1941.VIII.24. Ferencváros – Kispest 11:5
Négyes szuper, Koncert szuper és Csúcs szuper = Csúcsteljesítmények. Mielőtt bárki is azt hinné, hogy itt valami zenei koktél összeállítása, vagy esetleg egy zenei koncert szervezése van folyamatban, azt sajnos el kell, hogy szomorítsam, bár egy Loreena McKennitt koncertre nagyon is vevő lennék, de a mai napon egy elég vegyes érzelmű muzeális lapszemle fog kibontakozni. Ehhez a váltakozó hangulathoz elegendő ránézni a címben szereplő végeredményre, hogy mosolyt csaljon az arcunkra, de ha megnézzük a dátumot melyet 1941-el társítani fogunk, egyből más megvilágításra kerülnek az események. Visszatérve a szuper jelzőkhöz, természetesen nem véletlenül használtam őket indítónak, hiszen az 1941. augusztus 24-i, Kispest elleni 11:5-s végeredménnyel végződő találkozó egy igazi csúcs, bár a fenti jelzőket az akkori újság reklámjából idéztem, ahol különböző minőségű rádiókat ajánlanak a sportot szerető olvasók részére.
Szól a rádió – énekelte évekkel később az LGT együttes, mely Magyarországon 1925. december 1-én szólalt meg először és igazi fénykorát éppen a negyvenes években élte, bár ehhez elsősorban a történelem adta a „reklámot”. Ezt a fajta szomorú hátteret nem nagyon kell bemutatni, hiszen 1941-ben már tombolt a második világháború és bár hazánkat még nem érték el az ágyúgolyók, és bombázásoktól sem kellett még tartani, de a borzalom szele már megsuhintotta az országot. Melyből a sport sem maradhatott ki. Az 1938-ban elfogadott zsidótörvény már korlátozta a zsidó sportolók mozgásterét, majd egy évre rá már azt is megtiltotta, hogy az egyesületek vezetésében vállaljanak szerepet. Ennek esett áldozatul az egyik legrégibb és legpatinásabb egyesület az MTK Hungária is, mely a bírói csalásokkal tarkított 1939/40-es bajnokság után (abban a politikai miliőben nem nyerhették meg a bajnokságot), 1940 júniusában kimondták a klub megszűnését. A régi nagy rivális felszámolása és teljes „kivégzése” ellen (minden vagyont elvettek) hiába tiltakozott a Ferencváros és az Újpest, ezekben az években már nem a sport szeretete volt a fontos, hanem az embertelen és kegyetlen hatalmi játékok, melynek a végén az MTK legendás sportvezetőjét, Brüll Alfrédot 1943-ben a nyilasok elfogták és kivégezték.
Ebben a szomorú közegben nem lehetett könnyű pályára lépni, amit még tetézett az is, hogy az emberi barbárság a pályán is visszaköszönt, hiszen nem csak a nézőtérről érte atrocitás a zsidó származású játékosokat, de az ellenfelek közül is sokan „vadásztak” rájuk, amit a bírók el is néztek. Ennek az lett a következménye, hogy a klubok elbocsájtották a zsidó játékosaikat, a Fradi is 15 játékossal játszotta végig az 1940/41-es bajnokságot amit az MTK Hungária hiányában simán meg is nyertünk, de nem múltak el nyomtalanul a játékosokban a történések. Ezek a rákövetkező évben jelentkeztek igazán, hiszen a csapat hiába szerzett 124 gólt a bajnokságban, fennállásunk legrosszabb helyezésével (hatodikok lettünk) zártuk azt az 1941/42-es szezont, mely inkább a politika mezején dőlt el és nem a pályán. Ezt használta ki a Csepel W. M. és nyerte meg a bajnokságot, bár az első helyüket a nem éppen hízelgő „csepeli disznóként” jellemezte a közvélemény (a következő szezonban már megérdemelten nyerték a második bajnoki címüket).
A mai muzeális lapszemlénk mérkőzése a bajnoki nyitányon került megrendezésre. Mielőtt bővebben írnánk erről a „polóeredményt” hozó összecsapásról, meg kell említeni, hogy szintén a háború következményeként indult a bajnokságban a Nagyvárad (ők bajnokságot is nyertek az 1943/44-es idényben), a Kolozsvár és az Újvidék együttese is. A Fradi címvédőként nyitotta a bajnokságot és olyan gólfesztivált rendezett, mely elég ritka a történelmünkben, főleg egy patináns klub, a Kispest ellenében. Az 1909-ben alapított klub 1916-ban játszotta le első NB I-es mérkőzését, de igazi fénykorát, a Rákosi rendszernek „köszönheti”, ahol kiemelt csapatként 1950-ben bajnokságot nyert, és mely alapja volt az ötvenes évek aranycsapatának. A Kispest történelméhez tartozik az első „profi-per” 1921-ből, amikor a csapat tagjai kisebb ajándékokat fogadtak el (a többi csapathoz hasonlóan), de végül is rajtuk verték el a port egy látványos és eléggé megrendezett tárgyaláson.
1941-ben még középcsapatnak számított a Kispest, így a bajnoki címet védő Ferencváros otthonában nem gondolhattak pontszerzésre, bár talán arra sem, hogy a végül majdnem egy tucattal terhelik meg a kapujukat. Persze ennek volt előzménye, hiszen az előző bajnoki szezon végén (1940/41), június 8-án már izélelőtt kaptak a Fradi gólfesztiváljából, hiszen akkor is kitömték őket a zöldek, igaz „csak” hetet kaptak. Két hónapra rá ugyanezt egy félidő alatt kapták, ami még azokban az időkben is elég sok „gombócnak” számított. A Sportújság beszámolója alapján elég álmosan indult a mérkőzés, bár ha egy csapat az első negyedóra után már 3:0-ra vezet, akkor talán egy kicsit túlzó dolog utalni az álmosságra, de a Fradi szurkolói a megnyert bajnoki cím és a Szent István kupa elnyerése után (mely során 7:1-re vertük az Újpestet, de legyőztük a Nagyváradot is) teljes offenzívát vártak. Azzal igazán nem törődött senki (igaz akkoriban ez még nem volt divat), hogy mindösszesen 1 hónapos pihenő és felkészülési idő maradt a két bajnoki szezon között.
„A bajnoki mérkőzésnek szinte edzőmérkőzés jelleget adott az a körülmény, hogy mindkét csapatból hiányzott a küzdőszellem. Különösen az első félidőben a Kispest majdnem hagyta magát »letaglózni«. A Ferencváros gépszerű adogatásával kényére-kedvére vezette támadásait és érte el góljait. Ha nagyon rákapcsol, még tizet rúghatott volna. A Kispest csak a második félidőben kezdett játszani; a ferencvárosi védelem könnyelműségeit kihasználva ekkor még több gólt is lőhetett volna.
Rumbold Gyula: – Miért nem lőtt a Fradi még tizet? Miért kíméli az ellenfelet?”
A további gólok is szinte futószalagon érkeztek, a végén 11-ig jutottunk, melyből Gyetvai négyet vállalt magára (Sárosi sérülés miatt nem is játszott). Gyetvai László tizenkilenc évesen mutatkozott be a Fradiban, ahol egyből a mélyvízben találta magát, hiszen KK mérkőzésekkel indított, melyek után egyből ki is érdemelte a „Ferencváros üdvöskéje” címet. 229 alkalommal lépett a pályára és 85 gólt szerzett. Ígéretes pályafutását egy súlyos térdsérülés törte ketté, de ettől függetlenül 1948 nyaráig szolgálta játékával a Ferencvárost. Rajta kívül még Finta lőtt három gólt, róla érdemes tudni, hogy bár csak 96 mérkőzésen szerepelt a Fradiban, de ezalatt 71 gólt szerzett, mellyel nagyon előkelő helyet foglal el leghatékonyabb gólszerzőink rangsorában.
A második félidőre már tényleg kiengedett a csapat, főleg a hátvédsor, de így is maradt a nagy különbségű győzelem a bajnoki nyitányon. A folytatás ahogy már utaltunk rá, elég felemásra sikeredett. Voltak nagyarányú győzelmek, de a vártnál sokkal több váratlan vereség tarkította az 1941/42-es bajnokságot, melynek a végén csupán a hatodikok lettünk.
Ami utána következett, azok a legszörnyűbb lapjai a világtörténelemnek. Edmonde Charles-Roux szerint sokan azt hiszik, hogy a háborút feltétlenül át kell élni ahhoz, hogy tudjuk, milyen az. Pedig nem kell. A háború szörnyű égzengés, gyilkos zűrzavar, meg bűz, meg rothadás. Mely megöli az embert, megöli a hitet és állattá teszi az embert. A foci megpróbálta átvészelni ezeket a borzalmakat, de sajnos nem mindig sikerült. Ezért is fájdalmas egy ilyan időszakra emlékezni. De felemelő is egyben, hiszen oly sok évvel a világégés után egy labdarúgó mérkőzést felelevenítve lehet emlékezni azokra, akik áldozataivá váltak a háború őrületének.
– lalolib –
2012.03.15.
Egy hozzászólás a(z) 11110010101ejegyzéshez