Feljegyzések a fotelból – Komikus gólok után döntetlen

Ha tegnap este a paksiak két gólját valamelyik paródia gyűjteménybe szánták volna, még utólag is órákig nevetünk rajta. A gond az, hogy ezeket általában stúdióban szokás felvenni és nem a Szentély zöld gyepén, ahol ráadásul a Fradi volt a szenvedő alanya, mely két pontunkba került és még lehetőséget is adtunk az „ellentábornak” (tudják azok akik állandóan imádnak a szakmára hivatkozva bekiabálni az ablakon) arra, hogy tovább fényezze saját szakmai tudását, vagyis inkább irigységét. Szerettem volna még a jegyzetí­rás előtt újra megnézni azokat a szerencsétlen gólokat, de ahhoz még túlságosan szombat reggel van, í­gy csupán azokat az „élményeket” oszthatom meg, melyeket azokban a pillanatokban éreztünk a Szentély lelátóján. Bár lehet, hogy inkább várnom kéne, mert ott „fent a hegyen ülve”, majd hazafelé az autóban Levente gólokról beszéltünk, mellyel még el is lehetett ironizálni, hiszen a „levente” nem csak keresztnevet takar, hanem (és most nem a szó valódi, keserű történelmi megfelelőjére gondolok) botladozó, tanuló ifjonc szinonimája is.

Végül is nem akarom én Jova Levente nyakába varrni a döntetlent, hiszen az elmúlt hetekben pontokat szerzett a csapatnak, de azt látni kell, hogy a kifutásoknál, a szögleteknél, a pontrúgásoknál nagyon bizonytalan és sokszor „árnyékra vetődik”. Tegnap még az is befolyásolhatta a bizonytalanságát, hogy a gólokig a Paksiak még kapura sem rúgtak, í­gy mint csendes szemlélője a mérkőzésnek, talán nem tudott annyira felpörögni mint például a Videoton ellen. Az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy ha az első félidőben nem csak eggyel vezetünk és a második félidőben nem úgy jövünk ki a pályára, mint aki már elvégezte a dolgát, hanem ott folytatjuk ahol az elsőben abbahagytuk, akkor még arra sem adunk esélyt a vendégeknek, hogy eljussanak a kapunkig. De sajnos nem ez történt, mely meg is bosszulta magát.

Az okokat nem nekem kell „felfedezni”, azt Moniz biztosan meg fogja tenni, hiszen ő is elég ideges volt az elszalasztott két pont miatt, mert ezen a meccsen mi vesztettünk két pontot és nem a Paks nyert egyet. 80 percen át csak az történt a pályán amit a Fradi akart, nem is játszottunk rosszul, voltak helyzeteink, de valahogy a végén nem sikerült arra a bizonyos „i” betűre feltenni a pontot. Pedig tisztességesen körbe tüzeltük az ellenfél kapuját. Működött a Somalia-Ionescu-Böde-Jenner csatárnégyes (talán Böde volt egy kicsit halványabb, de ez talán a múlt miatt érthető is volt), főleg a Ionescu játékán érződött, hogy kezdi felépí­teni magát. A gólját nem tudom dicsérni – mert sajnos nem láttam. Tudom, ez elég paradox, hogy a „természet” éppenséggel akkor parancsolt le a lelátóról amikor megszerezte a vezetést. Ráadásul a Paksiak egyenlí­tő találata után szurkolótársaim percenként akartak „lezavarni”, volt aki még sört is ajánlott, hátra gyorsabban beindul a „termelés”.

Gondoltam is rá, hogy csak ki kéne próbálni, hátra még egyszer bejön, de mivel az egyenlí­tés után olyan offenzí­vát indí­tottunk, hogy anélkül is biztos voltam a gólban, hogy lemenjek az „illatos” helyiségbe. Helyette egy olyan komikus gól következett, amiről talán még egy OTP reklámfilmet is lehetne forgatni egy erőltetett szlogen kí­séretében. Őszintén fel sem tudom idézni annyira hihetetlennek tetszett, ahogy Jova „luftot” fogott, majd Klein erőtlenül nekifejelte a labda Jovanovicsnak, akiről meg beszédült a kapunkba.

Ott, abban a pillanatban azt hittem, hogy ránk szakad az ég, lelki szemeim előtt már láttam a „szakértő” urak kaján vigyorát ahogy jól csámcsognak a Fradi botlásán, de ahhoz túl gyorsan jött az egyenlí­tés, hogy el tudjak mélyedni a kezdődő letargiámban. Ráadásul a gólt megint nem láttam, igaz most nem „lent” voltam, hanem idő előtt ugráltak fel előttem a szurkolótársak.

Úgy látszik, ez már csak ilyen komikus este volt.

A komikán kí­vül azért voltak örömteli pillanatok is, nagyszerű egyéni teljesí­tmények (főleg Besic játéka), és bár a döntetlen ellenére volt bennünk hiányérzet, de annyira senki sem búslakodott, mert azt hittük, hogy a vicces jelenetek inkább Benny Hill show-műsorába lettek volna valók. De a zseniális komikus már 20 éve nincs köztünk, í­gy az esti viccparádé néhány pillanat erejéig a Szentély falai közé költözött. Ez két pontunkba került, de mivel néhány héttel ezelőtt amikor „számolgatni” kezdtünk az előttünk álló három bajnokit, akkor 7 pontot raktunk a tarsolyunkba, ami í­gy meg is lett, igaz ha egy kicsit jobban figyelünk (és talán ha a természet 1:1 után leküld a mosdóba) 9 lehetett volna.

Most egy újabb hárommérkőzéses sorozat következik, mely szintén nem í­gérkezik túlságosan könnyűnek (Győr, MTK, Debrecen). De ha itt is meg lesz a 7 pont, akkor bizony vastaps fog járni.

Csak a komikus jelenetek ne ismétlődjenek meg soha többé!

– lalolib –