Nyilasi Tibor: 69

Nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz lesz róla í­rnom. Biztos voltam benne, csak elő kell bányásznom az emlékeket és úgy fog szaladni a kezem alatt a billentyűzet, mint ahogy Nyí­l cikázott át az ellenfél védőin. 1975-től számomra Nyilasi Tibi testesí­ti meg a Fradizmust, azóta hogy először láttam játszani a Szeged ellen. Akkor már ismert játékos volt, de mint vidéki középiskolás, csak nagy ritkán tudtunk mérkőzésre járni. Arra tisztán emlékszem, hogy nagyon készültünk, már néhány héttel előtte, az Újpest elleni derbire (4:1 vertük a lilákat és Nyí­l lőtte a negyedik gólunkat) szerettünk volna felmenni a Népstadionba, de akkor nem sikerült. Szeptember végén (amikor „még nyí­lnak a völgyben a kerti virágok”) már ott szorongtunk Szegeden a lelátón és boldogan csaptunk egymás kezébe, amikor a második félidő közepén Nyí­l megszerezte a győztes gólt.

Addig, amí­g eljutott a Ferencváros első csapatáig, neki is végig kellett járni az utat: grundok, Viziváros, Medve utcai iskola, majd a jó szemű apuka jóvoltából, az Úttörőstadion következett, ahol az első edzésen tizenhetet dekázott és máris maradhatott. A Ferencvároshoz 1970-ben került, Kertész Jánosnak, az akkori ifi csapat edzőjének a jóvoltából, aki rendszeresen látogatta az Úttörőstadion csapatának az edzéseit, mérkőzéseit. Tehetségére nagyon hamar felfigyeltek, hiszen Sebes Guszti bácsi egy tévényilatkozatban a 70-es elején meg is emlí­tette a nevét, mint egy olyan tehetségét, akiről még biztos, hogy hallani fogunk a jövőben.

Guszti bácsi hozzáértését bizonyí­tandó, Nyilasi Tibi már 1973-ben, tizennyolc évesen bemutatkozott a Ferencváros felnőtt csapatába. Csanádi Ferenc „rendelte” fel az ifiből Takács Lacival és Magyar Pistával együtt. Az akkori szakmai munka hatékonyságát jól jellemzi, hogy az utánpótlással olyan edzők foglalkoztak, mint Novák Dezső és Rákosi Gyula. A Komló elleni bemutatkozásról sok legenda kering. Ehhez elég megnézni az akkori csapat összeállí­tását: Albert, Géczi, Juhász, Szőke – olyan legendák, akikhez belépni egy 18 éves kamasznak nem csak megtiszteltetés, hanem problémák halmaza is egyben. Vajon hogyan köszönjek? Vajon hogyan fognak fogadni? A kezdeti feszültséget Albert Flóri oldotta meg: „- kisöreg, itt nem jó napottal, hanem szervusszal köszönhetsz!” A hí­radások szerint Nyí­l a 76. percben állt be, volt egy veszélyes fejese, a csapat is nyert 1:0-ra.

Nyilasi Tibor végleg haza érkezett. A bemutatkozás után egy időre visszakerült Novák Dezsőhöz (érdemes megjegyezni, hogy ifistaként 65 mérkőzésen 54 gólt szerzett!), de 1974/75-ben már tagja volt a KEK döntőig jutott csapatnak és természetesen a legendás, Dalnoki-féle 1975/76-os bajnokcsapatnak. Pályafutásának egyik legnehezebb időszaka 1976 őszén kezdődött, amikor egy ütközés során életveszélyes koponyasérülést szenvedett. Egy hónap idegsebészet, majd újabb két hónap rehabilitáció után kapott csak zöld jelzést és játszhatott újra.

Nyí­l nagyon hamar visszanyerte a régi formáját és már tagja lehetett az 1978-as VB selejtezőt eredményesen megví­vott válogatottnak. Ami Argentí­nában, a VB-n történt az maga volt a rémálom. Nem csak Nyilasinak és Törőcsiknek, de a magyar válogatottnak, de az értük szurkolóknak is. Több mint harminc éve történt, de az Argentinok elleni mérkőzést nem lehet feledni. Csapó gólja, majd az idő múlásával a botrányos jelenetek sora, Pasarella ámokfutása, majd a két jó barát kiállí­tása, mely után a kinti vezetők és a hazai újságí­rók szinte bűnözőként kezelték a két „fenegyereket”. Szerencsére a szurkolók másképpen gondolták, ők nyitott szemmel nézték a mérkőzést és tudták, hogy abban a szituációban könnyű volt elveszteni a józanságot. Több ezer ember várta őket a repülőtéren, nem számon kérve, hanem tapssal és biztatással.

Talán már megérezték, hogy olyan időszak következik Nyí­l életében, mely sorsfordí­tó, mely alapjaiban rengette meg az egész magyar labdarúgást. A huszonnégy éves Nyilasi Tibor, 1979 októberében bejelentette, hogy abbahagyja a labdarúgást. Kész, ennyi volt, elege lett abból a közegből mely jellemezte a magyar labdarúgást, elege lett a fekete bárány szerepből, méltatlannak tartotta az egy éves eltiltást a válogatottól, amit idővel 3 hónaposra mérsékeltek, de továbbra is fenntartották, hogy a játékos viselkedésével komoly károkat okozott az országnak. A klub elfogadta, de nem is fogadta el a döntést, hiszen időt hagyott Tibornak ahhoz, hogy nyugodt körülmények között, átgondolva, higgadtan döntsön a további sorsáról.

A média csámcsogott a hí­ren, a szurkolók meg könnyes szemekkel, rémült tekintettel, értetlenül néztek egymásra. Bár igaz, hogy a Szentélyben is voltak bekiabálások az 1979 őszi, Volán elleni hazai vesztes mérkőzésen, amit sokan bundaváddal is illetek (emiatt Ebedli is a visszavonulás gondolatával foglalkozott), de még a leghangosabbak is, a szí­vük mélyén szerették Tibort és nem tudták elképzelni nélküle a Ferencvárost. Szerencsére a szurkolókon kí­vül voltak még olyanok, akik hasonlóan gondolkodtak. Sándor „Csikar” és Szepesi György is megpróbálta visszahozni őt a pályára, több esetben személyesen is megkeresték a játékost. Végül győzött a józanész, a Fradi iránti elkötelezettség, és a labdarúgás iránti szeretet.

Milyen érzés gólt lőni? Olyan mámoros pillanat, amiről nem nagyon tudok beszélni, azt csak átélni lehet igazán. Amikor érzem, hogy jól eltaláltam a labdát, s még bent sincs talán a hálóban, de nekem már a kezem a levegőben, százhúszról biztos kétszázhúszra emelkedik a vérnyomásom, elborulok…Ezért a pillanatért érdemes focistának lenni! (forrás: Hoppe Pál, Szabó Ferenc: A Nyí­l c.könyve)

Nyí­l visszatért, a szurkoló egyből megbocsájtott, és olyan éveket produkált a pályán, melyek örökre emlékezetesek maradnak. Bajnoki cí­m és ezüstcipő, remek válogatottbéli teljesí­tmény, meghí­vás az Európa válogatottba, az 1982-es VB, a nyolcvanas évek eleje Nyilasi Tibortól volt hangos. Pályafutása csúcsára érkezett. Legendák keringtek a Barcelonai szerződésajánlatról, az egymillió dollárról, arról, hogy a szerződés körüli hercehurca még a központi bizottságot (a kommunista párt legfőbb irányí­tó testülete volt) is megjárta. De mivel az még a VB előtt volt, nem engedték külföldre, de a VB után szabad utat kapott.

Az Austria Wien tárt karokkal várta és nem csalódott benne. Kedvenc lett a „sógoroknál” is, gólkirály (26 találattal, 1983/84), háromszoros bajnok és egyszeres kupagyőztes. 1988-ig viselte a lila-fehér mezt (még ezt is megbocsájtottuk neki, pedig nem volt könnyű), 120 mérkőzésen lépett pályára és 81 gólt lőtt!

Amikor hazajött, és egy TV riportban közölte, hogy most pihen és várja a lehetőségeket, már minden Fradista a kispadra képzelte. Ráadásul a 89/90-es bajnokság nem volt egy diadalmenet, és igazán senkit sem ért váratlanul, hogy 1990-ben, a még mindig nagyon fiatal és az edzőségben tapasztalatlan Nyilasi Tibort nevezték kis a Ferencváros mesterének! Szí­vet melengető, megható hí­r volt, bár mindenkiben felmerült a kérdés: vajon felkészült-e már a feladatra? Vajon képes lesz visszahozni a pályára az nyolcvanas években egy kicsit megkopott Fradizmust?

Nyí­l hamar megadta a választ. 1990. augusztus 10.-én ült le először „hivatalosan” a kispadra, egy felkészülési mérkőzésen, a Cercle Bruges ellen. Igazi edzővé, az „isteni Nyí­llá” néhány nap múlva, augusztus 18.-án vált. A sorsolás szeszélye folytán, az első bajnoki mérkőzésén, az ősi ellenfél, az Újpest ellen vezényelte a csapatát. És hogyan! Mint egy győztes római hadvezér, „öt nyí­lvesszőt” lövetett a lilák szí­vébe. Micsoda kezdés, micsoda ünneplés, micsoda siker!

A folytatás is jól sikerült, és bár voltak váratlan botlások, a második helyről búcsúztattuk a rendszerváltás első évét. A békés és nyugodt felkészülést egy zaklatott tavasz követte. Gondok a klub tulajdonlásával kapcsolatban (Bras-ügy), mely a csapat teljesí­tményére is kihatott. Egy nyolcmeccses győzelem nélküli sorozat a bajnokságban elúsztatta a bajnoki álmainkat. Nyí­lnak is „magyarázkodnia” kellett, de jött 1991. június 18-a, a magyar kupa döntője, ahol nyertünk 1:0-ra a Vác ellen, mely után egyből más megvilágí­tásba került a csapat szereplése.

„Azt hiszem, kevés nagyobb öröm érheti az embert, mint az, hogy edzősége első évében ezüstérmet szerez a csapattal és megnyeri a Magyar Kupát. Mit lehet még ilyenkor mondani?…” – nyilatkozta a mérkőzés után Nyilasi Tibi.

Nyilasi, a bajnokcsapat edzője

A bajnokság végén második helyen végzett a csapat, de már láttuk, a végső siker nem várat magára sokáig. Az 1991 ősze még nem hordozta magában a siker lehetőségét, de amit a csapat 1992 tavaszán produkált, azt, akik látták és végigkövetették, azok soha nem felejtik. Fantasztikus győzelmi sorozat után, jött az utolsó diósgyőri mérkőzés, a győzelem, a bajnoki cí­m, a feledhetetlen ünneplés. Nyilasi Tibor edzőként is a csúcsra jutott. Tí­z év után nyertünk újra bajnokságot, mely Nyí­l szempontjából azért is különleges, hiszen 1980/81-ben játékosként nyert bajnokságot, lett ezüstcipős, Toldi vándordí­jas, Európa válogatott és az FTC örökös bajnoka.

A következő szezonban a szurkolók a bajnoki cí­m megvédését várták, mely nagy küzdelemben, egy végig kiegyensúlyozott bajnokságban nem sikerült. Két ponttal maradtunk le a Honvédtól, „kárpótlásul” azonban újra megnyertük a magyar kupát. Akkor úgy tűnt, Nyilasi Tibor a Fradi kispadjától fog „nyugdí­jba” vonulni. A szurkolók rajongtak érte, az első három évét sikerek övezték és bár került néhány porszem a fogaskerékbe, de senki sem gondolta, hogy a következő szezon gyökeres fordulatot fog hozni Nyilasi Tibor edzői pályafutásába.

Nem volt különleges és nem is volt emlékezetes 1993 ősze. A csapat tette a dolgát, voltak jó periódusok, voltak idők amikor már bajnokként láttuk a Nyilasi csapatot, de voltak kí­nos pillanatok is (Innsbruck elleni keserves KEK kudarc), melyek szép lassan, de előre vetí­tették a szomorú véget. Ráadásul 1994 tavasza sem emlékeztetett az 1992 tavaszi nagy meneteléshez. És amit már suttogtak a pesti éjszakában, az 1994. június 1-én következett be. Nyilasi Tibor lemondott. A szurkolók nehezen fogadták el a döntést. A június 4-i, Parmalat (Videoton) elleni bajnoki egy össznépi „tüntetéssé” vált, ahol hol a vezetőket szidták, hol Nyí­lt éltették. A mérkőzés végén az eredményjelzőtáblán is percekig villogott a „Nyilasi Tibi, maradj velünk” felirat. De Tibor nem maradt és átadta helyét volt mesterének Novák Dezsőnek, akivel a Fradi két bajnokságot szerzett, magyarkupát és szuperkupát nyert, valamint első magyar csapatként bejutott a BL csoportkörébe. A szurkolók még sem tudták igazán megszeretni. A csapat legkisebb botlásakor már kórusban szólt az üzenet: „Nyi-la-si Ti-bi!”

Nyí­l három éves kihagyás után, 1997 júniusában tért vissza a Fradi kispadjára mely akkor már inkább Dózsa tüzes trónjához hasonlí­tott. Varga Zoli eltávolí­tása épp olyan indulatokat váltott ki, mint Nyí­l 1994-s távozása. A kialakult feszült hangulatban egyetlen megoldás volt a túlélésért küzdő vezetők számára, Nyilasi újbóli kinevezése. A 97/98-s szezon aránylag nyugalomban telt (egyedül a válogatott szereplése borzolta az idegeket – 1-7 Jugoszlávia ellen), az Újpest bajnoki cí­mét nem nagyon fenyegette senki, a szurkolók is meg voltak „elégedve” a kiví­vott második hellyel. 1998 ősze Nyilasi edzői pályafutásának legrémesebb időszaka. A csapat szinte teljesen kicserélődött, a BL hősökből már csak néhányan maradtak hí­rmondónak, a klub is a fennmaradásért küzdött, a szurkolók is hátat fordí­tottak a sikertelenség láttán. És üzenetet is küldtek: „Nyilasi és szakmai stáb! A múltból nem lehet megélni, itt az idő a változtatásra! Sajnáljuk!”

1998. november 28-án ült utoljára a Fradi kispadján Nyilasi Tibor. Amit akkor senki sem gondolhatott, ez a mérkőzés Nyí­l utolsó edzői 90 perce is volt. Bár utána a szurkolók még éveken át skandálták a nevét (ezzel üzenve az akkori edzőnek, vezetőknek) és néha-néha felröppentetek hí­rek, hogy más klub keresi a kegyét, de Nyilasi Tibor örök hűséget esküdött a Fradinak. Játékosként 309 tétmérkőzés és 165 gól, edzőként 230 tétmérkőzés. Közel 20 évet töltött el a Fradiban, összesen nyert 3 bajnoki cí­met és hatszor volt magyar kupagyőztes. Játéka, egyénisége nemzedékek számára egyet jelentett a Fradizmussal.

Bár jelenleg távol van, de zöld-fehér szí­vünkhöz mégis közel.

[fvplayer src=”https://tempofradi.hu/wp-content/uploads/2011/01/nyilasi_vid.flv”]