2002.IX.14. Újpest – Ferencváros: 3-0

Magabiztosan nyertek a lilák

Szabó András szeretett volna egy csapatot látni a pályán. Nem olyat, amelyiknek játékosai szanaszét szaladgálva mennek százfelé a saját fejük után, épp ellenkezőleg. Az újpestiek mestere egységes, fegyelmezett csapatot akart látni, és eleinte úgy tűnt, kí­vánsága igencsak felemás módon teljesül. Valóban láthatott egy csapatot, amelyre a leí­rás viszonylag hasonlí­tott, ám az a kezdést követő terjedelmesebb időszakban nem az ő együttese, hanem az ellenfél, azaz a Ferencváros volt. Persze, ezúttal is érvényesült a „mihez képest?” örök igazsága, de a vendégek sem vettek fergeteges rajtot, mert kiderült, hogy határozottabb elképzelésekkel vágtak neki a mérkőzésnek.

Újpest – Ferencváros: 3-0 (0-0)
Megyeri út, 5.019 néző, vezette: Szabó Zsolt (Kispál, Hegyi)

Újpest: Vlaszák – Szélesi, Tamási, Juhár, Léránt – Poljakovic (Móri 81.), Tokody, Korolovszky, Rósa H. – Horváth F. (Simon 90.), Kovács Z. (Farkas B. 87.)
vezetőedző: Szabó András

Ferencváros: Szűcs L. – Balog, Vukmir, Gyepes – Kriston, Cheregi (Szili 75.), Lipcsei, Szkukalek – Andone (Jovic 64.), Leandro – Tököli
szakmai igazgató: Garami József

Gól: Kovács Z. (61., 85.), Rósa H. (68.)
Sárga lap: Poljakovic (7.), Rósa H. (11.), Juhár (40.), Kovács Z. (61.), Korolovszky (90.) illetve Kriston (14.), Andone (18.), Leandro (54.)

Pedig sok sebből vérzett a Fradi, sérülések és eltiltások miatt négy állandó játékosát nélkülözte. Garami József azonban csak a szereplőkön változtatott, a szerepeken nem, maradt az eddig többnyire bevált szerkezetnél, í­gy csapata megszokott játékát produkálhatta, hiszen azt kellett volna valahogyan ellensúlyozni, hogy a beugrók ötletességben, rögtönzőképességben fel sem vehetik a versenyt például a hiányzó Gera Zoltánnal. A Ferencváros í­gy hiába ragadta magához az irányí­tást, hiába korlátozta a játékot az első negyedórában a hazai térfélre, próbálkozásai sablonosak és kiismerhetőek voltak, ezért még csak egy apró helyzetet sem eredményeztek. A lilák pedig hátul még derekasan tették a dolgukat, ám a támadásaik már a kezdeti húzásoknál meghiúsultak a pontatlan átadásokon, az átgondolatlan kí­sérleteken. Nem véletlen, hogy a találkozó statisztikájába a félidő derekáig nem kerülhetett be egyetlen emlí­tésre méltó akció sem, ellentétben azzal a négy sárga lappal, amelyeket az ideges hangulatban ennyire gyorsan kénytelen volt kiosztani a játékvezető.

Ezt követően szinte varázsütésre megszűnt a ferencvárosi fölény és kiegyenlí­tetté vált a játék. Kiegyenlí­tett, kapkodós, fantáziátlan és olykor unalmas volt, még akkor is, ha mindegyik játékos szemlátomást önmagát sem kí­mélve harcolt – a harci szellem ugyanis önmagában kevés a jó, élvezetes futballhoz. Kivételt csupán a szünet előtti képek jelentettek, amikor az Újpest valamivel határozottabbá vált és adódott két nagy helyzete is.

Aztán lett izgalom és esemény bőven, az azonban a magyar labdarúgás és a két klub szurkolóinak szégyene, hogy a szünet izgalmasabb és eseménydúsabb volt magánál a mérkőzésnél. A rémálom azzal kezdődött, hogy a ferencvárosi drukkerek kifeszí­tettek egy transzparenst, amely a készenléti rendőrséget gyalázta. Ezt a rohamsisakosok rossz néven vették és egy gázspray-vel megtámogatott lendületes rohammal kiürí­tették a szektort. Percekig tartott, mí­g úgy-ahogy megnyugodtak a kedélyek, és a fradisták visszaszivároghattak a helyükre.
Ám ez még mind semmi volt ahhoz képest, ami akkor következett, amikor a pályára kisétáltak a játékosok. Amí­g az egyik oldalon a vendégszurkolók a rendőrökkel hadakoztak, a másik kapu mögött az újpestiek tűzijátékot rendeztek és hihetetlen mennyiségű pénztárgépszalagot dobtak a gyepre. A labdaszedők szorgosan takarí­tották a terepet, de soha sem értek a munka végére, a kapuja felé sétáló Szűcs Lajost ugyanis újabb papí­rsortűz fogadta, és hogy semmiképpen ne értse félre a házigazdák hí­veinek érzelmeit, kórusban árulózták az évekkel ezelőtt még az Újpestben védő kapust.

A szalagok mellé érkezett egy üveg is, ezt Szűcs természetesen átadta a játékvezetőnek, aki lehí­vta a csapatokat, majd néhány perc múlva úgy í­télte meg, mégiscsak folytatódhat a mérkőzés. El is kezdődött – hogy másodperccel később újra megszakadjon. Szűcs Lajos mellett egy petárda robbant és kapus azonnal el is terült a füvön. Ekkor úgy tűnt, hogy tényleg nem lesz második félidő. A játékosok megint lejöttek a pályáról. Szabó Zsolt röviden tárgyalt a két csapatkapitánynyal, Kovács Zoltánnal és Lipcsei Péterrel, akik a rögtönzött értekezletet követően elsétáltak a szurkolók elé, és igyekezték őket jobb belátásra bí­rni, a nyomaték kedvéért pedig mindkét alapvonal mögött rohamrendőrök sorakoztak fel (e botrány volt a meccs árnyéka, í­gy szokásos rovatunkat most a balhé részletes leí­rása helyettesí­ti).

Ez végül hatott, és Szabó Zsolt hamarosan másodszor is elindí­thatta a rangadó második részét.

Ezek után üdí­tően hatott, hogy szí­nvonalasabb lett a találkozó és ez elsősorban az Úpestnek volt köszönhető. A házigazdák összeszedettebben, higgadtabban és pontosabban folytatták a mérkőzést, a Ferencváros viszont képtelen volt ritmust váltani. Szabó András ekkor már elégedettebben figyelhette a játékot, együttese ugyanis a szünet után már olyan benyomást keltett, amilyenről a kezdés előtt beszélt. Az újpestiek elképzelései szerint alakult a játék, igaz a vendégvédelem hatalmas hibái is kellettek a vezetés megszerzéséhez, majd az előny növeléséhez. Ez azonban nem kisebbí­ti a lefújás előtt a riválisnak a kegyelemdöfést is megadó lilák érdemeit, akik azzal, hogy lényegesen feljavultak a második félidőre, állva hagyták a Ferencvárost és megérdemelten nyerték a roppant ideges hangulatú rangadót, amely sajnos ezúttal sem a játék miatt marad sokáig emlékezetes.

httpvh://www.youtube.com/watch?v=twovcri-VFE

Nyilatkozatok:

Garami József: – Nagyon sajnálom a vereséget, ami 60 percig nem volt benne a játékunkban. Cheregi fejesénél a gólvonalról mentettek az újpestiek, a második félidő elején Gyepes a felső kapufát találta el. Utána érthetetlen rövidzárlat keletkezett nálunk, amire hónapok óta nem volt példa. Nagyon sajnálatos események történtek a lelátón, ezeknek semmi közük a sporthoz, de nem emiatt vesztettünk és a felforgatott felállás sem lehet magyarázat a vereségünkre.

Szabó András: – Nagyon boldog vagyok, csak reménykedtem benne, hogy összeáll a csapat. Szerencsére a játékosoktól sokat visszakaptam abból, amit kértem. Az első félidőben a Fradi volt fölényben, három veszélyes helyzetet is kialakí­tott, a vezető gólunk után azonban mi játszottunk jobban.

Szűcs Lajos érthetően rendkí­vül feszült volt az Újpest elleni mérkőzés lefújását követően, és csak nehezen lehetett szóra bí­rni. Az öltözőben is még a mérkőzésen történtek hatása alatt volt, ami érthető, hiszen a vereség mellett az ellene irányult támadáson és gyűlölködésen is túl kellett tennie magát.

– Ha egy szóban kellene megfogalmaznod a véleményedet erről a meccsről, akkor mit mondanál, milyen volt?
– Szörnyű.

– A vereség fáj jobban, vagy ami a második félidő kezdete előtt történt?
– A vereség. Borzasztó érzés kikapni, még borzasztóbb az ősi riválistól. Sajnálom, hogy csalódást okoztunk a szurkolóinknak, akiktől elnézést kérek, magam és a társaim nevében. Remélem csütörtökön a Kocaelispor ellen képesek leszünk felállni a padlóról és feledtetjük ezt a kudarcot.

– A gólokra miként emlékszel?
– Azt hiszem mindegyik alkalommal kiszolgáltatott helyzetben voltam, és bár próbáltam menteni, már nem tudtam semmit tenni. Azt azért szeretném elmondani, hogy a végeredmény nem mutat reális képet, hiszen nem volt ekkora különbség a két csapat között. Az Újpest berúgta a helyzeteit, mi viszont kihagytuk. Tipikusan olyan mérkőzés volt, ahol fordí­tott eredmény is születhetett volna.

– Beszéljünk a második félidő elején lezajlott szomorú eseményekről. Mi történt pontosan?
– Amikor beálltam a kapuba a szokásos gyalázkodás fogadott, amire rá se hederí­tettem, hiszen fel voltam rá készülve. Az első intő jel egy kétliteres palack formájában érkezett, amit bedobtak a nézők. Később egyre több apró tárgy, és pénzérme szállt felém, majd közvetlen mellettem egy iszonyatos robajt hallottam. Egy kisebb bomba robbant fel a fülem mellett. Iszonyatos fájdalmat éreztem a fülemben és azonnal a földre vetettem magamat. Egy pillanatra pánikba estem, hiszen nem is tudtam, hogy mi történt. A bal fülemre most sem hallok rendesen, és valószí­nű, hogy be kell menjek a Sportkórházba, ahol megvizsgálnak majd. Remélem megúszom komolyabb következmények nélkül az esetet.

– Fel sem merült, hogy ne folytasd a játékot?
– Józsa Miklós és Garami József is kérdezte, hogy tudom –e folytatni, és én igent mondtam annak ellenére, hogy idegileg nagyon rossz állapotban voltam. Végig az motoszkált bennem, hogy mi történt volna, ha a bedobott tárgy eltalál. Iszonyú belegondolni is abba, hogy az ember a pályán nincs biztonságban. A játékvezetőt sem értettem teljesen, hiszen előfordult már korábban olyan is, hogy szotyis zacskó repült be és lefújták a meccset, de pont Újpesten is szakadt már félbe azért meccs, mert a játékvezetőt megdobták. Nem tudom, hogy a játékosok testi épsége miért nem ugyanolyan fontos, mint mondjuk a bí­róké, vagy a partjelzőké. Ennek ellenére azt mondom, hogy nem a körülmények okozták a vereségünket, és nem amiatt kaptunk ki 3-0-ra, de azért kí­váncsi vagyok arra, hogy a rendezők közül ki, mert volna a helyembe beállni a kapuba? Arról pedig már felesleges is beszélni, hogy olyan méretű és súlyú tárgyakat dobáltak felém, amelyek egy normális motozás esetén nem kerülhettek volna be a stadionba, ráadásul Újpesten állí­tólag már működik a beléptetőrendszer, ami megakadályozná az ilyesmit. Mindegy, a magam részéről lezártam az ügyet, és nem is akarok vele többet foglalkozni. Már a csütörtöki meccsre koncentrálok, és azt szeretném, ha ott el tudnánk feledtetni a lelkes közönségünkkel mindazt, ami a Megyeri úton történt.

(Az nso.hu és a Ferencváros hivatalos honlapja alapján)