1911.XI.12. FTC – Törekvés I-II. 3:0 (edzőmérkőzés)

SH-19111113-03-19111112Hétköznapi tréning belépődí­j mellett. A FTC minden csütörtökön tréning-mérkőzést tart 20 filléres belépőjegyek mellett. A múlt héten a MAC-cal játszott, a jövő csütörtökön pedig a Törekvéssel mérkőzik.

(Sporthí­rlap, 1911. október 16.)

Stájgerolnak az osztrákok. Osztrák szomszédaink vérszemet kaptak. Vasárnapról-vasárnapra olvassák, hogy a magyar mérkőzésen ennyi és ennyi ezer ember volt jelen s most ehez akarják szabni a költségeiket. A FTK., miután a WAK most vasárnapra cserben hagyta, a Rapiddal akart nemzetközi mérkőzést játszani. A mérkőzést azonban nem lehet nyélbe ütni, mert a Rapid két ezer koronát kért a játékért. Az alap kissé drága volt, s igy a tárgyalások félbenmaradtak. Valószí­nű, hogy a FTK a Törekvéssel fog revans mérkőzést tartani.

*

A legizgalmasabb mérkőzés vasárnap délután az üllői-uti versenypályán fog lefolyni, ahol a MTK. és BTK. fogja erejét összemérni. A két erős rivális már számtalan nagy csatát vivott egymással. A BTK. erősen készülődik, hogy a FTK.-val szemben elért győzelmére ráduplázzon. Előzőleg a FTK. és az erősen megjavult Törekvés tartanak revans-mérkőzést.

(Pesti Napló, 1911. november 10-11.)

Barátságos mérkőzés. Ferencvárosi Torna Klub— Törekvés Sport Egyesület (Üllői-ut, délután félegy órakor).
Vidéki mérkőzés. Szabadka: Ferencvárosi Torna Klub II.— Bácska-Szabadkai Atlétikai Klub.

(Budapesti Hí­rlap, 1911. november 12.)

1911. november 12., 12:30, Üllői út, FTC – Törekvés I-II. 3:0 (1:0)
vezette: Schaschek Ödön ()
nézőszám: *?
FTC: Fritz — Rumbold, Geiser — Blum, Bródy, Payer — Szeitler, Weisz F., Koródy, Schlosser, Borbás dr.
Törekvés I-II.: Dürr — Szentey, ? — Peitsik, Béki, ? — ?, ?, ?, ?, ?
Gól: Szeitler (?.), Schlosser (?., ?.)

SH-19111113-07-19111112Barátságos mérkőzések. Ferencvárosi Torna-Klub—Törekvés Sport-Egylet 3:0 (félidő 1:0). Az MTK—BTK.-mérkőzést megelőzőleg játszott a két csapat, melyen az FTK. először próbálta ki az előcsapatban Geisert, a második csapat hátvédjét, a betegeskedő Manglitz helyén. Geiser figyelemreméltó játékot produkált és yalószinüleg tagja marad az előcsapatnak; a későn érkező Weinber helyén Blum szerepelt. A Törekvés csapatában is több tartalék szerepelt. Az FTK. goaljait Szeidler (1) és Schlosser (2) rúgták. Biró Schaschek Ödön volt.

(Pesti Napló, 1911. november 14.)

Az üllői-uti pályán kettős mérkőzés volt. Először a FTC játszott a Törekvéssel (ha kalács nincs, kenyér is jó) s minthogy a játék nem ment komolyan, alig 3:0-ra verte meg a Törekvésnek tartalékokkal feleresztett csapatát. A FTC-ban Geisert próbálták ki becknek, aki be is fog válni ebben a szerepben, mig Blumnál egyelőre Weinber sokkal jobb.

(Barátságos.) FTC — Törekvés 3:0. (1:0.) Schaschek.

A vidéken (…) a FTC II. kisarányu győzelme Bácska felett (…) a déli kerület jó klasszisa mellett bizonyí­t.

(A Vidéken.) FTC II.—Bácska 1:0.

(Sport-Világ, 1911. november 18.)

A két ünnepi hét után csöndes tempóban folydogál idehaza az élet. FTC minden vergődés dacára sem tud bécsi csapatot kapni; végül is hazai csapattal barátságoskodik.

Barátságos. FTC I.—Törekvés I. 3:0

(Nemzeti Sport, 1911. november 19.)

Vidéki mérkőzések. (Szabadka). FTC II.—Bácska-Szabadkai AC 1:0 (0:0). Biró: Dulics.

(Sporthí­rlap, 1911. november 13.)

*Az MTK—BTC meccen 6-7000 nézőt í­r a Pesti Napló, 1911. november 14.-i száma

Egy hozzászólás a(z) 11101110111ejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK