Feljegyzések a fotelból – Álom luxuskivitelben

Monaco, Monte-Carlo Kaszinó, Hercegség, több mint 700 éves uralkodó família, 7-8 focipálya nagyságú miniállam, benne pénz és ragyogás, de írhattam volna rongyrázást is. Emlékszem, nagypapám mikor a hatvanas évek közepén vett egy kurblis Pobeda (papa csak bódénak hívta) autót, örök becsüs barátja másnap bekopogott hozzá, és mikor papa kinyitotta az ajtót (ami akkoriban soha nem volt zárva) a barát egy rongyot rázogatott előtte. Jót derültek rajta, ez kettőjük örök játéka volt és nem csak a Fradi-MTK mérkőzések előtt és után. Persze az a rongyrázás azért elég messze volt a Hercegség fényűzésétől, mely számomra oly messzinek és idegennek tűnik, hogy bár egyszer jártam ott a szerkesztőtársaimmal, de nem volt olyan pillanat, melyre közel 10 év után még emlékeznék. Tegnap este óta ez változni fog, és ezek után ha meghallom, hogy Monaco, már nem a Formula-1 cirkusz és nem is a Kaszinóig vezető kaptató út jut az eszembe, hanem egy varázslat a miniállam ministadionjában a Földközi-tengerhez préselve, egy agyonpénzelt „hercegi csapat” ellen, akiknek bár voltak legendás időszakai és játékosai, de a sorsolás pillanatában még semmit sem tudtam róluk. Megnéztem a TM adatbankját, le is rökönyödtem a 350 millás értékén, főleg annak tükrében, hogy egyetlen játékos neve sem volt ismerős, kivéve talán Camara, de ő is csak azért, mert Szoboszlai Dominikkal játszott együtt a Salzburgban (remélem nem keverem össze valakivel). Már akkor is az jutott az eszembe, hogy ez a focicsapat pont olyan mint az egész Hercegség, az összezsúfolt térrel, a helyenként morbidnak tűnő felhőkarcolókkal, a kaszinó előtt parkoló csodaautókkal, melyekkel bár alig lehet közlekedni a városban, de muszáj nagynak és fényűzőnek lenni, mert máskülönben kinézik őket a többiek.

Mivel azon kevés európai „topegyüttes” közé tartozik az AS Monaca FC akikről szinte semmit sem tudtam (francia bajnokit eleve nem nézek), így kizárólag a 2018-s BL döntős csapatot tudtam felidézni, mely akkor Mbappé, Falcao, B.Silva, Mendy és Fabinho vezérletével remek eredményeket ért el. Vajon mennyi maradt meg a négy évvel ezelőtti csodacsapatból? Azt tudjuk, hogy az előbb említett játékosok már a PSG, a Cityt és a Liverpoolt erősítik, de ahol ennyi több tízmilliós játékos lép pályára, papíron legalábbis, sokkal erősebbnek tűnt mint a török bajnok. Annyi kordában tartott optimizmusom már volt, hogy a jelenlegi Fradinak egyetlen ellenféltől sem kell megrettennie…nem is tettük.

Csercseszov mester a „tutit” küldte a pályára, bár volt kényszerű változtatás Civic egy meccses eltiltása miatt, de annyira már ismerjük Botka Encit, hogy támadásban nem olyan aktív, de rutinjával, tapasztalatával le tud mérkőzést hozni még a baloldalon is. A Besic-Laidouni kettős szerepeltetése is egyértelmű volt, ahogy a támadószekció összetétele is. Ha rám bízták volna a kezdőt (szerencsére erre nem került sor), minden bizonnyal egy jobban megerősített középpályával nyitottam volna, de a 15-20 perc tájékán már láttam, hogy ez a műfaj tényleg nem nekem való, a szakemberek a kispadon ülnek, és nem a fotelban.

A szakmai stáb minden bizonnyal alaposan feltérképezte az ellenfelet és talán még abban is biztos volt, hogy a Monaco játékosait és a szurkolóit (sokan nincsenek) túlságosan nem hozza tűzbe a csütörtöki mérkőzés egy számukra teljesen ismeretlen csapat ellen. Erre volt is egy kis utalás a mérkőzés utáni Laidouni riportban (amit ha jól gondolom egy francia tévé készített), melyre Aissa nagyon udvarian válaszolt, bár én hozzá tettem volna, hogy ez a „ismeretlen” magyar csapat az elmúlt években csoportkörös volt, ez mellett meg mi nyertünk európai kupákat és kétszer kupadöntőt is játszottunk, sőt volt Aranylabdásunk és voltak világválogatott játékosaink is. Annyira azért még sem vagyunk ismeretlenek az európai foci térképén, bár az tény, hogy anyagi oldalról minket egészen más „szemszögből” értékelnek.

Mindezek tükrében az első 45 perc totál fordított képet mutatott. Annyira mást, hogy főleg az első félidőben azt éreztem, a hercegi gyerekek tényleg csak unaloműzés gyanánt léptek a gyepre, tengtek-lengtek a pályán és annyi technikai hibát követtek el, mint a Vasas-Újpest meccsen összesen. Vezethettünk is volna, de az a fránya VAR lesnek ítélte Töki gólját (el is hiszem, de miért nem láttuk?), majd Traoré balos és Laidouni jobbos bombáját tolta ki a hazaiak kapusa léc alól. Emellett szervezetten, harcosan és jól játszottunk, a középpályán sok labdát szereztünk, és látható volt, a Monaco védői egy kissé tartanak a Tokmac-Traoré kettőstől, akik néhányszor össze is kuszálták a lábaikat. A gól hiányzott az első 45 percből, de a játékkal maradéktalanul elégedettek lehettünk.

A második félidőben meg az volt a kérdés, vajon felébrednek-e a hazaikat és rájönnek-e arra, hogy alibi focival számukra a döntetlen is bravúr lenne. Reménykedtem benne, hogy továbbra is poroszkálni fognak a pályán, de a pihenő alatti fejmosás és a cserék nagyot lendítettek a Monaco játékán. Beszorultunk, már ritkábban jutottunk el a hazaiak kapujáig, voltak is melegebb pillanatok, de vagy egy blokk, vagy egy láb, vagy Dibusz (!!) volt a végállomás. A legforróbb pillanat a 75. perc környékén volt, amikor Dini parádés védéssel mentett. Csercseszov mester a 60. perctől cserékkel frissítette a csapatot, jött Vécsei, Gojak és Boli. Lassan múltak a percek, majd 10 perccel a vége előtt két királyra és két ászra húztunk még egy lapot…egy ászt!

Boli harcolt ki egy labdát 3-4 védő gyűrűjében, majd Traoréhoz passzolt, aki felnézett és látta, hogy Vécsei érkezik a kapu felé. Lágy ívelés kapásra, Bálint rá is dől, a lövés megpattant egy védőn, a visszanyúló kapus még beletudott paskolni egyet, onnan a kapufára majd egy újabb paskolási kísérlet, de az már a gólvonalon túlról! Még 10 perc, innentől már kéztördelés, fészkelődés, ki kell húzni gyerekek, megérdemeljük a győzelmet! A fohászok és főleg a csapat ereje és magabiztossága végül is révbe ért. Bevettük a több mint 700 éve uralkodó Grimaldi família városállamát. Küzdéssel, szervezettséggel és okos játékkal.

Megérdemeltük. Nem fosztottuk ki a kaszinó pénztárát, nem remegett meg a hercegi palota a „domb” tetején és valószínűleg jövőre is lesz autós cirkusz a város utcáin. Nekünk mégis sokat jelent. Nagyon, nagyon sokat. Ahogy a Mester nyilatkozta a mérkőzés végén, ezzel egy újabb lépést tettünk céljaink felé. Elszállni továbbra sem szabad, a vurstli forog tovább, de ha két forduló után ránézünk a H csoport tabellájára, szívünk egy kissé hevesebben kezd dobolni. Még négy meccs van hátra, négy küzdelmes és nehéz összecsapás.

A Monaco egy álom beteljesülése volt luxuskivitelben, ahol nem a külcsín, hanem az akarat és remek teljesítmény győzedelmeskedett.