1992.XI.21. Videoton-Waltham – Ferencváros 3-2

A kitünő iramu és szinvonalu, remek gólokkal tarkitott mérkőzésen jól szórakozott a közönség.


Videoton-Waltham – Ferencváros 3:2 (0:2)
Székesfehérvár, 17.000 néző, V: Hartmann

Videoton: Józsa – Varga, Németh, Vadász – Kuttor, László, Muzsnay, Czéh, Salacz (Földes 59.) – Takács, Horváth

FTC: Balogh T. – Simon, Telek, Szűcs M. – Páling, Kuznyecov, Albert (Gregor 61.), Lipcsei, Keller – Balogh G., Wukovics (Deszatnik 67.)

Gól: Horváth (58., 62.), Németh (60.) illetve Lipcsei (16.), Balogh G. (20.)
Sárga lap: Németh (70.) illetve Simon (18.), Szűcs (33.) Albert (38.)
Jók: Czéh, Takács, Horváth, Németh illetve Telek, Lipcsei, Balogh G.

Jó iramban kezdődött a találkozó, aztán hamar jelentős előnyt szerzett a fővárosi együttes. A 16. percben Vadászt szerelték a Fradi-védők a 16-osuk előterében. Gyors ellenakciót inditottak, Lipcsei kitünően látta meg, hogy a hazai védők lesre játszanak, igy egyedül vállalkozott: 40 méteres vágta után kicsalta Józsát és az üres kapuba guritott (0:1). Négy perc mulva Lipcsei inditott remek támadást. Albert hagyta faképnél a fehérvári védőket, gólhelyzetben volt már, amikor a még jobb helyzetben lévő Balogh G. elé tálalt, a csatár 8 méterről a kapu közepébe guritott (0:2). Ebben a játékrészben jobbára az történt a pályán, amit a Fradi játékosok gondoltak, eléggé szétesett volt a fehérvári csapat játéka. A 45. percben szépithetett volna a Videoton, Takács azonban óriási helyzetben 5 méterről keresztbe előtte a kapu előtt a labdát.

Minden valószinűség szerint a szünetben alapos fejmosást kaptak a fehérváriak, mert a második játékrészben már ők irányitották a játékot, s az 58. percben szépitettek is. Czéh a baloldalról lőtt középre, Takács ügyesen megcsusztatta a labdát, Horváth 6 méterről a kapu jobb oldalába lőtt (1:2). A 60. percben már egyenlitett a fehérvári együttes. Ezuttal is Czéh volt az, aki jobboldali szögletből jól lőtte kapu elé a labdát, Németh robbant be, testéről, 2 méterről a kapu bal alsó sarkába vágódott a labda (2:2). Ünnepelt a fehérvári közönség, s két perc mulva már vezetett a Videoton. A 62. percben Kuttor beadását Horváth néhány lépésről lőtte a kapu jobb oldalába (3:2). A mérkőzés további részében is a Videoton vezetett jó támadásokat, a Ferencváros cserékkel igyekezett frissiteni, de sikertelenül. A 87. percben a zöld-fehér szurkolók már gólt kiáltottak, de Balogh G. 18 méterről küldött nagy erejü lövését Józsa bravurral tornázta ki a bal felső sarokból.

A Videoton szakvezetőjének, Hartyáni Gábornak nem volt könnyű dolga, mert Sallói sérülése és Molnár három sárga lapja miatt át kellett szerveznie csapatát. Az első játékrészben ugy tünt, nem képesek a fehérváriak e két labdarugót pótolni, elég szervezetlen volt a csapatjáték, a védelem sokszor zavarba jött, s ekkor a Fradi még több gólt is lőhetett volna. Szinte padlón volt a Videoton, éppen ezért volt meglepő az a fordulat, ami a második félidőben bekövetkezett. Fordulás után erőnlétileg, akaratilag a fehérvári együttes négy perc alatt megforditotta a találkozó eredményét. A Ferencváros ebben az időszakban képtelen volt a hazai rohamoknak ellenállni.

Az NB I. állása:

1. Vác FC-Samsung 14 10 1 3 26-13 21 pont
2. Ferencváros 14 9 2 3 22-11 20
3. Kispest-Honvéd 14 8 3 3 23-15 19
4. Vasas-Smirnoff 14 6 6 2 19-14 18
5. Videoton-Waltham 14 7 3 4 24-17 17
6. Békéscsaba 14 5 5 4 19-17 15
7. Diósgyőr 14 5 5 4 18-20 15
8. MTK 14 5 4 5 24-18 14
9. Csepel 14 5 3 6 16-17 13
10. Pécs 14 5 2 7 16-19 12
11. ÚTE 14 2 7 5 16-20 11
12. BVSC-Novép 14 4 3 7 13-17 11
13. Győri Rába ETO 14 3 5 6 12-18 11
14. Siófok 14 4 2 8 14-21 10
15. Veszprém 14 3 3 8 15-29 9
16. Nyiregyháza 14 2 4 8 9-20 8

Góllövőlista:

9 gólos: Répási (Vác FC-Samsung)
8 gólos: Sallói (Videoton-Waltham)
6 gólos: Füle (Vác FC-Samsung), Lipcsei (Ferencváros), Horváth (Videoton-Waltham)
5 gólos: Fodor (Békéscsaba), Kovács J. (Siófok), Szabó T. (MTK), Szvisztun (Diósgyőr)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK