Szabó Antal
Szabó Antal (1910. szeptember 4., Soroksár – 1972. április 18., Nürtingen), a Hungária FC kapusa (1930-40: 176 bajnoki; két bajnok-, és egy kupagyőztes csapat tagja), 1932 és 1939 között 42 mérkőzésen őrizte a válogatott csapat hálóját. Tagja volt az 1934. évi világbajnokságon szerepelt, valamint az 1938-as világbajnokságon ezüstérmet nyert magyar együttesnek. Az MTK örökös tagja.
Minden idők egyik legkiválóbb magyar kapusa volt. Kivételes ruganyosság, reflexek, vakmerőség, biztos labdafogás és határozott kifutások jellemezték játékát. A védelem munkáját karmesterként irányította. A tizenegyesek biztos végrehajtásával szintén kitüntette magát. Kivételes képességei azonban gyakran könnyelműsködésre, pózolásra késztették. Jó kedélyű sportember volt, aki a pályán is szívesen mókázott. Néhány alkalommal túlságosan kockázatos kifutásaival — egészen a félpályáig! —, a mezőnyben bemutatott „hangulatos” cselezgetésekkel (!!) és felszabadító fejesekkel(!!!) tette próbára a nézők idegeit a „Bohóc”. Kivételes sportbéli tudását azonban nem lehet elvitatni. A zömök termetű fiatalembert pályafutásának delelőjén kontinensünk legjobb kapusai között emlegették. Sok nagyszerű teljesítménye közül az 1936. április 5-én, az Ausztria elleni mérkőzésen (5:3) nyújtott játéka a legemlékezetesebb. 1934 márciusában, a magyar—bolgár találkozón (4:1) egy tizenegyest kivédett. 1956 után külföldön élt.
(Antal Zoltán és Hoffer József írásainak valamint az MTK kiadványainak és a magyarfutball.hu felhasználásával)
Vélemény, hozzászólás?