1960 – Olimpiai bronzérem Rómában

hk_0001_rakosi_1970

Rákosi Gyula

1960. március 26., Graz, AUSZTRIA – MAGYARORSZÁG 0:4 (Olimpiai selejtező – Olimpiai válogatottak mérkőzése)
Góllövők: Albert(2), Orosz, Sátori
Magyarország: Faragó (Bp. Honvéd) – Novák (Haladás), Várhidi (Ú. Dózsa), Dalnoki (FTC) – Vilezsál (FTC), Kovács III. (MTK) – Sátori (Csepel), Göröcs (Ú. Dózsa), Albert (FTC), Orosz (FTC), Rákosi (FTC)
Szövetségi edző: Volentik Béla

A magyar csapat különösen a II. félidőben játszott nagyszerűen. A 65. percben végleg eldőlt a mérkőzés:

Sorozatos támadások után a 65. percben az Orosztól kapott labdával Albert öt védőt is kicselez s bár szabálytalanul is igyekeznek őt feltartani — nyolc méterről a kifutó kapus mellett a kapu közepébe lő, 3:0.

Négy rövid nyilatkozat, a négygólos győzelemről:

Barcs Sándor, az MLSZ elnöke: A két csatársor közötti különbség döntött.
Gyenes András, az MTST elnök-helyettese: Az eredmény hí­ven tükrözi a két együttes közti erőviszonyokat.
Baróti Lajos, szövetségi kapitány: II. félidőbeli jó játékunkhoz a két fedezet feljavulása járult hozzá, ekkor felengedett az idegesség is.
Kliwitsch, az osztrákok edzője: Előzetes félelmem nem volt alaptalan. A magyar csapat a II. félidőben klassziskülönbséggel győzött le minket.

Bővebben …

* * *

1960. április 6., Brno, CSEHSZLOVÁKIA – MAGYARORSZÁG 1:2 (Olimpiai selejtező – Olimpiai válogatottak mérkőzése)
Góllövők: Albert(2)
Magyarország: Faragó (Bp. Honvéd) – Novák (Haladás), Várhidi (Ú. Dózsa), Dalnoki (FTC) – Vilezsál (FTC), Kovács III. (MTK) – Sátori (Csepel), Göröcs (Ú. Dózsa), Albert (FTC), Orosz (FTC), Rákosi (FTC)
Szövetségi edző: Volentik Béla

A mieink elsősorban a védekezésre, a biztonságos játékra összpontosí­tották erejüket. Hátvédeink lelkesen romboltak, a fedezetek nem mentek előre, hanem arra ügyeltek, hogy védelmünkön ne legyen rés. Sokat segí­tett hátul Rákosi is. Védekezésünk ilyenformán elég biztonságos volt, de kevés erőnk maradt a támadások épí­tésére. Meglehetősen ritkán jutottunk el az ellenfél kapujáig, viszont dicséret jár azért, hogy kevés gólhelyzetünket megfelelően kihasználtuk, hiszen három helyzetből Albert kétszer a hálóba talált.

A magyar csapat két vezetőjének nyilatkozata:

Gyenes András, a MTST elnökhelyettese: A magyar játékosok megmutatták, hogy helyén van a szí­vük. Nagy erőbedobással játszottak, s végtelen öröm számomra, hogy a legjobb 16 közé jutottunk.

Baróti Lajos, szövetségi kapitány: Nagyszerűen küzdöttek a fiúk. Bí­zom abban, hogy otthon a visszavágó mérkőzésen jobban is fognak játszani. Különösen Várhidi, Dalnoki, Faragó és Albert tetszett.

Bővebben …

* * *

1960. április 16., Wiener Neustadt, MAGYARORSZÁG IFJ. – NDK IFJ.  2:0 (UEFA Torna – Ifjúsági válogatottak mérkőzése)
Góllövők: Kékesi, Káposzta
Magyarország: Künsztler (Bp. Előre) — Menczel (SBTC), Mészöly (Vasas), Kürtösi (SZEAC) — Galambos (Bp. Honvéd), Káposzta (Ú. Dózsa) — Faliszek (MTK), Kékesi (Vasas), Ihász (Vasas), Farkas (Vasas), Gál (MTK)
Szövetségi kapitány: Hoffer József

* * *

1960. április 18., St. Pölten, MAGYARORSZÁG IFJ. – NSZK IFJ. 1:1 (UEFA Torna – Ifjúsági válogatottak mérkőzése)
Góllövők: Kékesi
Magyarország: Künsztler (Bp. Előre) — Menczel (SBTC), Mészöly (Vasas), Kürtösi (SZEAC) — Káposzta (Ú. Dózsa), Ihász (Vasas) — Faliszek (MTK), Kékesi (Vasas), Nagy B. (BVSC), Farkas (Vasas), Krajcsi (SBTC)
Szövetségi kapitány: Hoffer József

A magyar csapat a második félidőben teljesen irányí­totta a játékot. Nagy fölényt harcolt ki, a csatárok lövései azonban nem voltak pontosak. A második félidő képe alapján győzelmet érdemelt volna a magyar csapat, amely a közönség tapsa közepette vonult le a pályáról.

* * *

1960. április 20., Linz, MAGYARORSZÁG IFJ. – TÖRÖKORSZÁG IFJ. 3:0 (UEFA Torna – Ifjúsági válogatottak mérkőzése)
Góllövők: Káposzta, Krajcsi, Farkas
Magyarország: Száger (FTC) — Menczel (SBTC), Mészöly (Vasas), Káposzta (Ú. Dózsa) — Galambos (Bp. Honvéd), Ihász (Vasas) — Faliszek (MTK), Kékesi (Vasas), Nagy B. (BVSC), Farkas (Vasas), Krajcsi (SBTC)
Szövetségi kapitány: Hoffer József

(Ifjúsági labdarúgóink győzelmükkel csoportelsők voltak, és az elődöntőbe jutottak.)

* * *

1960. április 22., Bécs, MAGYARORSZÁG IFJ. – PORTUGÁLIA IFJ. 2:1 (UEFA Torna – Ifjúsági válogatottak mérkőzése)
Góllövők: Farkas(2)
Magyarország:  Száger (FTC) — Menczel (SBTC), Mészöly (Vasas), Káposzta (Ú. Dózsa) — Galambos (Bp. Honvéd), Ihász (Vasas) — Faliszek (MTK), Kékesi (Vasas), Kürtösi (SZEAC), Farkas (Vasas), Krajcsi (SBTC)
Szövetségi kapitány: Hoffer József

(A rendes játékidő után 1:1 volt az eredmény, a győzelem a hosszabbí­tásban született meg.)

Úgy indult, hogy gólokkal győzünk. Csatáraink a kezdés után lefutottak. Kékesi a jobbösszekötő helyén vágtató Farkast ugratta ki és a Vasas-csatár hatalmas bombája 12 méterről a léc alá vágódott. Nagy volt az öröm a mieink között. Az óramutató a 2. percet jelezte. A rendes játékidő leteltével viszont 1:1 volt az eredmény. Következett a kétszer tí­zperces hosszabbí­tás.
A 93. percben Kékesi mérnöki pontossággal előreadott labdáját Farkas most igazi helyén, a balösszekötőben futtából vette át, kitört, lerázta őrzőjét, s ugyancsak futtából 9 méterről megvágta a labdát. Rui kapus szomorúan nézte, hogy a magyarok összeborulnak a pályán, 2:1-re nyertünk.
Igazán felemelő látvány volt, amikor a döntőből kivert portugál játékosok odasiettek a mieinkhez, átölelték őket, a kezüket rázták. Az UEFA tornának, ennek a legizgalmasabb, legsportszerűbb keretek között lezajlott mérkőzésnek méltó befejezése volt ez a jelenet.

* * *

1960. április 24., Bécs, MAGYARORSZÁG IFJ. – ROMÁNIA IFJ. 2:1 (UEFA Torna döntő – Ifjúsági válogatottak mérkőzése)
Góllövők: Kékesi, Kürtösi
Magyarország: Száger (FTC) — Menczel (SBTC), Mészöly (Vasas), Káposzta (Ú. Dózsa) — Galambos (Bp. Honvéd), Ihász (Vasas) — Faliszek (MTK), Kékesi (Vasas), Kürtösi (SZEAC), Farkas (Vasas), Krajcsi (SBTC)
Szövetségi kapitány: Hoffer József

A Hohe Warte pályán a Vienna-Rapid bajnoki mérkőzés előtt játszották az UEFA TORNA döntőjét.

A 14. percben gólt értünk el. Ihász labdájával Kékesi kiugrott a kifutó kapus mellett 8 méterről rálőtte a labdát, amely a bal kapufáról pattant a hálóba, 1:0. Beszorult a román csapat. Védőink olykor a félvonalon álltak. A 20. percben Kürtösi levett egy labdát a kaputól 25 méterre, a román védők azt várták, hogy leadja, ő azonban váratlanul rálőtte, s a labda a léc alatt a kapuba jutott.

2:1-es mérkőzésállásnál a románok kapufára lőttek egy tizenegyest! Faliszek sérülése miatt a 10 főre olvadt magyar csapat az eredmény tartására törekedett.

Taps fogadta a mérkőzés befejezését jelző sí­pszót. A magyar fiúk összeölelkeztek a pályán. 1953 után újra a magyar csapat nyerte az UEFA tornát!

Hoffer József, szövetségi kapitány: Egy év becsületes munkája van ebben a szép sikerben.
Kapocsi Sándor, edző: Örömünk teljes. Fegyelmezetten, sportszerűen küzdöttek a fiúk.

Az UEFA kupára Magyarország nevét harmadiknak vésték rá. Az történt ugyanis, hogy az eredeti trófea — amelyet mi magyarok — 1953-ban nyertünk először, 1956-ban elkallódott. í­gy 1957-től új kupát adott ki az UEFA, amelyre Ausztria és Olaszország után Magyarország neve került.

* * *

1960. április 24., Budapest, Népstadion, MAGYARORSZÁG – CSEHSZLOVÁKIA 2:1 (Olimpiai selejtező –  Olimpiai válogatottak mérkőzése)
Góllövők: Novák, Sátori
Magyarország: Faragó (Bp. Honvéd) – Novák (Haladás), Várhidi (Ú. Dózsa), Dalnoki (FTC) – Vilezsál (FTC), Kovács III. (MTK) – Sátori (Csepel), Göröcs (U. Dózsa), Albert (FTC), Orosz (FTC), Rákosi (FTC)
Szövetségi edző: Volentik Béla

Megismétlődött a brnoi 2:1, de ez a győzelem nehezebb körülmények között született meg. Ez a csehszlovák válogatott feltétlenül jobb benyomást keltett, s jobb játékerőt képviselt, mint brnoi elődje. A magyar válogatott azonban szünet utáni játékával feltétlenül rászolgált erre a nehezen kiharcolt győzelemre.

Bővebben …

* * *

1960. május 22., Budapest, Népstadion, MAGYARORSZÁG – ANGLIA 2:0 (0:0)
vezette: Lo Bello (olasz)
Góllövők: Albert(2)
Magyarország: Grosics (Tatabánya) — Mátrai (FTC), Sipos (MTK), Dalnoki (FTC) — Bundzsák (Vasas), Kotász (Honvéd) — Sándor (MTK), Göröcs (Ú. Dózsa), Albert (FTC), Dunai I. (Pécsi Dózsa), Rákosi (FTC)
Szövetségi kapitány: Baróti Lajos

90 ezer néző előtt közepes teljesí­tménnyel is biztos győzelem született, í­me a két gól története, majd a két szövetségi kapitány nyilatkozata:

Az 51. percben megszületett a magyar csapat első gólja. Kotász Albert elé tálalt. A középcsatár mintegy 12 méternyire állt a kaputól.
Két angol védő is próbálta szerelni, a labda lepattant egyikükről, Albert megszerezte, a kapus kiindult kapujából és Albert a bal felső sarokba helyezte a labdát.
A 76. percben ismét Kotász indí­totta el Albertet. A magyar középcsatár remek testcselekkel faképnél hagyott három angol védőt, Springett kifutott a kapuból és Albert mintegy 10 méterről nyugodtan a bal sarokba helyezte a labdát. Nagyszerű csatárteljesí­tmény volt.

Baróti Lajos: Az angol csapat már több mérkőzést játszott mostanában és ez meg is látszott rajta. A magyar csapatban a közvetlen védelem, a támadósorban pedig a jobbszárny és Albert játszott kitűnően.

Winterbottom: A mérkőzés elején csatársorunk jónak mutatkozott. Azt hittem, hogy gólt, illetve gólokat is lő majd. Odahaza a klubcsapatokban sok helyzetet teremtenek és azokat értékesí­tik is, itt azonban ez nem sikerült nekik. Albert klasszis játékos. Rajta kí­vül Sándor és Sipos tetszett nekem a magyarok közül.

Az angol lapok kiemelték a játék magas szí­nvonalát, a magyar közönség nagy érdeklődését és pártatlanságát.

A News Chronicle a „Vereség nem szégyen Anglia számára” cí­mmel ezeket í­rta: „A 19 éves Albert véget vetett Anglia bátor harcának.”

Ezen a mérkőzésen volt először válogatott Rákosi Gyula.

Bővebben …

* * *

1960. június 5., Budapest, Népstadion, MAGYARORSZÁG – SKÓCIA 3:3 (1:1)
vezette: Ellis (angol)
Góllövők: Sándor, Göröcs, Tichy
Magyarország: Grosics (Tatabánya) — Mátrai (FTC), Sipos (MTK), Dalnoki (FTC) — Bundzsák (Vasas), Kotász (Honvéd) — Sándor (MTK), Göröcs (Ú. Dózsa), Albert (FTC), Tichy (Honvéd), Fenyvesi (FTC)
Szövetségi kapitány: Baróti Lajos

0:0-s állásnál Tichy 11-est hibázott, majd az utolsó percekben egy remek lövéssel kiegyenlí­tett.

Csak a mérkőzés utolsó 15—20 percében játszott a válogatott csapat abban a felfogásban, amelyben múlt évi sikereit aratta. Annak ellenére, hogy a döntetlennek végső soron örvendhetünk, meg kell mondanunk, hogy játékvezetői tévedések is befolyásolták az eredmény számszerű alakulását. És nem kétséges, hogy hatottak magára a játékra is, idegesí­tették játékosainkat.

Az első félidőben jóval több gólhelyzete volt a magyar csapatnak, igaz viszont, hogy a második félidőben a skótok is döntő helyzeteket hibáztak el, a kapufák is bennünket segí­tettek, viszont a játék utolsó negyedórájában akár több góllal is a magunk javára fordí­thattunk volna helyzeteink alapján az eredményt.

Bővebben …

* * *

1960. június 15., Budapest, Népstadion, MAGYAR OLIMPIAI VÁLOGATOTT – FLUMINENSE 1:0 (Olimpiai válogatott mérkőzése)
Góllövők: Göröcs
Magyarország: Faragó (Honvéd) — Novák (Haladás), Várhidi (Ú. Dózsa), Dudás (Bp. Honvéd) — Vilezsál (FTC), Kovács III (MTK) – Sátori (Csepel), Göröcs (Ú. Dózsa), Albert (FTC), Orosz (FTC), Pál (DVTK)
Csere: Török (Ú. Dózsa), Paulás (DVTK), Dunai (Pécs), Solymosi (DVTK), Pál (Csepel)

Az 53. percben villámgyors támadás után Albert labdáját Göröcs kapta, az összekötő kissé kikanyarodott, 11 m-ről lőtt, a labda a vetődő Castilho hasa alatt jutott a jobb alsó sarokba. Tomboló taps követte a ragyogó akciót.

Olimpiai válogatottunk csapatjátéka még egyszer sem volt olyan pontos és folyamatos, mint most. A játék képe alapján olimpiai válogatottunk a győzelmet feltétlenül megérdemelte.

* * *

1960. július 20., Budapest, Népstadion, MAGYAR OLIMPIAI VÁLOGATOTT – TUNISZ 10:1 (Olimpiai válogatott mérkőzése)
Góllövők: Albert(4), Göröcs(2), Kuharszki(2), Solymosi, Pál L.
Magyarország: Török (Ú. Dózsa) — Novák (Haladás), Várhidi (Ú. Dózsa), Dalnoki (FTC) —  Solymosi (DVTK), Kovács III (MTK) — Pál T. (Csepel), Göröcs (Ú. Dózsa), Albert (FTC), Dunai (Pécs), Pál L. (DVTK)
Csere: Kuharszki (Ú. Dózsa), Szentmihályi (Vasas), Mészöly (Vasas), Orosz (FTC), Vilezsál (FTC)

Az újabb előkészületi mérkőzésen a magyar csapat könnyed, jó játékkal érte el a kétszámjegyű győzelmet. A Népstadion 25 ezres közönsége különösen Göröcstől látott parádés megoldásokat.

Bővebben …

* * *

1960. július 27., Koppenhága, DÁNIA – MAGYARORSZÁG 1:0 (Olimpiai válogatottak mérkőzése)
Magyarország: Török (Ú. Dózsa) — Novák (Haladás), Várhidi (Ú. Dózsa), Dalnoki (FTC) — Solymosi (DVTK), Kovács III (MTK) — Pál T. (Csepel), Göröcs (Ú. Dózsa), Albert (FTC), Dunai (Pécs), Rákosi (FTC)

A magyar együttes csalódást okozott az 50 ezres (!) dán közönségnek. Különösen a belsőhármas játszott nagy hibaszázalékkal.

Koppenhágában a dán és a magyar olimpiai csapat találkozójára nem sokkal azután került sor, hogy egy repülőszerencsétlenség során több dán válogatott labdarúgó életét vesztette. Az MLSZ úgy határozott, hogy a bevételi részesedésről lemond, s a magyar szövetségnek járó összeget felajánlotta az áldozatok hozzátartozóinak megsegí­tésére.

Nem sokkal később a következő tartalmú levelet kapta az MLSZ a dán labdarúgók szövetsége főtitkárától:

Igen tisztelt Uraim!

Engedjék meg, hogy a dán labdarúgók szövetségének megbí­zásából ezúton mondjak hálás köszönetét azért az emberséges együttérzésért és nagy segí­tségért, amit Önök azáltal nyújtottak, hogy a koppenhágai mérkőzésért Önöknek járó bevételt a dán labdarúgók szövetségének ajándékozták, hogy ezzel azokon segí­thessünk, akik érintve voltak a július 16-i koppenhágai repülőszerencsétlenség folytán. Meg fogjuk találni a módját, hogy a felajánlott összeget olyan szellemben használjuk fel, mint amilyen célzattal Önök adták. Hálás köszönetünket nyilvání­tjuk …

* * *

1960. augusztus 17., Tata, MAGYAR OLIMPIAI VÁLOGATOTT – GUINEA 16:1 (Olimpiai válogatott mérkőzése)
Góllövők: Rákosi(5), Pál T.(5), Göröcs(4), Solymosi(2)
Magyarország: Faragó (Bp. Honvéd) — Novák (Haladás), Várhidi (Ú. Dózsa), Dalnoki (FTC) — Solymosi (DVTK), Kovács III (MTK) — Sátori (Csepel), Göröcs (Ú. Dózsa), Dunai (Pécs), Pál T. (Csepel), Rákosi (FTC)
Csere: Török (Ú. Dózsa), Dudás (Bp. Honvéd)

Olimpiai válogatott csapatunk nagy akarattal és lövőkedvvel játszott az igen lelkes vendégek együttesével. Jó mozgásnak számí­tott ez az előkészületi mérkőzés.

* * *

1960. augusztus 20., Budapest, Népstadion, BUDAPEST VÁLOGATOTT – SZPARTAK JEREVÁN 4:2 (Budapest válogatott mérkőzése)
Góllövők: Pataki, Molnár, Machos, Friedmanszky
Magyarország: Szentmihályi (Vasas) — Mátrai (FTC), Sipos (MTK), Ihász (Vasas) — Ughy (Csepel), Kleibán (Csepel) — Sándor (MTK), Pataki (Ú. Dózsa), Machos (Bp. Honvéd), Halápi (Ú. Dózsa), Molnár (MTK)
Csere: Friedmanszky (FTC), Mészöly (Vasas)

* * *

1960. augusztus 26., Aquila, MAGYARORSZÁG – INDIA 2:1 (1:0) (Olimpia csoportmérkőzés – Olimpiai válogatottak mérkőzése)
Góllövők: Göröcs, Albert
Magyarország: Török (Ú. Dózsa) – Novák (Haladás), Várhidi (Ú. Dózsa), Dalnoki (FTC) – Vilezsál (FTC), Kovács III. (MTK) – Sátori (Csepel), Göröcs (Ú. Dózsa), Albert (FTC), Orosz (FTC), Rákosi (FTC)
Szövetségi edző: Volentik Béla

A két gól története:

Sorozatos magyar támadások után a 24. percben megszületett az első magyar gól. Albert ügyesen ugratta ki Göröcsöt egy cselt csinált és 11 méterről élesen, laposan a bal sarokba lőtt. Az 54. percben ismét gólt értünk el: Jobb oldalon futott a támadás. Sátori beadott, Albert a kapufára fejelt és a labda a felugró kapust is érintve a hálóba hullt.

Bővebben …

* * *

1960. augusztus 29., Nápoly, MAGYARORSZÁG – PERU 6:2 (3:1) (Olimpia csoportmérkőzés – Olimpiai válogatottak mérkőzése)
Góllövők: Albert(2), Dunai I.(2), Rákosi, Göröcs
Magyarország: Faragó (Bp. Honvéd) – Novák (Haladás), Várhidi (Ú. Dózsa), Dalnoki (FTC) – Solymosi (Diósgyőr), Kovács III. (MTK) – Pál (Csepel), Göröcs (Ú. Dózsa), Albert (FTC), Dunai I. (Pécsi Dózsa), Rákosi (FTC)
Szövetségi edző: Volentik Béla

Biztosan győztünk s ebben nagy része volt annak is, hogy a fiúk szí­vvel-lélekkel küzdöttek és betartották a taktikai utasí­tásokat. A peruiak némelykor képtelenek voltak feltartóztatni a magyar rohamokat, mert a mieink ötletesen, sok mozgással épí­tették támadásaikat.

A hatodik gól volt a leglátványosabb:

A 87. percben Pál hátraadott Alberthez, s a magyar középcsatár mintegy 20 méterről nagy lövést eresztett meg. A pózoló kapus kezei és feje fölött a labda a hálóba hullt, 6:2

Bővebben …

* * *

1960. szeptember 1., Róma, MAGYARORSZÁG – FRANCIAORSZÁG 7:0 (3:0) (Olimpiai csoportmérkőzés – Olimpiai válogatottak mérkőzése)
Góllövők: Göröcs(3), Albert(2), Dunai I.(2)
Magyarország: Török (Ú. Dózsa) – Dudás (Bp. Honvéd), Várhidi (Ú. Dózsa), Dalnoki (FTC) – Solymosi (Diósgyőr), Kovács III. (MTK) – Pál (Csepel), Göröcs (Ú. Dózsa), Albert (FTC), Dunai I. (Pécsi Dózsa), Rákosi (FTC)
Szövetségi edző: Volentik Béla

A támadósorban Göröcs, mint a csapat „karmestere” sok szép támadást kezdeményezett és fejezett be. Nagyszerű labdakezeléséért és bombalövéseiért sokszor nyí­ltszí­ni tapsot kapott. A magyar csapat ezzel a győzelmével mint csoportelső, az elődöntőbe jutott.

Bővebben …

* * *

1960. szeptember 6., Róma, DÁNIA – MAGYARORSZÁG 2:0 (1:0) (Olimpiai elődöntő – Olimpiai válogatottak mérkőzése)
Magyarország: Török (Ú. Dózsa) – Novák (Haladás), Várhidi (Ú. Dózsa), Dalnoki (FTC) – Vilezsál (FTC), Kovács III. (MTK) – Orosz (FTC), Göröcs (Ú. Dózsa), Albert (FTC), Dunai I. (Pécsi Dózsa), Rákosi (FTC)
Szövetségi edző: Volentik Béla

A sorsdöntő tí­z perc története:

A 65. percben nagy gólszerzési alkalmat hagytak ki támadóink. Pillanatokig ott pattogott a labda a dán kapu előtt, de egyetlen magyar csatár sem vállalkozott lövésre. A 69. percben Novák elengedte Sörensent, aki bekanyarodott és a kapura tört. Novák, Várhidi és Vilezsál közrefogták Sörensent, aki elesett. A játékvezető 11-est í­télt. A büntetőt F. Nielsen lőtte, mintegy 5 méterrel a kapu mellé! A 75. percben Rákosi futott el a keresztező Andersen a 16-oson belül felvágta a balszélsőt. A megí­télt 11-est Várhidi rúgta, s a gyenge, rosszul helyezett lövése, a jobbra mozduló From ölében halt el.

Egy perc múlva a dánok megszerezték második góljukat…

Bővebben …

* * *

1960. szeptember 9., Róma, MAGYARORSZÁG – OLASZORSZÁG 2:1 (1:0) (Olimpia bronzmérkőzés – Olimpiai válogatottak mérkőzése)
Góllövők: Orosz, Dunai I.
Magyarország: Török (Ú. Dózsa) – Dudás (Bp. Honvéd), Várhidi (Ú. Dózsa), Dalnoki (FTC) – Solymosi (Diósgyőr), Kovács III. (MTK) – Sátori (Csepel), Göröcs (Ú. Dózsa), Albert (FTC), Orosz (FTC), Dunai I. (Pécsi Dózsa)
Szövetségi edző: Volentik Béla

A magyar csapat nagyon élénk iramú, változatos, érdekes, de nem magas szí­nvonalú mérkőzésen harcolta ki a győzelmet, és szerezte meg ezzel az olimpiai labdarúgó torna harmadik helyét. Válogatottunk viszonylag ezen a mérkőzésen játszott legjobban az olimpiai torna során. A fiúk úgyszólván nem ismertek elveszett labdát. A küzdőképességnek nagy szerepe volt abban, hogy ezt a győzelmet kiharcolták.

Bővebben …

* * *

1960. szeptember 28., Bécs, AUSZTRIA „B” – MAGYARORSZÁG „B” 2:2 („B” válogatottak mérkőzése)
Góllövők: Hajós, Novák
Magyarország: Szentmihályi (Vasas) — Novák (Haladás), Mészöly (Vasas), Dudás (Bp. Honvéd) — Nagy (MTK), Solymosi (DVTK) — Kékesi (Vasas), Vasas (SBTC), Hajós (SZEAC), Bödör (MTK), Szimcsák (MTK)
Csere: Kovács III (MTK), Taliga (SBTC)

* * *

1960. október 8., Budapest, Népstadion, MAGYARORSZÁG IFJ. – JUGOSZLÁVIA IFJ. 2:0 (Ifjúsági válogatottak mérkőzése)
Góllövők: Káposzta, Filipovics (öngól)
Magyarország: Varga L. (BVSC) — Vági (Bp. Honvéd), Kohlmayer (Vasas), Szániel (Veszprém) — Balázs (Szegedi VSE), Káposzta (Ú. Dózsa) — Faliszek (MTK), Nagy Gy. (Törekvés), Fórizs (Goldberger), Farkas (Vasas), Földi ()
Csere: Ádám (Szolnok), Nell (Vác)

* * *

1960.október 9., Koszovszka Mitrovica, JUGOSZLÁVIA „U” – MAGYARORSZÁG „U” 4:0 (Utánpótlás válogatottak mérkőzése)
Magyarország: Cserháti (SBTC) — Szabó (Tatabánya), Orbán (Győr), Kürtösi (SZEAC) — Sas (MTK), Szepesi (Tatabánya) — Kékesi (Vasas), Sátori (Csepel), Rádi (Pécs), Dunai (Pécs), Mathesz (Vasas)
Csere: Dezsőfi (SZEAC)

* * *

1960. október 9., Eszék, MAGYARORSZÁG „B” – JUGOSZLÁVIA „B” 2:1 („B” válogatottak mérkőzése)
Góllövők: Vasas, Hajós
Magyarország: Faragó (Bp. Honvéd) — Szőcs (Bp. Honvéd), Mészöly (Vasas), Ihász (Vasas) — Nagy (MTK), Solymosi (DVTK) — Bödör (MTK), Vasas (SBTC), Hajós (SZEAC), Polyvás (SZEAC), Szimcsák (MTK)
Csere: Taliga (SBTC)

A magyar együttes igen nagy becsvággyal és akarással vetette magát a küzdelembe. Ez eredményezte azután, hogy a mérkőzés első 20 percében, olyan küzdelem alakult ki, amelyet ritkán lehet látni. Szinte percenként változott a játék képe, de inkább némi magyar fölénnyel. Jellemző volt a játéknak erre a szakaszára, hogy tizedmásodpercig sem lehetett tartani a labdát, mert mindjárt ott termett két-három játékos is a labda közelében. Ezért volt ebben az időszakban rendkí­vül gyors és változatos a játék. Ha a magyar együttesnek ekkor jobban ment volna a kapuralövés, többgólos vezetéshez is juthatott volna.

A mezőny legjobbja Mészöly Kálmán volt, aki földön és levegőben egyaránt átjátszhatatlannak bizonyult.

* * *

1960. október 9., Budapest, Népstadion, MAGYARORSZÁG – JUGOSZLÁVIA 1:1 (1:0)
vezette: Seipelt (osztrák)
Góllövők: Göröcs
Magyarország:  Török (Ú. Dózsa) — Rajna (Ú. Dózsa), Sipos (MTK), Novák (Haladás) — Bundzsák (Vasas), Berendi (Vasas) — Sándor (MTK), Göröcs (Ú. Dózsa), Albert (FTC), Kuharszki (Ú. Dózsa), Fenyvesi (FTC)
Csere: Kuharszki h. Molnár (MTK)
Szövetségi kapitány: Baróti Lajos

A magyar gól története:

A 10. percben Kuharszki jó labdájával Göröcs néhány lépést tett, majd a kifutó kapus mellett 8 méterről a jobb alsó sarokba lőtt, 1:0.

A jugoszlávok a 70. percben egyenlí­tettek. A magyar csapatnak néhány jó helyzete kihasználatlan maradt, de a döntetlen eredményt a szakemberek, szurkolók reálisnak tartották.

A fiatal magyar belsőhármas sokat „tologatott” és ezenkí­vül Zebec is „hidegre tette” a többször is veszélyesen előretörő Albertot. Sipos volt az „első számú játékos” , de jól szerepelt Novák és Berendi is.

Bővebben …

* * *

1960. október 30., Budapest, Hungária krt., MAGYARORSZÁG „B” – BELGIUM „B” 0:1 (B válogatottak mérkőzése)
Magyarország: Faragó (Bp. Honvéd) — Szőcs (Bp. Honvéd), Mészöly (Vasas), Ihász (Vasas) — Nagy (MTK), Kovács III (MTK) — Pál T. (Csepel), Machos (Vasas), Hajós (SZEAC), Rákosi (FTC), Fenyvesi (FTC)
Csere: Sándor (SBTC)

* * *

1960. október 30., Brüsszel, BELGIUM – MAGYARORSZÁG 2:1 (2:1)
vezette: Tschenscher (NSZK)
Góllövők: Tichy
Magyarország: Grosics (Tatabánya) — Dudás (Honvéd), Sipos (MTK), Novák (Haladás) — Szojka (Salgótarján), Berendi (Vasas) — Sándor (MTK), Göröcs (Ú. Dózsa), Albert (FTC), Tichy (Honvéd), Tóth (Haladás)
Szövetségi kapitány: Baróti Lajos

Sajnálatos tény, hogy a magyar válogatott itt, Brüsszelben nagy csalódást keltett, s régen játszott már olyan rosszul, tervszerűtlenül, sőt az első félidőben lelkesedés nélkül, mint most a belgák ellen. Szünet után némileg feljavult válogatottunk játéka, ekkor lelkesebben küzdöttek a fiúk, néhányszor jó támadásokat is vezettek, de ez még a döntetlenhez is kevés volt.

Van der Stock belga szövetségi kapitány: – A magyarok pillanatnyilag negyedszázad előtti futballt játszanak, de azt is rosszul.

A magyar együttesbe az NB II-es Szombathelyi Haladás két játékost is adott.

Bővebben …

* * *

1960. november 2., München, DÉL-NYUGAT NÉMETORSZÁG – KÖZÉP-MAGYARORSZÁG 3:3 (? válogatottak mérkőzése)
Góllövők: Solymosi(2), Vasas
Magyarország: Szentmihályi (Vasas) — Novák (Haladás), Sipos (MTK), Várhidi (Ú. Dózsa) — Solymosi (DVTK), Berendi (Vasas) — Sándor (MTK), Göröcs (Ú. Dózsa), Tichy (Honvéd), Vasas (SBTC), Tóth (Haladás)
Csere: Albert (FTC), Taliga (SBTC)

Hatalmas érdeklődés kí­sérte a találkozót. A pályára 10 ezerrel több nézőt engedtek be, mint amennyi befér. Ezért például a játékosok nem tudtak a szögletrúgáshoz felállni, mert egyszerűen nem volt helyük a nekifutáshoz. És a rengeteg néző elégedetten távozott…

Csapatunk számára nagy támogatást jelentett a friss erő, Solymosi, aki ennek a mérkőzésnek legkellemesebb meglepetése volt. Baróti Lajos szövetségi kapitány szerint is Solymosi korát és nemzetközi tapasztalatlanságát meghazudtolva, nyújtott kiváló teljesí­tményt. Nagy erénye volt a magyar csapatnak, hogy ezúttal becsvággyal küzdött. Vonatkozik ez a szinte bemelegí­tés nélkül beállt Albertra is, aki brüsszeli adósságából most sokat törlesztett.

Herberger a nyugatnémetek szövetségi kapitánya mondta: — Szép volt a mai mérkőzés, az első perctől az utolsóig izgalmas volt a játék. A látottak alapján igazságos az eredmény.

* * *

1960. november 13., Budapest, Népstadion, MAGYARORSZÁG IFJ. – LENGYELORSZÁG IFJ. 2:1 (Ifjúsági válogatottak mérkőzése)
Góllövők: Káposzta, Glázer
Magyarország: Varga L. (BVSC) — Schmidt (Egyetértés), Kohlmayer (Vasas), Vági (Bp. Honvéd) — Nagy E. (Tatabánya), Bokréta () — Glázer (Győr), Nell (Vác), Káposzta (Ú. Dózsa), Farkas (Vasas), Ráczi (DVTK)
Csere: Nagy Gy. (Törekvés), Varga Z. (FTC)

* * *

1960. november 13., Krakkó, LENGYELORSZÁG „U” – MAGYARORSZÁG „U” 1:1 (Utánpótlás válogatottak mérkőzése)
Góllövők: Rádi
Magyarország: Gelei (MTK) — Werner (DVTK), Orbán (Győr), Józsa (Bp. Honvéd) — Sas (MTK), Salgó (SBTC) – Kékesi (Vasas), Nógrádi (Bp. Honvéd), Rádi (Pécs), Dunai (Pécs), Rossi (Ú. Dózsa)
Csere: Szepesi (Tatabánya), Bí­ró (Tatabánya)

A 25. percben Kékesi nagy lövése a hálótartó vasról pattant ki, a játékvezető azonban kapufának látta az esetet…

* * *

1960. november 13., Bydgoszcz, MAGYARORSZÁG „B” – LENGYELORSZÁG „B” 5:2 („B” válogatottak mérkőzése)
Góllövők: Machos(2), Vasas, Taliga, Pál T.
Magyarország: Faragó (Bp. Honvéd) — Nagy (MTK), Mészöly (Vasas), Kovács III (MTK) — Palotai (Győr), Galambos (Honvéd) — Bödör (MTK), Vasas (SBTC), Machos (Vasas), Pál T. (Csepel), Taliga (SBTC)

A magyar csapat mintegy 30 percig tüneményesen játszott. Sokkal többet nyújtott, mint amennyit az előzmények után a legnagyobb derűlátással is várni lehetett tőle. Sok tapsot kapott ekkor a magyar csapat, a félidő végén pedig valóságos ünneplésben részesültek.

Megérdemelték, hiszen ritkán fordul elő, hogy az idegenben játszó csapat félidőben 5:0-ra vezessen!

* * *

1960. november 13., Budapest, Népstadion, MAGYARORSZÁG – LENGYELORSZÁG 4:1 (2:0)
vezette: Bergmann (NDK)
Góllövők: Monostori(2), Göröcs, Sándor
Magyarország: Grosics (Tatabánya) — Novák (Haladás), Sipos (MTK), Sóvári (Ú. Dózsa) — Solymosi (Diósgyőr), Borsányi (Ú. Dózsa) — Sándor (MTK), Göröcs (Ú. Dózsa), Albert (FTC), Monostori (Dorog), Fenyvesi dr. (FTC)
Csere: Albert h. Molnár (MTK)
Szövetségi kapitány: Baróti Lajos

A magyar csapat 2:0-s félidő után biztosan győzött. Két gól is érdekes körülmények között esett: A 20. percben Sándor cselezte át magát a jobbszélen, aztán befelé húzódott, három védőtől is zavarva a kapu elé tudta emelni a labdát, majdnem az alapvonalról, s a jó ütemben befutó Monostori a kapu közepébe fejelt. A 65. percben Molnár labdájával Sándor befelé tört. Monostorihoz adott, a balösszekötőtől visszakapta a labdát és nagy lendülettel ráfutott. Amikor a labda felpattant a földről, szinte a pattanással egyidőben 6 m-ről bal belsővel a kimozduló kapus mellett a jobb sarokba továbbí­totta a magyar csapat negyedik gólját.

Bővebben …

* * *

1960. november 19., Linz, AUSZTRIA „U” – MAGYARORSZÁG „U” 3:2 (Utánpótlás válogatott mérkőzése)
Góllövők: Dunai II., Rádi
Magyarország: Gelei (MTK) — Werner (DVTK), Mészöly (Vasas), Józsa (Bp. Honvéd) — Salgó (SBTC), Orbán (Győr) — Kékesi (Vasas), Rákosi (FTC), Rádi (Pécs), Dunai II. (Pécs), Rossi (Ú. Dózsa)
Csere: Pataki (Ú. Dózsa), Szepesi (Tatabánya)

* * *

1960. november 20., Budapest, Népstadion, MAGYARORSZÁG IFJ. – AUSZTRIA IFJ. 3:0 (Ifjúsági válogatottak mérkőzése)
Góllövők: Káposzta(2), Faliszek
Magyarország: Varga L. (BVSC) — Schmidt (Egyetértés), Szániel (Veszprém), Vági (Bp. Honvéd) — Balázs (Szegedi VSE), Káposzta (Ú. Dózsa) — Teveli (Kerámia), Ráczi (DVTK), Nagy Gy. (Törekvés), Farkas (Vasas), Faliszek (MTK)
Csere: Schaller (Húsos), Varga Z. (FTC)

* * *

1960. november 20., Budapest, Népstadion, MAGYARORSZÁG – AUSZTRIA 2:0 (0:0)
vezette: Martens (holland)
Góllövők: Göröcs, Machos
Magyarország: Grosics (Tatabánya) — Sóvári (Ú. Dózsa), Sipos (MTK), Sárosi (Vasas) — Bundzsák (Vasas), Solymosi (Diósgyőr) — Sándor (MTK), Göröcs (Ú. Dózsa), Albert (FTC), Monostori (Dorog), Fenyvesi dr. (FTC)
Csere: Albert h. Machos (Vasas), Monostori h. Tichy (Bp. Honvéd)
Szövetségi kapitány: Baróti Lajos

Érdekes, szép és teljesen megérdemelt győzelmet aratott a magyar együttes az év utolsó válogatott mérkőzésén.

A 75. percben olyan jelenetek játszódtak le a pályán, amelyeket egyhamar aligha fognak elfelejteni a szurkolók. Az egyik pillanatban úgy nézett ki, hogy gólt kapunk, mert Senekowitsch jobb felső sarokra tartó lövését Grosics éppenhogy csak a felső lécre tudta nyomni. A labda lepattant és egy méterre volt a gólvonaltól, amikor a berohanó Nemec hálóba akarta vágni. De Grosics gumilabdaként ugrott fel, s nagy bravúrral vetődött a lövésbe, a kipattanó labdából védőink felszabadí­tottak, s mire a szurkolók felocsúdtak, máris Göröcs száguldott el, mindenkit maga mögött hagyott, s aztán 12 méterről futtából erőteljes lövéssel, laposan a bal sarokba vágta a labdát, 1:0 Magyarország javára!

Rendkí­vül izgalmasak voltak az utolsó percek is. Csak két perc volt hátra, amikor az osztrákok támadtak. Az utolsó percbe fordult az óra mutatója, amikor egy veszélyes osztrák szöglet í­velődött a kapu elé. Tichy a 16-oson belül megszerezte a labdát, aztán hosszan előrevágta a balszélen helyezkedő Sándornak. A szélső elnyargalt és amikor Trubring megtámadta, okosan a fedezetlenül maradt Machoshoz adta a labdát, aki lekezelte, aztán mintegy 12 méterről, védhetetlenül, félmagasan a jobb sarokba vágta, 2:0!

Kezdés után még egy-két akció, aztán a közönség viharos ünneplése közben véget ért a játék. A levonuló csapatokat, különösen a magyar játékosokat azonban még percekig ünnepelték az elégedett szurkolók.

Sok mérkőzést játszottam már az osztrákok ellen — mondta az 50. válogatottságát ünneplő Sándor Károly, a magyar csapat kapitánya —, de ilyen nagy küzdelemre nem emlékszem. No, meg arra sem, hogy valaha is ilyen harcos felfogásban játszó osztrák csapat ellen léptem volna pályára.

Bővebben …

1960-ban először öltötte magára a cí­meres mezt Rákosi Gyula a Ferencváros csapatából.

(Rejtő László, Lukács László és Szepesi György í­rásainak valamint Nagy Béla adatgyűjtésének felhasználásával)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK