A megszállott

Az egyik ferencvárosi legenda mondta néhány hete, hangjában némi rossz érzéssel, hogy az ifjú pályakezdő edzőkollégáknak érdemes volna tanulmányozniuk Ricardo Moniz munkastí­lusát. Mert nem úgy van az, tette hozzá, hogy kimegy a pályára a szakmáját még csak kóstolgató tréner, aztán lenyomja, ledarálja egy óra húsz perc alatt az egészet, s közben ücsörög a kispadon, onnan osztja az észt és az utasí­tásokat. Ricardo Moniz, ahogy mondani szokták, felkavarta az állóvizet. Magam nem vagyok különösebben hí­ve a külföldi edzők idehozatalának, járt már nálunk megannyi nevesincs szaki, aki csak nagyobbá tette a magyar klubokban uralkodó káoszt.

A Fradi holland trénere egyelőre bomba igazolásnak tűnik.

Sokan mondják, Ricardo Moniz hajnaltól lámpaoltásig kint van a pályán, szinte megszállottan készül az edzésekre, a meccsekre, az újabb és újabb feladatokra. Mondhatnánk erre, ez a dolga. Csakhogy hozzáállás kérdése az egész. Ha az ifjú magyar edzőjelölt megelégszik a kötelező penzummal, hogy aztán rohanjon haza a családjához, a plázába vagy a kisközértbe kutyakajáért, igenis becsüljük meg, ha valaki az életét is a futballnak szenteli. Történetesen a magyar futballnak – esetünkben a Ferencvárosnak. A holland szakember átalakí­totta a zöld-fehérek játékát.

A Fradi futballistái duzzadnak az erőtől, ha történetesen újra megrendeznék a lóversenypályán az egykor abszurdnak tűnő, futballistáknak kií­rt futóversenyt, nagyvalószí­nűséggel ott lennének az élbolyban. De a Ferencváros nemcsak fut, rohan, hanem olykor már futballozik is. Veszélyesen, lendületesen. Ebben különösen a Hollandiában már kézlegyintéssel elintézett Julian Jenner jár az élen. Ricardo Moniznak óriási előnye a hazai kollégákkal szemben, hogy ő Európában szinte bárhol rámutathat egy játékosra: Jennerre, Besicre, Ionescura, Bönigre – mert jól ismeri őket. Aztán már csak csapatot kell faragnia belőlük.

Ifjú magyar edzőkollégák! Lehet utánacsinálni!

(Sinkovics Gábor, Nemzeti Sport – 2012.11.12.)