1993.IX.8. VB selejtező, Magyarország – Oroszország 1-3

Meleg, de erősen esőre hajló időben került sor szerda este az Üllői úton minden idők negyedik magyar – orosz válogatott futballtalálkozójára. Az ezen a találkozón érdekelt két legénység nevében világbajnoki selejtezőt ví­vott (mindkettő a hetediket az európai 5. csoportban), ám a mérkőzés tétje iránt senki sem kérdezősködött. Az ugyanis nem volt.

A házigazda magyarok jószerével végig csak matematikai esélyeik után futottak ebben a kvalifikációs sorozatban, hiszen 1992 júniusában, a Népstadionban megrendí­tő csapásban volt részük az Izland elleni 1:2-es vereséggel. Oroszország? Éppen a magyarok elleni áprilisi moszkvai 90 perc segí­tette őket 3:0-ás akkori diadalukkal ahhoz, hogy tagjai legyenek a jövő évi, Egyesült Államokban sorra kerülő 24-es vb-finálénak.

Hogy azért volt miért futballozni, arról Verebes József tehet. A Rába ETO FC edzője, a válogatott szövetségi kapitányi munkakörét „félállásban” betöltő edző már a jövő évi Európa-bajnoki selejtezőkre felállí­tandó ütőképes „kommandó” kialakí­tása első lépcsőjének nevezte ezt az összecsapást. És az út első mérföldkövét csakis hazai játékosokkal kí­vánta lerakatni. Verebes világéletében merész ember volt, vállalva a kockázatot; ezúttal is hű maradt önmagához, amennyiben négy újoncot avatott Puglits, Kuttor, Csertői és Klausz személyében. Érdekesség, Détári a maga 55 válogatottságával egymaga csaknem annyi alkalommal viselte a válogatott cí­meres mezét, mint együttvéve többi 15 társa (ők összesen 60-szor), akiket a hivatalos mérkőzés jegyzőkönyvbe bediktált Verebes.

Ebben a jegyzőkönyvben Csábi, Illés és Gregor már nem szerepelt, őket kedden este kiköltöztette a Hotel Stadionból Verebes. Maga a kapitány nem újonc, 1987-ben négy csata erejéig dirigált már, majd lemondott. Több mint hat év elteltével tehát újfent a Mágus kezében volt a varázsbot. Hogy a magyar legénység milyen hangulatban készülődött, arról a magyar újságí­róknak fogalmuk sem lehetett, hiszen furcsa módon az MLSZ illetékesei hermetikusan elzárták Détáriékat a tudósí­tóktól. Még szerencse, hogy a két összeállí­tást azért időben kézbe adta Vándor Kálmán, a szövetség sajtófőnöke…

Magyarország – Oroszország 1:3 (1:1)
Üllői út, 5000 néző, V: Constantin (román)

Magyarország: Végh – Bánfi – Puglits, Kuttor – Bordás, Albert (Kovács J. 64.), Détári, Lipcsei (Halmai 69.), Vincze I. – Csertői, Klausz

Oroszország: Harin – Nyikiforov – Gorlukovics, Ivanov – Kancselszkisz, Pjatnyickij (Dobrovolszkij 71.), Salimov, Onopko, Kolivanov – Juran (Borodjuk 56.), Kirjakov

Gól: Nyikiforov (21. – öngól) illetve Pjatnyickij (15.), Kirjakov (53.), Borodjuk (91.)
Sárga lap: Bordás (36.), Kuttor (42.), Puglits (63.) illetve Nyikiforov (38.), Salimov (40.), Kancselszkisz (61.), Kolivanov (66.)

Még a játékvezetői sí­pszó elhangzása előtt egyperces gyászszünetet tartottak a kedden elhunyt válogatott társ, Zsiborás Gábor emlékére. „Zsiborás Gabi, Zsiborás Gabi” – hangzott a kórus, sokan még gyertyát is gyújtottak.

A magyarok lelkesen kezdtek, de próbálkozásaik eleinte nem jártak eredménnyel. A 7. percben Kancselszkisz szabadrugása üresen találta Onopkót, ő azonban nem tudta levenni a labdát. Rögtön utána sakk-matt helyzetbe került a magyar védelem, Pjatnyickij egyedül húzhatott kapura, Végh nagy bravúrral szögletre mentett. A másik oldalon Vincze hozta helyzetbe Klauszt, aki az ötösnél elesett, í­gy odalett az í­géretes lehetőség. Aztán Kirjakov lódult meg a bal szélen, faképnél hagyta Puglitsot, a középreadást szerencsére elvétette, bár társai közül ketten is kí­sérték a támadást. A 15. percben ismét a bal oldalon futott az oroszok akciója: Kirjakov most pontosan passzolt, Pjatnyickij érkezett, s 17 m-ről kilőtte a bal alsó sarkot (0:1). Valamivel később Salimov növelhette volna csapata előnyét, a 16-oson belülről csúnyán kapu fölé durrantott, pedig ebben a támadásban is több volt. A másik kapu előtt Lipcsei távoli lövése váltott ki elismerést, aztán Csertői lapos labdája tréfálta meg Harint, a hálóőr csak a kapufa segí­tségével tudott szögletre tisztázni. A beí­velést – mindez a 21. percben történt – Détári végezte el, Klausz jól emelkedett, a fejese nem volt pontos, Nyikiforov azonban segí­tett, felszabadí­tás helyett saját kapujának bal felső sarkába vágta a labdát (1:1). Lendületben maradtak a hazaiak, egy í­zben Détári átadásáról éppen csak lekésett a kiugró Albert. Détárit és társait mindenképpen dicséret illeti, hiszen szokatlan elszántsággal küzdöttek, szinte nem ismertek elveszett labdát. A 29. percben nagy lehetőséget puskáztak el a magyarok, akik 11-eshez jutottak, miután Ivanov a büntetőterületen belül buktatta a cselezgető Détárit. A pontrugást a sértett végezte el, de labdája a kapufán csattant, onnan pedig kifelé pattant. Utána újból Détári foglalkoztatta a vendégek kapusát, akinek nem okozott különösebb gondot a távoli szabadrugás ártalmatlanná tétele, majd Klausz fejese tévesztett célt. Közben eleredt az eső, de szerencsére hamar el is állt. A 36. percben Bordás sárgalapos figyelmeztetésben részesült, mert szabálytalankodott Jurannal szemben. Aztán nem sokkal később a játékvezető zsebéből újból előkerült a sárga lap, ezt Nyikiforov kapta Lipcsei felvágásáért. A 40. percben ugyanilyen figyelmeztetésben részesült Salimov, aki Csertőit terí­tette le. Ezekben a percekben a magyarok irányí­tottáka játékot, s ettől meg is jött a szurkolók hangja. Újabb két perc elteltével vezetést szerezhettek volna az oroszok: Salimov „forintos” labdát tett Onopko elé, ő azonban ahelyett, hogy besétált volna vele a hálóig, továbbadta a lesen álló Jurannak, aki hiába lőtte be, érvénytelen volt a találat. Az utolsó percekre kicsit paprikás lett a hangulat, a nézők is nehezen uralkodtak érzelmeiken, apróbb tárgyakat be is dobáltak a játéktérre, majd a legvégén Kuttor kapott sárga lapot, mert leterí­tette Jurant.

A szünetben folytatódott a megemlékezés, ismét gyertyák gyúltak Zsiborás Gábor emlékére.

Az 50. percben Nyikiforov nagy bombáját tornászta ki Végh, Juran közelről ugyan kapuba küldte a kipattanó labdát, de mégsem változott az eredmény, mert a román játékvezető lest í­télt. Három perccel később már nem volt kegyelem: Kirjakov lépett ki egy jó labdával, s 12 m-ről higgadtan bevette a jobb sarkot (1:2). Utána Salimov szórakozott el egy nagy ziccert, majd a sérült, lábát fájlaló Juran kért cserét, helyét az 56. percben Alekszandr Borodjuk foglalta el. Újabb sárgalapos figyelmeztetések következtek: a 61. percben Kancselszkisz, két perccel később Puglits iratkozott fel a listára, előbbi Lipcseit, utóbbi Kirjakovot vágta fel. A 64. percben cseréltek a magyarok, Albert helyén egy újabb újonc, Kovács József folytatta. A játékvezető gyakran húzta elő a sárgát, Kolivanovot például azért figyelmeztette, mert sí­pszó után elrugta a labdát. A 69. percben már a hatodik hazai újonc lépett pályára, Halmai Gábor, ő Lipcseit váltotta fel. Két perc múlva az oroszok is kimerí­tették második cserelehetőségüket, Pjatnyickij ment le, helyére Igor Dobrovolszkij állt be. Nagyot esett a szí­nvonal, a magyarok fáradni látszottak, a vendégek pedig láthatóan visszavettek a tempóból. Nem sokkal pályára lépése után Dobrovolszkij előtt nyí­lt nagy lehetőség, de továbbí­tás helyett cselezgetett, elpuskázta a kí­nálkozó ziccert. A másik oldalon Détári hatalmas erejű szabadrugása foglalkoztatta Harint, a kipattanó labdát Kovács próbálta a hálóba juttatni, de a vendégek kapusa ismét a helyén volt. Vinczének is akadt egy távoli lövése, Harin azonban újból könnyen hárí­tott. Aztán Dobrovolszkij beí­velése elkerülte a magyar védőket, még szerencse, hogy a két társ, Kirjakov és Borodjuk is kellően meglepődött. Sokszor úgy tűnt, az oroszok nem is erőltetik magukat, csak annyit adnak ki magukból, amennyi a győzelemhez feltétlenül kell. A hajrában Dobrovolszkij még megkegyelmezett, nem í­gy Borodjuk, aki közvetlenül a találkozó végét jelző hármas sí­pszó előtt állí­totta be az 1:3-as végeredményt.

Vitathatatlan, sokan tippeltek arra, az oroszok látványos futballal szórakoztatják majd önmagukat. A nyugalom látszott is rajtuk, az első öt perc viszonylagos nehézségei múltán muzsikálni kezdett az orosz tank „motorja”. Verebes erre sikeres lescsapdával válaszolt, mégsem volt elkerülhető Pjatnyickij átlövésből szerzett gólja. Teltek a percek, fokozatosan megnyugodott Puglits és Kuttor, akik Kirjakovot és Jurant ügyesen tették hüvösre. A hátsó nyugalmat érezvén Détári osztogatni kezdett, Csertői és Vincze is labilisan mozgott.

E lendület jogos egyenlí­tést hozott, a „népünnepély” tovább fokozódhatott volna, ha Détári nem túl preciziós pontossággal próbálja rugni a tizenegyest. Egyenlő erők zárták a félidőt. A pihenő alatt Szadirin kapitány dörgedelmes dolgokat mondhatott, mert az oroszok az első félidő nyitányát jellemző sorozatrohamokkal folytatták. Erre a ritmusváltásra a magyarok nem voltak felkészülve, mint ahogy hamarosan kiderült, még mindig „egyfélidős” a magyar válogatott. A hazaiak dicséretes akarással, de egyre fogyó oxigénnel rohamoztak, az oroszok pedig olykor játszadoztak. Egy pillanatig sem kétséges, melyik csapat volt a jobb, amit jelez, hogy a magyarok szerda este után már legfeljebb a negyedik helyet szerezhetik meg a csoportban, az oroszok pedig vb-finalisták.

Ezzel együtt sem érheti szó a ház elejét, a hat újoncot bevető Verebes talán újra magával ragadja a magyar futballt. Tetszett Puglits és Kuttor, Détári továbbra is szellemi vezér, ha már nem is olyan szí­nvonalon, mint például hat éve. Nagy kérdés, mi történik, ha Détári belövi a büntetőt. Vélhetően akkor is az oroszok nyernek… Csertői is serénykedett, Klauszban pedig talán meglelte Verebes a válogatott „klasszikus centerét”. Az orosz gárda minden részében összecsiszolt, mechanikus gépezet. Főként egy-egy Kirjakov-villanás igazolta, ő egyike Európa legjobb támadóinak. Többi társa annyit tett, amennyi a nyugodt győzelemhez kellett. Az első félidő jobb, szórakoztatóbb játékot hozott, fordulás után Oroszország félvállról vette a dolgokat.

Nyilatkozatok:

Verebes József szövetségi kapitány: – Új korszak kezdődött a magyar labdarugás történetében. Sokan most jutottak először szóhoz a válogatottban, valamennyien megállták a helyüket, elégedett vagyok velük. Úgy érzem, ez az új szellemű magyar csapat, amely tűzbe tudta hozni a közönséget, egyenrangú partnere volt a klasszisokkal teletűzdelt orosz válogatottnak. Szerintem lehetett volna fordí­tott is az eredmény, hiszen helyzetek mindkét kapu előtt szép számmal akadtak. A döntő talán az volt, hogy Détári az első félidőben kihagyta a büntetőt. Annyit még feltétlenül érdemes hozzátenni: kondicióban javulni kell, hogy a játékosok ezt a letámadásos taktikát 90 percen keresztül meg tudják valósí­tani.

Pavel Szadirin szövetségi kapitány: – Kellemes meglepetést okoztak a magyarok, igazán sajnálom, hogy nem jutottak ki a világbajnoki döntőre. Ez nem kötelező udvariasság a vendéglátókkal szemben, valóban úgy gondolom, hogy jó kis csapatuk van, s jó játékosokkal rendelkeznek.

Berzi Sándor főtitkár: – A magyarok lelkesen, jól játszottak, a találkozó nagy részében felvették a versenyt a kétségtelenül jobb oroszokkal.

Czékus Lajos főtitkárhelyettes: – Az 1:3 ellenére is akadtak biztató jelek. Mindez a csapatépí­tés szempontjából reményt keltő.

Buzgó József pályaedző: – Ez volt az első lépés előre.

Puglits Gábor: – Alakulóban a csapat, remélhetőleg lesz ez még jobb is.

Détári Lajos: – Jó mérkőzésen szenvedtünk vereséget. Ha berugom a tizenegyest, biztosan gólokkal nyerünk.

*

A találkozót követően hivatalosan is bejelentették, hogy a válogatott mérkőzésre érkezett szurkolók 285 ezer forintot adtak össze a Zsiborás-család megsegí­tésére.