Feljegyzések a fotelból – A kiállítás (?!) győzelmet ért

Nem volt könnyű feladat ráhangolódni a ZTE elleni bajnoki mérkőzésre. Ahhoz még túl mélyen élt bennem a szerdai diadal – melyhez hasonlót legutóbb 1995-ben értünk el -, hogy oly gyorsan visszarángassam magam a bajnoki küzdelmekhez. Melyek épp olyan, vagy talán még fontosabbak is, mint a nemzetközi szereplés, hiszen az veti megy az ágyat ahhoz, hogy visszatudjunk térni Európába. A Celtic legyőzése ennek a visszatérésnek volt az egyik legfontosabb (ha nem a legfontosabb) mérföldköve. A tavalyi menetelés talán még észrevétlen maradt, mert bár jó csapatok ellen játszottunk, de a kissé excentrikus európai foci csak akkor kapja fel a fejét, ha a számára is „kedves” csapat hullik el már a kvalifikáció második körében. Ez még akkor is így van, ha a kételkedők (hazai szinten is voltak jó néhányan) szerint a Celtic már nem tündököl a régi fényében. De rázzuk le ezeket a „károgókat”, tőlünk ezt a sikert senki tudja elvenni, ahogy 25 évvel ezelőtt Anderlecht elleni sikert sem, mely egyből BL-csoportkört ért Novák Dezső csapatának. Nekünk ez még egy kissé messze van, de ez főleg a megváltozott és átalakult Európának köszönhető. De most tényleg be kéne tenni a vitrinbe a szerdai győzelmet, utoljára még megcirógatni, újból felidézni Sigér és Tokmac gólját, majd visszatérni a jelenbe, mert vasárnap délután egy sokak által könnyűnek látszó feladatot kellett Rebrov csapatának teljesítenie. Én nem tartoztam a „Celtic után mindenkit legázolunk” kategóriába, éreztem, nem lesz könnyű menet begyűjteni a három pontot a zalai kék-fehérek otthonában. Arra persze én sem számítottam, hogy nem csak a fáradtság és az agyak átprogramozása fog esetleg gondok okozni, hanem egy, a szakmáját elég alacsony szinten űző fekete-kék ruhás „valaki”, aki úgy döntött, majd én visszarángatom a Fradit a nagy magyar valóságba.

Senki sem kérte rá, főleg a Fradi és Rebrov mester nem. A Celtic elleni győzelem ellenére sem gondolta a csapat és főleg a mester nem, hogy ezek után már minden happy, simán átgázolunk mindenkin és valójában talán nem is érdemes lejátszani a hátralévő 30 fordulót, mert az újabb bajnoki cím már a vitrinben pihen. Nem is rotáltuk túl magunkat, Sigér, Somália, Kovacevic és Civic ült le a kispadra, de mikor ránéztem az összeállításra az első gondolatom az volt, hogy valójában ez a 11 is kezdhetett volna Glasgow-ban. Azt az élet hozta magával, hogy már az első félidő közepétől az utóbbi két játékosnak be is kellett állnia, de addig még történt „ez+az”.

Bátran kezdett a Zete, erőteljes letámadással próbáltak már a tizenhatosunk környékén labdát szerezni, mely kb. 15 percig még jól is működött, majd előbb Uzuni majd utána Boli gyors elfutása jelezte a hazaiak, hogy egy kicsit vissza az agancsokkal, mely meg is változtatta a játék képét. Boli kétszer is megszerezhette volna a vezetést, közben Uzuni arcát rúgták meg a hazaiak (szép kis sebtapasszal tért vissza), majd Bolit rántották le 20 méterre a kapunktól – melyek közül csak Bobál szabálytalansága mozgatta meg a Pintér finoman hangolt ujjacskáit a sárga lap irányába. Mely rendben is volt, egészen a harmincadik percig, amikor is egy téves (finoman fogalmazva) ítélettel átvette a főszerepet a mérkőzésen. A kezdés előtt szólni kellett volna neki, hogy Hollywood-ot eddig megkímélte a koronavírus, így nem keres a Marvel új szuperhőst a Bosszúállók legújabb epizódjához.

Pintér kartárs azonban főszerepre vágyott. Valahol mégis csak ki kell tűnni a szürkeségből, erre meg a legjobb hely mégis csak egy Celtic-et verő Fradi. Történt, hogy egy eladott labda után Babati léphetett ki, az őt üldöző Botka megpróbált belépni elé, de a csatár nagyon ügyesen (legalábbis a ZTE részéről) dobott egy akkora hasast, hogy majdnem a labda helyett ő repült a hálónkba. Szabálytalanság, ez tény és talán még sárga lap is (ha már Bobál hasonlóért megkapta), de büntető és kiállítás? Voltak „irányítók” a közelben hárman (igaz szemüveg nélkül), de egyiküknek sem tűnt fel, hogy a lökés még a vonal előtt kezdődött és csak Babati akrobatikus mozdulata repítette belülre? Vannak fenntartásaim a VAR-ral szemben, de az tény, hogy ilyen bírói bakik elkerülhetőek lennének, de amíg nincs, legalább szemüveggel és távcsövekkel vértezzék fel az MLSZ alkalmazottakat. Mert akkor nincs büntető és nincs kiállítás…

És persze nincs Dibusz bravúr és talán nincs egy „felhergelt” Fradi. Ehhez jött még Dvali sérülése (kiújult a régi?), ami gyors változtatásokat követelt meg Rebrov mestertől: jött Kovacevic középre és a ballábas Civic meg jobboldalra. Elsőre húzogattam is a bajszom, mert az még rendben van, hogy a kor divatja a „tükörszélsó”, de tükörhátvéd még talán nem került a Glamour címlapjára. 5-6 perc múlva erről már más lett a véleményem, amikor is Eldar egy kipattanót átvéve, a jobboldalról, ballal úgy 22-ről olyan mesterien tekerte a jobb felsőbe, hogy egyből be is „betonoztam” őt a jobbhátvéd szerepkörébe. A gól (főleg ha ilyen parádés) mindig jókor jön, de most meg is nyugtatta a csapatot, a ZTE meg szembesülhetett azzal, hogy hiába volt egy plusz segítség a pályán (a félidő végén Laidouni földre kerülése után sem akarta „szépíteni” a hibáját) , az még nem jelenti azt, hogy könnyű zsákmány lesz legalább az egyik pont.

A második 45 perc elején aztán végleg el is dőlni látszott a párharc. Uzuni szögletét Haratin tanítani való mozdulattal fejelte a kapuba úgy, hogy közben a ZTE védők is átmentek diákba, olyan ámulattal figyelték a középpályásunk gólját. A két gól meg is nyugtatta a csapatot, ellenben a hazaiakat nem, és ha már játékban nem tudtak maradandót alkotni, legalább keménykedtek egy kicsit, érezze a Fradi a vendégszeretetet. Lassan folydogált a második félidő, emberhátrányban is uraltuk a játékot, a ZTE küzdött-küzdött, de szépíteni is csak a mérkőzés hajrájában, elég szerencsés körülmények között tudott. Utána néhány percig meleg volt a pite, kellett két remek Dibusz védés (ezért is ő védi a kapunkat), a végén még Pintér uraság legalább a kiállításoknál egyenlített, ne hogy szó érje a ház elejét, melyről már évek óta hull a vakolat.

A végén egy kicsit kellett izgulni, de összességében még emberhátrányban (60 perc) is sokkal jobban, főleg eredményesebb fociztunk mint a hazaiak. Most persze fel lehetne tenni a kérdést, hogy vajon ha nincs Pintér uraság magánakciója, akkor vajon hogyan alakul a mérkőzés kimenetele? És ha már szóba jöttek a „tükrök”, akkor felfoghatjuk a kiállítást még jó tettnek is, hiszen akkor Civic nem lesz jobbhátvéd és nem ragaszt egy csudaszép „tükörgólt” a jobbfelsőbe és a csapat nem bizonyítja mentális és fizikai erejét és azt, hogy a Celtic után is van élet.

Pintérnek természetesen nem köszönet jár, de a csapatnak igen.