1989.IX.27. KEK, FC Haka – Ferencváros 1-1

Rákosi Gyula vezetőedző azonban nem szeretné, ha ez a tény a játékosokat megzavarná, mivel a jelenlegi zöld-fehér együttes meglehetősen hullámzó teljesitményekre is képes…

– Ezt az esélyt egyszerűen nem szabad eljátszani – mondta. – Ha mégis megtörténne az, amit én nem tudok elképzelni, vagyis hogy kudarcot vallunk a Haka ellen, akkor futballistáinknak azt tanácsolnám: hagyjanak fel a sportággal…

– A szombati bajnoki fordulóban 1:0-ás vereséggel tértek haza Siófokról, és a szóbeszéd szerint nincs minden rendben a Ferencváros házatáján, a játékosok még nem kapták meg anyagi juttatásaikat. Ez okozná a gyengébb szereplést?
– Mostanában valóban sokan a pénzügyi gondokkal foglalkoztak, többen idegesek a késés miatt. Pedig tudják, hogy ami jár, azt meg fogják kapni. Ezeket a problémákat azonban nem szabadna kivinni a pályára. Amikor elkezdődik a mérkőzés, a profi játékosnak csak egy dolog járhat a fejében, mégpedig a győzelem.

– Az őszi idényben többször is változtatott a csatársor összetételén, és a szombati eredmény alapján ugy tűnik, még nem sikerült megtalálni a legkedvezőbb megoldást. Szerdán ujabb variációval kisérletezik?
– A góllövőformával én is elégedetlen vagyok, de ez nem csak a csatárok, hanem az egész támadójátékunk kritikája. Lehet, hogy szerdán ismét Dukon Béla lesz a balszélső, és Wukovics játszik középen. Sajnos ujabb gondot jelent a beállós Limperger és a középpályás Szeibert kisebb sérülése, játékuk bizonytalanná vált.

Haka Valkeakoski (finn) – Ferencváros 1:1 (0:0)
Valkeakoski, 2000 néző, V: Helen (svéd)

Haka Valkeakoski: Huttunen – Tanttu, Makela, Korkea-Aho, Nieminen (Rice 40. ) – Laiho, Lintunen, Paavola, Holappa – Valvee, Rautiainen (Hell 63.)

Ferencváros: Józsa – Simon, Pintér, Keller, Vaszil – Bánki, Keresztúri, Topor – Páling (Albert 77.), Wukovics, Dukon

Gól: Paavola (75.) illetve Keller (49.)

TFU_20010300_Trb_000 - 0048A 49. percben Bánki í­velt előre a finn 16-osra, s a felfutó Keller a balösszekötő helyéről 10 méterről előrevetődve fejelt a bal felső sarokba (0:1). A 75. percben tombolt a lelátó, Paavola a balösszekötő helyéről indulva keresztirányban végigbirkózta magát a ferencvárosi védelmen, majd középről, 16 méterről eltalálta a jobb alsó sarkot (1:1).

A Ferencváros tekintélyes előnnyel érkezett Valkeakoskiba, hogy kiví­vja a továbbjutást a KEK-ben. A budapesti 5:1 rányomta a bélyegét a finnországi találkozóra. A Fradi a várakozásnak megfelelően futballozott, a játékosok sokat passzolgattak, dajkálták a labdát, és ez a stí­lus kedvezett a finneknek, hiszen ők láthatóan a kocogósabb futballhoz szoktak hozzá. Igy aztán nem is látszott igazán a két csapat közötti klassziskülönbség. Az első húsz percben a házigazdák irányí­tották a játékot, majd fokozatosan feljött a Ferencváros. A fordulás után gyorsan vezetésté szerzett a Fradi, s a gól végképp edzőmérkőzéssé minősí­tette a továbbiakat. A Ferencváros erősen tartalékos csapata összességében jól helytállt, s bár Valkeakoskiban nem szerzett további hí­veket a magyar futballnak, veretlenül, 6:2-es összesí­téssel jutott túl az első fordulón.

NS-19890928-03-19890927

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK