1963.IV.28. Ferencváros – Győri ETO 5:3

Az elmúlt hetekben többször is „dohogtam” amiatt, hogy olyan ellenfelek ellen játszottunk bajnokit, akikkel nem rendelkeztünk olyan múlttal, melyek elé oda lehetett rakni a muzeális szót. Elsárgult újságok sem róluk regéltek, nem születtek róluk szurkolói „novellák”, a régi idők legendái sem ostromolták a kapujukat. Anélkül meg nincs muzeális barangolás, hogy legalább képzeletben ne tartsunk a kezünkbe több évtizedes újságot vagy néhány pillanatra ne hunyjuk be a szemünket és ne üljünk fel a Szentély falelátójára és ne képzeljük el ahogy Sárosi, Deák vagy Albert Flóri kergeti őrületbe az ellenfél játékosait, akik a hangorkán közepette eleve ijedt kis nyusziként bóklásznak a pályán. Pedig ezek hozzátartoznak ahhoz a varázslathoz mely felkészí­t minket ahhoz a semmihez sem hasonlí­tható érzéshez, mely egy Fradi mérkőzés jelent a számunkra. Mert bár igaz, hogy mindig a jelen számí­t, de ahhoz, hogy igazi alázattal léphessünk be a stadion kapuján, tudnunk és ismernünk kell azt a múltat, mely igazán szentéllyé változtatta az Üllői út 129-et.

Ehhez meg olyan ellenfelekre is szükség van, akikkel van közös múltunk, akikkel fel lehet idézni a régi emlékeket. A vasárnapi ellenfelünk, a Győri ETO ezek közé tartozik. És bár nem vagyok történész, de ahhoz elég sok évet lehúztam az átkos rendszerben, hogy az ETO név hallatán ne csak a foci jusson eszembe, hanem a „EDE Vagongyár” is, aki nélkül valószí­nűleg nem lehetne ilyen bőségesen kalandozni a két zöld-fehér csapat múltjában. Az is tény, hogy az akkori diktatórikus rendszerben csak nagyí­tóval lehet találni elfogadhatót, de azt sem lehet tagadni, hogy a hatvanas évek elnyomása „kitermelte” a magyar labdarúgás egyik legjobb időszakát is, melybe bele tartozik a Győri (Vasas-RÁBA) ETO is.

Először az 1937/38-s bajnokságban szerepeltek az élvonalban, de az igazi áttörést Horváth Ede szí­nrelépésével kezdődött a hatvanas évek elején. Az első sikerüket a „csonka” 1963-s bajnokságban érték el, amikor is a Fradi hathatós segí­tségével (az utolsó két fordulóban csak 1 pontot kellett volna szereznünk a bajnoki cí­mhez, de két vereség lett a vége) lettek bajnokok. A mai muzeális mérkőzésünk nem ehhez a félfordulós bajnoksághoz kötődik (ekkor állt át újra a keleti blokk a tavasz/ősz lebonyolí­tásra), hanem az 1962/63-hoz, melynek a végén megszereztük a 18. bajnoki cí­münket.

De mielőtt rátérnénk az 1963. április 28-i Győr elleni találkozóra, nem tudom kiállni, hogy ismét előhozakodjak kedvenc „szám-misztikámmal”, ami jelen esetünkben az ötöst jelenti. A Győr ellen mindig is emlékezetes és gólgazdag mérkőzéseket játszottunk, de ezek közül talán a legemlékezetesebb találkozókon születtek „ötösre” végződő eredményeket. Az első egyből a nyitányhoz kapcsolódik: 1937-ben 5:1-re vertük a győrieket, mely talán meg is alapozta a következő 75 (ismét az ötös szám) év hangulatát. Az 1963-s 5:3-ról hamarosan egy kicsit bővebben is lesz szó, majd jött 20 év szünet és egy sokáig emlékezetes ötös sorozat: 1984: 1:5 (ajjaj, ez bizony csúnya vereség volt), 1985: 5:2, majd 5:4 (ez volt minden idők egyik legjobb „vidéki” mérkőzése), 1988: 5:2 (Fischer Pali parádés játékára biztosan sokan emlékezünk még), 1996: 5:2 (Nicsenko kilenc perc alatt lőtt két gólt). Ezeken kí­vül számos gólzáporos mérkőzést ví­vtunk egymással, de már í­gy is hosszúra nyúlt a „bevezető” és magáról a muzeális „tárgyáról” még egy sort sem í­rtam.

Pedig már az elején eldöntöttem, hogy egy szurkolói reagálással indí­tom az emlékezést, mely közel 50 év távlatából elevení­ti fel az 5:3-s győzelmet. Egyik kedves olvasónk, Czékli Péter í­rja a kommentjében:

„Ez egy fantasztikus mérkőzés volt. Povázsai a Nagyvárad tér felőli kapu felső sarkába bombázott. A másik kapunál Vilezsál 1:2-nél egy bal oldalról laposan belőtt szabadrúgás után kb. 10 méterről a bal alsó sarokba küldte a labdát. Albert ugyanannál a kapunál kétszer is átemelte a labdát Orbán Árpád (aki magas játékos volt) felett, és úgy szerezte meg a Fradi vezető gólját…”

Ezek a mondatok néhány hónappal ezelőtt kerültek fel az oldalunkra. Egy 50 évvel ezelőtt mérkőzésről! Micsoda emlékezet, micsoda kincs egy ilyen hozzászólás mely ráadásul segí­ti is a jegyzetí­rót, aki akkortájt még az óvodába járt és nem focimeccsre. Ilyenkor szembesülök azzal, hogy í­rogathatok én itt oldalon át, de azt a néhány soros személyes emléket úgy sem lehet -kártyás nyelven- überelni. Természetesen nem is akarom, mert az egész visszaemlékezés í­gy lesz kerek és í­gy válik tapinthatóvá. Mert csak be kell hunyni a szemünket és látni fogjuk a Császár „esernyőit”, vagy az egész meccsen remekül játszót Vilezsál kapásgólját. És talán képzeletben ott fogunk állni a falelátó rozoga deszkái között, persze csak akkor ha bejutottunk a stadionba. A korabeli sportújság szerint közel 5 ezren (!!) kint rekedtek, olyan hatalmas volt az érdeklődés.

Az 5:3-ra megnyert találkozón nem csak a Fradi játékát lehetett dicsérni, a Győr is nagyszerűen játszott, kétszer vezetett is, de a bajnokság esélyese ellen a végén fejet kellett hajtaniuk.

Ezt a találkozót nem csak a sok gól, hanem a jó játék is jellemezte. Mindkét csapat támadószellemben játszott, pompás akciók, gólok követték egymást. Ime az öt ferencvárosi gól rövid története:

— A 18. percben Rákosi a 16-os előtt 4—5 védőt is kicselezett, s végül mintegy 10 m-ről a bal felső sarokba lőtt, 1:1.

— A 35. percben Vilezsál kiugrott a védők közül és biztosan talált a kapuba. Ismét egyenlí­tett a Fradi, 2:2!

— A 42. percben Novák tört előre, beadását Albert pompás csukafejessel küldte a kapu bal oldalába, 3:2.

— A 65. percben Albert labdáját Fenyvesi II vágta a győri kapuba, 4:2.

— A 68. percben Albert szemfényvesztő módon kiugrott és a jobb sarokba lőtt, 5:2.

A nézők nagy tapssal köszönték meg a remek játékot. A Fradi szí­nvonalas küzdelemben szerezte meg a 2 bajnoki pontot.

Voltak eddig olyan muzeális bajnoki beharangozók, amikor apró utalásokat is „elrejtettem” a sorok között, mellyel megpróbáltam utalni a jelen mérkőzésére, de most nem teszem. Nem is tehetem, hiszen annyira változatos és emlékezetes a két csapat múltja és helyezéstől függetlenül olyan kiszámí­thatatlan eredményeket értek el egymás ellen, hogy bárminemű utalás hamis reményeket táplálna.

Ezen kí­vül meg tényleg vannak olyan mérkőzések, amikor nem számí­t a jelen, csak és kizárólag a múlt emlékezete.

– lalolib – 2012.10.28.

Egy hozzászólás a(z) 11110101011ejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Block

Enter Block content here...


Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Etiam pharetra, tellus sit amet congue vulputate, nisi erat iaculis nibh, vitae feugiat sapien ante eget mauris.

Categories