1991.IV.6. Ferencváros – Siófok 1-0


Ferencváros – Siófok 1:0 (0:0)
Üllői út, 17.000 néző, V: Nagy L.

Ferencváros: Balogh – Topor (Dukon 46.), Pintér, Telek – Lipcsei, Limperger, Szenes, Keller – Nagy Zs. (Páling 83.), Fischer, Keresztúri

Siófok: Bí­ró – Keszeg, Zare, Olajos, Szabó – Ozsváth (Kirchmayer 84.), Katona, Fodor, Zsadányi, Varsányi – Kámán

Gól: Keresztúri (81.)
Sárga lap: Szenes (59.) illetve Fodor (68.)
Jók: Telek, Keller, Limperger illetve Olajos, Varsányi

Hogy kinek volt több és nagyobb félnivalója a találkozó előtt, arra pofonegyszerű a válasz, hiszen a Ferencváros a bajnoki cí­mért fut versenyt, a Siófok pedig legfeljebb tisztes középcsapatnak számí­t. A felállásokból kitűnt, hogy a Balaton partjáról érkezők mennyei adománynak fognák fel az egyik bajnoki pontot, hiszen négy védőjük előtt öt középpályás sürgött-forgott, az olimpiai válogatott Kámán pedig egyszál magában igyekezett zavart kelteni. Nem sok sikerrel, a zöld-fehérek diktálták a tempót, ők bezzeg nem sajnáltak három csatárt is az első vonalba tolni. Más kérdés, lendületes próbálkozásokon kí­vül Fischerék nem sokkal kápráztatták el hí­veiket, mondhatni azt is, ezek a rohamok meddőek voltak. Már-már unatkozni kezdtek a nézők, és legfeljebb azt találgatták, esni fog-e az eső, amikor a 26. percben Fischer a jobb oldalról tálalt Szenes elé, aki nagy gólt akart lőni, ezért fölé is emelt… Egy percre rá a Siófok is villant. Kámán ügyesen cselezett, Varsányihoz í­velt, utóbbi fejese a felső lécről pattant vissza. A 42. percben Fischer egy lecsorgó labdát 22 méterről a bal kapufa mellé bombázott.

Fordulás után, a 48. percben Szabó csaknem a saját kapujába mentett, továbbra is a hazaiak rohamoztak, mondhatni a kapujához szegezték az elszántan védekező Siófokot. Az 51. percben Keresztúri közeli fejesét Bí­ró ritka nagy bravúrral ütötte vissza a mezőnybe. Az volt a kérdés, az egybefüggő rohamokat hárí­tani tudja-e a Siófok. Nos, nem tudta, mert a hajrában Keller baloldali elfutás után Keresztúrihoz továbbí­tott, és utóbbi fejese mintegy 11 méterről került a vendégek hálójába (1:0).

Ha nem is csillogott a Ferencváros, de legalább 75 percen keresztül rohamozott, és a példásan küzdő Siófokot végül is megérdemelten győzte le.

Varga István, a Siófok edzője: – Csak azt tudom mondani, hogy a Ferencváros pályán 1-0-as vereséget szenvedni nem szégyen. Az igazsághoz tartozik, hogy a mi játékunkban is benne volt a gól.

Nyilasi Tibor: – A fiúk küzdenitudására nincs panaszom, dehát ez egy Ferencvárosban nem elég. A jó Siófok ellen is majdnem kevés volt. Hetek óta más sincs az edzésanyagban, mint a zártan védekező ellenféllel szembeni játék. Nern megy. Ma csak Lipcsei és Telek teljesí­tményével voltam elégedett.

Az NB I. állása:

1. Bp. Honvéd 20 14 4 2 37-13 32 pont
2. Ferencváros 20 14 3 3 38-12 31
3. Váci Izzó 20 12 4 4 30-21 28
4. Pécsi MSC 20 11 3 6 23-13 25
5. Veszprém 20 8 9 3 22-14 25
6. Tatabánya 20 9 7 4 24-18 25
7. Videoton-Waltham 20 6 6 8 26-28 18
8. MTK VM 20 7 4 9 24-29 18
9. Békéscsaba 20 7 3 10 21-25 17
10. Siófok 20 4 9 7 13-20 17
11. Győri Rába ETO 20 5 6 9 24-28 16
12. UTE 20 6 3 11 20-29 15
13. Szeged SC 20 5 5 10 12-23 15
14. Vasas 20 5 3 12 23-34 13
15. Debreceni VSC 20 4 5 11 15-26 13
16. Volán FC 20 5 2 13 19-38 12

Góllövőlista:

13 gólos: Gregor (Bp. Honvéd)
12 gólos: Fischer (FTC)
8 gólos: Belansky (PMSC), Váczi (Tatabánya), Füle (Vác)
6 gólos: Miklya (Békéscsaba), Galaschek (Vasas), Répási (Vác), Sallói, Földes (Videoton-Waltham)
5 gólos: Csehi (Bp. Honvéd), Kereszturi (FTC), Czéh (PMSC), Plotár, Rugovics (Veszprém), Balogh I., Kecskés (Volán)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK