Beszélgetés Karába Jánossal, a Ferencváros legendás szélsőjével
Kétszer a VVK döntőjében
Karába Jánosról nem sok adatot találunk, ha az interneten próbálunk kutakodni róla. Pedig csak alig néhány magyar játékos mondhatja el magáról, hogy két nemzetközi kupadöntőn is szerepelt, sőt, az egyiket meg is nyerte. Élete egyik legfontosabb gólját, a Manchester United ellen szerezte 1965-ben, a VVK elődöntőjében. Ezt a találatot ma is emlegetik a Fradi régi szurkolói. Csak az ő elmondásaikból képzelhetjük el, mekkora gól is volt, mert sajnos ennek sincs nyoma a videomegosztó portálokon.
– Budapesten születtél. A szüleid támogattak abban, hogy focista légy?
– Igen, Zuglóban nőttem fel. Édesapám 1944-ben halt meg a Don-kanyarnál, amikor két éves voltam. De nagyon kedveltem a mostohaapámat is. Ő és édesanyám is sokat segítettek. A Vörös Meteornál kezdtem a labdarúgó pályafutásomat. Tizennégy éves voltam ekkor. Innen kerültem 1961-ben egy évre a Budai Spartacushoz. 1962-ben következett aztán életem első igen fontos állomása, a Dorogi Bányász, amellyel rögtön az első idényben a vidék legjobb klubjaként negyedikek lettünk.
– Innen kerültél a Fradiba.
– Mészáros Dodó bácsi, Albert Flóri és Rákosi Gyuszi kerestek meg Dorogon. Akkoriban ha egy csapatot valaki kiszemelt, az edzőt a nagyobb játékosok is elkísérték a toborzóra. Azt kérdezték, lenne-e kedvem a Fradiban játszani. A válasz egyetlen percig sem volt kérdéses, hiszen világéletemben arra vágytam, hogy a Fradiban játszhassak. Nyomban alá is írtuk a szerződés. Egy nappal később megjelent nálam a Vasas küldöttsége Illovszkyval, Mészöllyel és Ihász Kálmánnal. Vittek volna ők is, de közöltem Rudi bácsival: van egy gond, tegnap már leigazolt a Fradi. Erre Rudi bácsi dohogni kezdett: ’Mondtam én, hogy jöjjünk hamarabb’. Akkoriban a Vasasból sokkal könnyebb volt a válogatottba kerülni. Én utánpótlás és B válogatottságig jutottam. Olimpiai bajnok lehettem volna 1964-ben, ám a jugoszlávok ellen megsérültem. A többiek elutazhattak Tokióba, miközben én a Sportkórházban feküdtem.
– Nem akármilyen meccsen mutatkoztál be a csapatban, épp az AS Roma elleni idegenbeli VVK meccsen dobtak be a mélyvízbe. 1965. március 10-én.
– Három napot töltöttünk el a városban, sok mindent láttunk, de a legnagyobb élmény a meccs volt, amin 2-1-re nyertünk.
– Utána következett az Athletic Bilbao, amely ellen három meccsen jutottatok túl.
– így van, bár ez az összecsapás nemcsak a továbbjutásunk miatt marad felejthetetlen. Bilbaóból egy kétmotoros különgéppel repültünk vissza Budapestre. Már a felszállás nehezen ment, de Genovába gond nélkül megérkeztünk. Innen ismét felszálltunk volna, de az egyik hátsó motor hatalmas lángnyelveket lövellt ki. Szerelni kezdték a gépet, késő este lettek készen. Beültünk a gépbe, felszálltunk. Aztán Dalnoki Jenő egyszer csak döbbenten hebegte: leállt az egyik motor. Két lehetőség volt, vagy visszamegyünk Genovába, vagy elmegyünk Milánóba. A pilóta azt közölte, ha átjutunk egy 2800 méteres hegyen, nyert ügyünk van. Szerencsénkre gond nélkül landoltunk a városban, ahol már várt a rendőrség, a mentők, a tűzoltók.
– De Manchesterben sem szerezhettél rossz élményeket.
– Persze, én is kiutaztam a fiúkkal, de VVK elődöntőjének első két meccsén nem léptem pályára. Kint, Manchesterben Dodó bácsi 4-3-3-at játszatott a csapattal, s így is két gólt lőttünk, igaz, a Manchester hármat. Itthon aztán 1-0-ra nyertünk. Akkoriban azonban még nem volt az a szabály, hogy az idegenben lőtt gólok számítanak, így harmadik mérkőzést kellett rendezni. Arra is a Népstadionban került sor. Sosem felejtem el azt a gólomat. Valahogy éreztem, hogy nem kell leadnom a labdát a csatároknak. Mindent beleadtam a lövésbe, s be is akadt. Végül 2-1-ra nyertünk.
– Ez volt a klub történetének egyik legfontosabb találata. Sok mindent írnak róla, egyes források szerint 40, mások szerint 25-ről lőtted.
– Egyik sem, harminc méter volt.
– Sajnos egyetlen videomegosztó oldalon sem lehet utánanézni.
– Élőben közvetítették a meccset a televízióban, ám később letörölték a szalagot. Még a Manchester Unitednél is megpróbáltuk megszerezni, de nekik sem maradt meg.
Megmaradt viszont Karába János lányának Nikolettnek egy kazetta, melyet a VVK serleg (minden játékos az eredeti serleg kb 20 cm-es kicsinyített mását kapta), és sok-sok emlék mellett féltve őriz a családi archívumba:
és jött Karába … (ide kattintva meghallgatható a rádiós közvetítés részlete).
Karába János VVK serlege
– Nagy ünneplés volt utána?
– Annyira, hogy a szurkolók a Városligeti fasornál lévő ÉDOSZ székházig – szó szerint – tolták maguk előtt a buszt. Odajártunk vacsorázni. Hatalmas élmény volt.
– A döntőben pedig a Juventus várt rátok.
– Méghozzá idegenben, egy meccsen. Torinóban kellett eldönteni a kupa sorsát, utána ugyanis New York-i tornára utaztunk.
– 1965. június 23-án rendezték a nagy meccset, melyen te is pályára léptél.
– így van, Fenyvesi Máté góljával nyertünk.
[fvplayer src=”https://tempofradi.hu/wp-content/uploads/2010/06/vvk_1965_vid.flv”]
– Gondolom jelentős prémiummal honorálták az egyetlen magyar kupagyőzelmet…
– Nem igazán. 6400 forintot kaptunk érte, a Fradi ezt kiegészítette, így 10 ezret kaptunk fejenként – én legalábbis ennyit. Mennyit ért ez akkor? Az Opelemet 50 ezer forintért vettem, vagyis egy kocsi egyötöde lehetett.
– New Yorkban hogyan szerepeltetek?
– Ezt a tornát is megnyerhettük volna, de már sietnünk kellett vissza Budapestre. A lengyelek elleni utolsó meccset úgy játszottuk le, hogy a pályáról egyből a repülőtérre kellett mennünk. Ki is kaptunk 2-1-re. így a döntőt a lengyelek a Dukla Prahával játszották.
– Milyen volt a hangulat a csapaton belül? Összejártatok egymással a meccsen kívül is?
– Persze, rendszeresen. A Pipacs bár volt a törzshelyünk. De az ÉDOSZ székházból gyakran átjártunk a Moszkva bárba is.
– Mészáros Dodó bácsiról milyen emlékeid vannak?
– Csak jó emlékeket őrzök róla. Nagyon kedvelt engem. Nem sokkal a New York-i torna után azonban lemondatták. De utódával, Vilezsál Oszival is igen jó volt a kapcsolatom. 1965 novemberében a Panathinaikosz volt az ellenfelünk a BEK-ben. Az első mérkőzés 0-0 lett itthon. Nem léptem pályára, de a meccs után Oszi odajött hozzám s közölte: ’Athénban te játszol’. Kint 3-1-re vertük a görögöket, s én is lőttem egy gólt.
– A következő fordulóban, már 1966 elején a későbbi BEK-győztes Internazionale ellen sajnos már nem ment ennyire jól.
– Bizony, az első meccsen Milánóban kaptunk egy négyest, na de hogyan? Jairt például kétszer elengedték többméteres lesről. A második meccs aztán 0-0 lett. Akkoriban Helenio Herrera volt az Inter edzője. S micsoda játékosok voltak…
httpvh://www.youtube.com/watch?v=zwKyOA6MsnU
– Miként zajlott egy edzés?
– A hét a csapat által előírt kötelező fürdővel kezdődött. Aki nem vett részt rajta, levonták a kalóriapénzéből. De jót is tett a szervezetnek. Mindig a Rudasba jártunk. Mindannyiunknak volt egy munkahelye. Én a Soroksári útra jártam az élelmiszeripari javító- szerelő szolgáltatóhoz. Reggel nyolckor kezdtem a munkát, aztán ebéd után, délután 2-re mentem edzésre, ami két-három órát tartott. De az edzések után is kint maradtunk gyakorolni a Flórival, Gyuszival és a többiekkel például az elfutásokat, a beadásokat.
– Ma már valószínűleg nem sok játékosról mondható el, hogy szívesen „túlórázik” az edzések után.
– A legfőbb gond szerintem az, hogy nincs is igazi szélsőjáték. Pedig egy védelmet csakis a széleken lehet széthúzni.
– Nem sokan mondhatják el magukról, hogy két kupadöntőn is részt vehettek.
– Bizony, 1968-ban is bekerültünk a VVK döntőjébe. Akkor már Lakat Karcsi bácsi vezérletével. Az első kinti meccsen Jackie Charlton Géczivel együtt rúgta a kapuba a labdát. A bíró megadta. Itthon viszont már nem tudtunk gólt lőni nekik. A döntőig a Zaragozát, a Liverpoolt, a Bilbaót és a Bolognát búcsúztattuk.
– 1968 végén kerültél el a Fraditól. Miért?
– Közölték, hogy nem számítanak rám. 26 éves voltam ekkor. Anyagilag nem jártam rosszul, hiszen kaptam egy presszót Kispesten, a Honvéd pályához közel. Traktor presszó volt a neve a Traktor utcában. Nos, így kerültem az Egyetértéshez, ahol már Mátrai Sanyi egy év óta játszott. Közben vendéglátósnak tanultam és üzletvezetői diplomát is szereztem. Szerettem az Egyetértésnél is játszani. Az első évben az első osztályban szerepeltünk, majd kiestünk. Egy év múltán azonban visszakerültünk a legjobbak közé, majd megint kiestünk. így kétszer voltam az NB I-ben s kétszer az NB I/B-ben.
– Ezután a Lőrinci Fonó következett.
– Igen, levezetésként még eltöltöttem ott egy évet a harmadik osztályban. Harmincegy évesen aztán abba is hagytam a játékot. Történt ugyanis, hogy a hetvenes évek első felében olyan utasítás jött Kutas István sportvezetőtől, hogy a harminc éven felüli játékos már öregnek számít. így nem volt mit tenni, abba kellett hagyni a labdarúgást. Rengetegen mentek át kisebb csapatokhoz.
– Több híres edződ is volt pályafutásod során. Ki volt a kedvenced közülük?
– Buzánszy Jenő. Ő volt az első igazán nagy edzőm. Szigorú volt, de igazságos. Amit megmondott, az úgy is volt.
– Külföldre hívtak játszani?
– Még 1962-ben a bányászválogatottal Edinburghben jártunk. Buzánszky volt az edzője a Dorog, a Tatabánya, a Komló és a Salgótarján vegyescsapatának. Megnyertük a skóciai tornát, s a Glasgow Rangers menedzsere mindenáron le akart igazolni Szuromit és engem. Végül nemet mondtunk, nem akartuk, nem mertük otthon hagyni a családunkat. Pedig a menedzser még Brüsszelbe is utánunk jött a különgépével. Négyezer fontnyi havi fizetést ígért, ami hatalmasnak számított.
– Miután befejezted az aktív labdarúgást, nem kacérkodtál az edzősködés gondolatával?
– Nem lett volna türelmem hozzá. 1976-ban egy háztartási bolt üzletvezetője lettem, majd borozót nyitottam a Városmajor utcában, amit tíz évig mi működtettünk a nejemmel. Ide jártak egyébként a BSE sportolói, vezetői. így ez a sportegyesület vette át tőlünk. Itt dolgoztam tovább, majd innen mentem nyugdíjba. Közben a kilencvenes évek végén meghalt a feleségem. Hát, ez volt az én sorsom.
Névjegy:
Karába János (1942. április 19.)
Posztja: jobbszélső.
Klubjai: 1956-61: Vörös Meteor, 1961-62: Budai Spartacus, 1962-64: Dorogi Bányász, 1965-68: Ferencváros, 1969-72: VM Egyetértés. 1972-73: Lőrinci Fonó.
A Ferencvárosban 119 mérkőzésen szerepelt és 18 gólt lőtt.
Sikerei, díjai: VVK győztes 1965-ben és VVK döntős 1968-ban. Az FTC-vel kétszer lett bajnok, kétszer ezüstérmes, a bajnokságban.
R.T.
11 hozzászólás a(z) Beszélgetés Karába Jánossal, a Ferencváros legendás szélsőjével bejegyzéshez