1984.I.28. BKV Előre – Ferencváros 1-2 (edzőmérkőzés)

Ferencváros tartalék – Épí­tők 3-1

ns-19840129-03-19840128

Egy hozzászólás a(z) 11111000000ejegyzéshez

  • A ferencvárosi új fiúk bemutatkoznak
    Az Üllői úton örülnek annak, hogy a hét végére megenyhült az időjárás, mert ez reményt ad a pályatalaj javulására. Pusztai László szakosztályvezető újságolta, hogy szombaton két csapatuk is szerepel. Az erősebb összetételű együttes a BKV Előre vendége lesz 14 órakor Kispesten, a Lehel úti pályán, egy másik csapat délelőtt tíz órakor az Építők ellen mérkőzik a Népligetben. Vincze Géza vezető edző a BKV Előre ellen a fiatalok közül Horváth Róbertet, Krecskát és Répásit küldi pályára. Ez lesz a csapat: Zsiborás — Szántó, Rab, Horváth (Krecska), Jancsika — Ebedli, Koch, Takács — Murai, Répási, Pogány. Az Építők ellen Kerekes, Haász és Sándor játszik az újak közül. Bikás Ernő, a BKV Előre elnöke közölte, hogy a körülményekhez képest kifogástalan talajú pálya várja majd a két együttest. Szeretnék, ha minél több szurkoló kilátogatna a Lehel utcába, mert a bevétel egy részét az egyesület felajánlja a Nemzeti Színház építése javára.

    Népsport, 1984.01.28.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK