2002.XII.1. MTK Hungária – Ferencváros: 0-1
A tabella élére ugorhat a Fradi
Kék-fehér sál, zöld-fehér kockákkal díszített újság — persze, az örökrangadón az efféle színösszeállítással is illik figyelni. Igaz, az egyik MTK-drukker valójában csak önkéntelenül adta meg emígyen a hangulatát az ősi derbinek: miközben az álla alatt kedvenc csapatának klubszínében feszített, addig a lelátón állva a kezdés előtt békésen egy zöld-fehér kockás keresztrejtvényt fejtett.
MTK Hungária – Ferencváros: 0-1 (0-1)
Hidegkuti stadion, 5.000 néző, vezette: Bede Ferenc (Székely, Varga II. L.)
MTK: Hajdu – Molnár Z., Komlósi, Smiljanic, Elek – Zavadszky, Jezdimirovic (Juhász 83.), Füzi Á. – Czvitkovics (Dragan 68.), Rednic – Ferenczi
vezetőedző: Egervári Sándor
Ferencváros: Szűcs L. – Vukmir, Gyepes, Szkukalek – Balog Z. – Kriston, Kapic (Cheregi 87.), Lipcsei, Leandro – Gera, Tököli (Jovic 84.)
szakmai igazgató: Garami József
Gól: Gera (15.)
Sárga lap: Molnár Z. (91.) illetve Gera (45.), Kapic (67.)
Kiállítva: Komlósi (61.)
S míg a betűket e drukker logikus sorrendbe állította, addig az aligha lehetett elképzelhető, hogy valós választ adott volna a meccs előtti dilemmára: a tabella első két helyezettjének összecsapásából vajon melyik gárda kerül ki győztesen.
Nem is volt könnyű jósolni, hisz mind az MTK, mind a Fradi erős összeállításban kezdett (no, az azért nagy kérdés volt, hogy az eltiltott Illés Béla hiányát mennyire érzik meg a hazaiak, és az első félidő eseményeit ismerve már előre elmondható, hogy bizony megérezték), de ezt a csatát nyílttá tette maga a tét: a kék-fehérek az őszi első helyük megőrzéséért küzdhettek, a zöld-fehérek pedig továbbra is az élre vágynak. Szóval adott volt minden egy remek meccshez (azért szurkolóból lehetett volna több…), az elszántság nem hibázott, eleinte a stílussal sem volt gond, ám később a küzdő felek már igencsak hektikus futballt produkáltak. Alig tizenöt perc alatt egy Zavadszky Gábor-lövést jegyzett fel a krónika, mígnem Gera Zoltán szó szerint elpókfocizta magát az MTK 16-osáig. A Ferencváros csatáráról tudott, hogy képes különböző tornamutatványokra, ezúttal azonban nem a gólja utáni kézenátfordulása érdemel említést, hanem az, ahogy négykézláb indulva térden állva kilőtte Hajdu Attila kapujának jobb felső sarkát.
Ez a fura találat jót tett a meccsnek – ráadásul Szűcs Lajos kapuja mögött egy petárda is landolt, ami szinte gránáterővel robbant fel a hirdetőtáblák mögött, és ez a hang mindenkit felébreszthetett –, az MTK rögvest feljebb tolta védvonalát, ráérezve arra, hogy az elegáns, kényelmeskedő futball ezen a mérkőzésen nem lehet elég. De ez a fellángolás csak percekig tartott, mert idővel aztán ismét laposabbá vált az összecsapás, s említést érdemlő esemény híján azon „csemegézhetett” a találkozót néző ember, hogy az edzők egy csatár (Ferenczi István, illetve Tököli Attila) mögé rendelték a támadásban amúgy aktív futballistákat. Ez a húzás nyilván célszerű megoldás egy nagy meccs apropóján, hiszen egyfajta stabilitást ad a gárdának, de nem szolgálja, mint ahogy most sem szolgálta a tempós és kapura veszélyes futballt. Így az első félidő inkább a hibás megoldásokról, semmint a vérpezsdítő, nagy helyzetekről és a szórakoztató labdarúgásról szólt…
Az edzők mindenesetre elégedettek lehettek (a korábban éppen az MTK-t bajnoki címig vezető Fradi-tréner, Garami József részéről ez abszolút érthető is volt), de a lelátón mindenki kíváncsian azt várta: vajon az egyformán teljesítő húsz mezőnyjátékos közül melyik lepi majd meg különlegesebb produkcióval a közönséget a folytatásban.
Nos, ez senkinek sem sikerült…
Lipcsei Péteren és Daniel Rednicen kívül nem akadt olyan játékos, aki profira emlékeztető módon kapura vagy legalább afelé tudta volna lőni a labdát, a minőségi passzok hiányát pedig ezúttal ne is említsük, mert ez a magyar pályákon ugyanolyan hiánycikk, mint így, télvíz idején a frissen szedett földieper a Lehel piacon. Ébresztőt is kiáltott az oly’ kritikus közönség is, hiszen a nem túl míves második félidei produkció sok embernek eszébe juttathatta, hogy hétszáz, avagy ezernyolcszáz forintot fizetett a belépőjegyért, de a jó futballcirkuszi előadás helyett majdhogynem csak bohóckodást láthatott… Esés, kelés, kiabálás volt bőséggel, pontos passz, tempós sprint, mesteri labdakezelés alig-alig. Aztán felharsant az elégedetlenkedő fütyülés, mert Bede Ferenc kiállította Komlósi Ádámot – és az elkeseredettség olyan nagy volt ekkor, hogy az MTK-val szimpatizáló nézők valamelyike a sajtóteraszra dobott egy teli szotyiszacskót, majd néhányan érthetetlen módon válogatott szidalmazások közepette ökölpárbajra hívták az egyik ősz tudósítót…
Ne legyünk teljesen igazságtalanok a meccset illető kritikával, a csapatok küzdőszellemére nem lehetett panasz (csakis ezért értékeltük közepesre a 185. örökrangadót), jóllehet a 61. perctől ember- és gólhátrányban játszó MTK fegyvere nem lehett más, mint a fogcsikorgató szenvedés. De a győzelmet a Ferencváros csikarta ki, és a zöld-fehérek akár az élre is állhatnak, hiszen pénteken halasztott mérkőzést játszanak a Kispesttel, és ha akkor is nyernek, akkor első helyen zárhatják az őszt. Summa summarum: az összkép nem volt túl szívderítő, a magyar labdarúgás legnagyobb meccsén éppenséggel csak a futball hiányzott, emígyen abban csak reménykedhetünk, hogy évtizedek múltán a hasonló mérkőzések előtt rejtvényt fejtő emberek könnyűszerrel oldják meg a feladványt – tizenegy betű, az MTK és a Ferencváros csapata játssza. Örökrangadó…
Fény és árnyék
Illés Béla eltiltása miatt nem szerepelhetett az örökrangadón. Hiányzása érzékeny veszteség volt a kék-fehéreknek, de a hazai szurkolók mégsem haragudtak a csapatkapitányra. Akkor, amikor Illés Béla a kezdés előtt negyedórával civilben a Hidegkuti-stadion VIP-páholya felé lépcsőzött, a lelátón gyülekező drukkerek hangos üdvrivallgással köszöntötték nagy kedvencüket.
Az emberi primitívség, úgy tűnik, határtalan. Néhány szurkoló zöld-fehér sállal a nyakában a Hungária körúti stadionhoz közeli Ciprus utca sarkán teli torokból üvöltötte az utóbbi években már oly sokszor hallott rigmust: „Indul a vonat Auschwitzba!” A bántóan torzult viselkedés és gondolkodásmód ezen a vasárnapon még sötétebbé tette a manapság amúgy sem oly idilli budapesti estét…
Nyilatkozatok:
Egervári Sándor az MTK Hungária vezetôedzôje: – Az elsô gólig a Ferencváros akarata érvényesült, utána mi irányítottuk a játékot. Örömteli, hogy tíz emberrel is benne volt a játékunkban az egyenlítés, ám sajnos ez nem sikerült. Gratulálok labdarúgóimnak, hiszen emberhátrányban is mindent megtettek a fordításért, becsülettel küzdöttek.
Garami József a Ferencváros szakmai igazgatója: – Jól kezdtük a mérkôzést, az elején elégedett voltam a játékunkkal. A gól után furcsa módon elkezdtünk kapkodni, és sok labdát eladtunk, átvette tôlünk az irányítást az MTK. A kiállítás után nem tudtuk kihasználni a létszámfölényünket, de a lényeg a gyôzelem. Mondani sem kell: örülünk a három pontnak.
Gera Zoltán: – Nagyon boldog vagyok, hogy nyertünk, és csak ráadás, hogy a győztes gólt én rúgtam. Furcsa találat volt, ami elsősorban a harcosságomnak köszönhető. Csúsztam a labdáért, és egyből be akartam pöckölni, de az elémvetődőkben elakadt a labda. Aztán már pókfoci következett, mentem a labdáért és megpróbáltam felemelni a földről. Szerencsére sikerült jól alányúlnom, és be tudtam nyesni. Hihetetlenül fontos volt ez a győzelem, és nagyon boldog vagyok.
(Az nso.hu és a Ferencváros hivatalos honlapja alapján)
ftc.hu: Csapatunk óriási küzdelemben, végig nagy iramú csatában legyőzte a listavezető MTK-t a Hungária körúti örökrangadón. A házigazda kék-fehérek saját közönségük előtt korábbi nyolc meccsüket megnyerték, csak tőlünk szenvedtek vereséget. Az MTK Komlósi kiállítása miatt tíz emberrel fejezte be a találkozót.
MTK Hungária – Ferencváros: 0-1 (0-1)
Hidegkuti stadion, 7.500 néző, vezette: Bede (Székely, Varga II.)
MTK: Hajdu – Molnár, Szmiljanic, Komlósi, Elek – Czvitkovics (Dragan 67.), Jezdimirovic (Juhász 83.), Füzi, Rednic – Zavadszky, Ferenczi
Ferencváros: Szűcs L. – Balog Z., Vukmir, Gyepes – Kriston, Kapic (Cheregi 87.), Lipcsei, Szkukalek – Gera, Tököli (Jovic 83.), Leandro
Gól: Gera (15.)
Sárga lap: Molnár (91.) illetve Gera (45.), Kapic (67.)
Kiállítva: Komlósi (61.)
Nagy lendülettel kezdtek a csapatok, a hazaiak eleinte csak durva szabálytalanságaikkal vétették magukat észre. Az első percben Rednic szállt bele Kapicba, az ötödikben Ferenczi rúgta hátba Gyepest, következmények nélkül. Szerencsére a mieink nem hagyták magukat provokálni, kizárólag a játékkal törődtek. Nálunk volt többet a labda, de a kék-fehérek nagyon jól megszervezték a védekezésüket, ezért nehéz volt a kapujuk közelébe kerülni. A 15. percben azonban sikerült megszereznünk a vezetést. Gera két védő között betört a tizenhatoson belülre, ahol összecsúszott az elévetődő Hajduval, a labda azonban továbbgurult, Gerzson gyorsan eszmélt és a földön fekve, 13 méterről a léc alá emelt (0-1). A gól után nagyobb hangsúlyt fektettünk a biztonságos játékra, az MTK birtokolta többet a labdát. A 16. percben Rednic léc alá tartó lövését Szűcs óriási bravúrral ütötte szögletre. A házigazdák nem válogattak az eszközökben, rengeteg durva szabálytalanságot követtek el, megtorlatlanul. Veszélyes helyzetük a félidő hátralévő részében nem volt, a 24. percben Zavadszky lőtt a kapunk mellé, a 33.-ban Rednic próbálta meg 40 méterről átemelni a labdát Szűcs fölött, de válogatott kapusunk magabiztosan hárított. A mieink gyors kontrákra építettek, de egy jól eltalált Leandro-lövésen előttünk sem adódott veszélyes lehetőség. Óriási volt az iram és a küzdelem, sajnos az első játékrész utolsó eseményének nem sok köze volt a sporthoz: Rednic rúgta fel Kristont, amikor a labda a közelben sem volt. Bede ahelyett, hogy kiálította volna az MTK játékosát, lefújta a félidőt. Fél perccel korábban Gera visszahúzásért kapott sárga lapot, a másik oldalon ennél sokkal súlyosabb szabálytalanságokat is büntetlenül hagyott a játékvezető, akinek volt még egy súlyos hibája. Nem adott meg nekünk egy tizenegyest, amikor Komlósi kezén végiggurult a labda a tizenhatoson belül. Igaz, Bede következetes maradt, mert a két együttes Üllői úti meccsén sem ítélt büntetőt Komlósi nyilvánvaló kezezése után.
A második 45 perc úgy kezdődött, mint az első: durva, de megtorlatlan hazai szabálytalanságokkal. Az első futballra emlékeztető jelenet Szkukalek nevéhez fűződött, aki a 49. percben az alapvonalnál nagyon harcosan leszerelte a labdát az alapvonalon túlra kísérni akaró Komlósit. Igor ezután Molnárt próbálta meg becsapni, de a védő a tizenhatos vonala előtt, három méterre az alapvonaltól buktatta. A szabadrúgást Lipcsei egyből a rövid sarokra csavarta, de Hajdu a mezőnybe bokszolta a labdát. Az 51. percben Ferenczi és Zavadszky is gólt szerezhetett volna, de védőink testi épségüket sem kímélve mindkét játékos lövésébe belevetődtek. Mindent egy lapra tettek fel a hazaiak, gyakorlatilag Hajdu is védőt játszott, folyamatosan a tizenhatos vonalánál tartózkodott és több hosszú indításunkat is ő fülelte le. A 61. percben Komlósi nyújtott lábbal, kíméletlenül felrúgta Lipcseit, Bede kiállította a magáról megfeledkező futballistát. Talán nem történt volna meg ez a szabálytalanság, ha a játékvezető korábban néhány sárga lappal megfékezi a túlfűtött hazaiakat. Csapatkapitányunk szerencsére nem szenvedett komolyabb sérülést és pár perces ápolás után folytatni tudta a játékot. Az idő múlásával egyre idegesebb lett az MTK, Egervári Sándor vezetőedző újabb csatár beállításával próbálta meg növelni a támadások intenzitását, de komoly helyzetet csak a 78. percben hagytak ki a házigazdák, amikor Szmiljanics a felső kapufára fejelte a labdát. Csapatunk fantasztikusan fegyelmezett és szervezett játékkal őrizte előnyét.
A mieink nagy csatában megérdemelt győzelmet arattak a nagyon idegesen játszó listavezető otthonában és ha pénteken sikerül nyerni a Bozsik-stadionban a Kispest ellen, akkor mi vagyunk az őszi bajnokok!
Garami József: – A gólig nagyon jól játszottunk, és mi irányítottuk a mérkőzést. Gera Zoli találata után egy kicsit pontatlanabbá vált a játékunk, és az MTK átvette az irányítást, fölénybe kerültek a hazaiak. A második félidőt ugyanúgy kezdtük, ahogy az elsőt, azaz átgondoltan, nyugodtan játszottunk, és a mi akaratunk érvényesült. A kiállítás követően érdekes módon ugyanaz történt, mint az Üllői úton, azaz a hátrányban lévő csapat mozgósította minden tartalékát, és aktívabb volt támadásban. Ennek ellenére voltak lehetőségeink, de sajnos újabb gólt már nem szereztünk. Nagyon boldog vagyok, hogy nyertünk, hiszen ennek a győzelemnek óriási jelentősége van a bajnokság végkimenetelét illetően. Remélem Kispesten is győzni tudunk, és akkor miénk lehet az őszi elsőség. Gratulálok a fiúknak, és köszönöm szurkolóinkak, hogy a nagy hideg ellenére sokan kijöttek, hogy buzdítsák a csapatot.
Egervári Sándor: – Egyetértek Garami Józseffel abban, hogy a gólig a Fradi akarata érvényesült. Utána kezdtünk jobban játszani, de gólt nem sikerült szereznünk. A mérkőzésen természetesen hiányzott Illés Béla, aki nélkül kevesebbet tudunk, és problémát jelentett az is, hogy néhány játékosunk úgy lett összedrótozva erre a 90 percre. A játékvezető ténykedését nem szeretném elemezni, de Komlósi kiállításánál komolyan csodálkoztam, hiszen ezen a találkozón ilyen esetből volt vagy 55 darab, de még az is lehet, hogy 56. Mindenesetre gratulálok a Ferencvárosnak a győzelemhez.
94
Játékosaink előbb a kapu mögött, majd a pálya másik oldalán köszönték meg a szurkolóknak a fantasztikus bíztatást.
92
Vége! Megnyertük az örökrangadót, ebben a szezonban csak mi vertük meg idegenben az MTK-t és továbra is versenyben maradtunk az őszi elsőségért!
91
Molnár szabálytalanul csúszott be Gerának és megtörtént a csoda! Bede sárga lapot adott a védőnek.
90
Szkukalek indította Leadrót, akit a tizenhatoson belül Zavadszky szerelt szabályosan.
87
Újabb csere a mieinknél: Kapic helyett Cheregi lépett pályára.
86
Juhász rúgta fel hátulról Gyepest.
83
Mindkét oldalon cseréltek: nálunk Tököli helyett Jovic állt be, a hazaiaknál Jezdimirovicsot Juhász váltotta fel.
81
Gera kényszerítőzött Leandróval, a visszakapott labdáért a büntetőterületen belül Elekkel csatázott. Csatárunk estében 5 méterről csak belekotorni tudott a labdába, melyet Hajdu biztosan fogott meg.
80
Szabadrúgást kaptunk 25 méterre a kaputól. Szkukalek lövése centiméterekkel kerülte el a kaput.
78
Rednic beadása után Szmiljanics 15 méterről a felső kapufára fejelte a labdát.
76
Szabadrúgáshoz jutottunk 20 méterre az MTK kapujától. Lipcsei laposan elcsavarta a labdát a sorfal mellett, amely a vizes füvön is megcsúszott, de Hajdu másodszorra megfogta.
75
Lipcsei jól vette észre a jobb szélen felfutó Kristont, aki egy csel után középre adott, de a védők mentettek Tököli elől.
72
Ferenczi indította Rednicet, aki betört a tizenhatoson belülre, az alapvonal közeléből azonban ellőtte a kapunk előtt a labdát.
71
Kapic folytatni tudta a játékot.
69
Szmiljanics rúgta közelről fejbe a labdával Kapicot. Légiósunk megszédült és az oldalvonalon kívül kellett ápolni.
67
Először cseréltek a hazaiak: Czvitkovics helyére Dragan állt be.
67
Kapic próbálta meg bescúszva szerelni Zavadszkyt, de közben az MTK játékosának a lábát találta el. Bede ezúttal felmutatta a sárga lapot.
66
Kriston szerzett labdát 20 méterre a kaputól, azonnal Gerához passzolt, akit Szmiljanics állított meg.
64
Lipcsei emelte előre a labdát, melyet a tizenhatos vonalánál Hajdu fogta meg Tököli előtt.
63
Csapatkapitányunk visszatért a pályára.
61
Lipcsei tört előre nagy lendülettel, amikor Komlósi nyújtott lábbal, kíméletlenül felrúgta. Jogosan kapot piros lapot. Természetesen más kérdés, hogy sor került volna-e erre, ha Bede korábban kioszt néhány sárgát az MTK játékosainak. Lipcseit a pálya szélén kellett ápolni.
60
Füzi miután elvesztette a labdát, térden rúgta Kapicot. Persze sárga lap nélkül.
58
Lipcsei remekül szöktette Tökölit, aki elől Hajdu a tizenhatoson kívül lábbal mentett.
56
Komlósi rúgta fel hátulról Tökölit.
54
Komlósi felszabadító rúgása után a labda Lipcsei lábáról pattant be a hazai tizenhatoson belülre, melyet Hajdu Leandro fejéről húzott le.
53
Füzi rúgta bokán Kristont.
51
Czvitkovics beadása után előbb Ferenczi, majd Zavadszky lövése vágódott le egy-egy közbevetődő védőnk lábáról.
49
Szkukalek nagyon harcosan leszerelte az alapvonalnál Komlósit, betört volna a tizenhatoson belülre, amikor Molnár buktatta. Lipcsei egyből a rövid sarokra csavarta a labdát, melyet Hajdu bokszolt ki a mezőnybe.
47
Ferenczi könyökölt bele Gyepes hátába, a szabadrúgást megkaptuk, de hol a sárga?!
47
Jezdimirovics rántotta le Kapicot.
47
Elek rántotta le Kristont, természetesen sárga lapot nem kapott.
46
Elkeződött a második félidő, a szünetben egyik oldalon sem cseréltek.
46
Egervári Sándor elküldte melegíteni Győri Jánost, a fiatal középpályás minden bizonnyal pályára is fog majd lépni.
46
Félidei nyilatkozatok:
Gera Zoltán:
– Úgy érzem, akkor is mi nyerünk, ha nem szerzünki több gólt. A találatom nagyon szerencsés volt, mert visszapattant elém a labda, örülök, hogy sikerült ezen a fontos meccsen betalálnom. Tudunk a mostaninál sokkal jobban is játszani.
Tököli Attila:
– Szerintem jobban játszunk és megérdemelten vezetünk.
Lipcsei Péter:
– Jól játszunk és megérdemelten vezetünk. Nincs könnyű dolgunk, mert a játékvezető nem biztosít egyenlő feltételeket, többet enged a hazaiaknak, ennek ellenére úgy érzem, meglesz a győzelem.
Gyepes Gábor:
– Továbbra is nagyon oda kell figyelnünk, nem szabad kiengednünk. Nekem fáj a csípőm, mert egyszer rosszul estem,de mindenképpen végig akarom játszani a meccset.
Dragóner Attila:
– A fiúk eddig remekül oldják meg a helyettesítésemet, ugyanígy kell játszanunk a folytatásban is.
Józsa Miklós, kapusedző:
– Bízom benne, hogy Bede játékvezetőnek sikerül megnyugtatni a kedélyeket. Félek, hogy eldurvul a mérkőzsé, hiszen az első félidő úgy ért véget, hogy Rednic akkor rúgta meg Kristont, amikor a labda nem volt a közelben.
45
Rednic rúgta fel Kristont, 22 másodperccel Gera szabálytalansága után. Az MTK játékosa nem kapott sárgát, Bede inkább lefújta a félidőt.
45
Gera húzta vissza a felezővonalnál Füzit, Bede pedig felmutatta a sárga lapot. A bíró sajnos a szokott formáját hozza.
43
Gera kapu elé lőtt labdáját Komlósi elvétette, Tököli egy csellel becsapta az MTK védőjét, aki kézzel ért a labdához. Az Üllői úti meccshez hasonlóan Bede ezúttal sem adott büntetőt, pedig a labda végiggurult (!) Komlósi kezén. Tököli nem állt meg, tovább küzdött a labdáért, de fordulásból az oldalhálót találta el.
41
Leandro kapu elé belőtt szabadrúgását fejelték ki a védők.
38
Vukmir hozta fel a labdát, de hosszan szöktette magát. A labda után csúszott és nyújtott lábbal eltalálta Jezdimirovicsot. Ezúttal nekünk volt szerencsénk.
37
A kapujából messze kifutó Hajdu Gerához passzolt, csatárunk 45 méterről egyből kapura emelt, de a labda elkerülte a hazaiak hálóját.
34
Monár hátulról szállt bele Leandróba, a szabadrgúást megkaptuk, a sárga lap ezúttal is elmaradt.
33
Rednic próbálta meg 40 méterről a kint álló Szűcs fölött a kapuba ívelni a labdát, de válogatott kapusunk időben visszalépett és magabiztosan húzta le a ladbát.
31
Czvitkovics szöglete után Komlósi 14 méterről fejelt a kapunk mellé.
29
Közvetett szabadrúgást kapott az MTK 25 méterre a kapunktól. A legurított labdát Szmiljanics lőtte mellé.
27
Szurkolóink fantasztikusan biztatják csapatunkat, az egyik kapa mögötti karéj „tiszta zöld-fehér”.
25
Ferenczi alattomosan rátartott a labdát elrúgó Vukmir lábára, a lap „természetesen” elmaradt.
24
Ferenczi fejelte le a labdát Zavadszky elé, aki estében, Gyepest és Balogot megelőzve kiszorított helyzetből centiméterekel lőtte el a labdát a hosszú sarok mellett.
22
Lipcsei hozta ki nagy lendülettel a labdát, kitűnő ütemben passzolt Leandróhoz, aki 19 méterről a kapu mellé lőtt.
20
Czvitkovics rúgott bele Leandróba, a sárga lap továbbra is Bede zsebében pihen…
19
Szmiljanics rúgta térden Gerát 25 méterre a kaputól. Lipcsei szabadrúgása levágódott a sorfalról.
16
Ferenczi fejelt Rednic elé, akinek 12 méteres, fordulásból leadott lövését Szűcs nagy bravúrral a léc alól tolta szögletre.
15
Vezetüünk!!! Gera az MTK térfelének közepén szerzett labdát, két védő között betört a tizenhatoson belülre, ahol összecsúszott az elévetődő Hajdúval, a labda tovább gurult, melyet Gerzson a földön fekve, 13 méterről a léc alá emelt(0-1).
12
Kriston szöktette Leandrót, légiósunkat három MTK-játékos csak közös erővel tudta megállítani.
9
Kapic passzolt Tökölihez, csatárunk jól fordult le Komlósiról, de megcsúszott, így 19 méteres lövésében nem volt elég erő, Hajdu könnyedén védett.
8
Ferenczi legurítása után Zavadszky 20 méterről, kapásból lőtt, de Szűcs szép vetődéssel magabiztosan hárította a lapos lövést.
7
Gyepes tört előre nagy elndülettel, Gerához passzolt, ő egyből Tökölit ugratta volna ki, de Szmiljanics lefülelte az átadást.
5
Továbbra is érthetetlenül durván játszik az MTK: ezúttal Ferenczi rúgta hátba a labdát elfejelő Gyepest, de ő sem kapott sárga lapot.
3
Leandrótól Szkukalek kapott egy remek labdát a bal szélen, de lecsúszott a beadás a lábáról.
1
Rednic az oldalvonal mellett csúnyán beleszált Kapicba, de megúszta lap nélkül.
1
Elkezdődött a mérkőzés!
.
Most jöttek ki a csapatok a pályára. A térfélválasztás után eldőlt, hogy a mérkőzést a mieink kezdik, a kezdőrúgást pedig a korábban többször emlegetett kutyás hölgy végzi el.
.
A mieink bementek az öltözőbe, hiszen már csak percek vannak hátra a kezdésig. Garami József a Szűcs – Balog, Vukmir, Gyepes – Kriston, Kapic, Lipcsei, Szkukalek – Gera, Tököli, Leandro összeállítású csapatot küldi pályára, a kispadon Udvarácz, Cheregi, Keller, Somorjai, Andone, Jovic és Penksa vár bevetésre. A hazaiak a korábbi Fradi-meccsekhez hasonlóan ezúttal is a pályán maradtak, egyedül Hajdu Attila ment be átöltözni. Az MTK Hajdu – Molnár, Szmiljanics, Komlósi, Elek – Czvitkovics, Jezdimirovics, Füzi, Rednic – Zavadszky, Ferenczi felállásban játszik.
.
A kék-fehér sálas kutya és gazdája váratlanul a pálya szélén bukkantak fel, sőt helyet is foglaltak az MTK kispadján. Elképzelhető, hogy valamilyen külön feladat vár rájuk, például ilyen lehet a kezdőrúgás elvégzése.
.
A műsorközlő külön üdvözölte a nézőtéren helyet foglaló Sándor Csikart. Az MTK egykori legendás labdarúgója óriási vastapsot kapott.
.
A hazaiak már mezben melegítenek. Fehér felsőben, kék nadrágban és fehré sportszárban fognak játszani. A mieink még az edzőruhát viselik, a meccsen tiszta zöldben lépnek majd pályára.
.
A három sárga lapja miatt a lelátóra kényszerülő Illés Bélát hangos „Béla, Béla!” rigmussal fogadták a hazai drukkerek és addig ünnepelték kedvencüket, amíg el nem foglalta helyét a díszpáholyban.
.
Dragóner Attila és Szili Attila ezúttal a lelátóról tudják csak végig nézni a mérkőzést. Játékosaink most érkeztek meg a Hidegkuti stadionba.
.
Szinte ugyanabban a pillanatban futottak ki a két csapat játékosai is a pályára, hogy elkezdjék a melegítést.
.
A ferencvárosi táborból nézi végig a mérkőzést Baumgartner Zsolt Forma-3000-es autóversenyző is. A Coloni pilótája, amikor teheti, kimegy csapatunk hazai meccseire, ezúttal a Hungária körútra is elkísérte a fiúkat.
.
Szűcs Lajos Józsa Miklós kapusedző és Udvarácz Milán, csapatunk második számú hálóőrének társaságában elkezdte a melegítést a pályán.
.
Az egyik MTK-szurkoló a kiskutyáját is elhozta a mérkőzésre. A hölgy kék-fehér sálat akasztott az állat nyakába.
.
Az MTK játékosok az öltözőfolyosón passzolgatnak, Hajdu viszont már a pályán melegít. Illés Béla civilben a szurkolókkal beszélget.
.
A játékosok már az öltözőben vannak, és készülődnek a mérkőzésre. Dragan Vukmir és Adem Kapic kisebb sérüléssel bajlódik ugyan, őket most gyúrják, de természetesen mindketten jelezték, hogy ilyen fontos mérkőzést nem szeretnének kihagyni. Balog Zoltán jelezte, hogy már nem fáj az arca, de természetesen még most is kötéssel játszik majd.
.
Szurkolóink első csoportja megérkezett a stadionba. Drukkereink elkezdték kifeszíteni a transzparenseket a kerítésre.
.
Köszöntjük kedves szurkolóinkat! Háromnegyed óra múlva kezdődik csapatunk egyik legfontosabb mérkőzése, a listavezető MTK elleni Hungária körúti örökrangadó. Együttesünk már megérkezett a helyszínre, a játékosok pár perce fejezték be a pálya bejárását.