Feljegyzések a fotelból – Antifoci és tehetetlenség
Lassan gyülekeztünk szombat délután az Üllői úton. A nap is bevetette minden erejét, körbeölelte az arénát, ha felnéztünk rá kajánul mosolygott, kellett nektek az augusztusi hőségben délután meccsre jönni, miért nem maradtatok otthon, ahol légkondi be, sör a kézben, és ha valami nagyon nem tetszik a látottakból, még mindig ott a kézben a távirányító. De mi inkább felvettük Ehnaton fáraó szerepét, kitartottuk karjainkat a nap felé, vidáman üdvözöltük a nap istenét Atont, nem törődve az égető sugarakkal. Bejutva a stadionba már „békésebb” kép fogadott, fejünk fölött tető (most erőlködj napocska!), a pulton hideg sör, körülöttünk zöld-fehérbe öltözött „népség”, vajon mi kell még? Győzelem – vágtuk rá egyhangúan, túl sok vita nem alakult ki, legfeljebb azon sopánkodtunk, hogy milyen gyorsan ki tud ürülni a pohár. – Kiszívta a nap – mosolygott mellettem Laudetur barátom, miközben az eshetőségeket latolgattuk. Van ugyebár a mumus vagy bubus szó, tudjátok, a néphiedelemben vele riogatták a csintalan gyerekeket. Ez a rosszindulatú szellemlény azzal traktált, hogy bizony az elmúlt hat Paks elleni meccsből csak egyet tudtunk megnyerni, azt is az atom otthonában követtük el, hazai pályán utoljára ez a „fegyvertény” 2016-ban sikerült. A mumus még be sem fejezte a mondókáját, már ott toporgott előttünk Püthagorasz, a számmisztika nevében és arról próbált meggyőzni, hogy nem csak a bolygók keringését, de az emberek sorsát is a számok irányítják. 4, 3, 2 – nem bonyolult a folytatás, manapság már egy bölcsődés is rávágná a következő számot. – Ne hogy már csak egy gól lőjünk! – Püthagorasz is visszahúzhat és tovább vizsgálhatja a numerolóigát, mi inkább felbaktatunk a lelátóra, már csak néhány perc és útjának indul a „gyönyör”…legalábbis akkor még úgy hittük. Egy felhő is elkúszott az égen, mintha figyelmeztetni akart volna, hogy nem minden arany ami fénylik, de erről 45 percig nem nagyon akartunk tudomást venni.
A nap olyan gyorsan lökte félre a felhőt az égen, ahogy beköszöntünk a paksiaknak. Még el sem helyezkedtünk a széken, még körbe sem tudtunk nézni, amikor Leo pontosan ívelt Lanza lábára, aki nem várta meg, hogy a labda megkóstolja a zöld gyepet, finoman a kiugró Petrjak elé perdített, aki köszönte azt szépen és hét-nyolc méterről a kapus szemei között lőtt a kapuba. Hoppácska, máris gól, a paksiak még a labdához sem értek! Mi lesz itt még? Gólparádé, a végén még Püthagorasznak is újra kell gondolnia a számsort? Sajnos nem kellett…Pedig bőven meg lett volna rá az esély az első félidőben. A derék paksiak ki sem jöttek a buszmegállóból, azt nem mondanám, hogy parádéztunk, de simán lehetett volna három is a szünetig, de hol Petrjak, hol Varga, hol Lanza hibázott, vagy a kapus védett, vagy a védők blokkoltak. Mi meg aránylag jól szórakoztunk a lelátón, bár a 20 perc környékén már úgy éreztem magam mint egy szaunában (köszönjük MLSZ plusz TV) és egy-egy kimaradt helyzet miatt sopánkodtunk is, de legyintettünk, majd a következő bemegy.
A 40. perc tájékán adtam fel először a harcot a nappal szemben, az Agóra napvédettségét választva. Nem voltam egyedül, pihegtünk mint a napos csibék, rá-rápillantva a monitorra, hátra történik még valami az utolsó pillanatokban. Történt…45+1,2,3 – ugye ismerős? Ilyen tényleg csak a mesében van és csak a mumus-babus tud így letaglózni, no meg a figyelmetlenség. Hogy a fenébe lehet gólt kapni attól a csapattól, aki először lépni át a felezővonalat? Erre tényleg csak mi vagyunk képesek. Döbbenet ült az arcokon, néztük egymást, volt aki nem is látta a gólt, csak a hitetlenséget az arcokon, viccnek vette, mikor a barát odaszólt: csessze meg, megint összehoztuk a gólt.
Ilyen tényleg nincs, még a Grimm testvérek sem találhatnának ki ilyen horrormesét. Tán imádunk játszani a tűzzel és az érzelmekkel? – Gyugi-gumi, a másodikban bedaráljuk őket – szólt az örök optimista, de én legszívesebben berohantam volna az öltözőbe és lekiabáltam volna minden fejecskét a nyakakról. Akkor már volt bajság bőven. Leo mit keres a kezdőben, lassú és körülményes. Lanza mint ék? Röhej. Hol van Dani? Miért ül a kispadon két drága nyári igazolás? Doll miért nem tud egy buszmegálló elleni taktikát kiagyalni? Mire az éppen aktuális dühöngéseim végére értem, hallottam, hogy felmorajlik az aréna. Jön a folytatás, elég a sirámokból, irány a lelátó. Jönni fognak itt a gólok.
Nem jöttek. Talán az lett volna a legjobb, ha a játékosok sem jönnek ki a pályára. Nem égette volna őket a nap…és a saját játékuk. Mert az egyenlő volt a nullával. Borzadály volt nézni a szenvedést, miközben a nap továbbra is vigyorgott az égen, pont szemben velünk, totál a képünkbe. Ha most tegnap késő délután lenne, bizony nagyon durva dolgokat írnék. Szerencsére aludtam rá egyet, a mérgem a duzzogásom nem múlt el teljesen, de vajon a „csúnyaságon” kívül mit is írhatnék? Kérjem számon a taktikát, az összeállítást, küldjek el mindenkit melegebb éghajlatokra? Jó esne és meg is érdemelné csapat és edző, kérdeznék is párat, de sablonokon kívül mást úgy sem kapnék.
Állítólag nem volt önbizalom, nem voltak akciók, nem volt test-test elleni ütközés, csak ívelgettük a labdát, miközben néhányan elbújtak a pályán. Hogy is van ez? A Fradinak hazai pályán nincs önbizalma? Négy nyertes meccs után? 29 bajnoki cím után? Zöld-fehér címerrel a mezen? Tisztelettel, nagyon sokan a lelátóról tudjuk, hogy milyen a Fradi önbizalom! Nem voltak ütközések? Ez nem amerikai foci, itt járatni kell a labdát és nem feldönteni az ellenfelet. Futtatni a széleket, felvállalni a cselt, jól beadni és időben érkezni. És vajon ki mondta, hogy ehelyett céltalanul ívelgessük a labdát Lanzafaménak? Az ilyen labdákkal Böde Dani fénykorában még megtudott birkózni, de Lanza nem 100 kiló és neki nem ez lenne a feladata. Az még rendben van, hogy égetett a nap, de ha a pályára pillantunk, ott tán el lehet bújni? A labdát kéne „keresni” és nem az árnyékot keresni az előttünk tornyosuló védők között.
Pedig állítólag az edzések nagyon jók voltak…Ha ez így van, akkor miért nem láttunk vissza belőle szinte semmit? Tán nem kéne edzeni és magát a meccset kéne edzésnek kinevezni? Ettől kapok a hőguta után agygutát. Az ilyen semmilyen magyarázatoktól, a felelősség lerázásáról, a mindenki és minden hibás, csak én nem mentalitástól. Nagyon kezd elegem lenni, bár tegnap hangban nem kapcsolódtam be a viszontlátásra rigmusba (nem is fogok), de azt a bizonyos fehér kendőt már lobogtatom. Nem csak az EL kiesés miatt, hanem az eddigi teljesítmény miatt. Vezetjük a táblázatot, ez igaz, de a java még hátra van. Most jönnek a keményebb meccsek és mi a biztosíték arra, hogy nem csak 45 percig tudunk úgy-ahogy játszani, hogy lesz önbizalom, lesz taktika és a bújócska helyett adj király katonát?
Túl sok reményt nem látok rá. Ettől még persze simán behúzhatjuk a bajnokságot, bár a benzinkút „csak a kispest” elleni játszadozása figyelmeztető jel. Ezen felül a Fradinak nem csak a három pont kell, hanem játék és szórakozás is. Ahogy régen a rómaiaknál: panem et circenses…kenyeret és cirkuszt. Gólt és játékot.
Zsíros kenyér volt a büfében, cirkusz meg a pályán. Volt egy gól is, játék meg annál kevesebb.
4, 3, 2, 1, 0 ? (Avagy reszkess Mezőkövesd!? Vicc …)
Amiért Dollnak mennie kell, konkrétan a Paks meccs miatt:
Taktikai felkészítés 0. Tudható volt, hogy a Paks be fogja tolni a buszt; időt húznak, fetrengenek, játékot rontanak; mégsem talált ki semmi újat.
Mentális felkészítés 0. Megint belealudt a csapat a 45. percbe; a szünetben nem sikerült gatyába rázni a társaságot; Blazics, Szpirovszki, Heister, Lanzafame nem izgult az eredmény miatt; Böde közben még a kispadra sem kellett neki.
Fizikai felkészítés 0. Az utolsó negyedórában a Paks frissebb, gyorsabb volt. Tőlünk az egy szem Lovrencsics futott a csapatból; alig bírt fölállni a lefújáskor.
Amiért Dollnak mennie kell, úgy általában (1): képtelen a megújulásra és az önkritikára; nem képes a csapatépítésre. Az idő megmutatta, hogy nem ő építi a csapatot, hanem a jó játékosok valahogy összeállnak. Ez sikerült 2015-ben (Gera, Hajnal, Lamah, Ramirez) és 2017 őszén (Gorriaran, Paintsil, Blazics), mert jobbak jöttek, és nem sikerült 2016-ban (Djuricin, Riu, Trinks, Hüsing), és valószínűleg most sem …. A hazai sikereket pedig sikeresen annulálja a nyári nemzetközi kupákban bemutatott terített betli.
Amiért Dollnak mennie kell, úgy általában (2): Hidvégi, Laczkó, Holman, Bosnjak, Kukuruzovic, Lauth, Hajovic, Nagy Dániel, Ugrai, Popov, Haraszti, Batik, Seszták, Radó, Pintér Á., Busai, Trinks, Hüsing, Djuricin, Riu, Bognár, Sternberg, Kleinheisler, Koch, Lovrencsics Balázs, Priskin, Rui Pedro, Pedroso, Csonka, Csernik, Kundrák, Georgijevic, Rodriguez; és a hab a tortán Finbogasson …
Még hány játékos kell, hogy legyen valami?
És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy Kubatov elvtárs és Orosz csinovnyik vajon milyen üzleti modellt követ? Meddig lehet a semmi teljesítményt eladni a főnökeinek? Már rég kellett volna lépni a vezetésnek, és Dollt elküldeni, mert akadálya a fejlődésnek! Vagy csak néphülyítésként tartja a FIDESZ lélegeztető gépen a Fradit? Ez sem kizárt. Mert a legszomorúbb, hogy ebben a történetben, MI, FRADI SZURKOLÓK vagyunk folyamatosan hülyének nézve. Mi számítunk a legkevésbé. Miközben két dolgot hiányolunk mindössze: Futballt és Fradi szívet a pályáról. Ezt nem lehet pótolni a bulvárszórólappal („műsorfüzet”), a bulvárújsággal („Zöld-fehér”), a szünetbeli bugyuta rugdosó játékokkal, stb.
Reménykedjünk a változásban. Nem lenne jó megvárni vele a teljes eredménytelenséget. Mészáros Józsefet, Lakat Károlyt, Dalnoki Jenőt, Novák Dezsőt, Nyilasi Tibort sokkal kevesebbért elküldték. (Istenem, micsoda nevek!) Hajrá Fradi!
A 0 különös egy szám: bármit szorzunk vele, az a végén nulla marad… Ezt a játékot is ide tartozónak érzem, Dollal az élen. Bár hagyná játszani a csapatot, szerintem még edző nélkül sem lennénk ennél kiábrándítóbbak…
Szeretnélek a keblemre ölelni, Lalolib! Mintha magamat hallottam(olvastam) volna, ugyan ezeket mondtam nagyjából Argan barátomnak. Megértem, hogy Dani belázasodott, LovreBalázsnak műteni kell a térdét(már megint!), Kundrák Soroksáron – de Lanzát előre tolt ékként játszatni ….egy 10 emberrel favágó Csertői ellen…nem jött be. Hogy a kihagyott helyzetekről ne is beszéljünk – mintha 1:0-lal már zsebben lenne a 3 pont, majd csak betalálunk ismét. Erdős nem látványosan, hanem a „fű alatt” segített ellenünk, a 45-46-47-ik percben pedig jött a „Turáni átok” – nem először, de remélem utoljára. A szünet után már csak erőlködtünk, de még szerencsénk sem volt, illetve volt – de az Haraszti lövésénél(akinek már zuhanyoznia kellett volna). A „Tábor”t pedig nem igazán értem : ez a zöld-fehér gárda most a mi csapatunk! Nekik kell szurkolni! HAJRÁ FRADI! CSAK A ZÖLDEK!!
Doll nem akarta néven nevezni azokat, akik csak lötyögtek a pályán. Én sem szeretem a játékosokat név szerint kritizálni, de Blazic már a bögyömben van. Úgy érzem elszállt egy kicsit, a szurkolók az előző idény legjobb játékosának választották. Látta őt már valaki sprintelni egy-egy mérkőzésen? Mert én nem. Arra vigyáz, hogy elegáns testtartásban közlekedjen a pályán. A paksi gólnál hol volt? Teljesítményét a hazaadása koronázta meg. Az volt az érzésem, arra vigyázott, nehogy megsérüljön, mert megint meghívták a szlovén válogatott keretbe. Ez a baj, az idegenlégiósok sohasem érzik, mit jelent a Fradi-mezben játszani, mit jelent a Fradi-szív. Sajnos, ugyanezt elmondhattam volna mással kapcsolatban is.
Hajrá Fradi!
A kisvárdai alul-teljesítés már előre vetítette ezt a produkciót, ezt az eredményt. (Nem voltam nagy jós, amikor megírtam, hogy az a teljesítmény kevés lesz a Paks ellen.) Az első félidőben mutatott teljesítmény még elfogadható volt, a hosszabbításig. Hol volt a ragyogó védelmünk a Paks egyetlen támadásánál?
A második játékrészben mutatott játék kritikán aluli volt, pedig a játéktér árnyékban volt, mi pedig „élveztük” a perzselő napsütést. Mi érdemeltünk volna ivószünetet, nem az alibiző játékosok.
Doll valószínűleg érezheti, hogy mozog alatta a kispad. A NS pénteki számában már bírálta a Fradi játékosigazolási politikáját, mintha abba neki semmi beleszólása lenne.
Megint nagy lehetőséget szalasztottunk el a két pont elvesztésével. Ennek ellenére már várom a következő meccset, igaz eszembe jut Kibédy Ervin híres nótája: „Én nem hiszem, hogy normális vagyok…”.
Megint Dollt szídja mindenki….és igazuk van. A motiválás Ronaldo,Messi stb szintjén nem szükséges,ők maguk végzik magukon. Sajnos a Dibusz,Lovre stb szintjén ez már manageri feladat is
(most hagyjuk azt hogy Fradi mezben kutya kötelessége megdögleni a pályán), pedig van egy rakat edzőnk,pszichomókusunk, kiváló környezet,legjobb szurkolósereg. Tehát miért is nincs motiváció? Ilyen esetben egyetlen dolog miatt alakulhat ki a hiánya: túlzott biztonságérzet. Magyarul semmi sem történik ha nincs eredmény. Se edzőnél se játékosnál. A Vidi elég világos választ adott arra hogy mennyire bírja a kettős terhelést. Sajnálom de ha nem változik valami a tendenciában akkor nem hiszem hogy meglesz a harmadik csillag. Nem érzem Dollt: a nemzetközi szar produkciója avval volt „menthető” eddig, hogy az nb1-ben 3-4 gólt rúgtunk. Most már nem cél másodikat rúgni,meg is lett az eredménye.
Ki kell jelenteni: Doll nem Fradi mentalitású edző.
Csak egy pár sor…
Dolgoztam úgyhogy nem tudtam lap topról nézni a meccset.Jobb is…
Az 5. és a meccs végén néztem rá,hogy mennyi az állás.Mi történhetett???
Nem hiába évek óta a nemzetközi szinten sajnos egy nagy 0 a csapat.
Meghallgattam Dibusz értékelését- „idén gyakorlatilag a semmiből tud gólt kapni a fradi”-tán,mert annyira qrva(elnézést) jók vagytok hátul ill olvastam Doll nyilatkozatát…
„Jobban kellett volna őriznünk az egy nullás előnyt, hiszen nem kell feltétlenül három-négy nullával hazaküldeni egy csapatot.”
És még a múltból mennyi hasonlót lehetne összeszedni.
De ahogy már milliószor írtam,amíg bármely következmény nélkül meg lehet keresni súlyos milliókat,addig miről beszélünk…
Hajrá Fradi
Kutyaütő társaság.