Muzeális lapszemle
2005.V.11. MK Döntő, Ferencváros – Matáv-Sopron 1:5
Nagyon kínos muzeális kupadöntőt sodort az utamba a sors. Kínos, mert egy kupadöntőt elveszteni 5:1-re úgy, hogy még három játékosunkat is kiállították, nem tartozik a legszebb emlékeink közé. Kínos azért is, mert a Fradi akkori edzője állítólag olyan utasításokat adott a játékosoknak, amit egy utcai pankrációnál sem szoktak, főleg nem egy mérkőzésen. Főleg azért kínos, mert László Csabát jelenleg is sokan szeretnék a Fradi kispadján látni, sőt állítólag egyeztető tárgyalásokat is folytattunk a neves szakemberrel. Őszintén, én akkor sem hittem a rágalmaknak, de tudom, hogy utána napokig erről szólt a média. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
2004.V.5. MK Döntő, Ferencváros – Bp. Honvéd 3:1
Boldog békeidők, avagy az utolsó tangó a kilencedik kerületben. Mielőtt bárki is félreértené, nem akarom Kodolányi János regényét összeboronálni Bertolucci filmjével, hiszen egyrészt közel 70 év válassza el a két alkotást, másrészt a Fradi szurkolók nagyon jól tudják, hogy miért is használtam ezt a furcsa párosítást. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
2003.V.6. MK Döntő, Ferencváros – DVSC 2:1
Nem szeretem 2003 májusát. Sőt, még attól is irtózom, hogy azokról a napokról írjak. Ahogy ismerem magam, nem is fogok sohasem készen állni. Most mégis írnom kell róla, mert a borzalom mellett jó is történt akkor. Május 6.-án megnyertük a Magyar Kupát. A gond az, hogy a Debrecen ellenében. Tudom, egy győzelem esetén teljesen mindegy, hogy ki ellen nyerünk, főleg egy kupadöntőben, de ahogy meglátom a dátumot és az ellenfelet, már le is blokkoltam. Ezért a mai kupadöntőről írandó beszámolom is „halálra” van ítélve. Az eddigi muzeális lapszemlékben próbáltam nem csak a mérkőzésről írni, hiszen annak részletes beszámolóját a mellékelt újságból el lehet olvasni. De ha belemélyednék 2003 májusába, akkor el kéne jutnom a hó végéhez, egy pénteki naphoz mely után hat évig képtelen voltam a Szentély közelébe menni. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1996.V.4. Győri ETO – Ferencváros 2-5
Amikor 1995. december 6-án, Amszterdamban a bíró lefújta az utolsó BL csoportköri mérkőzésünket egy varázslatos utazás ért véget. Az elején nagyon kevesen gondolták, hogy bejutunk az elitbe, és ott még pontokat is fogunk szerezni. Az Ajax elleni mérkőzés után a csapat nem állhatott le, nem sütkérezhetett sokáig a dicsőségben, hiszen mindenki tudta, hogy az 1995/96-os bajnokságból még nagyon sok forduló van hátra, és ahhoz, hogy ismét az álmok mezejére tudjunk lépni, először ott kell diadalmaskodni. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1995.XI.30. Ferencváros – Kispest-Honvéd 3-1
A muzeális lapszemle sorozatunkban azt kedvelem legjobban, hogy a Fradi 110 éves történelme lehetőséget ad arra, hogy szabadon szárnyalhatunk az évtizedek között, mintha beülnénk H.G. Wells képzeletbeli időgépébe. Csak be kell állítani a dátumot, hol 1911-re, hol 1958-ra és a megfakult újságok segítségével egy olyan korba repülni, melyben sokan még nem is éltek, de szeretett csapatunk már sorra szerezte a dicsőséges győzelmeket. Van az egészben valami felemelő, valami furcsán vibráló, hogy korunk technikai lehetőségei bár még nem teszik lehetővé Wells álmát, de lehetőséget ad arra, hogy a kor dokumentumai és visszaemlékezési folytán beleéljük magunkat bármelyik év történéseibe. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1995.VI.21. MK Döntő, Vác FC-Samsung – Ferencváros 3-4
Úgy pályára lépni egy kupadöntő második mérkőzésén, hogy a szakma és a szurkolók szerint is csak formaság lejátszani a találkozót, nem könnyű feladat. Ilyenkor ösztönösen kikapcsol az „adrenalin”, a játékosok a kezükben érzik a kupát, és legszívesebben csak azért mennének ki a pályára, hogy élvezzék a közönség szeretetét. Mert nincs annál boldogabb érzés, amikor eggyé olvad a játékos a közönséggel, amikor a szeretet és az öröm úgy árad a lelátón mintha az egész világot át akarná ölelni. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1995.VI.3. Ferencváros – DVSC 3-3
Tudom, hogy nem mindig szerencsés választás muzeális bajnoki beharangozóhoz egy olyan mérkőzést választani, ahol a csapat bajnoki címet ünnepelhetett. Az ugyanis pillanatok alatt képes mázsás súlyként rátelepedni a jelenre. Ami szintén nem szerencsés. De van mikor a szerencsét a sors írja felül és nem a jegyzetíró. A sors meg ritkán szokott válogatni és általában nem is kéri ki a véleményünket, ha az elmúlásról dönt. A ma élő Fradi nemzedékből valószínűleg kevesen vannak azok, akik nem tudják, hogy 1995. június 3-án miről is döntött a Debrecen elleni hazai mérkőzésünk. Akik ott voltak a lelátón, vagy otthon nézték a tévében, örökre elraktározták annak a szombati napnak minden rezdülését. Már korán reggel amikor a gőzölgő kávé mellé kezünkbe fogtuk a Nemzeti Sportot és szemünk megakadt az első oldal főhírén, a szívünk nem a koffeintől kezdett erősebben dobogni. „Lipcsei igent mondott a portugál kérőknek” – jelent meg vastagon szedve az a hír, amit már napok óta sejtettünk, de amit nagyon sokan egyszerűen nem akartunk tudomásul venni. A csapat motorja, Lipcsei Péter a Portóhoz szerződött. Túl sokáig nem tudtunk merengeni a híren, mert néhány sorral lejjebb, az újdonsült „portugál” meg is adta az alaphangot a Debrecen elleni mérkőzésnek: „remélem, a Porto nem a Fradi ellen játszik majd a Bajnokok Ligájában”. De hát még nem is nyertük meg a bajnokságot! Ahhoz legalább egy pontot kellett szereznünk a késő délutáni mérkőzésen. Egy pont? Mi az nekünk! – mondtuk mosolyogva, hiszen 1995 nyarán kevés olyan ember volt az országban aki a Fradi bajnoki címe ellen fogadott volna. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1995.V.31. MK Döntő, Ferencváros – Vác FC-Samsung 2-0
Annyi nagyszerű mérkőzés és emlék kötődik 1995-höz, hogy néha egy-egy fontos esemény teljesen kitörlődik, vagy egyszerűen teljesen másképpen emlékezem, mint ahogy az valójában megtörtént. Az 1995-ös magyar kupadöntő első mérkőzése éppen ilyen. Ha néhány nappal ezelőtt megkérdezték volna, hogy mi lett az 1995-ös magyar kupadöntő végeredménye, akkor kapásból rávágom, hogy 4:3-ra nyertünk az év mérkőzésén, Lipcsei Peti mesterhármasával, 0:3-ról fordítva. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1994.X.24. Vasas – Ferencváros 2-4
Gyógyír Porto után
1994. október 20. Porto-Ferencváros 6:0.
Bizonyára sokan emlékezünk erre a traumára, amely a KEK sorozat harmadik fordulójában érte a csapatot és természetesen a szurkolókat. Mit is keres a KEK vereség felemlítése egy muzeális bajnoki beharangozó bevezetőjében? Talán válaszolnom sem kell, hiszen a múlt és a jelen néha úgy játszadozik és példálódzik, mintha ezzel akarna hitet és erőt táplálni a megroggyanni látszó hitünkben. Példabeszédekben már időszámításunk előtt is hittek az emberek és bár azóta eltelt több, mint kétezer év, de még mindig hiszünk abban, hogy ami egyszer már bekövetkezett, az ismételheti is önmagát. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1994.VI.15. MK Döntő, Kispest-Honvéd – Ferencváros 1-2
Nyilasi búcsúajándéka
Eddig még nem fordult velem elő, hogy egy muzeális lapszemléhez nehezen fogjak hozzá. Sőt, mindent elkövessek annak érdekében, hogy ne is kelljen róla írnom. Pedig egy győztes magyar kupadöntőről van szó, de mivel olyan események kapcsolódnak a mérkőzéshez, melyek mély nyomokat hagytak bennem, nem volt könnyű rávenni magam arra, hogy megemlékezzek róla. Szerkesztőtársam is érezhette ezt, hiszen amikor a kijelölt napra nem készültem el (ilyen még nem fordult elő), akkor „csendben átütemezte egy másik napra. Amikor ott sem találkozott a végtermékkel, tovább ütemezett. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
