1993.XII.1. Ferencváros – DVSC 1-0

A havas-jeges talajhoz valamivel jobban alkalmazkodtak a ferencvárosi játékosok, mí­g a vendégek ezúttal nem tudták igazolni jó hí­rüket, gólszerzési lehetőséghez alig jutottak. így a hazai győzelem megérdemeltnek mondható.


Már csütörtökön volt arra utaló jel, hogy a lelátók felfagyása miatt nem biztonságos megtartani a Ferencváros – DVSC NB I-es találkozót. Hozzáértők, dönteni hivatottak pénteken reggel is szemrevételezték a terepet. Eldőlt, az Üllői úton nem játszanak szombaton.

– A játéktér állapota ugyan megfelelő, de a nézők biztonságáért nem tudunk garanciát vállalni – újságolta Albert Flórián a ferencvárosiak részéről az MTI kérdésére válaszolva. – Erről fax-üzenetben értesí­tettük az MLSZ-t és a DVSC-t is. (1993.11.19)

*

Lesújtó véleménnyel vannak a hétfői olasz lapok Détári Lajosról, aki kiábrándí­tó teljesí­tményt nyújtott várva várt első mérkőzésén, a Lazio elleni vasárnapi itáliai bajnoki találkozón. A Genoa 4:0-ás vereséget szenvedett római ellenfelétől. A lapok egybehangzó értékelései szerint Détári csak az első negyedórában szerepelt jól, utána „leeresztett, mint egy léggömb”, rövidzárlatot kapott, amely a találkozó végéig tartott.

Détári szinte hozzá sem nyúlt a labdához, s ha néha mégis, máris ott termett Winter, aki azonnal elvette tőle. Détári puha, mint egy magyar szivacs, bizonyára elfelejtette, hogyan szokás futballozni Olaszországban – í­rta a La Stampa, nem túl udvariasan kritizálva a Ferencvárostól Genovába került válogatott játékost.

A Corriere dello Sport semmi ötletet, kezdeményezést nem látott Détári részéről a vasárnapi összecsapáson. Ennek fényében a lap nem érti azt a nagy sietséget amellyel a Genoa átigazolta a magyar játékost.

A La Gazzetta dello Sport azon tűnődik, vajon Maselli, az edző miért hagyta pályán a 90 perc végéig Détárit, aki az első pompás 15 perc után teljesen leblokkolt.

Az edző egyelőre elnéző Détárival, akinek rossz teljesí­tményéért a csapat gyenge összjátékát hibáztatja:  – Volt néhány érthető kihagyása az első erőpróbáján. Sajnos őt is magával ragadta az általános levertség. Ha a csapat hibás hangot üt meg, rosszul játszanak a szólisták is – mondta Maselli.

*

Ferencváros – Debreceni VSC 1:0 (1:0)
Üllői út, 4.000 néző, V: Puhl

Ferencváros: Szeiler – Simon, Telek, Kuznyecov, Keller – Szűcs, Lipcsei, Lisztes – Gregor (Páling 84.), Cigan, Nagy Zs.

Debreceni VSC: Horváth B. – Balogh J., Gojan, Kondás, Pető – Dombi, Sándor Cs. (Medvid 84.), Sándor T., Madar – Gracsov (Tóth. A. 87.), Radu

Gól: Lisztes (44.)
Sárga lap: Lisztes (26.) illetve Radu (69.)
Kiállí­tva: Lisztes (62.)
Jók: Simon, Kuznyecov, Lisztes illetve Sándor T.

Apró incidens előzte meg a mérkőzést, a ferencvárosi szurkolótábor ugyanis alaposan meghógolyózta Horváth Bélát, a debreceniek kapusát.

A havas, villanyfényes mérkőzés két hazai helyzettel indult. Az 5. percben Lisztes lőtt 14 m-ről centiméterekkel mellé. Nem sokkal később Cigan vezethette kapura a labdát, de nemcsak a kifutó Horváth, hanem a kapu mellett is elgurí­tott. Bár a folytatásban és a csúszkálásban továbbra is a zöld-fehérek bizonyultak jobbnak, a következő helyzetre a 36. percig kellett várni. Ekkor előbb Lisztes elől mentettek a védők, majd az ismétlésnél Cigan lövése szállt mellé. Már-már úgy tűnt, gól nélkül ér véget az első félidő, amikor a 44. percben Lisztes megszerezte élete első felnőtt NB I-es gólját. A Détárit helyettesí­tő ifjúsági korú irányí­tó lefutotta védőjét, és 14 m-ről a kapus hasa alatt a hálóba gurí­tott (1:0).

Fordulás után Horváth kapus bizonytalankodása okozott izgalmat, majd az 51. percben Cigan megmozdulása. A ferencvárosi csatár ügyesen fordult le védőjéről, ám fölé lőtt. A 60. percben csaknem egyenlí­tett a Debrecen, Szeiler kapus hibája után Pető elől tisztáztak az utolsó pillanatban a védők. Egy ferencvárosi helyzetet követően a 62. percben tí­z emberre fogyatkozott hazai gárda. Lisztes ugyanis szabálytalankodott Petővel, és mivel volt már egy sárga lapja, Puhl kiállí­totta. A 81. percben Keller szép megmozdulásának tapsolhattak a néző, a hátvéd a 16-osról elvetődve ollózta kapura a labdát, de Horváth hárí­tott.

Az őszi végeredmény:

1. Vác FC-Samsung 15 9 5 1 34-14 23 pont
2. Békéscsabai EFC 15 10 2 3 37-12 22
3. Ferencváros 15 9 3 3 27-13 21
4. Debreceni VSC 15 8 3 4 23-17 19
5. Kispest-Honvéd FC 15 7 4 4 33-19 18
6. Rába ETO FC 15 7 4 4 25-16 18
7. Csepel-Kordax 15 7 4 4 21-27 18
8. Újpesti TE 15 6 3 6 22-19 15
9. Videoton-Waltham 15 4 5 6 18-24 13
10. Siófoki Bányász 15 4 5 6 18-26 13
11. EMDSZ-Soproni LC 15 4 4 7 22-30 12
12. PMSC-Fordan 15 3 6 6 14-23 12
13. Vasas 15 4 3 8 19-23 11
14. MTK 15 2 5 8 16-32 9
15. BVSC-Dreher 15 2 5 8 14-33 9
16. Haladás VSE 15 2 3 10 14-29 7

Góllövőlista:

10 gólos: Sándor T. (DVSC)
9 gólos: Wukovics (Ferencváros), Horváth F. (Videoton-Waltham)
8 gólos: Kulcsár (Békéscsabai EFC), Csertői (Rába ETO)
7 gólos: Azoitei (PMSC-Fordan), Fischer (Siófok)
6 gólos: Árgyelán, Szarvas (Békéscsabai EFC), Orosz, Illés (Kispest-Honvéd FC), Somogyi (Csepel-Kordax), Füle, Répási (Vác FC-Samsung), Ördög (EMDSZ-Soproni LC), Claude (Vasas)
5 gólos: Kovács J. (Ferencváros), Sallói (Kispest-Honvéd FC)
4 gólos: Kámán (Csepel-Kordax), Lipcsei, Gregor (Ferencváros), Csehi T. (Kispest-Honvéd FC), Horváth Cs. (MTK), Szenes (Vasas), Nyilas (Vác FC-Samsung), Klausz (Rába ETO), Gracsov (Debreceni VSC), Kozma, Véber (UTE)

NS-19931202-03-19931201

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK