek.
*
Élményszámba mentek taktikai értekezletei, félidei útbaigazításai. Amit mondott, arra egyszerűen nem lehetett nem odafigyelni. – írta róla egy emlékező.
Ám nemcsak a fociban volt kiváló. Az 1960-as években ledoktorált történelemből. Ha volt ideje, a külföldi tartózkodások idején séta közben komoly, de élvezetes „történelemórákat” tartott, amelyekre nem lehetett nem odafigyelni.
*
A Fradi közönség nem nagyon szokott a „hitehagyóknak” megbocsátani. De Lakat Károly ebben is kivétel volt. Erre így emlékezett vissza:
„1980 decemberében a Tatabánya csapatával az Üllői úton szerepeltünk. Ahogy leültem a kispadra, megszólalt a hangosanbeszélő és valami ilyesmit mondott:
»Szeretettel köszöntjük dr. Lakat Károlyt, az FTC egykori játékosát majd edzőjét 60. születésnapja alkalmából«.
És már jött is felém Havasi Mihály, a Fradi technikai vezetője és egy zöld-fehér szegfűcsokrot nyújtott át kedves szavak kíséretében … A közönség pedig felállva tapsolt… Mondanom sem kell, mennyire meghatódtam, hiszen idegenben általában másként fogadják az ellenfél edzőjét. Úgy látszik, a ferencvárosi vezetőség és a szurkolótábor nem felejtett el. Azt hiszem zöld-fehér érzelmeimről nekem sem kell sokat beszélnem. Hadd mondjak csak annyit: a régi B-közép lelátójának egyik gerendájából faragott polcot készítettem szobám falára …
1988. december 3-án, az FTC labdarúgó-szakosztály születésnapján hunyt el, gyászba merevítve ezzel az Üllői úti publikumot, amely aznap az FTC – Veszprém találkozóra töltötte meg a lelátókat. A ferencvárosiak ekkor tudták meg, hogy a valaha élő egyik legnagyobb Fradistája örökre elhagyta az Üllői utat…
– YSE –
13 hozzászólás a(z) Dr. Lakat Károly, az edző bejegyzéshez