2002.VII.11. Ferencváros – Szolnok: 4-0 (edzőmérkőzés)
Négy gól a Szolnok ellen
Közel sincs még a csúcsformához a Ferencváros csapata, erről a szurkolók is meggyőződhettek kedden a REAC (0–0), csütörtökön a szintén NB I B-s Szolnok elleni felkészülési mérkőzésen. Magyarázatok persze könnyen találhatók: sok az apróbb sérülés, többen távoztak a keretből (Vén Gábor, Pinte Attila, Horváth Péter), komoly terhelést kaptak az edzéseken a játékosok, no és nem zökkenőmentes az újak beépítése sem. A román Bogdan Andone ugyan már játszik, s látható, hogy képzett labdarúgó, ám az átigazolási időszak nagy fogása, Tököli Attila egyelőre még nem futballozott a csapatban. A honi élvonal gólkirálya megsérült az első edzésen, s bár már edz, de a labdával még nem „találkozhat”. Természetesen akadnak pozitívumok is, mint például az, hogy Dragan Vukmir egyre meggyőzőbben játszik a védelem jobb oldalán, Dragóner Attilát nehéz átjátszani, a középpályán Lipcsei Péter és Adem Kapic egyre jobban szervezi a játékot, elöl pedig Gera Zoltán és Marek Penksa egy-egy villanása sejtet sokat.
Így volt ez a Szolnok ellen is, az első gólt egy remek Gera-cselsorozat előzte meg, amit egy önzetlen Lipcsei-passz követett, és a szlovák légiósnak már szólt is a taps. Alakul, formálódik tehát a Fradi, de nemcsak a sérülések okoznak fejtörést Garami József szakmai igazgatónak, hanem az, hogy még mindig „lyukas” a csapat jobb oldala; emiatt újabb játékos vagy játékosok érkezése várható. Persze távozók is lesznek még, hiszen Hrutka János biztosan nem marad az Üllői úton. A válogatott védő csütörtök délután a Ferencváros B-csapatában szerepelt, nem is rosszul, neki is része volt abban, hogy 13–1-re nyert a csapat az NB II-es Pilisvörösvár ellen. Mint Hrutkától megtudtuk, még nincs konkrét ajánlata, ám türelmes, van még körülbelül tíz napja, hogy eldőljön a sorsa.
A szolnokiak nagy erőfeszítéseket tettek a vereség elkerüléséért, és bár fegyelmezetten futballoztak a mérkőzés elején, mégsem bírták a nyomást. Igaz, a vendégek is a felkészülési időszak közepén járnak, bár a csapat gerincét az elmúlt bajnokságban szereplő játékosok adják. Vannak persze érkezők is, mint például Győrből Bajusz Endre vagy a kispesti Müller Krisztián.
Hír még az Üllői útról, hogy a már működő kommunikációs iroda mellett augusztus 1-jétől kéttagú kereskedelmi irodát nyit a Ferencváros, melynek feladatai közé tartozik az összes marketinggel kapcsolatos tevékenység, s minden egyéb bevételi forrást szolgáló gazdasági ügy intézése.
A mérkőzés:
Ferencváros – Szolnok: 4-0 (3-0)
Népliget, 1.000 néző, vezette: Szűcs Gergely
Ferencváros: Szűcs L. – Vukmir, Dragóner, Gyepes – Kriston, Kapic (Károlyi S. 76.), Lipcsei (Cheregi 46.), Károlyi S. (Halgas 65.) – Andone, Gera, Penksa (Leandro 46.)
Szolnok: Csirics – Németh N. (Antal), Turján (Romanek), Bajusz, Müller (Balogh) – Oláh (Németh Gy.), Zahorecz (Németh N.), Gradinariu, Novák (Pelles) – Kotula (Szabó T.), Kiss P. (Reljics)
Gól: Penksa (33., 41.), Gera (43., 72. – 11-esből)
Nehezen lendültünk játékba, ebben közrejátszott az is, hogy a vendégek mindegyik támadónkra külön örzőt állítottak és tíz emberrel védték a kapujukat, ezért eleinte szinte lehetetlen volt helyzetet kialakítani. A mieink hiába próbálták a labda járatásával kimozdítani a védőket, eleinte nagyon jól zárt a szolnoki védelem, nem véletlen, hogy az első negyedórában mindössze egyetlen helyzetünk akadt: Lipcsei szöglete után Dragóner fejelt mellé. A játékrész közepétől hosszú keresztlabdákkal és a széleken vezetett támadásokkal többször sikerült zavart okozni, ekkor már érezni lehetett, hogy előbb-utóbb megszerezzük a vezetést, ami a 33. percben következett be: Gera ugratta ki Penksát és a szlovák légiós a kapus mellett a hálóba helyezett. A gól megzavarta a vendégeket, akik elkezdtek kapkodni, ennek következtében újabb két gólt kaptak a hajrában: előbb a 41. percben Penksa lőtt ismét gólt, majd a 43.-ban Gera használta ki, hogy nem figyeltek rá.
A második játékrészben a szolnokiak hamar elfáradtak és egymásután alakítottuk ki a helyzeteket. A sok edzés miatt a mieink sem voltak frissek, de látszott, hogy a csapatrészek egyre jobban kezdenek összecsiszolódni és az új játékosok, Károlyi, Andone, Leandro is hamar beilleszkedtek az együttesbe, valamennyien komoly erősítést jelentenek. Nagyon jól sikerült az üres területekre bejátszott labdákkal helyzeteket kialakítani, Andone és Gera is aktívan kivette a részét az előkészítésből, de remekül teljesített a csereként beálló Halgas Tibor is, aki sokszor került helyzetbe, csak a befejezésekkel nem volt szerencséje. A negyedik gólunk előtt is ő harcolta ki a büntetőt, amit Gera magabiztosan értékesített.
Csapatunk javuló formát mutatva, a szeles időjárás ellenére nagy melegben egyetlen pillanatig sem hagyott kétséget afelől, hogy nagyobb játékerőt képvisel ellenfelénél és helyenként látványos játékkal megérdemelt győzelmet aratott.
Nyilatkozatok:
Garami József: – Ez is ugyanolyan mérkőzés volt, mint a keddi. Voltak szép támadásaink, de még látszott, hogy fáradt a csapat, ezért nem vagyok maximálisan elégedett. A hajrában voltak olyan hibáink, melyeket a későbbiekben nem szabad elkövetni. Szeretném, ha végre mindenki felépülne a sérüléséből és a teljes kerettel tudnék együtt dolgozni.
*
Ferencváros-B – Pilisvörösvár 13-1 (4-0)
Népliget, 100 néző. vezette: Sus
Ferencváros B: Udvarácz – Takács, Hrutka (Nagy D.), Keller (Janetka), Szkukalek – Halgas (Kardos), Földvári, Somorjai, Huszti – Varga Z., Zombori (Nógrádi)
Gól: Nógrádi (3), Varga Z. (2), Huszti (2), Somorjai (2), Halgas, Földvári, Janetka, Kardos, ill. Brandthuber
(Az nso.hu és a Ferencváros hivatalos honlapja alapján)
ftc.hu: Csapatunk csütörtöki edzőmérkőzésén a Szolnokot győzte le 4-0-ra a Népligetben, a góljainkat Penksa és Gera szerezték, mindketten kétszer találtak be a vendégek kapujába.
Ferencváros – Szolnok: 4-0 (3-0)
Népliget, 1.500 néző, vezette: Szűcs Gergely
Ferencváros: Szűcs – Vukmir, Dragóner, Gyepes – Kriston, Lipcsei (Leandro 46.), Kapic (Károlyi 76.), Károlyi (Halgas 65.) – Andone, Gera, Penksa (Cheregi 46.)
Szolnok: Csirics – Németh N., Bajusz, Turján, Müller – Oláh, Novák, Zahorecz, Gradinariu – Kiss, Kotula
Gól: Penksa (33., 41.), Gera (43., 72. – 11-esből)
Nehezen lendültünk játékba, ebben közrejátszott az is, hogy a vendégek mindegyik támadónkra külön örzőt állítottak és tíz emberrel védték a kapujukat, ezért eleinte szinte lehetetlen volt helyzetet kialakítani. A mieink hiába próbálták a labda járatásával kimozdítani a védőket, eleinte nagyon jól zárt a szolnoki védelem, nem véletlen, hogy az első negyedórában mindössze egyetlen helyzetünk akadt: Lipcsei szöglete után Dragóner fejelt mellé. A játékrész közepétől hosszú keresztlabdákkal és a széleken vezetett támadásokkal többször sikerült zavart okozni, ekkor már érezni lehetett, hogy előbb-utóbb megszerezzük a vezetést, ami a 33. percben következett be: Gera ugratta ki Penksát és a szlovák légiós a kapus mellett a hálóba helyezett. A gól megzavarta a vendégeket, akik elkezdtek kapkodni, ennek következtében újabb két gólt kaptak a hajrában: előbb a 41. percben Penksa lőtt ismét gólt, majd a 43.-ban Gera használta ki, hogy nem figyeltek rá.
A második játékrészben a szolnokiak hamar elfáradtak és egymásután alakítottuk ki a helyzeteket. A sok edzés miatt a mieink sem voltak frissek, de látszott, hogy a csapatrészek egyre jobban kezdenek összecsiszolódni és az új játékosok, Károlyi, Andone, Leandro is hamar beilleszkedtek az együttesbe, valamennyien komoly erősítést jelentenek. Nagyon jól sikerült az üres területekre bejátszott labdákkal helyzeteket kialakítani, Andone és Gera is aktívan kivette a részét az előkészítésből, de remekül teljesített a csereként beálló Halgas Tibor is, aki sokszor került helyzetbe, csak a befejezésekkel nem volt szerencséje. A negyedik gólunk előtt is ő harcolta ki a büntetőt, amit Gera magabiztosan értékesített.
Csapatunk javuló formát mutatva, a szeles időjárás ellenére nagy melegben egyetlen pillanatig sem hagyott kétséget afelől, hogy nagyobb játékerőt képvisel ellenfelénél és helyenként látványos játékkal megérdemelt győzelmet aratott.
90
A játékvezető lefújta a mérkőzést, köszönjük szurkolóink figyelmét! A következő előkészületi mérkőzésünket szombaton 17 órától Százhalombattán játsszuk, természetesen erről a találkozóról is élő közvetítésben számolunk be honlapunkon.
87
Gera indította a jobb szélen elfutó Halgast, aki beljebb húzódott, de 14 méteres lövése után a labda elszállt a kapu fölött.
85
Gera ugratta ki Halgast, a fiatal játékos az ötös sarkáig vezette a labdát, majd lőtt, de a kapufát találta el.
83
Andone rosszul lépett, elesett a térfelünkön, a szemfüles szolnoki csatár elvette tőle a labdát, de szerencsére 18 méterről fölé lőtt.
80
Andone szöglete után a jól becsavart labdát Gyepes hat méterről csúsztatta a kapu fölé.
76
Kapic bokasérülést szenvedett, a helyére Károlyi állt vissza.
72
Megvan a negyedik gólunk! Halgast buktatták a tizenhatoson belül, a játékvezető azonnal tizenegyest ítélt. A szurkolók Szűcs Lajost követelték, de végül Gera állt a labda mögé és magabiztosan a jobb sarokba lőtt (4-0).
70
Leandrótól Kapichoz került a labda, aki a védőket átemelve Halgast ugratta ki, a fiatal játékos azonban ziccerben a szolnoki kapust találta el.
68
Cheregit buktatták 24 méterre a szolnoki kaputól. A szabadrúgást Leandro hatalmas erővel a sorfalba lőtte és éppen Bajuszt találta el, aki rövid ápolás után folytatni tudta a játékot.
65
Ismét cseréltünk: Károlyi helyére Halgas állt be.
62
Leandro remek labdával ugratta ki Andonét, de a román légiós a kapu mellé lőtt.
58
A szolnokiak csak nagyon ritkán jutnak el a kapunk közelébe, komoly veszélyt még egyáltalán nem jelentettek: ezúttal Zahorecz 20 méteres lövése szállt fölé.
54
Kapic a védők fölött átívelte a labdát Kristonnak, akinek kapáslövését Csirics védte. Kriston óriási tapsot kapott a gyönyörű lövésért.
51
Kimaradt az első nagy szolnoki helyzet: Németh tört egyedül kapura, közeli lövését Szűcs bravúrral hárította, utóbb kiderült, hogy a játékvezető les miatt már lefújta az akciót.
49
Andone lépett ki a jobb oldalon, betört a tizenhatoson belülre, de mielőtt lőhetett volna, a védők leszerelték.
46
Elkezdődött a második félidő, a szünetben két cserét hajtottunk végre: Lipcsei helyett Leandro, Penksa helyett pedig Cheregi folytatja a játékot.
45
A játékvezető lefújta az első félidőt. A mieink szokás szerint nem vonultak be az öltözőbe, hanem az árnyékba húzódtak és itt hallgatják meg Garami József tanácsait. Leandro intenzíven melegít, lehet, hogy már a második félidő elején sor kerül a játékára.
43
Háromra növeltük az előnyünket! Lipcsei lapos beadása után Gera egy gyönyörű testcselt követően egyből a hálóba lőtt (3-0).
41
Két góllal vezetünk! Gera ugratta ki Kristont, akinek kiszorított helyzetből leadott lövése a kapusról kipattant Kapic elé, a szlovén légiós lövése is elakadt Csiricsben, az ismét lecsorgó labdát Penksa 3 méterről helyezte a kapuba (2-0).
37
A baloldalon előretörő Károlyit szabálytalanul választották el a labdától, a játékvezető azonban továbbot intett, ami komoly indulatokat váltott ki a lelátón.
33
Megszereztük a vezetést! Gera átcselezte magát a félpályán, Lipcseihez passzolt, aki egyből szöktette Penksát és a szlovák légiós a kapus mellett 7 méterről a kapuba helyezett (1-0).
31
Károlyi vitte keresztbe a labdát, Andonéhoz passzolt, akinek a beadását Penksa fejelte a kapu mellé. A látványos akció nagy tapsot kapott.
25
Nagyon jól megszervezte védekezését a Szolnok. Gera, Penksa és Andone is külön örzőt kapott, ezért borzasztóan nehéz helyzetet kialakítani.
21
Lipcsei baloldali beadása után Andone fejelt centiméterekkel a kapu fölé.
18
Penksa ugratta ki Andonét, a partjelző azonban lest jelzett, erősen vitatható ítélet volt.
14
Szűcsnek is játékba kellett avatkoznia: kapusunk egy jobboldali beadás után húzta le magabiztosan a labdát.
11
Lipcsei szöglete után Dragóner ugrott a legmagasabbra, de 8 méterről a kapu mellé fejelte a labdát.
7
Nálunk van többet a labda, sok passzal próbálunk előrébb jutni, a szonokiak teljesen átengedték nekünk az irányítást.
4
Nagyon óvatosan kezdenek a csapatok, egyelőre a másik gyenge pontját próbálják megtalálni.
1
A mérkőzés egy kis késéssel kezdődik, mert Gerának cipőt kell cserélnie.
1
Elkezdődött a találkozó, a szolnokiak indították útjára a labdát.
.
Köszöntjük kedves szurkolóinkat! Perceken belül kezdődik csapatunk Szolnok elleni előkészületi mérkőzése a Népligetben. Szerencsére egy kis szél is fúj, így nem olyan elviselhetetlen a hőség a játékosok és a szép számban összegyűlt szurkolók számára.