Hazatért a Fradiba

Holczer Ádám hazatért. A 28 éves kapus a Ferencváros saját nevelésű játékosa, 2007 és 2010 között pedig felnőtt csapatunkban is szerepelt. A hálóőr rögös utat járt be, mire két és fél évnyi Soroksáron eltöltött időszak után, hét év elteltével újra csatlakozott klubunkhoz. Ádámmal a visszatéréséről, céljairól, Dibusz Dénessel való kapcsolatáról, és a magánéletéről, hobbijairól is beszélgettünk, í­gy régi-új játékosunk szakmai és emberi oldalát is alaposabban megismerhetjük.

Régi-új játékosként térhettél vissza a Ferencváros öltözőjébe. A legutóbbi ittléted óta hét év telt el, mi történt veled közben?

Nagyon boldog vagyok, hogy újra itt lehetek. A távozásom és a visszatérésem között eltelt idő a pályafutásom szempontjából leginkább egy hullámvasúthoz hasonlí­tható. A lehető legmagasabbról indultam, hiszen a Ferencvárosban védhettem. Ezután voltak élvonalbeli csapataim is, mint a Kecskemét vagy a PMFC, de játszottam az NB II-ben is. Gyirmótra például a feljutás reményében igazoltam Csank mester hí­vására, aztán ez akkor meghiúsult. Többször voltam kölcsönjátékos is, pécsiként védtem a Kozármislenyben, ami bár elsőre visszalépésnek tűnik, mégis utólag nagyon jó döntésnek bizonyult. Egyrészt állandó játéklehetőséghez jutottam, másfelől három hónapig egy olyan kapusedzővel dolgozhattam együtt, aki mind fizikailag, mind mentálisan visszaadta az önmagamba vetett hitemet, amit akkoriban kezdtem elveszí­teni. Néha már arra is gondoltam, hogy többet talán már nem is leszek NB I-es csapat tagja. De sikerült visszaszereznem az önbecsülésemet, í­gy az ezt követő soroksári időszak már nagyon jól sikerült. Az ott töltött két és fél év eddigi karrierem talán legjobb időszaka volt. Első számú kapusként számí­tottak rám, és a teljesí­tményemmel sem lehetek elégedetlen. Egyszóval, nehéz utat jártam be az elmúlt években, de úgy érzem, megérdemeltem még egy esélyt egy élvonalbeli csapatnál. Az pedig, hogy ezt éppen a Fradiban kaptam meg, külön öröm, hiszen itt nevelkedtem, és tí­z évet töltöttem itt korábban.

Akkor mondhatjuk, hogy hazatértél, ráadásul egy a bajnokságban és a kupában is cí­mvédő csapathoz. Mik a jelenlegi céljaid a csapattal?

Az, hogy a csapat cí­mvédő a bajnokságban és a Magyar Kupában, egy nagyon jó dolog, de ezek az érmek az én saját vitrinemből még hiányoznak. Így azt tartom a legfontosabbnak, hogy minden fronton sikerüljön újra az élen végezni. Ez a csapat számára is nagy siker lenne, és én is elérhetném azokat a céljaimat, amiket még gyerekkoromban tűztem ki magam elé. Hiszen minden kisgyerek, ha focizni kezd, pláne a Fradiban, arról álmodik, hogy bekerül az első csapatba, cí­meket nyer, vagy akár még válogatott játékos is lehet belőle. Az elmúlt néhány évben sajnos eléggé távol kerültem ezektől az álmaimtól, de most megadatott, hogy megvalósí­tsam őket, í­gy mindent meg fogok tenni értük. Van már egy pár eredményem, Kecskeméten pont abban a szezonban játszottam az ősszel, amikor később a csapat megnyerte a Magyar Kupát, í­gy félig-meddig kupagyőztesnek vallhatom magam, de nyertem NB II-es bajnokságot a Fradival, a Nyí­regyházával és a Gyirmóttal pedig dobogós voltam a másodosztályban, de ezeket az eredményeket nem lehet összehasonlí­tani azokkal a sikerekkel, amikért most harcolhatok.

És mi a helyzet az egyéni célokkal? Kimondhatjuk, hogy szeretnél első számú kapus lenni?

Ami az egyéni célokat illeti, ez egy érdekes kérdés, mert bár labdarúgóként elsősorban csapatban szeretek gondolkodni, kapusként valamilyen szinten egy kicsit mégis egyéni sportoló vagyok. Ha ugyanis én hiba nélkül megoldom a saját feladatomat, az nem mindig párosul a megfelelő végeredménnyel, ettől függetlenül a saját teljesí­tményemmel mégis elégedett lehetek. Nem könnyű feladat Dibusz Dénest kiszorí­tani a kapuból, ráadásul ahogy minden korábbi társamról, úgy róla is csak jókat mondhatok, nagyon tisztelem őt, és tudom, keményen megdolgozott azért, hogy kiharcolja magának azt a pozí­ciót, amiben most van, mind a Fradiban, mind a válogatottnál. Talán lett volna könnyebb lehetőségem akár az NB I-ben is, mint vele felvenni a versenyt, de úgy gondolom, ez a lehető legjobb kihí­vás számomra, ha ugyanis sikerülne ezt a feladatot teljesí­tenem, akkor oda kerülhetnék, ahová mindig is vágytam, és ahol egyszer már voltam: a Fradi kezdőkapusa lehetnék. Mondhatjuk, hogy ezt szeretném elérni, és huzamosabb ideig meg is tartani. Sőt, akkor lennék a legboldogabb, ha innen vonulhatnék vissza. Ez nagyon nehéz feladat manapság, de szeretnék hosszabb távon ide tartozni, mert úgy érzem, a Fradi-család tagjaként a lehető legjobb helyen vagyok. Úgyhogy igyekszem élni minden adódó lehetőséggel. Első körben fontos, hogy minden egyes szezonban minimum a keret tagja legyek. Mindig a kezdőkapus van reflektorfényben, de a Fradinál második számú hálóőrnek lenni sem könnyű dolog. Szinte mindenki itt akar játszani legalább egyszer pályafutása során, nagyon nagy a verseny. Szóval, ha hosszú távon stabilan kerettag tudnék lenni, azzal már nem lehetnék elégedetlen. Az elmúlt évek tapasztalatai megedzettek, fiatalon talán egy kicsit azt gondoltam, automatikusan jár nekem, hogy kezdő kapus legyek, de az elmúlt évek tapasztalatai után már tudom, hogy semmit nem adnak ingyen, és most már azt is kellően tudom értékelni, hogy újra itt lehetek. Ez a legfontosabb, hogy utána mi történik, az néha már apróságokon múlik, az első és a második számú kapus között sokszor nagyon vékony a határvonal. Úgyhogy büszke vagyok rá, hogy a Ferencvárosnál úgy gondolták, méltó társa lehetek Dininek.

Dinivel régi ismerősök vagytok, Pécsett már dolgoztatok együtt. Milyen viszonyban vagytok egymással? Munkakapcsolat a tiétek, vagy a civil életben is jóban vagytok?

A mi viszonyunk valahol a kettő között húzódik meg. Túlzás lenne azt állí­tani, hogy amikor nem voltunk csapattársak, rendszeresen összejártunk volna, de több alkalommal találkoztunk. Néha leültünk kávézni, beszélgetni, szóval megmaradt a jó viszony. Sőt, párszor láttam őt feltűnni Soroksár-meccseken is, vagy amikor a másiknak volt egy jól sikerült mérkőzése, üzentünk egymásnak. Szóval, ha barátinak nem is nevezném, de jóban vagyunk a pályán és azon kí­vül is. Mint játékos, és mint ember is nagyon tisztelem őt, és szeretek vele együtt dolgozni. A PMFC-ben egyértelműen ő volt az első számú kapus, de úgy gondolom, soha nem tapasztalt tőlem semmilyen negatí­v dolgot. Ha most ugyanez lesz a felállás, ő ugyanúgy számí­that rám, de természetesen szeretnék védeni, ez nem titkolt célom. Biztos vagyok benne, hogy ha netán megfordulna a helyzet, ő is minden támogatást megadna nekem, hiszen közösek a céljaink.

A pályán kí­vüli életedben mi történt veled azóta, hogy 2010-ben elhagytad a Ferencvárost?

Akkoriban fiatal játékosként még egészen máshogy láttam a világot, és a feladataimat. Azóta nagyon sokat változtam, ez pedig nagyban köszönhető annak, hogy 2011 tavaszán megismertem a jelenlegi feleségemet, Szandit. Egy évvel később, amikor Gyirmótra kerültem, akkor lett az ismeretségből kapcsolat, tavaly januárban pedig megkértem a kezét, és március végén össze is házasodtunk. Az ő jelenléte az életemben meghatározó, nagyon jó hatással volt rám. Mellette kezdtem el újra azt érezni, hogy minden téren újra jó úton járok. Emberileg is nagyon sokat fejlődtem, higgadtabb lettem. Ez annak is köszönhető, hogy a feleségem végig mellettem volt és mindenben támogatott, akkor is, amikor többször is klubot kellett váltanom. Emellett sokat köszönhetek a barátaimnak is, több volt fradista csapattársammal is nagyon jóban vagyok. Ritkán tudunk csak összejönni, hiszen Kulcsár Dávid Pakson focizik, Mester Tamás Mohácson él, Megyeri Balázs pedig légióskodik, de amikor találkozunk, nagyon feltöltődünk.

Az edzések és a mérkőzések, illetve a család mellett nem sok idő marad a hobbikra, mivel töltöd ezt a kevés szabadidődet?

Nagyon szeretek olvasni, szinte mindig van nálam egy könyv. Elsősorban életrajzi műveket olvasok, de minden téma érdekel. Az utóbbi időben egyre többet foglalkozom érveléstechnikai és motivációs jellegű művekkel is. Ez testhezálló, mert általában minden társaságban eléggé központi szereplő vagyok, szeretek szervezni. Ez igaz a pályán is, Soroksáron például csapatkapitány voltam, de a magánéletemben is jellemző. Úgy érzem, tudok hatni az emberekre. Emellett egyre fontosabb szerepet tölt be az életemben a borászat. A családunknak van egy kis szőlője Somlószőlősön. Nagyon szeretek ott lenni, édesapámmal és öcsémmel sok időt töltünk az ottani munkákkal, a barátok is segí­tenek. Nemrég volt egy jól sikerült szüretünk is. Saját bort még nem dobtunk piacra, mert akkora mennyiséget még nem termelünk, de szűk családi körbe és a barátoknak mindig jut néhány hektó saját bor és egy kis pálinka. Sok ezzel kapcsolatos szakirodalmat is olvasok, el tudom képzelni, hogy hosszabb távon komolyabban is foglalkozzak a borászattal.

Azt hallani rólad, hogy nagyon kedveled az itthon is egyre népszerűbb amerikai focit is…

Igen, nagy rajongója vagyok az NFL-nek! Van egy First Down nevű közösségi oldalunk is, ezt egy barátommal ketten kezdtük el szerkeszteni, mostanra pedig már bővült is a stáb. Elsősorban meccselemzéseket szoktunk í­rni, én mint sportoló, próbálom szakmai oldalról megvilágí­tani az érdekesebb mozzanatokat, a többiek pedig kicsit könnyedebb hangvételben í­rnak. Ezen kí­vül van egy közös fantasy futball ligánk is, és rendszeresen össze is szoktunk ülni meccset nézni vasárnap esténként. Az amerikai foci egy most már több mint tí­zéves szerelem az életemben. Amikor 2008-ban utoljára bajnok lett a kedvenc csapatom, a Pittsburgh Steelers, akkor éppen edzőtáborban voltunk a Fradival Máltán, úgyhogy bizakodó vagyok, hogy az idei valenciai edzőtáborunk is szerencsét hoz majd nekik…

Van összefüggés a „gurulós foci” és az amerikaifutball között? Mit lehet tanulni az ottani játékosoktól?

Amit el lehet lesni tőlük, az általában nem a pályán történik. A munkamoráljuk példaértékű, hatalmas alázattal dolgoznak minden nap, hogy a legjobbak legyenek. Annak ellenére, hogy hétvégéről hétvégére vásárra viszik a bőrüket, mert azért abban a sportágban nagyon nagy a sérülésveszély, imádják, amit csinálnak, és nincs bennük félelemérzet. Persze, ezt beléjük is nevelik fiatalon, de nagyon tetszik ez a mentalitás.

Ha össze akarnánk foglalni a mostani életedet, kijelenthetjük, hogy a korábbihoz képest egy érettebb, komolyabb Holczer Ádám tért vissza a Ferencvároshoz, aki készen áll az itt kitűzött célok elérésére?

Igen, mindenképpen. Nagyon sok dolgot megéltem az elmúlt hét évben, amikből rengeteget tanultam, és nem adtam fel a küzdelmet, hogy elérjem az álmaimat. Fizikálisan és lelkileg is erősebb ember vagyok, mint korábban, a feleségemnek köszönhetően pedig lehiggadtam, türelmesebb lettem. Ezek a tulajdonságok korábban is megvoltak bennem, de csak mostanra kezdtek el igazán meghatározóvá válni. Úgy érzem, szakmailag és emberileg is beértem, átlátom, mennyit kell dolgozni azért, hogy sikeres lehessek, a mindennapi munka az edzéseken pedig önbizalmat ad, amivel az esetleges hibákon is könnyebb túllendülni. Arra pedig kifejezetten büszke vagyok, hogy ezt úgy értem el, hogy volt időszak, amikor szinte senki nem támogatott. Mostanra kiví­vtam magamnak, hogy mindenki komolyan vegyen, és készen állok a rám váró kihí­vásokra.

(fradi.hu)