Feljegyzések a fotelból – Csalódást keltő döntetlen

Kellemes balatoni emlékek felidézésével hangoltam a mai Siófok elleni mérkőzésre. A múltban a sorsolást irányí­tók még ügyeltek arra, hogy a Fradi balatoni vendégjátékát lehetőleg augusztus elejére tegyék. Tudták, hogy a sör-sültkolbász-pancsikolás hármasban kissé “ellágyult” férfinépség számára szinte felüdülés egy meccs, sőt sokan eleve úgy is időzí­tették a kirándulást (a nők nagy bánatára…vagy talán örömére), hogy összekötve a “kellemest a hasznossal”, dupla élvezettel adózzanak a balatoni nyárnak. Azóta persze nagyot fordult a világ. Rendszert váltottunk, visszatértünk Európába (bár vannak akik már menekülnének onnan), a balcsin sem 20 forint egy korsó sör, és Siófokra sem a biztos három pont tudatában utazunk még akkor sem, ha a mostani ellenfelünk éppenséggel utolsó helyen áll a tabellán. Eddig mi sem vitézkedtünk, és bár néhány hét alatt tájfunként süví­tett végig a változás az Üllői úton, de még látható, hogy nincs kész teljesen a csapat. Moniz jó úton jár, bizakodással töltenek el az eddig látottak, de ettől még nem mondhatom, hogy nyugodtan ültem le a fotelomba.

Ehhez a hétvége bajnoki eredményei is közrejátszottak, főleg az Eger győzelme az ország lokomotivja ellen, akik Kondás edző szerint egyszer eltalálták a labdát, bár felkészültek erre a “példátlan” esetre. Arra nekünk is fel kellett készülni, hogy a hazaiak nem fognak nekünk esni, nekik egyetlen céljuk lesz, hogy stabil védekezésből (magyarul bunkerfoci) indulva talán egyszer átkerüljenek a kapunkig. Azt meg eddig megtanultuk már, hogy ez a fajta játékmód nekünk nem nagyon fekszik, hiszen főleg azokon a meccseken tudtunk eredményesen játszani, ahol az ellenfél is “játszani” akart.

Ezt a tézist az első félidő tökéletesen vissza is igazolta. A hazaiak 10 emberrel védekeztek, í­gy a két gyors szélsőnk, Somalia és Orosz ahogy elindult, egyből emberrel ütközött. Középen meg hiányzott a fifika és a lendület. Ebből meg egy vérszegény 0:0 lett a félidő úgy, hogy a két csapatból egyedül Böde találta el az ellenfél kapuját. A félidős iksz meg azért is volt veszélyes mert azt megtapasztalhattuk az előző fordulókban, hogy a csapat jelenleg 60 percet bí­r erővel és utána már csak az eredmény tartására tud törekedni (vagy éppen kétgólos előnyt eltékozolni, mint az Eger ellen). Ez a tény meg nem tett éppenséggel bizakodóvá.

A második félidő eleje még gyengébbre sikerült, már igazán uralni sem tudtuk a találkozót, a hazaiak is feljebb tolták a védekezésüket. Ráadásul mi meg totál nem találtuk a ritmust, melyből egy unalomba fulladó futkározás lett a vége. A változást a hetvenedik perc tájékán egy újabb Böde lövés jelezte. Sikerült egy kicsit felpörgetni a játékot, de igazi gólveszélyt továbbra is csak Böde jelentette a hazaiak kapujára (mintha csak neki szabadott volna eltalálnia a siófoki kaput). Az utolsó10 percben teljesen beszorí­tottuk a hazaiakat, lőttünk is néhány szögletet, Bödének volt még egy í­géretes lövése, de a vége 0:0, ami egyértelműen csalódás. Bár tudtuk, hogy nem lesz könnyű, de azért a három pontot „titokban” beí­rtuk előre, sőt ki is számoltuk, hogy a győzelemmel felkapaszkodhatunk az élmezőnyhöz.

Ebből nem lett semmi, í­gy mivel az alsóház csapatai közül többen nyertek, az eddig megszerzett 10 pontunk csak 2 ponttal több mint a 14. helyen álló Kaposváré. Ráadásul az igazán rázós meccsek csak most jönnek (DVTK, Videoton, Győr, Debrecen). Mielőtt az a „vád” érne, hogy gonosz graffitiket festek a falra, védekezésként benyújtom az elején í­rtakat, miszerint igenis győzni jöttünk az utolsó helyezett otthonába és nem azért, hogy két pontot eltékozoljunk. Többet vártam, és nem csak győzelmet, hanem azt is, hogy amit eddig tapasztaltunk az új edző irányí­tása alatt, abból ma még többet lássunk. Ezt meg lehet türelmetlenségnek is nevezni, de vállalom, mert baromi jó lenne egy biztató mérkőzés után nem visszaesni a bizonytalanság állapotába.

Számomra ezért is csalódás a mai döntetlen.

– lalolib –