1970/71 – A dél-amerikai túra I.

A Pelééket verő Universitario

Késő este van, az enyhe hőségtől tetőtől talpig vizes vagyok, s most, amikor nekikezdek jelentésem megí­rásához, a többiek már horkolnak. No, de kezdjük az elején …

Úgy kezdődött a dolog, hogy megérkeztünk Párizsba, s olyan hideg volt, hogy legszí­vesebben a bőröndöket is magunkra vettük volna. Aztán, rövid tartózkodás után felszálltunk a perui légitársaság DC 707-es gépére. Következő állomáshelyünk Madrid volt, ahol öt és fél órát vártunk.

Végre eljött az indulás pillanata. A masina, némi tépelődés után, dohogva, ingadozva felemelkedett. A fiúk közül néhányan egy túlérett almára hasonlí­tottak, s csak nehezen nyerték vissza hidegvérüket. Monoton búgás, körös-körül vaksötétség. Az első fél óra megállás nélküli ugratás, a második erőltetett vigyorgás, a hatodik … Aki tud, az alszik — aki nem, az nézi őket. A kilencedik félórában Juhász Pisti faviccekkel próbál életet verni a lankadókba. Kevés sikerrel, a második után többen veréssel fenyegetik …

— Ilyen közönség előtt nem fárasztom magam — dünnyögi Pista és tí­z perc múlva már pimaszul horkol.

Nyolc és fél órás kí­nlódás után végre ereszkedik a gép. Átszállás Caracas felé, majd Bogota következik, s végül a reggeli órákban elérjük Limát. „Régi” szálláshelyünkön, a Hotel Savoy-ban félálomban fogyasztjuk el a kiadós reggelit, s a fáradtságtól utána alig találjuk meg az ágyunkat. Alvás délután kettőig, majd városnézés — rövidujjú ingben. Másnap megtartjuk az első tengerentúli edzést, 30—35 fokos „hidegben”, bágyadtan mozgunk legalább egy órán át. Utána átkocogunk az ellenfél edzésére, kí­váncsiak vagyunk a csapatra. Az edzőjük mindent elkövet, hogy lebeszéljen bennünket az edzés megtekintéséről.

„Fáradtak a gyerekek, csak könnyű kis átmozgatást tartok” — szabadkozik, majd kérlel, kiabál, s végül még a mellét is veri. Persze, mi hajthatatlanok vagyunk — ott maradunk. Erre aztán az edzőjük átcsoportosí­tja az elképzeléseit, s olyan negyvenperces gimnasztikai edzést tart, hogy játékosai ötpercenként támolyognak le a pályáról. Közülük a legjobb benyomást a kapus tette ránk, aki kihozta az edzésre kétéves kisfiát, egy napernyő alá ültette a kapu mögé és minden második védés után kirohant a teás, cuclis üvegért. Kétszer megitatta a fiát, aztán bevonult az öltözőbe. Géczi Pista nem is állta meg szó nélkül a dolgot:
— Legközelebb én is kihozom az Üllői útra a két apróságomat. Ez olyan terheléssel jár, hogy elég lesz öt percet edzenem. Viszont ezt az ötöt teljes intenzitással…

Jó a hangulat, este moziba megyünk, másnap újabb edzés, majd egy tengerparti séta — rengeteg fotózással. Közben fogadáson is voltunk a magyar követségen, s csütörtökön, a mérkőzés napján, még megtekintettük a csodálatos inka múzeumot. Este 21 órakor kezdődik a mérkőzés …

Peruban a csapat

Elöljáróban néhány érdekesség: Limában, a fővárosban, három labdarúgó-pálya van. A Chiclayo 20 000 férőhellyel, a Trujillo 20 000 férőhellyel és a legnagyobb, az Estadio Nációnál 80 000-es befogadó képességgel. Mi ez utóbbiban játszottunk mintegy huszonötezer néző előtt. Peru legjobb képességű csapatai a Sporting Cristal, az Allianza, a Juan Aurich és a mi ellenfelünk, az Universitario. Az Universitario tí­z játékost — Correa, Goyzueta, González, Chumpitaz, Fernandez, Feuntes, Salinas, Cruzado, Challe és Castañeda — adott a mexikói keretbe. Peruban világbajnoki részvételük óta hihetetlenül megnőtt a labdarúgás népszerűsége. Az Universitario az egyik legnépszerűbb csapat Peruban, s az együttes nagyszerű képességeit bizonyí­tja, hogy két hét alatt legyőzte az uruguayi Nacionale-t, a Botafogót és a brazil Santost — Pelével együtt. Az itteniek büszkén mesélték, hogy a „Nagy Pelé”, a Király, az első félidőben háromszor rúgott labdába, s ezek közül az egyik a kezdőrúgás volt.

A játékosok legtöbbje csokoládébarna, jól megtermett, atlétikus felépí­tésű sportoló. A legkisebb közülük akkora volt, mint a mi Páncsicsunk. Érthető volt ezek után, hogy a fiúk közül néhányan ijedten pislogtak az ellenfélre.

— Te jó ég — dünnyögte Novák Dezső. — Nem lesz bankett! Ezek már a mérkőzés alatt elfogyasztanak bennünket, a cipőnkkel együtt…

Persze semmiféle „fogyasztás” nem volt, legfeljebb a hőség faragott le rólunk néhány kilót. Géczi — Novák, Páncsics, Bálint, Megyesi, Juhász, Vépi, Szőke, Albert, Branikovits, Mucha összeállí­tással keztünk, s a második félidő 32. percében Havasi állt be Vépi helyére. A „motor”, Rákosi Gyuszi nem játszhatott… Elrontotta a gyomrát, s enyhe napszúrás is érte. A mérkőzésre viszont meggyógyult, és makkegészségesen nézte végig a 0:0-ás döntetlennel véget ért mérkőzést

— Szörnyű hőség volt a lelátón! — mondta a bágyadtan levonuló játékosokat ugratva a mérkőzés után. — Egészen beleizzadtam a szurkolásba …

Nem sok hiányzott, hogy keresztbe lenyeljük. Csapatunk a sportszerű ellenfél ellen jól játszott, s a kritikák is elismerően szóltak a Ferencváros játékáról.

Amikor e sorok megjelennek, mi már lejátszottunk néhány további mérkőzést is. Ezeken túl a hátralevő program: 15-én Caracasban a Botafogó ellen és 17-én vagy 18-án Salvadorban játszunk. Legközelebbi jelentésemben már több lesz a labdarúgás, s remélem, hogy sikerekről is beszámolhatok. Most befejezem a levélí­rást, éjjel egy óra van, s hajnali hatkor továbbrepülünk. Ráadásul Novák Dezső kijelentette, hogy amennyiben nem oltom el a villanyt, az ággyal együtt kirak a folyosóra…

* * *

Így szól Albert Flórián első tudósí­tása Limából, december 4-i dátummal. A folytatást későbbre hagyjuk, elvégre senki sem – kí­vánhatja Flóritól, hogy a folyosón töltse az éjszakát…

Albert Flórián