Giron Zsolt: 65

Egykori saját nevelésű, 45-szörös ifjúsági válogatott védőnk bő három éven át szerepelt az elő csapatban. Harminckét tétmeccsen lépett pályára, egyetlen bajnoki gólját a Videotonnak lőtte. Tagja volt egy-egy ezüst- és bronzérmes, valamint egy kupadöntős és két kupagyőztes csapatnak is.

1979-ben a Novák Dezső edzette Dunaújvárosba igazolt, ahol két idényt töltött el.

1981-ben a Diósgyőr játékosa lett és gólt is szerzett ellenünk az 1981. december 2-i találkozón, ahol Kakas kapuját vette be büntetőből. 1983 tavaszán játszotta utolsó mérkőzését az élvonalban éppen az Üllői úton.

Rózsa Lajos, a Fradi egykori ifjúsági edzője nyilatkozta róla 1985-ben: „Kitűnő érettségi után is inkább a futballt választotta az egyetem helyett, mert annyira szerette a játékot. Tehetséges, szorgalmas volt, eddigi eredményei messze elmaradnak adottságaitól.”

Pályafutását a Rába ETO-ban folytatta, majd megfordult Nyí­regyházán, a Keszthelyi Haladásnál és az Erzsébeti MTK-nál is.

Klubjai: FTC (-1979: 14 bajnoki / 1 gól), Dunaújváros (1979–81: 59 bajnoki / 6 gól), Diósgyőr (1981–83: 45 bajnoki / 4 gól), Rába ETO (1983–84), Nyí­regyháza (1984–86), Keszthelyi Haladás (1986–87), Erzsébeti MTK

2 hozzászólás a(z) Giron Zsolt: 65 bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK