1909.XI.1. FTC – Teplitzer FC 2:0

A kétnapos labdarugó-miting főeseménye a Teplici Futball-Klub mérkőzése. Vasárnap a Budapesti Torna-Klub, hétfőn a Ferencvárosi Torna-Klub lesz a jóhirü osztrák csapat ellenfele. A tepliciek csak rövid idő óta kerültek fölszinre és egymásután olyan fényes eredményeket produkáltak, hogy egy csapásra a kontinens legnevesebb csapatai sorába emelkedtek. A kétnapos budapesti vendégszereplésük lesz hivatva eldönteni, hogy valóban klasszisuknak köszönhetik-e győzelmeiket, vagy csupán a szerencsés véletlennek volt a müve, hogy a W. A. K. és a berlini Brittannia vereséget szenvedett tőlük. A B. T. K. és a F. T. K. erős előkészülést tett a mérkőzésre, a napokban együttes tréninget tartott és teljesen fölkészülve várják a félelmetes hirü — de nálunk ismeretlen erejű — ellenfelet. A mérkőzés mind a két napon a millenáris verseny pályán délután három órakor kezdődik.

A Teplici Futball-Klub csapatösszeállí­tása a következő: Sidonikus (kapuvedő) — Riedl dr. és Mensel (hátvédők) — Raymond, Müller (kapitány) és Stein dr. (födözetek) — Hirschl, Hoitasch, Schrenk, Schmider és Munk (csatázók). (…) A F. T. K. csapatában: Fritz, Rumbold, Kucsera, Gorszky, Bródi, Veinber, Gerstl, Rónai, Koródy, Schlosser és Veisz vesz részt. (…) hétfőn Bognár Elek dr. (B. T. K.) lesz a biró.

(Budapesti Hí­rlap, 1909. október 31.)

1909. november 1., 15:00, Millenáris, FTC – Teplitzer FC 2:0 (2:0)
vezette: Bognár Elek dr. (BTC.)
nézőszám: 5 000
FTC: Fritz — Rumbold, Manglitz — Weinber, Bródy, Gorszky — Gerstl, Rónai, Kucsera, Schlosser, Weisz
Teplitzer FC: Sidonikus — Riedl dr., Mensel — Raymond, Müller, Stein dr. — Hirschl, Hoitasch, Schrenk, Schmider, Munk
Gól: Rónai (24.), Schlosser (?.)

Teplitzer FC. Budapesten.

Ismét egy uj csapat mutatkozott be Budapest közönségének a Teplitzer Football Clubban. Igen jó hir előzte meg a csapatot szereplése előtt, amelyet nagyrészt be is váltottak. Szimpatikus legényekből áll a csapat, akik néha igen szép passzjátékkal viszik a labdát; lövőképességük azonban gyenge, í­gy játékuk sem túlságosan gólképes. A csapat minden mozdulatán meglátszik a tréner keze. Játékukon, tán éppen ebből kifolyólag, bizonyos sablonszerüség észlelhető. Nincs elég leleményesség egyes akcióik kivitelében. Az anyag azonban elsőrendű, úgy, hogy nem csalódunk, ha a Teplitziek jövő fejlődésébe vérmes reményeket helyezünk. A csatársornak kétségtelenül legjobb része a közép, ahol három ismerőst fedeztünk fel Hoitasch, Hirschl és Schrenk személyében. A csatársor szárnyain közepes futók vannak, akik épen ezért inkább a középsők által vitetik le a labdát. A halfsor jól köti a védelmet a csatársorhoz. A középfedezet Linchevszky stí­lusában játszik, s mint ilyen méltó módon tölti be e fontos helyet. Jó volt még a jobb fedezet, Weisz—Schlossert mesésen tartotta. A védelem főerősségét a jobb hátvéd és kapus alkotta.

A vendégek első napon mutattak jobb formát, a másodikon lábukban érezték az előbbi napi mérkőzést

FTC.—Teplitzer FC. 2:0. (Millenáris.) A második napon a magyar szí­neket a Ferencvárosi Torna Club könnyen és biztos fölényben juttatta diadalra. A mérkőzés két részből állott. Az első 45 percben FTC. szebbnél szebb támadásokat intézett az ellen kapujára és minden tekintetben nagy arányokban szárnyalta túl ellenfeleit. A második félidő, ellentétben az első 45 perctől, rendkí­vül unalmas volt, mivel a zöld-fehérek a MTK. 7 perces pótmérkőzésének, balsikerének közvetlen behatása alatt teljesen demoralizáltan játszottak. A cseh csapat is az első félidőben mutatott jobb formát, a másodikban már fáradtak voltak, úgy hogy könnyen vették át a FTC. lanymatag játékát,, s csak helylyel-közzel játszottak nagyobb agilitással. A mérkőzésnek első fele nagyszerűt nyújtott. Bajnokcsapatunk képességének teljességében dolgozott. A csatársor, bár Kucsera sokat rontott, néha igazán gyönyörű összjátékkal és átgondolt kombinációval vezették a támadásokat.

FTC. fölénye azonnal nyilvánvalóvá válik, négy kornert ér el, amely után a 24-ik percben egy rumliból Rónay fejes gólt ér el. A második gól Schlosser mesteri játékának és ennél is szebb lövésének eredménye. A FTC. kapuját csak kisebb veszedelem fenyegeti két alkalommal. Félidő 2:0.

A második félidő ellaposodik. A hamar beállott sötétség a játék utolsó negyedóráját teljesen irreálissá teszi. A FTC. újabb eredményt nem ér el, még 11-esük is kiaknázatlan marad. A vendégek többször jutnak kedvező helyzetbe, de gólt lőniük nem sikerül.

Biró: Bognár Elek dr. (BTC.)

(Nemzeti Sport, 1909. november 6.)

A Ferencvárosi Torna Klub 2:0 arányban legyőzte a Teplici Futball Klubbot. — A F. T. K. Koródy helyén Kucserával. a védelemben Manglitzal állt ki a tepliciek ellen. A németek tegnapi tetszetős játéka után is bizonyos volt a F. T. K. győzelme, a mely holtbizonyossággal be is következett.

A ferencvárosiak ma ismét tartalmas és lelkes játékot produkáltak és győzelmük pillanatig sem volt kétséges. Az első félidőben Schiosser és Veisz csodaszép játéka folytonos tapsra ragadta az ötezer főnyi közönséget. Állandó ostrom alatt volt a tepliciek kapuja és bizony nagy szerencse dolga volt, hogy csak kétszer röpült be a labda a hálóba. A második félidő elveszí­tette minden érdekességét. A szünetben lejátszott M. T. K. meccs eredménye teljesen deprimálta a csapatot és minden ambí­ció nélkül csak éppen hogy végig játszották a másfél órai időt. — A mérkőzést Bognár Elek dr. vezette.

(Budapesti Hí­rlap, 1909. november 2.)

FTC—Teplitzer TC 2:0. Az erősebb FTC ellen az előző napról fáradt Teplitziek kevésbé eredményes játékot produkáltak. A FTC állandó fölényben volt és különösen az első félidőben igen szépen támadt. Ezeket a vendégek védelme akkor erőszakosan szerelte le, de a FTC sokszor jutott lövéshez, melyeket a kapus pompásan védett. Mindkét gól e félidőben esett, az elsőt védhette volna a kapus, a másodikat azonban védhetlenül rúgta Schlosser a balsarokba, mig a kapus a másik oldalon állt. Második félidőben hullámzó játék folyt. Teplitz fáradtan, FTC lehangoltan kedv nélkül játszott. Változatos támadások után eredménytelenül végződik e félidő. Biró: dr. Bognár Elek BTC.

(Sport-Világ, 1909. november 6.)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK