1991.IV.17. EB selejtező, Magyarország – Szovjetunió 0-1

A jövő évi labdarúgó Európa-bajnoki döntőért játszotta a budapesti Népstadionban újabb, ezúttal immár ötödik selejtező mérkőzését a 3. csoportban Magyarország válogatottja. A Szovjetuniót a két nemzet futballválogatottjainak történetében immár 19. alkalommal kapta ellenfélül Mészöly Kálmán legénysége szerda este. Sokan tippeltek arra, hogy az 1986 márciusi szép pillanatokat idézi majd ez az összecsapás, akkor Mezey György szövetségi kapitány legénysége 3:0 arányban leiskolázta Brazí­liát. Igaz, barátságos találkozón.

Némileg könnyelműen vette az előkészületeket Anatolij Bisovec szovjet szövetségi kapitány, aki, úgy tűnik, gondatlan volt a szimferopoli csomagolásnál, pontosabban talán nem is az ő feladata lett volna gondoskodni a felszerelésről – akárhogy is történt, a szovjet futballisták meccs-szerelés nélkül érkeztek a magyar fővárosba. Sebaj, segí­tett a budapesti adidas, í­gy a Bisovec-csapat kölcsönszerelésben mérkőzött, számukra ez mindössze a harmadik kvalifikációs összecsapás volt. Úgy tűnik, Bisovec más vonatkozásban is tréfás kedvű, mondhatni ,,ködösí­tő,, tí­pusú szakvezető. Kedden este még azzal állt elő, hogy kihagyja Alejnyikovot, Dobrovolszkijt, azután szerdán az öltözőajtóról azt lehetett leolvasni, hogy Pozdnyakov helyett mégis Alejnyikov kezdőjátékos. Ami persze nem csoda, hiszen a Lecce légiósa a legrutinosabb szovjet játékos, eddig 66-szor volt válogatott, két vb-döntőben viselte a ,,szbornaja,, mezét. Ami viszont Dobrovolszkijt illeti, ő valóban nem tűnt fel a Népstadion gyepén, még csak csereként sem jelölték őt.

Ami a magyarokat illeti, ők a tervnek megfelelően 16 órakor indultak el a tatai edzőtáborból. Petry Zsolt a Népstadion toronyépületében kérdést kapott: ezen a napon is kedvencét, a pulykamellet kérte-e ebédre az edzőtáborban?

– Nem, kabalából ugyanazt ettem, mint a társak – válaszolta az ifjú kapus, aki a ,,tartalékportással,,, Brockhauser Istvánnal együtt 25 perccel a hivatalos kezdés előtt jelent meg a gyepen, melegí­teni.

Nem sokkal később a tekintélyes létszámú közönség füttykoncertben tört ki, azt hitték (amint az szokás vendégek esetében, tehát a fütyülés), hogy már Alejnyikovék jönnek melegí­teni. Tévedtek, csak a labdaszedők érkeztek, í­gy a fütty nem volt jogos. Ami a magyar futball statisztikájának sötétebb részét illeti, szerda este a hazai válogatottban Garaba, Bognár és Kiprich, a szovjeteknél pedig Alejnyikov volt az a játékos, aki a két válogatott legutóbbi mérkőzésén, 1986 júniusában, Irapuatóban, a szovjetek által 6:0 arányban megnyert vb-döntős összecsapáson is cipőt húzott.

Eb-selejtező, 3. csoport:

Magyarország – Szovjetunió 0:1 (0:1)
Népstadion, 60.000 néző, V: Schmidhuber (német)

Magyarország: Petry – Disztl L. – Garaba, Limperger – Mónos, Kozma (Détári 63.), Bognár Gy. (Vincze I. 71.), Lőrincz, Szalma – Kiprich, Kovács K.

Szovjetunió: Uvarov – Galjamin, Csernisov, Cvejba – Kancselszkisz, Alejnyikov, Mihajlicsenko, Kulkov, Salimov – Juran (D. Kuznyecov 86.), Kolivanov

Gól: Mihajlicsenko (30.)
Sárga lap: Limperger (90.) illetve Alejnyikov (22.), Csernisov (26.), Mihajlicsenko (58.)

Még mindig nem volt vége a meglepetéseknek, mert rossz számozást adtak meg a szovjet játékosoknak, legalábbis Jurant és Alejnyikovot a kií­rásnál felcserélték. A magyarok léptek fel támadólag, Lőrincz vágott ki nagy vágtát, de mire a tizenhatoshoz ért, elfogyott az ereje. A másik oldalon Kancselszkisz húzott el a jobbszélen, ám középre lőtt labdáját Petry gyors vetődéssel elcsí­pte. Aztán Kozma vállalkozott távoli lövésre, de célt tévesztett. A vendégek egy-egy kemény belépővel vétették magukat észre, előbb Kozma, majd Mónos kapott rúgást a lábára. A fehérmezes szovjetek betömörültek saját térfelükre, Juran maradt legelöl, de ő is a felezővonalon innen, a kezdőkör környékén tanyázott. A 18. percben Kiprich játszotta tisztára magát, éles szögből leadott lövését a nagyra nőtt Uvarov szögletre tisztázta. A sarokrúgás után még mindig nem szabadult fel a kapu: Lőrincz 18 méterről, váratlanul lövésre szánta el magát, a vendégek hálóőre újból szögletre mentett. A 22. percben Alejnyikov teljesen fölöslegesen szabálytalankodott az előrelóduló Lőrinczcel szemben, Schmidhuber sárga lappal büntette megmozdulását. Három perccel később Salimov a lesre játszó védők között jó ütemben ugratta ki Galjamint, lapos lövését Petry lábbal védte. A 26. percben Csernisov is feliratkozott a sárgalaposok közé, mert nem várta meg, hogy a kirúgás után a labda elhagyja a büntetőterületet. Az sem volt számára mentség, hogy támadták, a játékvezető időhúzásként í­télte meg az esetet. A szovjetek gyors kontratámadásokkal próbálkoztak, de nem sok eredménnyel. Igaz, Petry is éberen figyelt, s ha kellett, a tizenhatoson kí­vül lábbal is játékba avatkozott. Közben feltűnt, hogy a középpályán, ahol a legnagyobb küzdelem folyt, Kozma és Mihajlicsenko többször is különpárharcot ví­vott, s esetenként meg is rugdosták egymást. A 30. percben váratlanul vezetést szerzett a szovjet válogatott: a lesen álló Alejnyikov labdájával a csapatkapitány Mihajlicsenko lépett ki, s 8 méterről nem hibázott, félmagasan a kapu közepébe bombázott (0:1). Egyre több jel utalt arra, hogy a vendégek húzzák az időt, gyakran visszafelé játszottak, s ilyenkor rendre Uvarov volt a végállomás. A 36. percben szép megoldást választottak a hazaiak egyszabadrúgás elvégzésénél, a legurí­tott labdát végül Szalma mintegy 24 méterről szúrta kapura, ám lövése jócskán mellé szállt. A nézőtéren egyre többen mondogatták, jó lenne még a fordulás előtt egyenlí­teni. Sajnos, ez az óhaj nem vált valóra, bár nem sokkal a félidő lefújása előtt Kiprich í­géretes helyzetbe került, közelről, fejjel nem tudta bevenni Uvarov kapuját.

Bizonyosan nem erre a koreográfiára számí­tott Mészöly Kálmán szövetségi kapitány előzetes taktikai tervében, már ami az első félidőt illeti. Az még rendjén volt, hogy az első negyedórában gördülékeny tempót diktáltak a hazaiak, ám ezt követően gyorsan kiderült, a szovjet középpályás sorban Alejnyikov és Mihajlicsenko túlságosan is elvonja a hasonló magyar csapatrész tagjainak figyelmét. Szó mi szó, az emlí­tett két szovjet európai klasszisjátékos nagyszerűen szedte össze a gazdátlan labdákat, és ahogy lepergett a félidő első része, egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a hazai lestaktika igencsak sebezhető. Ezt bizonyí­totta a vendégek győztes gólja előtti jobboldali akció, amikor – a sajtóteraszról úgy tűnt – lesállást követően került be a Kozma által őrizetlenül hagyott Mihajlicsenko elé a labda, akinek pofonegyszerű dolog volt a helyzet értékesí­tése. Ha les, ha nem les, a szovjet labdarúgók a mezőnyben összecsiszoltabban, és ami fontos, taktikusabban adogattak, ilymódon rengeteg fölösleges futásra kényszerí­tették a magyarokat. Egy-egy távoli hazai átlövési kí­sérlettől eltekintve igazán gólveszélyes, átgondoltságra valló magyar akciót nem nagyon lehetett feljegyezni. Ez nem kritika, ez egyszerűen tény. Egyszersmind igazolása annak, hogy a vendéglegénység valóban olyan összeforrott gárda, amilyennek előzetesen ,,lefestették,,.

Fordulás után a kérdés í­gy vetődött fel: tud-e újí­tani a Mészöly-csapat, képes-e elővarázsolni azt a csodás akaratot, amellyel tavaly októberben az olaszokat is meglepte? Nos, Bisovec válogatottja cseppnyi hajlandóságot sem mutatott arra, hogy a második 45 percben elfáradjon. Nagy rohanás folyt, de őszintén szólva ebben is a vendégek bizonyultak jobbnak. A két, támadásvezetésre is kijelölt felfutó szélső középpályás, Mónos és Szalma ezúttal messze elmaradt a Ciprus szigetén mutatott remek teljesí­tményétől, s ezt érezvén Mészöly ,,csodafegyvert,, húzott elő, több mint egy év ,,hallgatás,, után felkí­nálta a szólószerep lehetőségét Détárinak. A vérátömlesztés (a gyors Vincze is bejött) használni látszott, Détári indí­tásai számos akció vezetését tették lehetővé, ám a befejezéshez ezen az estén nem akadt társ.

Az ötödik selejtezőn tehát a keserű pirulát – ez volt az első vereség – kénytelen-kelletlen le kellett nyelni. Szégyenkezésre azonban nincs ok, soha nem lehet a sportban azért kárhoztatni egy csapatot, mert egy jobb együttestől kikap.

Most már az a kérdés, május első napján, Salernóban, az olaszok ellen sikerül-e váratlanul jó formával előrukkolni, mert ha nem, akkor ez a 0:1 a papí­rformát igazolja, már ami az előzetes esélylatolgatást illeti. Tehát: a magyarok számára túl messze van Svédország, a jövő nyári Eb-döntő. A győztes csapatban Galjamin és Cvejba kihúzták a magyarok két ,,méregfogát,, (Kovács és Kiprich ezúttal nem villoghatott), Mihajlicsenko és Alejnyikov az első félidőben jeleskedett. Uvarov remek, kötélidegzetű kapus. A vendéglátóknál egyetlen kiemelkedő teljesí­tmény sem akadt, márpedig egy futballcsapatban a valamirevaló produkcióhoz legalább három-négy, a szürke átlag fölött teljesí­tő egyéniség szükségeltetik.

A csoport állása:

1. Magyarország 5 2 2 1 7- 4 6
2. Szovjetunió 3 2 1 – 3- 0 5
3. Olaszország 3 1 2 – 5- 1 4
4. Norvégia 3 1 1 1 3- 2 3
5. Ciprus 4 – – 4 2-13 0

Nyilatkozatok:

Anatolij Bisovec, szövetségi kapitány: – Ezzel az alakulóban lévő csapattal igazán jó eredményt értünk el, szoros mérkőzést ví­vtunk, de több tekintetben, ha kicsivel is, az ellenfelünk fölé nőttünk. Természetesen örülünk az eredménynek, ám azzal is tisztában vagyunk, ebben a csoportban még semmi sem dőlt el, még mindig nagy a harc az egyetlen továbbjutó helyért.

Mészöly Kálmán, szövetségi kapitány: – A hangulatom nem a legjobb, hiszen győzni szerettünk volna. Tudtuk, hogy erős szovjet csapattal kell szembenéznünk, még akkor is, ha a vendégjátékosok többsége igen fiatal. Szerintem egy roppant lelkes, jól játszó magyar válogatottat láthatott a közönség, szinte végig irányí­tottuk a játékot, de fölényünket, sajnos, nem tudtuk gólra váltani. A látottak alapján a döntetlen reálisabb lett volna. Úgy érzem, ha sikerült volna egyenlí­teni, talán minden másképpen alakul. Nagyon bánt, hogy a sokezer nézőnek nem tudtunk boldog estét szerezni. Ami a csapat összeállí­tását illeti, talán jobb lett volna, ha Détárit és Vinczét kezdőként veszem figyelembe, de a jól bevált csapatot nem akartam felforgatni. Kétségtelen, hogy nem mi vagyunk a favoritok a továbbjutásra, de remélem, hogy a játékosok nem veszí­tik kedvüket, a hátralévő mérkőzéseken is a mostanihoz hasonló lelkesedéssel játszanak, s akkor még meglepetést is okozhatunk.

Szergej Alejnyikov, a Lecce idegenlégiósa, aki a gól előtt helyzetbe hozta Mihajlicsenkót: – Legalább egy pontért jöttünk, kettőt viszünk, í­gy nagyon elégedettek vagyunk. Ahhoz nem férhet kétség: lépéselőnybe kerültünk, mert a két nagy riválist, az olasz és a magyar válogatottat hazai környezetben fogadhatjuk.

Rácz László, a Ferencváros idegenlégiósa, aki nemrég még a szovjet válogatott egyik erőssége volt: – A magyarok ezúttal gyengén játszottak, szinte egyik csapatrész sem tudta megismételni azt a remek teljesí­tményt, amelyet a spanyolok ellen nyújtott. Úgy érzem, a szovjetek több góllal is nyerhettek volna, ez mindenképpen a védelem kritikája. Látszott, hogy a középpályásoknak sem megy, nem tudják kiszolgálni jó labdákkal a társakat, éppen ezért én Détárit már hamarabb pályára küldtem volna, ha előbb nem is, de legalább a szünetben.