„Nem baj, ha segí­tséget kérünk a németektől”

20150329-gorogorszag-dibusz

Dibusz Dénesben volt egy kis csalódottság, amiért Dárdai Pál nem őt védette a görögök elleni Európa-bajnoki selejtezőn, de indokoltnak tartja, hogy a szövetségi kapitány a sokkal tapasztaltabb Király Gábornak szavazott bizalmat. A Ferencváros focistája szerint van egy halvány reménysugár arra, hogy az NB I utolsó fordulójában bajnoki döntőt játszanak a Videotonnal, de a Magyar Kupát fontosabbnak tartja, mint a bajnokságot. Dibusz szerint nem baj, ha német szakemberek jönnek Magyarországra, és segí­tenek a focit fellendí­teni.

Tudod, hogy mikor kaptál gólt utoljára tétmeccsen?

Igen, tavaly novemberben a Kecskemét az első félidő végén büntetőből lőtt nekem gólt. Szerencsére ez nem mostanában volt, de ez a hosszú sorozat nemcsak az én érdemem, hanem az egész csapaté.

Minek köszönhető az, hogy a tavasszal még nem kapott gólt a Fradi a bajnokságban?

Már az ősz végén is látható volt, hogy egyre jobb erőben van a csapat, egyre jobban játszunk, de akkor még nem tudtunk végig dominálni a meccseken, csak egyes periódusokban, ma már mi irányí­tunk. A télen csak olyan játékosok jöttek, aki tényleg erősí­tést jelentenek, szóval most minőségileg és mennyiségileg is rendben vagyunk. Aki csak a Magyar Kupában vagy a Ligakupában kap szerepet, az is élni szokott a lehetőséggel, bizonyí­t Thomas Dollnak vezetőedzőnek, akit í­gy nagyon nehéz helyzetbe hozunk.

Hol nehezebb védeni? Pécsen, ahol folyamatosan van dolgod a meccsen, vagy a Ferencvárosban, ahol csak ritkán van veszélyben a kapud?

Teljesen másról szól a két dolog. Szerintem egy olyan csapatban nehezebb védeni, amely nem dominálja a meccset, és amely nem a bajnoki cí­mért küzd. Ott nem jönnek minden héten a jó eredmények, ezáltal nem tudja az ember megszerezni és megtartani az önbizalmat. A Ferencvárosban ez másképp van, hiszen hétről hétre pontokat szerzünk, jól játszunk, ezért is könnyebb itt védeni.

Kilenc forduló van hátra, 11 pont a listavezető Videoton előnye, az utolsó fordulóban a fehérváriakat fogadjátok. Ha ti minden meccset megnyertek, akkor nyolc forduló alatt nyolc pontot kell veszí­tenie a Vidinek ahhoz, hogy az utolsó körig legyen esélyetek a bajnoki cí­mre. El tudod ezt képzelni?

Nagyon nehéz meccsei vannak hátra a Videotonnak, a hétvégén mennek Újpestre, de a Diósgyőrrel és a Debrecennel is idegenben játszanak, szóval benne lehet az, hogy botlanak, de ez is csak akkor számí­t, ha mi meg tudjuk nyerni az összes meccsünket. Egy halvány esély van rá, hogy a Videoton elleni utolsó fordulóban bajnoki döntőt játsszunk a saját stadionunkban.

A Ferencváros célja a nemzetközi porond, amelyet a Magyar Kupával talán könnyebb elérni, hiszen az elődöntőben a Szolnokkal játszotok, majd a döntő jöhet a Videoton-Újpest párharc győztesével. Fontosabb a kupa a bajnokságnál?

Hasonló prioritást élvez mindkettő, de a kupa talán egy kicsit fontosabb, mert ott reálisabb esélyünk van kiharcolni a nemzetközi kupaindulást. Mindegy, hogy kivel játszunk, de ha a döntőbe jutunk, akkor az mindenképp egy pikáns összecsapás lesz. Nagyon fontos, hogy a következő meccseket megnyerjük, és az önbizalmat adjon nekünk a szezon hajrájára.

A görögök elleni Eb-selejtező előtt a válogatott és a Ferencváros játszott egy zárt kapus edzőmeccset egymással, amelyen az első félidőben te védtél a válogatottban. Kicsit átérezhetted, hogy milyen a Fradi-támadók ellen a kapuban állni. Milyen volt?

Nagyon érdekes szituáció volt, de azt azért lehetett érezni, hogy a válogatottban játszó Hajnal Tomi, Gera Zoli és Varga Roli nélkül a Fradi nem tudott előre olyan veszélyes lenni, mint amilyenek voltunk a tavasszal. Ők hárman nagyon fontos szerepet töltenek be a játékunkban.

Ha a magyar kapusokat nézzük, akkor te vagy a legjobb formában, hiszen rendszeresen védesz a klubcsapatodban, mégsem kezdhettél a görögök elleni Eb-selejtezőn. Csalódott vagy, hogy nem játszhattál hazai pályán?

Természetesen volt bennem egy kis csalódottság, mert nagyon szerettem volna védeni, de ha reálisan értékelem a helyzetet, és megnézem, hogy mekkora tudása és milyen rutinja van Király Gabinak, akkor meg kell értenem Dárdai Palit, hogy neki szavazott bizalmat. Amikor a válogatottban együtt készülünk, akkor testközelből látom, hogy mennyit tud ő ebből a játékból. Van egy jó pár év előnye velem szemben, lassan 20 éve, hogy Németországban és Angliában véd, ezzel szemben nekem még négy évem sincs az NB I-ben, ezzel a tapasztalattal nyilván nem tudok versenyezni. Gabi eddig is jól védett azokon a meccseken, amiken kezdett, a legutóbbi három válogatott fellépésén nem kapott gólt, szóval indokolható döntés volt Pali részéről, hogy nem én védtem.

Dárdai ilyenkor megindokolja nektek, hogy az adott találkozóra melyikőtöket miért választja?

Két nappal a meccs előtt mindig van egy megbeszélés a kapusokkal és a kapusedzőkkel, elmondja, hogy kit hogy látott a héten dolgozni, mik a benyomásai, elmondja, hogy ki fog védeni, és meg is indokolja. Ez most is í­gy történt.

A következő fordulóban a finnek ellen játsszunk idegenben. Ezek szerint te is Királyt állí­tanád ott is a kapuba?

Addig el fog telni több mint két hónap, az nagyon sok idő. És vannak még jó kapusaink, akik külföldön védenek, de az NB I-ben is találunk ilyet.

Kit tartasz most a legjobb magyar kapusnak?

Ahogy mondani szokás, az a legjobb magyar kapus, aki a válogatott kapujában áll, azaz most Király Gabi. De ha Bogdán Ádi vissza tudja magát verekedni a klubcsapatába, sérülésmentes lesz a következő pár hónap a számára, és vissza tud kerülni arra a szintre, ahol korábban volt, akkor ő lesz a legjobb magyar kapus. És nem szabad elfelejteni Gulácsi Petit sem, aki a Salzburgban rendszeresen véd, és az Európa-ligában edződik, úgyhogy nekem sem egyszerű a helyzetem.

Az Eb-selejtező utáni sajtótájékoztatón Dárdai kikérte magának, hogy ne győzelemre játszott volna a csapat. Te hogy láttad a kispadról?

A válogatottban a védekezés a legfontosabb, hogy egy olyan középpályás védekezésből tudjunk támadásokat indí­tani, amiből eredményesek tudunk lenni. Ez az előző meccseken is í­gy volt, és a Fradi elleni edzőmeccsen is hasonlóan játszottunk. Azért azt ne felejtsük el, hogy ezen az Eb-selejtezőn egy olyan csapat volt az ellenfelünk, amely tavaly megjárta a világbajnokságot, sőt, a nyolcaddöntőbe jutott, és ott is csak tizenegyesekkel esett ki. Nem San Marinóval játszottunk, hogy gólzáporos győzelmet kellett volna várni a válogatottól, ennek ellenére úgy mentünk ki a pályára, hogy nyerni akartunk. Mindezt úgy, hogy okosan játszva maradjon erőnk a végére, ahogy maradt a finnek elleni hazai meccsen is, és most is voltak lehetőségeink a hajrában. Tudomásul kell venni, hogy mi nem a spanyol vagy a német válogatott vagyunk, hogy hetven százalékban birtokoljuk a labdát, és levegőhöz sem hagyjuk jutni az ellenfelet. Egy szervezett csapat vagyunk, amelynek az az erőssége, hogy mindenki tudja a dolgát, és mindenki alárendeli magát a csapatérdeknek. A görögök ellen is nagyon jól védekeztünk, de a kontráinkban és a befejezéseinkben sajnos most nem volt meg a kellő pontosság, ezért nem nyertünk.

Elindult a magyar fociban egy német vonal, hiszen a Ferencvárosban is több német edző van, az MLSZ pedig Bernd Storckra bí­zta az utánpótlást. Mi az, amiben ők mást hozhatnak a magyar fociba?

Szakmailag annyira már nincsenek ma újdonságok, inkább a mentalitásban hozhatnak újat. Ez egy nagyon nehezen megfogható dolog azoknak, akiknek nincsenek ebben benne és nem érzékelik nap mint nap. A németek kisugárzása annyira határozott, rendí­thetetlen, motivált és céltudatos, hogy ez átragad a játékosokra, és remélhetőleg az egész közegre is. Biztos, hogy van néhány magyar szakember, akikben ugyanez benne van, de lehet, hogy most az a kifizetődő, ha külföldről kérünk segí­tséget olyanoktól, akik átragasztják ezt a hozzáállást a magyar focistákra, a szakmára és a magyar emberekre.

(Kakas Péter, origo.hu)

2 hozzászólás a(z) „Nem baj, ha segí­tséget kérünk a németektől” bejegyzéshez

  • Dibusz a megtestesìtett megbizhatòsí g a Fradi kapují ban.

    Remélem én is, hogy még sokí ig meg fog maradni a csapatnak.

    Amit a „hozzí í llí sròl” mond Dibusz, ez arra egy jel, hogy jòl megfigyelô ember. Örülök, hogy megerôsìtette a benyomí saimat a mùlt meccseihez képest megnövekedett önbizalomròl, amely a csapatban mí r nem csak imitt-amott, hanem mí r jòval több mint 3/4-én a meccseken megjelentkezik.

    Az utolsò meccsekben a Fradi a meccseinek sikereit a kezében tarthatta és bí r még nem mindig egészen a végéig, de mí r jòval a mí sodik jí tékrész közepéig. Nem ìrhatom itt még, hogy „szokí sos mòdon”, de mí r ezt nagyon megközelìtôen.

    Hol van mí r az a néhí ny évvel ezelôtti csapat, akinek fô célja csak az lehetett, hogy ne kapjon ki ? Mérföldnyi a tí volsí g. Ez a tí volsí g meg nôl folyamatossan, mert kialakultak azok a alapzatok, amelyekre fel lehet épìteni a jövôt.

  • Ritka rokonszenves, higgadt, értelmes ember. Főleg, ha figyelembe vesszük a korát is. Remélem, soká marad nálunk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK