Józsa Miklós: 60

Józsa Miklós

Nyolc évesen került a Fradihoz, 1972-ben lett az FTC tagja, 19 éves koráig végigjárta a ranglétrát az előkészí­tő csoporttól a Vincze Géza edzette ifi I-ig.

Két ifi-bajnokcsapatban is szerepet kapott (1977/78 és 1978/79), 1979-ben tagja volt az U20-as világbajnokságon szereplő Rákosi Gyula edzette magyar válogatott keretének is.

Aztán az ifiből már jókora kerülőúton jutott el a Ferencváros első csapatáig.

Előbb kölcsönadták az Épí­tőknek, később lekerült Kecskemétre, majd a katonaság alatt a H. Szabó Lajos SE csapata következett. 1983-ban „tért vissza” nevelőegyesületébe.

1983 februárjában egy nemzetközi felkészülési mérkőzésen került be először az első csapatba Novák Dezsőnél. Egy hónappal később még az is megesett vele, hogy a mezőnyben futballozzon, igaz aztán ismét elfoglalta helyét a kapu előtt. A következő másfél esztendőben edzőmeccseken kapott játéklehetőséget, az első tétmeccsre még várnia kellett.

Egy Józsa védés

Egy Józsa védés

1984 novemberében egy tatabányai mérkőzésen debütált az NB I-ben, miután Zsiborás megsérült. Az őszi szezon hátralévő négy mérkőzésen védett, majd tavasszal újra a kispadon jutott számára hely.

Az 1985/86-os idényt Tatabányán töltötte, a sérült Kiss Imrét pótolta a bányászvárosban.

1986 nyarán került vissza újra a Fradihoz, ahol 1991-ig szerepelt. Az első két idényben újra a kispadon találta magát, a két bajnoki idényben nyolcszor őrizte az FTC kapuját.

1988 nyarán vett fordulatot pályafutása: Zsiborás sérülése majd távozása nyitotta meg számára az utat, de az sem volt hátrány, hogy időközben az a Rákosi Gyula lett a vezetőedző, aki tisztában volt Józsa képességeivel.

Hogy jó döntés volt Rákositól rábí­zni a Ferencváros kapuját, hamar kiderült. Sorra védte a büntetőket: negyvennyolc tizenegyesből tizenhatot kivédett a „büntetőrúgásos idényben”! Különösen a Haladás ellen produkált felejthetetlent, amikor 5 büntetőből 4-et is hárí­tott, mí­g a Tatabánya ellen Ő is bevette Kiss Imre kapuját, í­gy az 1988/89-es szezonban elnyerte a Toldi vándordí­jat!

Mester és taní­tványai: Sólyom, Józsa, Szűcs és Németh

Mester és taní­tványai: Sólyom, Józsa, Szűcs és Németh

Az 1988/89 és 1989/90-es idény minden bajnoki mérkőzésen Józsa nevével kezdődött az összeállí­tás, de 1990 őszén is csak egy bajnokit hagyott ki. ’91 tavaszán már Balogh Tonó élvezte Nyilasi Tibor bizalmát, í­gy Józsa a távozás mellett döntött.

Rövid ideig szerepelt az NB III-as Honvéd Hargita csapatában, majd az NB II-es Ganz Danubiusban is. Végül Rákosi Gyula hí­vó szavára ismét Tatabányára igazolt (a bányászcsapattal a szezon végén kiestek az élvonalból). Pályafutását a Videotonban fejezte be 1994-ben.

1995-től kapusedzőként folytatta a Fradinál. Előbb az utánpótlásban, majd az első csapat mellett dolgozott 2008-ig.

Klubjai: FTC (1972-83), Épí­tők (1980-81), Kecskeméti SC (1982), H. Szabó Lajos SE (1983), FTC (1983-85: 4 bajnoki), Tatabánya (1985/86: 13 bajnoki), FTC (1986-91: 83 bajnoki), Honvéd Hargita (1991), Ganz Danubius (1991), Tatabánya (1991/92: 20 bajnoki), Videoton (1992-94: 7 bajnoki)

(fotók: Józsa Miklós gyűjteményéből)

5 hozzászólás a(z) Józsa Miklós: 60 bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK