2002.VII.27. Siófok – Ferencváros: 0-2
Csapatunk remekül kezdte az idei bajnokságot, hiszen az újonc Siófok otthonában elsősorban a második félidőben mutatott nagyon jó teljesítményének köszönhetően Tököli és Gera góljaival 2-0-s győzelmet aratott.
Siófok – Ferencváros: 0-2 (0-0)
Siófok, 10.000 néző, vezette: Szabó Zs. (Gyarmati, Hegyi)
Siófok: Németh – Pantic, Kuttor, Schwarz, Koller – Erős, Grósz, Sipeki (Kovács 76.), Gaál (László 79.) – Fülöp, Filipovics (Szabó 76.)
vezetőedző: Csank János
Ferencváros: Szűcs L. – Vukmir, Dragóner, Gyepes – Kriston, Lipcsei, Kapic, Szkukalek – Gera, Tököli (Jovic 82.), Andone (Leandro 46.)
szakmai igazgató: Garami József
Gól: Tököli (56.), Gera (68.)
Sárga lap: Schwarz (50.) illetve Kapic (51.), Szűcs L. (85.)
Az első veszélyes helyzetet a Siófok hagyta ki, Filipovics középre gurítása után a 2. percben Fülöp lőtt a kapunk fölé. Ezután gyorsan magunkhoz ragadtuk az irányítást, de a jól záró siófoki védelemmel szemben nagyon nehezen tudtunk veszélyes helyzetet kialakítani. Támadóinkat szigorúan őrizték, ezért Gerát, Tökölit és Andonét hihetetlenül nehéz volt megjátszani, maradtak az ívelések, ezeket a labdákat azonban a védők gyűrűjében nagyon nehéz volt pontosan továbbítani. Hiába volt gyakorlatilag végig a vendéglátók térfelén a labda, a kapujuk hosszú ideig megközelíthetetlennek bizonyult. Garami József mindent megpróbált, a 34. percben Gera és Andone helyet cseréltek elől, Gerzson áthúzódott a jobb, Andone a bal oldalra, de az első 45 percben ez sem segített, óriási mezőnyfölényünk ellenére kapuralövés nélkül zártuk ezt a játékrészt.
A második 45 percre Andone helyére Leandro állt be. A brazil légiós lendületes játékával rengeteg zavart okozott a siófoki védelemben és bár Leo nem lőtt gólt, mégis nagyon jó húzásnak bizonyult a beállítása, mert sokkal lendületesebb lett a játékunk és remekül vitte el az embereket Gera és Tököli elől. Az 56. percben sikerült megtörni a hazaiak ellenállását: Kristontól Kapichoz került a labda, aki remekül ugratta ki Tökölit, a válogatott csatár betört a tizenhatoson belülre és kilőtte a hosszú sarkot, Némethnek esélye sem volt a mentésre. A gól megzavarta a Siófokot, a mieink nem csökkentették az iramot és a 68. percben eldőlt a három pont sorsa: Leandro tört előre középen, majd jobbra passzolt Gerához, aki egyet igazított a labdán, majd 18 méterről megszerezte a második találatunkat. A hajrában Jovic növelhette volna az előnyünket, de óriási helyzetben Némethbe lőtte a labdát.
Csapatunk végig irányította a mérkőzést és teljesen megérdemelten győzött az újonc otthonában.
Nyilatkozatok:
Garami József: – Az első félidőben jól játszott a Siófok és kiegyenlített volt a küzdelem, hiába birtokoltuk többet a labdát, nem sikerült az ellenfél fölé kerekedni. A második 45 percben jobb teljesítményt nyújtottunk, szép dolgokat is bemutattunk és Tököli illetve Gera gólja eldöntötte a mérkőzést. Egy idénynyitón ez a teljesítmény megfelelő, külön szeretnék köszönetet mondani annak az ötezer ferencvárosi szurkolónak, aki elkísért bennünket és olyan hangulatot teremtett a siófoki stadionban, hogy az Üllői úton érezhettük magunkat.
Csank János: – Aki nagyon győzni akar a Fradi ellen, az kikap. Az első félidőben jól játszottunk, a másodikban többet hibáztunk, amit a Fradi könyörtelenül kihasznált. A Ferencváros túl nagy falat volt a számunkra, de sok csapatnak szerzünk még kellemetlen perceket.
Tököli Attila: – Szerettem volna góllal bemutatkozni. Leandro beállításával lendületesebb, kiszámíthatatlanabb lett a játékunk. A győzelem mindennél fontosabb, de annak is örülök, hogy sikerült góllal meghálálnom a szurkolók bizalmát.
Gera Zoltán: – Igazán a győzelemnek örülök és annak, hogy Tököli Attila, aki kiváló játékos, góllal mutatkozott be. Gólom ellenére a saját teljesítményemmel nem vagyok elégedett, még idényeleji a formám, de lesz ez sokkal jobb is.
(A Ferencváros hivatalos honlapja alapján)
Köszi
Gera gólja:
http://www.youtube.com/watch?v=WrTI8ZBkQhI
ftc.hu: Csapatunk remekül kezdte az idei bajnokságot, hiszen az újonc Siófok otthonában elsősorban a második félidőben mutatott nagyon jó teljesítményének köszönhetően Tököli és Gera góljaival 2-0-s győzelmet aratott.
Siófok – Ferencváros: 0-2 (0-0)
Siófok, 10.000 néző, vezette: Szabó Zs. (Gyarmati, Hegyi)
Siófok: Németh – Pantic, Kuttor, Schwarz, Koller – Erős, Grósz, Sipeki (Kovács 76.), Gaál (László 79.) – Fülöp, Filipovics (Szabó 76.)
Ferencváros: Szűcs L. – Vukmir, Dragóner, Gyepes – Kriston, Lipcsei, Kapic, Szkukalek – Gera, Tököli (Jovic 82.), Andone (Leandro 46.)
Gól: Tököli (56.), Gera (68.)
Sárga lap: Schwarz (50.) illetve Kapic (51.), Szűcs L. (85.)
Az első veszélyes helyzetet a Siófok hagyta ki, Filipovics középre gurítása után a 2. percben Fülöp lőtt a kapunk fölé. Ezután gyorsan magunkhoz ragadtuk az irányítást, de a jól záró siófoki védelemmel szemben nagyon nehezen tudtunk veszélyes helyzetet kialakítani. Támadóinkat szigorúan őrizték, ezért Gerát, Tökölit és Andonét hihetetlenül nehéz volt megjátszani, maradtak az ívelések, ezeket a labdákat azonban a védők gyűrűjében nagyon nehéz volt pontosan továbbítani. Hiába volt gyakorlatilag végig a vendéglátók térfelén a labda, a kapujuk hosszú ideig megközelíthetetlennek bizonyult. Garami József mindent megpróbált, a 34. percben Gera és Andone helyet cseréltek elől, Gerzson áthúzódott a jobb, Andone a bal oldalra, de az első 45 percben ez sem segített, óriási mezőnyfölényünk ellenére kapuralövés nélkül zártuk ezt a játékrészt.
A második 45 percre Andone helyére Leandro állt be. A brazil légiós lendületes játékával rengeteg zavart okozott a siófoki védelemben és bár Leo nem lőtt gólt, mégis nagyon jó húzásnak bizonyult a beállítása, mert sokkal lendületesebb lett a játékunk és remekül vitte el az embereket Gera és Tököli elől. Az 56. percben sikerült megtörni a hazaiak ellenállását: Kristontól Kapichoz került a labda, aki remekül ugratta ki Tökölit, a válogatott csatár betört a tizenhatoson belülre és kilőtte a hosszú sarkot, Némethnek esélye sem volt a mentésre. A gól megzavarta a Siófokot, a mieink nem csökkentették az iramot és a 68. percben eldőlt a három pont sorsa: Leandro tört előre középen, majd jobbra passzolt Gerához, aki egyet igazított a labdán, majd 18 méterről megszerezte a második találatunkat. A hajrában Jovic növelhette volna az előnyünket, de óriási helyzetben Némethbe lőtte a labdát.
Csapatunk végig irányította a mérkőzést és teljesen megérdemelten győzött az újonc otthonában.
93
A játékvezető lefújta a mérkőzést, megvan a három pont!
[video 1.]
92
Jovic betört a tizenhatoson belülre, de nem tudta ellőni a labdát Németh mellett.
90
A játékvezető most jelezte, hogy három percet hosszabbít.
89
Gera remekül szöktette Leandrót, aki egyedül törhetett kapura, de a jó ütemben kivetődő Németh felszedte a brazil játékos elől a labdát.
[video 1.]
88
László távoli lövése Dragónerről pattant az alapvonalon túlra. A szöglet azonban nem jelentett veszélyt a kapunkra, mert Szűcs lehúzta a labdát.
86
Felszabadultan játszanak a mieink a közönség a csapatunkat ünnepli és úgy tűnik, a hazaiak is beletörődtek abba, hogy ezt a meccset mi nyertük.
85
A játékvezető úgy ítélte meg, hogy Szűcs az időt húzza, ezért sárga lapot adott kapusunknak.
82
Garami József szakmai igazgató az utolsó percekre a gólszerző Tököli Attila helyett Alekszandar Jovicot küldte pályára.
80
Gera kicselezte az összes hazai védőt, majd a jobb szélen felfutó Kristonhoz passzolt, az ő beadását Tököli visszafejelte, Lipcsei pedig 17 méterről, kapásból centiméterekkel lőtt fölé.
[video 1.]
79
A vendéglátók kihasználták harmadik cserelehetőségüket is: Gaál helyett László jött be.
76
Kettős csere a hazaiaknál: Sipeki helyére Kovács állt be, Filipovics helyett pedig Szabó lépett pályára.
72
Megnyugtató előnyünk birtokában magabiztosan, nyugodtan játszunk, a siófokiak próbálnak támadni, de ezek a próbálkozások nem jelentenek veszélyt a kapunkra.
68
Már két góllal vezetünk! Leandro lendületesen tört előre középen, remek ütemben passzolt jobbra Gerához, aki egyet igazított a labdán, majd 18 méterről kilőtte a bal sarkot (0-2).
[video 1.]
66
Pillanatnyi rövidzárlat a védelmünkben: Fülöp beadása után Filipovics teljesen egyedül maradt a kapunk előtt, 8 méterről bárhova befejelhette volna a labdát, szerencsére a légiós maga elé fejelt és utána sikerült tisztázni.
[video 1.]
64
Kriston húzott el a jobb szélen, beadása után azonban Németh szerezte meg a labdát csatáraink elől.
62
Fantasztikus a hangulat a lelátón, szurkolóink olyan légkört teremtenek, hogy gyakorlatilag hazai pályán érezheti magát a csapat. A drukkerek nagyon elégedettek az eddig látottakkal és folyamatosan bíztatják az együttest.
59
Tököli lendületesen tört előre, gyakorlatilag végig vitte a labdát a siófoki térfélen, remek ütemben passzolt Leandróhoz, aki 14 méterről centiméterekkel lőtt mellé.
[video 1.]
56
Megszereztük a vezetést! Kriston Lipcseihez passzolt, ő remekül ugratta ki Tökölit, aki nagyon harcosan betört a tizenhatoson belülre és Németh mellett kilőtte a hosszú sarkot (0-1).
[video 1.]
54
A második félidőre csereként beállt Leandro kényszerítőzött Tökölivel, majd a visszakapott labdát 30 méterről centiméterekkel lőtte a kapu fölé.
[video 1.]
51
Kapic szabálytalankodott az egyik siófoki játékossal, a bíró nagyon szigorúan neki is felmutatta a sárga lapot.
50
Vukmir remek indításával Lipcsei tört előre, de Schwarz lerántotta. A játékvezető jogosan adott sárga lapot a siófoki játékosnak.
49
Erős távoli lövését Szűcs óriási bravúrral ütötte az alapvonalon túlra. A szöglet után Vukmir fejelte ki a labdát.
46
Elkezdődött a második félidő, mi indítottuk útjára a labdát.
46
A szünetben bemondták a többi mérkőzés eredményét is és szurkolóink nem voltak szomorúak, amikor arról értesültek, hogy a Dunaferr 3-1-re legyőzte az Újpestet. Gyepes Gábornak az első félidő hajrájában felszakadt a bőr a combján, ennek ellenére egyelőre vállalja a folytatást.
46
A szünetben megtudtuk, hogy egy helyen változik a felállásunk: Andone helyére Leandro áll be. A futballista elmondta: Garami József szakmai igazgató azt kérte tőle, hogy határozottan segítse a támadásainkat.
46
Félidei nyilatkozatok:
Szűcs Lajos:- Nincs semmi gond, jól játszunk, a védekezésünk remek, nem volt semmi dolgom, ha így folytatjuk, akkor meglesz a győzelem.
Adem Kapic:- Dekoncentráltan kezdtünk, nagyon akarunk, elszántak, harcosak vagyunk. Ha a második félidőben ugyanígy küzdünk és kevesebbet hibázunk, akkor megszerezzük a három pontot.
Lipcsei Péter:- Nehéz dolgunk van, a Siófok szervezetten, jól védekezik, nagyon nehéz helyzetbe kerülni.
Tököli Attila:- Nagyon nehéz helyzetben vagyunk elől, roppant szigorúan őriznek minket. Többet kellene laposan játszanunk, mert az előreívelt labdákkal nehéz bármit is kezdeni.
45
A kemény, de sportszerű mérkőzésen a játékvezető egy percet hosszabbított, ami most le is telt, ezzel vége az első félidőnek.
42
Átmenetileg kiszabadult a szorításból a Siófok. Egy keresztbeívelés után Fülöp próbált kapásból kapura lőni, de Lipcsei jól zavart és a labda elkerülte a kapunkat.
[video 1.]
38
A siófokiak csatára Filipovics Gyepessel vív óriási csatát, a hazaiak mindig Filipovicsot keresik a labdákkal. Egy beadás után Gyepi jól szorította ki a hazaiak légiósát, aki ezért csak a kapu fölé tudott csúsztatni.
[video 1.]
36
A siófokiak kicsit nyíltabban játszanak, amit remek akcióval használtunk ki. Gera indította Andonét, ő egyből középre lőtte a labdát, amit Tököli nem ért el, mert a védőjével csatázott. A párharc végén Tököli a földre került, de a bíró nem látott okot a közbeavatkozásra.
34
Változtattunk a felálláson. Garami József kérte meg Szkukaleket, hogy szóljon a támadóinknak cseréljenek helyet. Ez meg is történt, Gera a jobb, Andone a bal oldalon folytatja a játékot.
32
Filipovics húzott el a szélen, beadását Szűcs csak kiütni tudta, Sipeki azonban elügyetlenkedte a lehetőséget.
[video 1.]
30
Tavalyhoz képest kicsit a változott elöl a felállásunk: Tököli előrébb játszik, és Gera kicsit mögötte a bal, Andone a jobb oldalon játszik.
28
Kiszabadult a szorításból a Siófok. Filipovics passzolt a tizenhatoson belül Sipekihez, aki nagy kiáltással elterült, de a játékvezető jól látta, hogy Kapic nem szabálytalankodott vele.
25
Lipcsei remekül belőtt szögletét Németh Dragóner és Gyepes közül öklözte ki.
22
Kemény, férfias küzdelem zajlik a pályán. Gyepes ütközött Fülöppel, mindkét játékos a földre került, de aztán fölálltak és sportszerűen kezet fogtak egymással.
19
Gerát, Tökölit és Andonét is nagyon szigorúan őrzik. Ezért a nagyon sokat futó Kapic is előrehúzódott és 22 méterről laposan centiméterekkel lőtt a kapu mellé.
[video 1.]
15
A siófokiak csak pillanatokra tudják megszerezni a labdát, óriási nyomás nehezedik rájuk. Elvégeztük az első szögletet is, de Lipcsei Péter beadását kifejelték a védők.
12
Szinte csak a Siófok térfelén zajlik a játék. Szkukalek és Andone is jó labdákkal szolgálta ki a többieket, de a jól záró hazai védelem mellett egyelőre nagyon nehéz veszélyes helyzetet kialakítani.
9
Fokozatosan vesszük át az irányítást. Kapic remek labdával hozta játékba a tizenhatoson belül Tökölit, aki őrzőjével, Kuttorral csatázott. Csatárunk a földre került, de a játékvezető kifelé ítélt szabadrúgást.
6
Gyepes jó cselekkel hozta ki a labdát a térfelünkről, kiugratta Tökölit, de indítása egy kicsit hosszú volt és a kapujából kifutó Németh G. vetődve megszerezte a labdát.
4
Schwarz kényszerítőzött Filipoviccsal, majd a visszakapott labdát 18 méterről két méterrel a kapunk fölé lőtte.
2
Az első veszélyes helyzet a mi kapunk előtt alakult ki: a tizenhatoson belül eladtuk a labdát, Filipovics középre gurított, de Fülöp szerencsére fölé lőtt.
1
Ebben a pillanatban elkezdődött a mérkőzés, a siófokiak indították útjára a labdát.
.
A találkozó előtt a lelátón és az öltözőfolyosón is nyugodt a hangulat. A csapatok már a pályán melegítenek, miközben a két szakvezető, Garami József és Csank János egymással beszélget.
.
Óriási az érdeklődés a találkozó iránt, ezért a rendezők úgy döntöttek, hogy azt a két szektort is megnyitják, amelyet eredetileg biztonsági okokból zárva kellett volna tartani. Ebben a percben megy le a nap a stadion mögött, ideális időben, fantasztikus hangulatban pillanatokon belül kezdődik a mérkőzés.
.
Gyászszünettel kezdődik a mérkőzés. A játékosok és a szurkolók a tragikus körülmények között elhunyt Dárdai Balázsra, a válogatott játékos Dárdai Pál öccsére emlékeznek.
.
Köszöntjük kedves szurkolóinkat, rövidesen kezdődik első mérkőzésünk az új bajnoki idényben. A nyitófordulóban az NB I egyik újoncánál, Siófokon lépünk pályára. Garami József szakmai igazgató az alábbi kezdőtizenegyet jelölte a találkozóra: Szűcs – Vukmir, Dragóner, Gyepes – Kriston, Lipcsei, Kapic, Szkukalek – Gera, Tököli, AndoneA kispadon Udvarácz, Balog, Jovic, Leandro, Szili, Keller és Somorjai várnak bevetésre. A hazaiak összeállítása: Németh – Pantic, Kuttor, Schwarz, Koller – Erős, Grósz, Sipeki, Gaál – Fülöp, Filipovics.
.
Ebben a pillanatban futottak ki a pályára a csapatok, a mieink vadonatúj szerelésben, tiszta zöldben, a hazaiak kék-sárgában üdvözölték a közönséget.