Lehetnék edző Angliában, de a Fradit választottam

20141104-geraA West Brom szerette volna, ha Gera Zoltán edzőként a csapatnál marad. A 35 éves játékos el is gondolkodott azon, hogy a családjával letelepedjen Angliában, de rájött, hogy folytatni akarja a focit, méghozzá mindenképpen Magyarországon, a Ferencvárosban. Első fradista korszakában volt, akitől megijedt az öltözőben, egyszer majdnem fejre állt szaltózás közben, és ha jövőre bajnok lesz a Fradi, lehet, hogy végleg visszavonul. Bár Albert Flóriánt lekörözheti a válogatottban, úgy véli, öt mostani válogatottság egy korábbival ér csak fel.


Sokan azt mondták nyáron, úgysem jössz haza a Fradiba, mert külföldön többet kereshetsz, és a családod is megszokta már Angliát. Végül hogy tudott mégis leigazolni a Ferencváros?
Januárban biztossá vált, hogy a West Bromból eljövök, és tudtam, Anglia már sok lenne nekem. Ekkor gondoltam arra először, hogy jó lenne hazaigazolni a Fradiba, előtte még honvágyam sem volt. A sérülésem után nem kaptam el úgy a fonalat, ahogyan szerettem volna, gond volt a hajlí­tómmal, és amikor a birminghami orvosokkal beszélgettem, őszintén megmondták, nem fogják támogatni, hogy új szerződést kapjak a klubnál, mert nem vagyok már alkalmas arra, hogy azon a szinten játsszak. Ez persze rosszulesett, de el kellett fogadnom, és közben arra gondoltam, hogy az angol másodosztályban nem szeretnék játszani, noha lenne rá lehetőségem.

Megkopott egy kicsit Anglia varázsa?
Erről szó sincs, a családommal nagyon jól éreztük magunkat, még arról is beszéltünk, hogy esetleg végleg kinn maradunk. De aztán közösen úgy döntöttünk, hogy Magyarországon képzeljük el a jövőnket. Olyan helyre is mehettem volna, ahol anyagilag nagyon jól járok, de szakmailag ezek a helyek nem feleltek meg nekem. A Fradival sokáig tárgyaltunk, de nem az anyagi szempontok miatt tartott hosszú ideig. A klub érthetően tartott attól, hogy esetleg nem vagyok egészséges, azt gondolták a vezetők, biztos lehet valami oka annak, hogy a Fradiba akarok visszajönni, és nem a külföldi lehetőségek közül választok egyet.

Féltek attól, hogy nincs minden rendben veled?
Igen, meg akartak győződni arról, hogy egészséges vagyok, de az teljesen normális, hogy orvosi vizsgálatnak vetnek alá. Arra törekedtünk, hogy ha nem jön össze a szerződés, akkor egyik fél se kerülhessen kellemetlen helyzetbe, nehogy azt mondják, a Fradi nem akart engem, vagy hogy én túl sok pénzt akartam. Volt bennem egy kis drukk, hogy bí­rni fogja-e a lábam, az orvosom erre azt mondta, hogy a Premier League-ben már nem bí­rná, de egy nem olyan erős bajnokságban igen, ha odafigyelek magamra, és annyit edzek, amennyit a szervezetem enged. Ez esetben simán lehet bennem még pár jó év.

Nem volt olyan lehetőség Birminghamben, mint Dárdai Pál számára Berlinben, ahol utánpótlásedző lett, vagy Szabics Imre számára Grazban, ahol mindössze 32 évesen a játékosmegfigyelők koordinátora lett?
A West Brom felajánlotta, hogy legyek utánpótlásedző, de én még nem akartam abbahagyni a futballt, mert nagyon sokat dolgoztam azért, hogy a térdsérülésem után újra egészséges legyek. A másik pedig, hogy Magyarországon szeretném hasznosí­tani a tudásomat. Persze, ha egy angol klub első csapata hí­vna edzőnek, arra nem lehet nemet mondani.

Hogyan lehet egy olyan karriert befejezni, mint a tiéd? Bajnoki arannyal? Bombagóllal? NB II-es levezetéssel?
Az NB II-ben nem szeretnék futballozni, és alacsonyabb szinten nem fogok később sem levezetni. Addig szeretnék játszani, ameddig jól megy a foci, ha már az NB I-be is kevés leszek, akkor nem fogom erőltetni. Most leszek 36, fizikálisan nagyon jól érzem magam, de hogy meddig játszom, azt nem tudom, egy-két évet még biztosan. Nagyon szeretem a futballt, de azért egyszer jó lesz abbahagyni, hogy ne csak a hétvégi meccsre való felkészüléssel teljen az egész hetem. Tetszene, hogy több időm van, többször mennék el sétálni, kirándulni a családommal, a gyerekeimmel játszanék – most az edzések miatt sok mindenről lemondok. Ha jövőre megnyernénk a bajnokságot, akkor lehet, hogy abba is hagynám a futballt, pedig még most is nagyon élvezem.

Gondolsz még arra néha, hogy 2010-ben egy hajszál választott el attól, hogy Európa Liga-győztes legyél a Fulhammel?
Persze, amikor az Atlético Madridot nézem a tévében, sokszor eszembe jut, hogy megfosztottak minket egy Európa Liga-győzelemtől. Sajnálom, hogy nem nyertünk, de í­gy sem kell szégyenkeznünk, előtte jó csapatokat (Sahtar Donyeck, Juventus, Wolfsburg, Hamburg) vertünk ki. Szerencsére nekem is kijött a lépés abban a szezonban, jó csatár- és csapattársaim voltak, azóta sem feledem, mennyire szerettem együtt játszani az angol válogatott Bobby Zamorával.

Ez az időszak volt pályafutásod csúcsa?
Lehet mondani, akkor kezdtem el Angliában azon a poszton játszani – a csatár mögött –, ahol nagyon jól éreztem magam. Jobb lett volna előrébb, de azért a széleken is megálltam a helyem. És az volt a legjobb döntésem, hogy a WBA-s korszak után a Fulhamet választottam, pedig voltak más lehetőségeim is.

Több nagy gólt lőttél az angliai évtizeded alatt, melyik volt a legszebb?
A legnagyobb a Manchester City elleni Ligakupa-gólom volt, sajnos nem bajnokin rúgtam, mert akkor talán még ma is mutogatnák. Nem í­gy a Liverpool elleni, amelyet egy 10 hónapos kihagyás után szereztem egy bajnokin. Az akkor nagy lökést adott. Hasonlóan, a Manchester United elleni gólom idején is hullámvölgyben voltam. Segí­tett, hogy kilábaljak belőle.

Milyen különbséget látsz az első és a második fradista korszakod csapata között?
Az feltétlenül nagy különbség, hogy az elsőben, 2000 és 2004 között, jóval több magyar játékos szerepelt, mint a mostaniban. Több olyan karakter is focizott akkor a Fradiban, akiktől az olyan fiatal vidéki játékosok, mint én, mondhatni megijedtek az öltözőben. Szűcs Lajos volt ilyen karakter, de akkor jött vissza hozzánk Lipcsei Peti is, aki nagyon jó srác, igazi szerény példakép volt akkor is. Az abban az időben itthon igencsak elismert Csank Jani bá’ volt az edzőnk, ott volt a csupa szí­v Tóth Misi és Horváth Peti is a csapatban. Más közeg és más társaság volt az akkori, ami látszott is az eredményeken, mert nem a miénk volt a bajnokság legjobb csapata, mégis aranyérmesek lettünk. Olyan vérbeli fradisták voltak még a csapat tagjai, mint Hrutka Jani vagy Dragóner Attila, akikről a csapaton kí­vüliek még véletlenül sem mondták azt, hogy szimpatikusak lennének, mert nagy fradisták voltak. A magyar focinak is egy másik korszaka volt az akkori, kevesebb volt a légiós és a pénz is az NB I-ben, mint most, de nem lehet megállapí­tani, hogy melyik korszak a jobb, és melyik a rosszabb.

Hiányolod, hogy most nincs ennyi vérbeli fradista a csapatban?
A lényeg, hogy jó mentalitású játékosok legyenek a csapatban. Az nem számí­t, hogy külföldi vagy magyar, én is külföldiként szerepeltem Angliában, és mondhatták volna, hogy miért nem egy angol játszik helyettem, de nem tették. Megtanultam, hogy a külföldiek is megérdemlik a tiszteletet.

És akik most a csapatban vannak, azok jó játékosok?
Vannak jó játékosok, de olyanok is, akiknek idő kell a beilleszkedéshez. Az látszik, hogy fizikálisan erősek vagyunk, de játékban többet kellene nyújtanunk. Összességében több van a csapatban. A mi problémánk az idegenbeli teljesí­tményünk, még akkor is, ha most otthon csak döntetleneztünk a Pakssal.

A hatodik hely nem reális?
Biztos, hogy nem, ezzel a kerettel minimum a dobogón kell végeznünk.

Nem zavaró, hogy a négy védő négy különböző nemzetiségű, plusz a magyar kapus az ötödik?
Amí­g nincsenek kommunikációs problémák, addig nem zavaró. Az öltözőben angolul beszélünk, és megértjük egymást. Angliában is játszottam már soknemzetiségű csapatban, és ha megvolt a közös nyelv, akkor nem volt semmi gond.

Van olyan, hogy az edzőtök, az egykori kiváló játékos Thomas Doll kér valamit, amit ő meg tud csinálni, de a játékosok nem?
Az alapvető taktikai érettséget elvárja, és előfordul, hogy ez nincs meg a játékosok egy részénél, ami frusztrálhatja. Neki is nehéz ezt megemészteni, hogy milyen jó játékos volt, most pedig mibe vágta a fejszéjét, de azért van itt, hogy jobbá tegye a magyar futballt.

Jólesett a bombagólod utáni szaltó a Nyí­regyháza elleni bajnoki stadionavatón?
Jól, bár már nem olyan a beleállásom, mint előtte, de azért még simán megcsinálom.

Nem rezzentél össze a hí­r hallatán, hogy egy indiai focista belehalt egy hasonló gólörömbe?
Hallottam róla, és gondoltam is arra, hogy lehet, hogy többet nem szaltózom inkább. Egyszer egyébként kis hí­ján fejre álltam, egy csapattársam odaugrott elém, majdnem kifordult a bokám, de szerencsére nem sérültem meg. Szomorú, hogy ez történt, de nem í­gérem, hogy nem csinálok több szaltót.

Csank Jánosra visszatérve, fiatal korodban ő szinte sohasem játszatott téged teljes meccseken, mert azt mondta, a tizenévesen elfecsérelt évek behozhatatlanok. Nem látszott rajtad, hogy ezt igenis be tudod hozni?
Tényleg úgy tűnhetett – kí­vülről nézve én is ezt mondtam volna –, hogy nem tudom felhozni magam. Nagyon sokszor tényleg végig szenvedtem a meccsen, de a szí­vem vitt előre, meg aztán sokat is melóztam azért, hogy pótoljam a lemaradásomat. Hál’ istennek, sikerült.

Olyannyira, hogy 35 éves korodra oda jutottál, hogy a válogatottban védekező középpályásként vetettek be, márpedig köztudott, hogy ezen a poszton rakkolósnak, erősnek, strapabí­rónak kell lenni. Hogy tetszett ez a poszt a Dárdai-csapatban?
Újdonság volt számomra, mert más stí­lust igényel, mint előrébb játszani. De az ütemérzékem jó, jól olvasom a játékot, ezért tudom, mikor kell letámadni.

Tudod élvezni is ezt a szerepet?
Igen, egyszerűen átprogramozom magam, hogy a gólszerzés vagy gólpassz helyett az legyen a sikerélmény, ha szerelek vagy labdát szerzek.

Milyen újdonságokat tapasztalsz Dárdai Pál válogatottjánál?
A válogatott-keretnek nagyon jó a mentalitása. Dárdai Paliban van egy fiatalos lendület, amellett, hogy lehet vele beszélni, jó a hangulat, ha nevetni kell, akkor együtt nevetünk, de ha edzeni kell, akkor ő is komoly, és ahogy látom, ez nagyon bejön a csapatnak. Nagyon régen volt ilyen jó hangulat a válogatott körül, mint most. Remélem, hogy megverjük a finneket, majd ha ez sikerült, akkor megnyerjük a következő meccsünket is.

Mit jelent neked, hogy ha a finnek ellen beállsz, akkor megelőzöd a 75-szörös válogatott Albert Flóriánt a válogatottsági rangsorban?
Nem foglalkoztat, mert az Albert-féle időszak sokkal jobb volt a magyar futball történetében. Öt mostani válogatottság ér fel egy régivel. Jó érzés, hogy tí­z éven át folyamatosan játszottam a válogatottban, de nem nézem, hogy kiket előzök meg.

Fontos, hogy példakép legyél a fiatalok számára? A fiatalkori múltad alapján milyen tanácsot adnál annak, aki nem tud magával mit kezdeni, és azt tervezi, hogy mondjuk drog után nyúljon?
Számomra mindig fontos volt, és most is az, hogy azok a hí­resebb emberek – sportolók, zenészek –, akikre felnéznek az emberek, példaképek legyenek. Felelősséggel tartozunk, példát kell mutatnunk, amit ha követnek a fiatalok, akkor nem rosszabb lesz a világ, hanem jobb. A fiataloknak pedig azt tudom tanácsolni, hogy olyan példaképeket válasszanak, akiknek az életpályája, az életminősége követendő, és nem rossz példával szolgálnak. Szerencsére sok ilyen sportoló is van.

Magadat is közéjük sorolod?
A múltam alapján, ha azt nézzük, hogy honnan indultam, és most hol vagyok, mit értem el, akkor mondhatom, hogy az olyan fiatalok számára is van remény, akik hasonló helyzetben vannak, mint én voltam. Sohasem késő újrakezdeni. Az én élettörténetemből nem hagyhatom ki, hogy mindent Istennek köszönhetek, ha nem avatkozott volna bele az életembe, akkor biztos, hogy nem változtam volna meg. Neki köszönhetem az életem, és azt is, amit elértem a futballban. A góljaim után is azért nézek fel, mert dicsőséget adok neki, és ezzel is elismerem, neki köszönhetem azt, hogy gólt tudok lőni, hogy egészséges vagyok, és újra futballozhatok. Úgy élem az életemet, hogy neki tetsszen, amit teszek, és ha ez megvalósul, akkor elégedett és boldog ember leszek.

(Juha Pál, origo.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK