Aranylábúak – Meccsemlékeim a hatvanas évekből 03.

Varga Zoli Focisuli – avagy hányféleképpen lehet nagy gólt szerezni

1968. augusztus 27. Ferencváros – Tatabánya 4:1

Ezt a meccset azután játszották, hogy a szovjet tankok bevonultak Prágába – a magyar tankok pedig a Felvidékre. De még az ottani magyarok sem örültek nekik.

A nyár végét soha nem szerettem. Nyakunkon az ősz, kezdődik az iskola és még a születésnapom is az idő múlására emlékeztet. Már 16 éves vagyok és az elmúlt év során nem jutottam sokkal közelebb sem a Nobel-dí­jhoz, sem a Fradi 10-es mezéhez. (Azért nem a nyolcashoz vagy a kilenceshez, mert azokat nagyon foglaltnak tartottam.)

És mindennek a tetejébe itt ez az invázió. 56 után nem lehettek illúzióink, de azért azt hittük, hogy a béketáboron belüli ideológiai viták érvei között a lánctalpak már nem szerepelnek. Nagyot tévedtünk.

Augusztus huszonegyedike szerdára esett. Előtte három nappal rendezték a Táncdalfesztivál döntőjét és az egész ország a tévé előtt drukkolt. Volt ott Kislány a zongoránál, Mama és Nem születtem grófnak, futottak még a fehér sziklák és a csongorádi kisbí­ró unokája, a dí­jak felét mégis a nemrég még fekete báránynak számí­tó Illés zenekar söpörte be az Amikor én még kissrác voltam-mal. Leventének a fülén is dí­szdobozok lógtak. Voltak, akik azt javasolták, legyen ezután a banda neve Magyar Állami Népi Beategyüttes. Olyan volt az egész, mint egy politikai rehabilitáció. Akkor éppen ez volt a vonal – új gazdasági mechanizmus stb. – egy év múlva viszont a kékfényes Szabó László a Népszabadságban már garázda kukaborogatóknak, csendháborí­tóknak í­rta le Szörényiéket. Na ja, kis országoknak még a könnyűzenei életét is a világpolitika igazgatja.

Huszonegyedikén reggel az iskolaév előtti utolsó édes lustálkodásaim egyikébe robbant bele anyám. Ebben nem volt semmi különleges: reggelente égnek álló hajjal mindig idegesen szaladgált fel-alá, mert folyton elkésett a munkahelyéről. De most odarohant az ágyamhoz és az MTI gondosan fogalmazott közleményeinek szavaival röviden összefoglalta a helyzetet: – Csapataink segí­tséget nyújtanak a testvéri csehszlovák népnek az ellenforradalmi fordulat elhárí­tása céljából. Jól néznek ki szegények! Hallgasd a rádiót! – mondta és elviharzott.

Ez felébresztett és estig a Szabad Európán csüngtem. A sok furcsa nevű politikai szereplő között nehéz volt az eligazodás, ráadásul időnként egy-egy elvtárs még át is állt a reformerek közül a kemény vonalra, hogy bonyolí­tsa helyzetemet. Egy kockás papí­rra felfektettem: Jók – Rosszak és két oszlopba egymás alá rendeztem a neveket, ahogyan azt a hí­rekből ki tudtam bogozni. Jók: Smrkovsky, Hajek, Goldstücker, Pelikan, Kriegel, Mlynar, Husák – ő később átkerült a rosszakhoz. Rosszak: Indra, Bilak, Jakes.

Blank haverom nagymamájánál az MTI hí­re beindí­totta a háborús reflexeket: lement reggel a Közértbe és vett tí­z kiló cukrot, tí­z kiló lisztet és öt kiló sót. Miklós nagyon szégyellte magát, hogy ilyen buta nagymamája van.

A Hétfői Hí­rek 26-án arról tudósí­tott, hogy Prágában nyugalom van és a Vencel téren barátságos beszélgetés alakult ki a lakosság és a szovjet katonák között. Az égő tankokról, a halottakról és a véres nemzeti zászlókról nem í­rt az újság. Bennünket akkoriban í­gy tájékoztattak a világ eseményeiről.

De a Fradi legalább jól hajtott. A gyengébben sikerült tavasz után, amikor több meccsről is a fél csapat hiányzott, végre fej-fej mellett haladtunk a bajnokságban az ekkor már félelmetesen erős Dózsával és a VVK döntőjének első meccsén is csak egy góllal kaptunk ki Leedsben.

Ezen a forró nyárvégi estén rögtön kapujához préseltük a Bányászt. Talán túlságosan is – a félidő derekán Szabó jobbszélső (később még jobb hátvéd lett belőle, több mint ötszáz meccset játszott az NB-I-ben) kiszabadult és Géczi mellett bevágta, 0:1.

És ekkor jött Varga Zoli. Négy gólt szerzett, de olyanokat, hogy mindegyik oktatófilmbe való. Mindegyik gyönyörű volt, de mindegyik másféle. Mintha mindegyiket külön megkomponálta volta. Egy egész szezon gólösszefoglalóiból lehetne csak kiválogatni ilyeneket. Nagy kár, hogy még fénykép is alig maradt róluk, nem hogy filmfelvétel. Olyan volt ez a négyes, mint egy mesterszonett.

Először jobbról betört és az ötös és az alapvonal találkozásától felcsavarta a labdát a vinklibe, 1:1. Sándor Csikar, Kurt Hamrin, Helmut Rahn tudott csak ilyet.

Szünet után Rákosi balról középre nyeste a labdát és Zoli magasra ugorva lefejelte a jobbsarokba, 2:1. Ez egy Kocsis Sanyi féle gól volt.

Aztán Szűcs Lajos lódult meg, de buktatták a kaputól 18 méterre. Varga szabadrúgása kikerülte a sorfalat és a kapu jobb oldalába csapódott, 3:1. A fiatalabbak úgy képzeljék el, mint a legjobb Beckham-kiflit.

Az utolsó húsz percben végig szólt a vastaps a Stadionban, időnként pedig valósággal tomboltunk. Például akkor, amikor Géczi Pista jó 60 méteres kirúgását Flóri a bányásztérfél közepén, gyors mozgás közben, hátán az őrzőjével úgy vette le, hogy unottan dekázott kettőt, majd indí­totta Fenyvesi doktort, akinek egyébként ez volt az egyik utolsó bajnoki meccse.

Végül Flóri a 11-es pontról okosan visszapasszolt Zolinak, aki 20 méterről, kapásból, laposan, erősen …. 4:1.

Még az igényes Lakat doktor is elégedett volt: „A csapat idei legjobb játéka!”

A négy gólt elszenvedő Gelei Jóska: „Varga szenzációs játékos. Már puszta jelenléte is zavart okozott a védelmünkben.”

Népsport: „A mezőny legjobbjának Varga bizonyult azzal, hogy szünet után bámulatos cselekkel, virtuóz megoldásokkal és gólokkal ragadtatta tapsra a nézőket.”

Képes Sport, Peterdi Pál: „Bámulatos dolgokat művelt a zöld-fehér szurkolók kedvence, ihletett 90 perc volt ez.”

Ő lett a hét csatára is. Néhány világ- és európai klasszis a vert mezőnyből: Farkas, Fazekas, Bene, Dunai II., Albert, Kocsis Lajos. A méltatásból: „Varga négy pazar gólt szerzett s a góljain kí­vül is egész sereg pompás megmozdulásának, veszélyes lövésének tapsolhatott a nézősereg.”

Két napra rá újrasorsolták a BEK-et, mert a csehszlovákiai invázió miatt a bevonuló országok csapataival nem voltak hajlandók játszani a többiek. Tulajdonképpen jól jártunk – az előző évi győztes Celtic helyett a Levszki Szófiát kaptuk – csakhogy Moszkvában a Politbüro úgy döntött, hogy a szocialista országok megsértődnek és visszalépnek. Szegény cseheknek, pontosabban szlovákoknak ebben az egyben szerencséjük volt, mert rájuk nem vonatkozott a tilalom: a Spartak Trnava az elődöntőig jutott és csak a formálódó, Cruyff vezette Ajax állí­totta meg őket nagy nehezen.

Így aztán a csúcsformában levő Fraditól Brezsnyev elvtársék elvették a kupagyőzelem lehetőségét. Igaz, néhány hét múlva már nem volt Varga Zoli és az már egy másik Fradi volt.

-szabom-