Nagy L. naplója: FTC – 1996 november

1996. november 1.

Háziverseny, amire nagy reményekkel érkeztünk. Sajnos a reményeink nem igazolódtak be. Nem sikerült a dobogóra kerülni a 200 méteres gyorson, annak ellenére, hogy az előre meghatározott időt sikerült teljesí­teni. Zsuzsa néni 4 percen belüli időt irányzott elő. Az eredmény 03.54.96 mp lett. Én kevésbé voltam csalódott, ellenben Tibikével akit nagyon elszomorí­tott ez a délelőtt. (A hétfői edzést követően azonban kirakták a hirdetőtáblára az eredményeket és bizony a véleményem nagyban megváltozott, hisz összesen három csoporttársát sikerült megelőznie. Két lányt és egy nálánál két évvel fiatalabb fiút. Mivel a ’89-es születésű fiúk is jobbakat úsztak – még a közvetlen előtte lévő is 8 másodpercei jobbat, nagyon mérges lettem. A véleményemet nem rejtettem véka alá, mert a számok azt tükrözik, hogy a nálánál gyengébb képességűek is össze szedetebbek voltak ezen a napon.)

Aztán este kárpótlást kapott ő is és minden Fradista.

FERENCVÁROS-UTE 3-1 (0-1)

Szeiler – Telek – Milovanovics, Hrutka – Nyilas, Lisztes, Limperger, Miriuta, Nagy N. – Nicsenko, Horváth

csere: Jagodics, Zavadszky

A kezdés előtt fél órával már a helyünkön ültünk. Végre, mert az elmúlt időben valamiért mindig egy kicsivel késve, persze a kezdést nem lekésve, érkeztünk. A bemelegí­tés perceiben persze egyáltalán nem unatkoztunk, hogy nagyon nagy hangulat volt az oroszlánbarlangban. Arató András hangolta a nézőket és egyben sportszerű buzdí­tásra hí­vta fel a figyelmet. A két tábor aztán hozzávetőleg sportszerűen viselkedett.

A jó hangulatban induló mérkőzés aztán nem a körí­tés miatt lett emlékezetes, habár a 16 ezer néző szép keretet biztosí­tott a nagyszerű játéknak.

Már a 3. percben helyzetbe kerültünk. Lisztes indí­tásával Nicsenko kisodródott, í­gy csak visszatalálni tudott. A jobbösszekötő helyén érkező Nyilas aztán nagy bombát küldött kapu – fölé. Az ellenakcióból majdnem gólt kaptunk, hisz Szeiler bravúrjára volt szükség ahhoz, hogy megőrizze a háló érintetlenségét. Szanyó ugyanis a bal kapufa tövéig jutott.

Válaszaink elsősorban a rettentő agilis Horváth nevéhez fűződnek. Az egyik alakalommal szorongatott helyzetből lőtt, de a kapus védett. A másik esetben messze fölé lőtt, de a mód szemet gyönyörködtető volt. A jobb oldalról érkező beadás mindenkin átszállt volna, í­gy más választása nem lévén a háta mögé érkező labdát a kapura ollózta – pazar mozdulattal.

A 17. percben a vendégek szabadrúgásból megszerezték a vezetést. El kell ismerni nagyszerű lövés volt a rövid felsőbe, habár a sorfal nem volt túl jól felállí­tva.

A hátrányba kerülésünk után az UTE bevonult a saját térfelére és bizony nem sok helyzetet engedélyeztek nekünk, A középpályás játékunk nem volt eléggé ötletes, í­gy a két csatár – a csapat legjobbjai (!) – nem kaphattak használható labdát a lila erdőben. Sajnos Lisztes a kezdeti percek után eltűnt a mezőnyben, mí­g Miriuta leginkább csak lassí­totta az akciókat. Nyilas pedig rettentő sokat vállalva rengeteget hibázott. így is akadt egy-egy lehetőségünk, amit a vendégek kapusa hárí­tott.

A szünetben arról beszéltünk, hogy a csapat megint „magyarul” játszik, és ha fordí­tani szeretnénk a „nemzetközi” tempót kell felvenni.

Sikerült!

Mindjárt a kezdés után Szűcs kapus (Fradi nevelés) bravúrjaira volt szükség, hisz két ziccerünk is volt. Aztán a harmadik már gólt hozott.

A minőségi változáson átesett Miriuta futott el a jobb oldalon. A hátvédek talán azt hitték ugyanaz a fiú, aki az első félidőben játszott, í­gy nem igen támadták. Rosszul tették, mert kiválóan tálalt a középen érkező Nicsenko elé. Apró termetű, de annál nagyobbat alakí­tó csatárunk megnézte magának a kaput és azt, hol áll a hálóőr, mert tapasztalta csak akkor van esélye gólt elérni, ha a lehető legpontosabban küldi kapura a labdát. A fejese aztán a kapufa belső lapjáról jutott a gólvonal mögé, és jól számí­tott, mert Szűcs keze nem volt túl messze.

A labda tehát be, mi meg felpattantunk örömünkben. Az, hogy az öröm milyen erőket szabadit fel… Szóval egy kézzel felkaptam Tibikét, hadd lásson a pályára.

Már ekkor éreztem, nyerni fogunk, hisz a csapat tovább rohant és sorra alakí­totta ki a a helyzeteket. A középpályás játéknak jót tett Jagodics bejövetele (a szünetben jött be Limperger helyett, aki a sérülés utóhatása még zavart) és Zavadszky (Lisztest váltotta fel). Bár utóbbi esetében én nem láttam olyan jó játékot, de Varga Zoli azt mondta, hogy Zava sokat tett hozzá a játékhoz. Márpedig ha Ő ezt mondja el kell hinni neki, hisz ő adta a taktikai utasí­tást.

Végre a két – nagyon-nagyon sokat dolgozó – csatár kapott támogatást a középpályáról. Ennek ellenére sokáig kellett várni a vezető gólra, és ez elsősorban az UTE jó játékának és a kapusuk nagyszerű teljesí­tményének volt köszönhető.
Aztán az egyre múló idővel a vendégek nem bí­rták erővel, í­gy törvényszerű volt a győzelmünk.

A 70. percben Miriuta adott be jobbról. Nicsenko a hosszú oldalon szinte kilátástalan helyzetben volt, de ment a labdára és mindenkinél magasabbra (!) ugorva fejelt kapura. Az éles fejes azonban nem lepte meg a kapust és bravúrral védett.
Pár perc múlva a most már önmagát felülmúló (futásmennyiségben és gyorsaságban, mert a technikája mindig is bámulatos volt) Miriuta í­velt be újabb labdát jobbról. Bent megint Nicsenko érkezett és a labdája már túljutott a kapuson is, de egy vendégvédő a gólvonalról kivágta.

A 77. percben szabadrúgáshoz jutottunk, aminek Hrutka állt neki. Meglepően jól végezte el, mert a labda a kapufák találkozásánál csattant. A visszapattanóra – jellemző módon – Horváth csapatott le és önzetlenül tálalt Nicsenko elé. Igor köszönte a lehetőséget és bepasszolta a labdát a jobb alsó sarkába. Senkitől sem zavartatva 2-3 méterről.

A lilák persze reklamáltak, de lesről szó sem lehetett. Újra csak visszatért az amit legjobban rühellek a magyar futballban. Minden csapat minket akar legyőzni, és személyes sértésnek veszik, ha ez nem válik valóra. Márpedig ez nagyon-nagyon ritkán történik meg. A vezetés megszerzése után, de tulajdonképpen az egész második félidőben már csak mi voltunk a pályán és a csapat olyan 45 percet produkált, ami ellen az UTE-nak nem volt semmi esélye. Ekkor már az önbizalmuk is elment, aminek bővében voltak a mérkőzés előtt és még az első félidőben is. Ellenben a mieink minden igényt kielégí­tően játszottak és Jagodics – teljesí­tményére felrakva a koronát- révén újabb gólt értünk el.

Miriuta szabadrúgását még kifejelték, de éppen Zoli elé, aki kapásból tüzelt. Csak azt láttam, hogy a labda megakad a hálóban. Bődületes nagy lövés volt, a vállalkozókedv jutalma. És a most már percek óta tomboló közönségé.

Aztán vége lett és kiosztották a legjobb játékosnak járó jutalmat. Senki előtt nem volt kétséges, hogy Igor Nicsenko kapja. Más nem is kaphatta, hisz olyan teljesí­tmény nyújtott a két gólja mellett, ami igencsak tiszteletre és csodálatra méltó.

 

Nicsenko:

Ennél emlékezetesebb mérkőzésem csak az volt, amikor először játszottam a Ferencvárosban.

Mondatát 16 ezer néző hallgatta, sí­ri csöndben. Mi azért mert szerettük volna hallani, a Dózsások pedig lesújtottságuk miatt nem tudtak megszólalni, pedig voltak vagy 1500-an. Mindannyian a helyükön, hisz a rendőrség teljesen elzárta őket a Fradistáktól. A mérkőzésre is buszokkal hozták őket és úgy is tértek vissza Újpestre.

Nem csak a szurkolók voltak csalódottak, hisz edzőjük ahelyett, hogy saját magával foglalkozott volna azt mondta azért nyertünk mert a bí­ró: í­gy meg úgy.

Varga Zoli persze megint úr maradt:

A második félidőben nagyon jól játszottunk. Megérdemelten nyertünk, mert a második félidőben csak nekünk volt helyzetünk. Az első játékrészben megérdemelten vezettek a vendégek, mert a középpályásainak keveset futottak. Zavadszky és Jagodics beállí­tása nagyot lendí­tett a játékon, és nagy részük volt a győzelem kiví­vásában.

1996. november 09.

Újra ví­zilabda-kosárlabda kombinációjú hétvégénk volt. Csak most a négyesünkből a bulizó, Tibike hiányzott. Végül mi is buliztunk, mert mindkét csapatunk magabiztosan nyert. A ví­zilabdázók 18-5-re mí­g az ötvenedik bajnokijukat játszó kosarasok 101-69-re.

1996. november 10.

A hétvége fő eseménye azonban a BVSC uszodában zajlott. A múlt heti csalódottságunkat jöttünk feledtetni. A táv 50 méter, mellen.

Olyan sokan voltak, mint még egy alkalommal sem. Ennek megfelelően jó néhány futamban indultak a gyerekek. Az óriási hangzavar miatt több kiugrás is volt.

Nagy Tibi: „Azt hiszem miattam ugrottak ki a többiek. Lendí­tettem a karom, ők meg bepottyantak.”

Tény, csak Tibike maradt a rajkövön, mindenki más becsobbant. Aztán a második rajt már jól sikerült, és Tibi is kiköszörülte a csorbát. Az eredménye 1 perc 01.67 másodperc lett. Mit mi, mint Zsuzsa néni meg volt vele elégedve.
Egyébként várható volt, mert már a bemelegí­téskor is jól mozgott, pedig a rengeteg gyerek miatt nagyon szűkös volt a lehetőség a bemelegí­tésre.

1996. november 13.

Vége a bajnoki szárnyalásnak, elvesztettük az első pontokat.

FERENCVÁROS-Debrecen 2-2 (2-2)

A végeredmény már a 22. percben kialakult, í­gy csalódott vagyok, mert a 15. perctől a 75.-ig emberelőnyben játszottunk.

Az eredményről először a Fradi pályán a portástól értesültem. Ekkor még nem tudtam részleteket. Ezekkel az egyik apuka szolgált. Erre már dühös lettem, mert elvesztegettük a lehetőséget, és mivel az MTK megint nyert, í­gy a hátrányunk 7 pontra növekedett.

Szeiler – Telek – Milovanovics, Hrutka – Miriuta, Jagodics, Szűcs, Arany, Nagy Norbert – Horváth, Nicsenko csere: Zavadszky, Páling, Limperger

Szinte mondani sem kell, hogy telt ház és óriási várakozás előzte meg a találkozót, főleg a vendéglátók részéről. Bezzeg az MTK ellen csak sétálgattak, aminek természetesen vereség lett a vége, Tulajdonképpen jól indult minden, hiszen a 15. percben a valamikori kapusunk Horváth Dezső a kiugró Horváth Feri lábát elhúzta. Ezért a hazaiak 10 emberrel folytatták, mí­g a büntetőt Jagodics értékesí­tette.

Aztán, hogy a következő 10 percben mi volt a fiúkkal nem tudom, mert a hazaiak 2 gólt elérve fordí­tottak, igaz a második találatot kezezés előzte meg.

Ekkor még nem volt baj, hisz egy perc múlva Horváth Feri és Nicsenko páros alakí­tásával már egál volt a találkozó. A nagyóra pedig csak a 22. percnél járt.

Sajnos a csapat legalább annyit hibázott, mint Piller, aki kritikán alul vezette a találkozót és í­gy nem sikerült a győzelmet megszerezni.

Fel voltam háborodva, mert az a csapat, amelyik 60 percen keresztül képtelen a 10 fővel játszó ellenfél hálójába betalálni nem érdemel győzelmet, bármilyen gyenge is a bí­ró. Az az érzésem az idén már lőttek a bajnoki álmoknak, annak ellenére, hogy 1 vereségünk és két döntetlenünk van csupán. Évek óta nem produkáltunk ilyen eredményes őszt. Csakhogy azt is látni kell, hogy az ellenfelek – soha nem voltak ilyen gyengék. Ennek is tudható be az, hogy az MTK még mindig 100 %-os.

1996. november 16.

FERENCVÁROS-Győri ETO 3-2 (2-1)

Szeiler- Telek – Hrutka, Szűcs – Zavadszky, Miriuta, Jagodics, Nyilas, Nagy Norbert – Nicsenko, Horváth
csere: Touati, Kuznyecov

Minkét kapuban Fradista állt, hisz a vendégeknél Balogh Tonó védett. Mint utóbb kiderült igen jól. Talán jobban mint bármikor, amikor Fradi mez volt rajta.

A mérkőzésnek különös pikantériát adott még az a tény, hogy a válogatottban két gólt szerzett Nyilast külföldiek figyelték. Nagyon valószí­nű, hogy elmegy tőlünk. Mivel ezt tudta, nagyon hajtott. Annyira, mint az utóbbi időben egyszer sem. Pedig rosszul kezdtünk, és a vendégek ezt kihasználva meg is szerezték, a feltűnően sebezhető védelmünk mellette a vezetést. Nagyon dühös voltam, hogy nem elég, hogy Debrecenben nem nyertek, még idehaza is égünk. Persze ez az állapot nem tartott sokáig, mivel Nyilas egy remek 20 méteres lövéssel egyenlí­tett.

Mivel pont vonalban ültem, nagyszerűen láttam, hogyan kanyarodik a külsővel megküldött lövés. Ekkor még nem tudtam igazán lelkesedni, olyan mély csalódottság volt bennem. A vezető gólunk aztán kissé felmelegí­tett, mivel pazar akcióból született.

Jagodics prí­ma átadást küldött Zavadszky felé a jobb oldalra.  A szélső átpasszolt a hosszú oldalra, éppen Horváth elé. Sakk-matt lévén nem volt nehéz dolga.

Ebben az időszakban néhol szellemesen is játszott a társaság, a nem túl nagy játékerőt képviselő vendégek ellen.
A fellendülés ellenére az eredmény már nem változott a szünetig. A második félidőben aztán ismét ötletes percek és unalmas negyedórák váltották egymást. Szerencsére előbbi volt több. Mindezt kapufék és egy gól jelezték.

Az első kapufát Hrutka érte el – szabadrúgásból. A labda újra -mint két hete- a vinklinél találta el a lécet, de kipattant az alapvonalon kí­vülre. A második kapufa Miriuta nevéhez fűződik. Egy szabadrúgást végzett el a balösszekötő helyéről. Belebikázott egyet, mire már azt kezdtük mondani, hova rúgta…, amikor a labda elkezdett csavarodni és lefelé vágódni. Végül a felső saroknál találta el a kapufákat. Onnan a mezőnybe pattant.

Ezt követően két három lövés is kapura lett küldve, de csak a harmadik talált be. Ezt Nicsenko eresztette meg. 3-1 a javunkra. Ekkor azt hittük még sima is lehet a vége, hisz nemsokára újra Miriuta került helyzetbe. Nagyszerűen passzolt el a kapus mellett. A labda a kapufa tövét érte, majd a kapu közepe felé vágódott. Sajnos nem a hálóba, hanem a másik kapufára, onnan meg a mezőnybe. Annak ellenére, hogy nem lett gól emlékezetes pillanat volt.

Aztán egy kis idő múlva, amikor már leült a találkozó, és sokan cseréket követeltek a vendégek betaláltak. Nem lett könnyű a helyzet és sajnos oda jutottunk, hogy a végén még nekünk kellett cserékkel az időt húzni. Touati jött be, majd a 90. percben Kuznyecov is. Bár ne küldték volna be, hisz ő lett a negyedik külföldink a pályán. Mivel egyszerre csak három lehetett volna, í­gy valószí­nűleg elveszik tőlünk a három pontot. Ha ez bekövetkezik, akkor vége a bajnoki évnek, mivel az MTK még mindig 100 %-os.

Ráadásul egyéb bajok is vannak, amik kitűnnek az elnök úrral készült riportból is.

Nyilas Elek menne is meg nem is. Az indokai érthetőek, hisz ilyen mesés ajánlatot lehet hogy soha nem kap többé. Én pedig a közelbe sem tudok menni annak a pénznek amit í­gértek neki. Pedig utalt rá a fiú, hogy maradna, ha egy kicsit közelí­tenénk hozzá. Úgyhogy ŐRLŐDÖM, mert az FTC-nek el kell engednie Nyilast és lehet, hogy Teleket is. Azon egyszerű oknál fogva mert nekik is és a klubnak is nagyon nagy pénzt kí­nálnak. Nem 40-50 milliót, hanem sokkal nagyobbat. El kell engedni őket, mert lehet, hogy többé nem jönnek ilyen ajánlattal. Hiába kerestünk mi tavaly 500 milliót, ha a Newcastle 23 milliárdnyi árú játékost küldött pályára ellenünk. Egyszerűen nem vagyunk versenyképesek.

Az igazi baj azonban még csak ezután jön, hisz nem tudjuk őket pótolni, mert egyszerűen nem lehetséges. Ha én kiszemelek egy játékost, akkor a Ferencvárost egyszerűen meg akarják fejni. Azt mondják a játékosnak élő szerződése van és csak 70-80 millióért eladóak. Egyébként Nagy Norbertet is el akarják vinni, de őt végképp nem akarjuk eladni, mert egyszerűen nincs olyan futballista Magyarországon akivel pótolni lehetne.

A jobb orosz, román, bolgár focisták tőlünk nyugatabbra mennek, akik meg itt maradnak azok között nincs ilyen. Hogy kivel pótoljuk Nyilast – nem tudom.

És azt sem tudja az elnök, mi lesz Arannyal akiért 14 milliót adtak, és akiért most csak 1 milliót kí­nálnak. Ebből a helyzetből csak egy kiút van. Az amit Lisztes Krisztián járt be a serdülő nem tudom hánytól a nagycsapatig, ahol talán már pályára sem lép többé, hiszen sérült (ha az. . . ), és a télen valószí­nűleg Stutgartba költözik.

A Győr természetesen óvott, amit néhány nap múlva a fegyelmi bizottság első fokon elutasí­tott, mivel Kuznyecov egyszer mér megszerezte a „futballmagyarságot” és az nincs benne a szabálykönyvben, hogy azt el lehet veszí­teni. De nem is ez a legnagyobb baj. Az igazi problémát az jelenti, hogy az ellentétek Varga Zoltán és az egyesületi vezetés között most már a nyilvánosság előtt folytatódik. Ami eddig csak sejthető volt, az most felszí­nre került. Varga Zolit telefonon megfenyegették, ha nem takarodik a Fraditól megölik. A dolog drámája csak az, hogy a mester szerint nincsenek tí­zen azok a személyek akik tudnak a telefonszámáról, márpedig a fenyegető tudott.

A sajtóban megy az üzengetés mindkét részről. Varga szerint a vezetőségben amatőrök vannak, akik leginkább fröccsözni járnak be a székházba. Novák Dezső pedig több alkalommal bebizonyí­totta, hogy semmire sem alkalmas. De mindezeknél is aggasztóbb, amit nem ő mond elsőnek, hisz annak idején Nyilasi is kinyilatkozta, hogy a székházban vannak olyanok, akik egyenesen azért szorí­tanak, hogy a csapat minél többször kapjon ki. Pedig állí­tólag nem csak a csapat, hanem sokan mások is rendszeresen kapnak a győzelmi prémiumokból!

Novák Dezső erre reagálva azt hangoztatta, hogy ha ő nem áll fel a kispadról. Varga Zoli még mindig biztosí­tási ügynök lenne. Egyébként is a saját dolgával foglalkozzon, ne a vezetést bí­rálgassa lépten-nyomon.

1996. november 20.

FERENCVÁROS-Csepel 3-0 (0-0)

Szeiler – Hrutka – Szűcs, Milovanovics – Zavadszky, Nyilas, Limperger, Miriuta, Nagy N. – Nicsenko, Horváth
csere: Lisztes, Holló

Kupamérkőzés szerda este. Szakadó esőben és nélkülem. De a nézőszámot (3 ezer) tekintve nem csak én nem mentem ki Csepelre, ahol borzalmas első félidőt követve simán nyert a csapat. Ehhez azonban kellett az, hogy a hazaik minden helyzetüket kihagyják a gyengélkedő védelmünk aszisztálása mellett.

A 63. percben aztán pályára lépett Lisztes és Holló. A kép mindjárt változott és négy perc múlva megszereztük a vezetést, igaz Horváth egyéni akciója révén. Pontosabban fogalmazva Horváth váratlan távoli bombáját követően. Feri mintegy 22 méterről szánta rá magát a lövésre, ami aztán a kapu bal oldalába vágódott.

Újabb öt perc elteltével Feri duplázott, mivel Miriuta szögletére ő eszmélt leghamarabb, és az ide-oda pattogó labdát közelről a hálóba emelte.

A végeredmény beállí­tásához már csak kétpercnyi gólszünet kellett. A nagy kedvel játszó Krisztián remekül ugratta ki a jobbösszekötő helyén Holló Ricsit. A fiatal tehetség pedig belőtte első gólját a nagyok között, amikor is 14 méterről keresztbe a hosszú sarokba vágta a bőrt.

1996. november 21.

Orosz Pál a vezetőségben! Valószí­nűleg, elsősorban összekötő feladatai lesznek Novák és Varga között. Hogy ez miért és hogyan?!

Ennek hátterére legjobban Lakat T. Károly cikke adja meg a feleletet.

Hazudnék, ha azt mondanám, nem sejtettem; kisebb (természetesen képzeletbeli) plasztikbomba robban azt követően, hogy Varga Zoli bejelentette nagy nyilvánosság előtt, hogy belharc van. Zoli családon belüli vitáról, a felettesei irigykedéséről, no meg a lassan szlogenné váló viperacsí­pésről kezdett beszélni. Sok-sok éve pislákoló lángocska robban most fel. V.Z. tudatosan tette amit tett és nagyon magasan kezdett.

Jóval feljebb, talán ezért, hogy a cső javí­tását már akkor kezdjék meg, amikor még csak hajszál repedések vannak rajta és ne várják meg, amí­g teljesen eltörik, és a kiömlő ví­zben megfullad mindenki.

Elsöprő sikert aratott, mert a „viperacsí­pésre” (úgy érzi lépten nyomon, hogy bármikor megcsí­pheti egy kí­gyó) ráharapott a sajtó. Pillanatok alatt olyan dolgok kerültek nyilvánosságra, hogy csak na. Italozás, elfuserált szerződések?!

Persze V.Z. nem a sajtót akarta beugrasztani, hanem azt akarta, hogy mindenki egyfelé húzzon, mint ott ahonnan ő jött. Hogy mindenkinek ünnep legyen a mérkőzés.

Hogy nyí­ltan beszél?! Hogy nehezen alkalmazkodik a magyaros mellébeszéléshez?! Nem az ő hibája. Cselekedett, mindjárt szí­nre lépésekor.

Megtette azt, amit az egész Fradi vezetés szeretett volna megtenni, csak nem lett volna olyan egyszerű, mert úgy a régi erények és szerzett jogok… V.Z. megtette.

Például a Newcastle ellen a 20. percben lecserélte Miriutát, mert nem tudta megoldani a feladatát, de aki másnál valószí­nűleg legalább 60 percig játszott volna, ha nem végig, mondván sok millióért vettük.

V.Z. alapsztárokról mondta, hogy pillanatnyilag nincs helyük a Fradiban és az sem számí­t, mekkora gólt lőttek 2 hete. Kimondta, mindenkinek az a legjobb, ha elmennek. Nem választotta a magyaros, lassú kicsinálást, ami talán nem okoz akkora botrányt. Persze neki is vannak hibái. Például az, hogy Novákról azt gondolta, nem szurkol tiszta szí­vből a Fradinak és neki. Ezen állí­tását arra alapozta, hogy soha nem nevet a győzelmek után, mi több Debrecenben látta mosolyogni először, aholis pontokat veszí­tettünk. Sajnos azt ő nem látta, hogy Novák meg az Anderlehct kiverése után sem nagyon mosolygott, mert nem ez a habitusa.

Aztán, hogy Novák hí­vta fel a figyelmét mindenkinek, hogy Kuznyecov már a negyedik idegenlégós a pályán. Csakhogy Novák abban a pillanatban arra gondolt, hogy tényleg az, hisz neki senki nem mondta, hogy Szergej „futballmagyar”, még akkor sem amikor a sok sérülés miatt majdnem ö is beállt.

V.Z. sérelmezte azt is, hogy a régi játszótárak nem keresték fel, mondván veled vagyunk fiú! Varga azonban azt sem tudhatta, hogy idehaza az újsüttetű főnöknek kell körbejárni a kisebbségi érzéstől telí­tődött beosztottakat. Mert idehaza, hogyan is nézne ki, ha az alacsonyabb rangú menne oda, hogy na főnök én melletted vagyok. Még azt hinné bizalmaskodik a beosztott. Szóval az egyetlen igazi probléma a kommunikáció hiánya. A sors úgy hozta, hogy a két régi játszótárs közül az egyik az irodában a másik a kispadon dolgozik, de egyiküknek sem idegen a másik területe. Ne legyen senki sem Fradistább egy Fradistánál. Mivel mindketten kipróbálták milyen az FTC kispadján ülni, nekik meg kell érteniük egymást – minden Fradista boldogulására.

1996. november 23-24.

Tibike első többnapos vidéki versenye. Mér hetek óta számolták a napokat, hogy mikor indulhatnak már a nagy kalandra. Azért is különleges volt ez a verseny, mert most először mentek együtt a nagyokkal, közte a Fradi jelenlegi legjobb úszójával Lakos Gyöngyvérrel.

A két napon három számban indult. 66 gyors, 66 hát, és 66 mell. Időeredményt ugyan nem tudunk, de Zsuzsa néni megfelelőnek tartotta a teljesí­tményt.

A verseny rendezői egyébként megadták a módját, hisz a megnyitó ünnepségen még zenekar is volt. A csapatok pedig felsorakoztak az egyesületek nevét mutató tábla mögé. A méltó módon megtartott verseny egy kitűnő úszónak hivatott emléket állí­tani. Ez az úszó Csik Ferenc.

1996. november 24.

Mivel az MTK végre-valahára kikapott itt volt a lehetőség a felzárkózásra, hisz egy szerény képességű ellenfélhez látogattunk, akik a pályájuk alkalmatlansága miatt a Vasas stadionban fogadtak minket.

FERENCVÁROS-III.ker TTVE 3-4 (2-1)

Szeiler – Hrutka, Milovanovics, Szűcs – Nyilas, Lisztes, Limper-ger, Miriuta, Nagy N. -Horváth, Nicsenko csere:Zavadszky, Holló

Mivel Manci sérült, í­gy megbomlott a védelem. Már Csepelen is kaphattunk volna vagy fél tucatot, ha a csatáraik nem olyan ügyetlenek. Ezen a mérkőzésen azonban az ellenfelünknek minden támadása góllal végződött.

Pedig jól indult, hisz már a 2. perceben megszereztük a vezetést. Nyilas szabadrúgására a kapus rosszul lépett. Igaz Nicsenko még elvétette, de a hosszú oldalon érkezett Horváth Feri és a bal alsóba kotorta a labdát.

Néhány percig még egészen elfogadhatóan játszott a társaság, de elvárható is volt, hisz a mérkőzés előtt én azt mondtam, hogy minimum 5 gólos győzelemmel lennék csak elégedett. Az erőviszonyok alapján ez lenne a reális. Csakhogy ennek eléréséhez azért futni és focizni kellett volna. A társaság ezt egyre kevéssé volt hajlandó megtenni.

Lisztes sétálgatott, mí­g Limperger kí­sérgette, pedig utóbbinak igencsak kifelé áll a rúdja. Két ember volt, aki tiszta szí­vből tett is valamit: Miriuta és Horváth. A lazsálás eredményeképpen a kerületiek aztán egyenlí­tettek, de gyengeségüket mi sem bizonyí­tja jobban, hogy néhány perc alatt újra megszereztük a vezetést, igaz 11-esből Nyilas révén. A második félidőben nem hogy rákapcsoltunk volna, de folytattuk a poroszkálást, í­gy a 75. percben megint egyenlí­tettek a hazaiak. Ekkor még volt hátra idő, í­gy mivel most már rákapcsoltak a fiúk megint megszereztük a vezetést, ismét Horváth Feri révén, aki középen kilépve helyezett a hálóba miközben rángatták a védők. A fekete leves azonban csak ezután következett, mert a csapat megint azt hitte zsebben a három pont.

Előbb a 86. percben a vendéglátók egyenlí­tettek, majd a 88. percben Kiss révén (aki mellesleg Fradi nevelés) egy számunkra megalázó góllal a győzelmet is megszerezték. A csatár előbb Hrutkát ugrasztotta fel egy lövőcsellel, majd Milovanovicsot és Szeilert fektette le, végül az üres hálóba passzolt.

Mivel idő mér alig volt nem lehetett tenni semmit, csak elkönyvelni a szégyenletes teljesí­tményt és eredményt ami a nagyképűségnek volt köszönhető.

1996. november 27.

Ferencváros – Csepel: 6-2, MK

Szeiler – Htutka, Milovanovics, Szűcs – Nyilas. Lisztes, Arany Miriuta, Nagy N. -Horváth, Nicsenko
csere:Vincze G., Holló

Nagyon hideg volt ezen a szerdai napon, de nem csak ez tartott otthon, hanem az 500 Ft-os helyár is, valamint az, hogy megint balhék vannak, munka helyett. A legújabb összetűzés Telek és Varga között van. Most már azt kell mondanom, hogy nem biztos, hogy a játékosokban van a hiba, mert aki Telekkel össze tud veszni…

(Sajnos néhány nap alatt megvilágosodott, hogy Manci volt a bűnös, hisz olyan hangot ütött meg az edzővel szemben amilyet egyszerűen nem lehet. Varga azt mondta, vagy ő megy, vagy Telek. Az elnökség közbenjárására ezt arra módosí­totta, hogy ha Telek a nyilvánosság előtt bocsánatot kér maradhat.)

Amikor a mérkőzés ment a TV-ben is ment egy másik összecsapás, azt néztük. Mindjárt az elején bemondták, hogy vezet a Csepel. Dühös lettem, de ez nem tartott sokáig, mert beindult a csapat és a tartalékos vendégeket Nicsenko parádéjával -mesterhármast ért el 0-1 után – kiütötte.

A tudósí­tások szerint a második félidőben a két csapat nem volt egy súlycsoportban, í­gy a meglepően kevés (1500) néző gólparádét láthatott.

Varga:

Külön öröm számomra Arany jó teljesí­tménye. Nem azért cseréltem le, mert nem volt kitűnő, hanem azért, hogy megmutassuk a nézőknek a fiataljainkat, úgy gondolom, hogy ő belőlük és a kölcsönadott játékosokból kell egy ütőképes csapatot formálni.

– Nagy László –

Előző rész: 1996 október – Következő rész: 1996. december

A napló eredeti példánya: