1963.IV.28. Ferencváros – Győri ETO 5:3
Az elmúlt hetekben többször is „dohogtam” amiatt, hogy olyan ellenfelek ellen játszottunk bajnokit, akikkel nem rendelkeztünk olyan múlttal, melyek elé oda lehetett rakni a muzeális szót. Elsárgult újságok sem róluk regéltek, nem születtek róluk szurkolói „novellák”, a régi idők legendái sem ostromolták a kapujukat. Anélkül meg nincs muzeális barangolás, hogy legalább képzeletben ne tartsunk a kezünkbe több évtizedes újságot vagy néhány pillanatra ne hunyjuk be a szemünket és ne üljünk fel a Szentély falelátójára és ne képzeljük el ahogy Sárosi, Deák vagy Albert Flóri kergeti őrületbe az ellenfél játékosait, akik a hangorkán közepette eleve ijedt kis nyusziként bóklásznak a pályán. Pedig ezek hozzátartoznak ahhoz a varázslathoz mely felkészít minket ahhoz a semmihez sem hasonlítható érzéshez, mely egy Fradi mérkőzés jelent a számunkra. Mert bár igaz, hogy mindig a jelen számít, de ahhoz, hogy igazi alázattal léphessünk be a stadion kapuján, tudnunk és ismernünk kell azt a múltat, mely igazán szentéllyé változtatta az Üllői út 129-et.
Ehhez meg olyan ellenfelekre is szükség van, akikkel van közös múltunk, akikkel fel lehet idézni a régi emlékeket. A vasárnapi ellenfelünk, a Győri ETO ezek közé tartozik. És bár nem vagyok történész, de ahhoz elég sok évet lehúztam az átkos rendszerben, hogy az ETO név hallatán ne csak a foci jusson eszembe, hanem a „EDE Vagongyár” is, aki nélkül valószínűleg nem lehetne ilyen bőségesen kalandozni a két zöld-fehér csapat múltjában. Az is tény, hogy az akkori diktatórikus rendszerben csak nagyítóval lehet találni elfogadhatót, de azt sem lehet tagadni, hogy a hatvanas évek elnyomása „kitermelte” a magyar labdarúgás egyik legjobb időszakát is, melybe bele tartozik a Győri (Vasas-RÁBA) ETO is.
Először az 1937/38-s bajnokságban szerepeltek az élvonalban, de az igazi áttörést Horváth Ede színrelépésével kezdődött a hatvanas évek elején. Az első sikerüket a „csonka” 1963-s bajnokságban érték el, amikor is a Fradi hathatós segítségével (az utolsó két fordulóban csak 1 pontot kellett volna szereznünk a bajnoki címhez, de két vereség lett a vége) lettek bajnokok. A mai muzeális mérkőzésünk nem ehhez a félfordulós bajnoksághoz kötődik (ekkor állt át újra a keleti blokk a tavasz/ősz lebonyolításra), hanem az 1962/63-hoz, melynek a végén megszereztük a 18. bajnoki címünket.
De mielőtt rátérnénk az 1963. április 28-i Győr elleni találkozóra, nem tudom kiállni, hogy ismét előhozakodjak kedvenc „szám-misztikámmal”, ami jelen esetünkben az ötöst jelenti. A Győr ellen mindig is emlékezetes és gólgazdag mérkőzéseket játszottunk, de ezek közül talán a legemlékezetesebb találkozókon születtek „ötösre” végződő eredményeket. Az első egyből a nyitányhoz kapcsolódik: 1937-ben 5:1-re vertük a győrieket, mely talán meg is alapozta a következő 75 (ismét az ötös szám) év hangulatát. Az 1963-s 5:3-ról hamarosan egy kicsit bővebben is lesz szó, majd jött 20 év szünet és egy sokáig emlékezetes ötös sorozat: 1984: 1:5 (ajjaj, ez bizony csúnya vereség volt), 1985: 5:2, majd 5:4 (ez volt minden idők egyik legjobb „vidéki” mérkőzése), 1988: 5:2 (Fischer Pali parádés játékára biztosan sokan emlékezünk még), 1996: 5:2 (Nicsenko kilenc perc alatt lőtt két gólt). Ezeken kívül számos gólzáporos mérkőzést vívtunk egymással, de már így is hosszúra nyúlt a „bevezető” és magáról a muzeális „tárgyáról” még egy sort sem írtam.
Pedig már az elején eldöntöttem, hogy egy szurkolói reagálással indítom az emlékezést, mely közel 50 év távlatából eleveníti fel az 5:3-s győzelmet. Egyik kedves olvasónk, Czékli Péter írja a kommentjében:
„Ez egy fantasztikus mérkőzés volt. Povázsai a Nagyvárad tér felőli kapu felső sarkába bombázott. A másik kapunál Vilezsál 1:2-nél egy bal oldalról laposan belőtt szabadrúgás után kb. 10 méterről a bal alsó sarokba küldte a labdát. Albert ugyanannál a kapunál kétszer is átemelte a labdát Orbán Árpád (aki magas játékos volt) felett, és úgy szerezte meg a Fradi vezető gólját…”
Ezek a mondatok néhány hónappal ezelőtt kerültek fel az oldalunkra. Egy 50 évvel ezelőtt mérkőzésről! Micsoda emlékezet, micsoda kincs egy ilyen hozzászólás mely ráadásul segíti is a jegyzetírót, aki akkortájt még az óvodába járt és nem focimeccsre. Ilyenkor szembesülök azzal, hogy írogathatok én itt oldalon át, de azt a néhány soros személyes emléket úgy sem lehet -kártyás nyelven- überelni. Természetesen nem is akarom, mert az egész visszaemlékezés így lesz kerek és így válik tapinthatóvá. Mert csak be kell hunyni a szemünket és látni fogjuk a Császár „esernyőit”, vagy az egész meccsen remekül játszót Vilezsál kapásgólját. És talán képzeletben ott fogunk állni a falelátó rozoga deszkái között, persze csak akkor ha bejutottunk a stadionba. A korabeli sportújság szerint közel 5 ezren (!!) kint rekedtek, olyan hatalmas volt az érdeklődés.
Az 5:3-ra megnyert találkozón nem csak a Fradi játékát lehetett dicsérni, a Győr is nagyszerűen játszott, kétszer vezetett is, de a bajnokság esélyese ellen a végén fejet kellett hajtaniuk.
Ezt a találkozót nem csak a sok gól, hanem a jó játék is jellemezte. Mindkét csapat támadószellemben játszott, pompás akciók, gólok követték egymást. Ime az öt ferencvárosi gól rövid története:
— A 18. percben Rákosi a 16-os előtt 4—5 védőt is kicselezett, s végül mintegy 10 m-ről a bal felső sarokba lőtt, 1:1.
— A 35. percben Vilezsál kiugrott a védők közül és biztosan talált a kapuba. Ismét egyenlített a Fradi, 2:2!
— A 42. percben Novák tört előre, beadását Albert pompás csukafejessel küldte a kapu bal oldalába, 3:2.
— A 65. percben Albert labdáját Fenyvesi II vágta a győri kapuba, 4:2.
— A 68. percben Albert szemfényvesztő módon kiugrott és a jobb sarokba lőtt, 5:2.
A nézők nagy tapssal köszönték meg a remek játékot. A Fradi színvonalas küzdelemben szerezte meg a 2 bajnoki pontot.
Voltak eddig olyan muzeális bajnoki beharangozók, amikor apró utalásokat is „elrejtettem” a sorok között, mellyel megpróbáltam utalni a jelen mérkőzésére, de most nem teszem. Nem is tehetem, hiszen annyira változatos és emlékezetes a két csapat múltja és helyezéstől függetlenül olyan kiszámíthatatlan eredményeket értek el egymás ellen, hogy bárminemű utalás hamis reményeket táplálna.
Ezen kívül meg tényleg vannak olyan mérkőzések, amikor nem számít a jelen, csak és kizárólag a múlt emlékezete.
– lalolib – 2012.10.28.
Egy hozzászólás a(z) 11110101011ejegyzéshez