2003.IX.24. UEFA, Ferencváros – FC Köbenhavn: 1-1
Az akarás mindig csodát tesz
Nyilatkozatok a sorsolás után:
Garami József: – A dán labdarúgás erejét mindenki jól ismeri, és azt is tudjuk, hogy a Köbenhavn a második legtehetősebb skandináv együttes. Anyagilag jól állnak, fanatikus nézők töltik meg a stadionjukat és tele vannak olyan játékosokkal, akik megjárták már Európa legnívósabb bajnokságait. 10-11 játékos játszott már a Bundesligában, az angol, a spanyol, és a holland bajnokságban. Több légiósuk is nemzetközi szinten jegyezett, válogatott játékos, elég csak Mykland és Zuma nevét említeni. Jó csapatról van tehát szó, amely nagyon nehéz feladat elé állít bennünket. Két éve az Ajaxot kiverték az UEFA Kupából, most pedig 3 percen múlt, hogy a Glasgow Rangers ellenében kiharcolják a hosszabbítást a BL-selejtezőben. Rabóczki Balázs személyében van egy jó kapusuk, aki nagyon sokat fejlődött az elmúlt években. Remélem, hogy most néhányszor mellényúl majd, de ahhoz persze kapura kell majd lőnünk….
Kriston Attila: – A Liverpoolt és a Herthát szerettem volna elkerülni, ez sikerült is. Az első meccsen legalább döntetlent kell elérnünk, hogy aztán az Üllői úton kiharcolhassuk a továbbjutást, és elhozhassunk a közönségünknek egy még nagyobb csapatot.
Aleksandar Jovic: – Ha kiejtjük a Köbenhavnt, akkor elmondhatjuk, hogy komoly európai csapat vagyunk.
Rabóczki Balázs: – Egy magyar csapatnak semmilyen szempontból nincs esélye egy dánnal szemben!
Nyilatkozatok a mérkőzés előtt:
Hans Backe (az FC Köbenhavn szakvezetője): –– Kétszer is láttuk élőben a Ferencvárost, amelyről tudjuk, hogy még veretlen a magyar bajnokságban. Ezenkívül azt is tudjuk, hogy most tért vissza legjobb csatáruk Tököli Attila személyében. Intő jel lehet a számunkra, hogy a Ferencváros eddig nagyon kevés gólt kapott, azaz nyilvánvalóan kitűnő védelemmel rendelkezik ellenfelünk. De nálunk is ott van „leghátul” Rabóczki Balázs, aki jó formában van az utóbbi időben. Nyerni szeretnénk, hiszen akkor nagyon kedvező helyzetből várhatnánk a visszavágót. Nem lesz könnyű!
Rabóczki Balázs (a dánok magyar légiósa): – – Nagy élmény lesz újra magyar pályán futballozni. Szerdán egy jó formában lévő Ferencváros és egy rossz formában lévő Köbenhavn csap össze, ennek ellenére bizakodva várom a mérkőzést. Kicsit gödörben vagyunk a Glasgow elleni vereség óta, de a Fradi elleni kupameccs egy jó alkalom arra, hogy kilábaljunk onnan.
Garami József: – Ez lesz az első olyan hazai meccsünk a szezonban, amikor végre a szurkolóink előtt léphetünk pályára, ez óriási plusz hajtóerőt jelent a játékosoknak. A dánok nagyon erős, szervezett csapattal rendelkeznek. Hihetetlenül gyorsan játszanak és a csatáraik, valamint a védőik is kitűnően fejelnek. Jó lenne, ha itthon nem kapnánk gólt és nyernénk, de az igazat megvallva egy 5-4-es győzelemnek is tudnék örülni. Bízom benne, hogy sokan kijönnek biztatni minket, közönségünk támogatása megsokszorozná az erőnket. Mindent el fogunk követni azért, hogy nyílt legyen a visszavágó. Azt kértem az edzés után a játékosoktól, hogy mindenki úgy hajtsa végig a 90 percet, hogy a lefújás után, az eredménytől függetlenül emelt fővel jöhessünk le a pályáról.
A mérkőzés:
Ferencváros – FC Köbenhavn: 1-1 (1-1)
Üllői út, 6.715 néző, vezette: Jaroslav Jara (Holub, Zlamal – csehek)
Ferencváros: Szűcs L. – Vukmir, Dragóner, Kiss Gy. – Kriston, Lipcsei, Zováth, Szkukalek – Gera (Rósa D. 60.), Tököli (Sasu 46.), Leandro
szakmai igazgató: Garami József
FC Köbenhavn: Rabóczki – Tobiassen, Zivkovic, Albrechtsen, Rooba – Nörregaard, Nielsen, Mykland, Röll Larsen – Santos (Pettersson 83.), Jonsson (Möller 73.)
vezetőedző: Hans Backe
Gól: Kriston (38.), illetve Jonsson (1.)
Sárga lap: Rósa D. (77.) illetve Mykland (69.), Nielsen (75.)
Eljött az a pillanat, amire hónapok óta vártak a ferencvárosi szurkolók: ismét jegyet válthattak az Üllői úti stadionba. Ha mindez a tortúra, a „szurkolók kiéheztetése” évekkel ezelőtt történik, ezen a szerdán a pénztárak előtt kígyózó sor vége valahol a Nagyvárad téren van.
Ám túl sok minden történt, ami miatt sok fradista nem érzi magáénak ezt a mai Ferencvárost. Sokkal inkább ezzel, és nem a szitáló esővel magyarázható, hogy bántóan kevesen ültek az Üllői úti stadion lelátóján. Akik viszont kijöttek, torkuk szakadtából buzdították a Fradit, énekelt, tombolt a lelátó népe, aztán egyszer csak csönd lett. Úgy kezdődött a meccs, mint az olcsó horrorfilmekben – egy gyilkos lövéssel. Tody Jonsson, a dánok játékosa majdnem a stadion előtti buszpályaudvarról eresztett meg egy löketet, amely előbb Szűcs Lajost, majd a nézőket lepte meg. Sokkoló pillanat volt, és a bekapott gól, ahogy az ilyenkor lenni szokott, teljesen összezavarta a Ferencvárost.
E zavar közepette sokáig meglehetősen egyenlőtlen küzdelmet láthattak a nézők, és bizony már a tizedik percben fütty harsant a lelátón, hogy aztán nem sokkal később már huhogás váltsa fel (lám, a primitívséget lehetetlenség száműzni…). A Fradit így ismét megbüntetheti az UEFA a szurkolói magatartásért, hiszen ha a korántsem alvajáróként mozgó Santos Alvaróhoz került a labda, máris jött az ütemes hu, hu, hu, és a hangosbemondóban már arra figyelmeztettek, ha a rasszista megnyilvánulás nem marad abba, akkor a cseh bíró félbeszakítja a találkozót…
Képtelenek volt felpörögni a zöld-fehérek, a dánok nyugodtan és olykor veszélyesen közelítették meg a magyar csapat kapuját. A Fradi-sokk csaknem 25 percig tartott, amikor mintha csak felpofozta volna valaki a magyar csapat tagjait, küzdeni, futni, hajtani, mi több, futballozni kezdtek. Szó sem volt itt látványos feltámadásról, ám kétségkívül győzni akaró, harcos csapatot láthattunk az első félidő hajrájában. Talán a dánok is túlságosan megnyugodtak, holott nekik tiltva van az ilyesmi. És nem túlzás ez, az 1992-ben a két ősrégi dán klubból alakult FC Köbenhavn alapító okiratában egyebek között az a mondat szerepel: látványos, gólra törő játékkal kell kiszolgálni a szponzorokat és a szurkolókat.
Úgy bizony, a dán fiúknak kötelességük mindig és mindenhol sziporkázni.
És ők tudják is ezt, hiszen a Budapestre őket elkísérő mintegy száz drukker is végigtapsolta és -énekelte az első félidő nagy részét. Akkor maradtak csendben, amikor Kriston Attila megcsinálta a cselsorozatát, és lőtt gólt. Bizony, a szélső volt az, aki fizikálisan is felvette a versenyt az ellenféllel, ám ezúttal nem faltörő kosként, sokkal inkább trükkös futballistaként láthattuk: három apró csel a dán tizenhatosnál, aztán jobb cipőorral lapos lövéssel bezúdította a labdát a jobb alsóba. Ettől aztán még jobban belelendült a Fradi, és a hajrá már egyértelműen a magyaroké volt. Gera Zoltánt képtelenek voltak szabályosan szerelni a Köbenhavn védői, azok a futballisták, akik között és mellett valósággal eltörpültek a vékonydongájú magyar csatárok…
A folytatásban teljesen új csatársorral próbált rohamozni a Ferencváros. Mind Tököli Attilát, mind Gera Zoltánt sérülés miatt kellett lecserélnie Garami Józsefnek, és ez már jelezte, hogy nehéz, roppant nehéz második félidő vár a zöld-fehérekre. Tudniillik bármennyire is jó csapat (főleg a mi szintünkön…) az FC Köbenhavn és játékosai között ott van az az Erik Mykland, a Fraditól mégis-csak azt várta mindenki, aki a magyar csapat sikeréért szorított, hogy előnyt szerezzen a visszavágóra.
A második félidő elején bizony a dánok álltak közelebb ahhoz, hogy megint vezessenek.
Újra csak visszafogottan kezdett a Ferencváros, és ismét magabiztosabbnak tűnt a dán együttes. Ám az akarat ezúttal is „csodát tett” a Fradival, ami ebben az esetben azt jelentette, hogy a magyar együttes helyenként egyenrangú partnernek bizonyult. Sőt akár újra bevehették volna Rabóczki Balázs hálóját, ám Marius Sasu bizony nem Gera Zoltán és nem Tököli Attila – kimaradtak hát a lehetőségek (nem volt sok…), és újra csak izgulni kellett a dán akciók miatt.
A döntetlen, ez az 1–1 életveszélyes eredmény, a Köbenhavn 42 ezer néző befogadására alkalmas fedett, ultramodern stadionjában pokolian nehéz visszavágó vár a zöldekre. Ráadásul otthon, Koppenhágában ott van kifüggesztve az a bizonyos alapító okirat, amely a látványos, gólra törő játékra kötelezi a dánokat…
Percről percre
1. perc: Parádés góllal kezdődött a mérkőzés: a dánok végezhettek el jobb oldalról bedobást, Leandro belepiszkált a labdába, amely így a kaputól 28 méterre helyezkedő Tody Jonsson elé pattant. A dán csatár váratlanul ballal kapura bombázott, Szűcs Lajos hiába vetődött, nem érhette el a káprázatos ívben a kapu jobb felső sarkába vágódó labdát. 0–1
25. perc: Az első hazai helyzetet jegyezhettük fel, amikor Lipcsei szerzett labdát a dán térfél közepén, Tökölihez passzolt, ő Gerát játszotta meg a balösszekötő helyén, a támadó ballal, erőtlenül megeresztett lövése után Rabóczki biztos kézzel harított.
28. perc: Mykland játszotta meg Tody Jonssont a tizenhatos bal oldalánál, a támadó ismét meglendítette a korábban már megcsodált balját, lövése azonban a kapu közepébe tartott ezúttal, Szűcs Lajos pedig résen volt.
32. perc: Gera két remek csellel dolgozott ki magának lövőhelyzet, és 18 méterről ballal lőtt, és bár Rabóczkinak ekkor már jóval nehezebb dolga volt, mint korábban, mindazonáltal sikerült hárítania.
38. perc: A kiszámíthatatlan mozgású Kriston Attila a vendégtérfél közepén előbb kiosztott egy kötényt, majd elvitte a labdát három fehérmezes között, aztán nemes egyszerűséggel 14 méterről cipőorral – a hiába vetődő Rabóczki mellett – a kapu jobb oldalába lőtt. 1–1
54. perc: Tody Jonsson vezette keresztbe a labdát, elkocogott az alapvonalig, balról centerezett, érkezett mélységből Nörregaard, aki az ötös vonaláról, futtából a jobb kapufa mellé fejelt. Égen-földön nem volt körülötte hazai játékos…
69. perc: Tobiassen legalább 30 méterről középről végzett el szabadrúgást, a kegyetlen erejű lövést Szűcs Lajos a mezőnybe öklözte.
71. perc: Tody Jonsson kapott nagyszerű indítást a jobb oldalon, a támadó beadása után Mykland mellel játszotta meg Röll Larsent, aki futtából, 16 méterről sistergős lökettel kínálta meg Szűcs Lajost, a kapus lábbal hárította az elsőre háríthatatlannak hitt kísérletet.
78. perc: Ismét Röll Larsen lövését védte Szűcs Lajos, az előzőnél még nagyobb bravúrt bemutatva, a labda kipattant, Vukmir nem tudott felszabadítani, így Nörregaard lövést mímelve Santoshoz adott, az ő próbálkozásába Dragóner belevetődött, a hatalmas kavarodás végén pedig a védőről az alapvonalon túlra pattant a labda.
Fény és árnyék
Albert Flóriánt, a Császárt régen láthattuk az Üllôi úti stadion gyepén. Most odasétált kezdés elôtt a kispadok elé és egy gyönyörű szobrot adott Lipcsei Péternek. Tapsolt a publikum, tapsolt a Császárnak és tapsolt Lipcsei Péternek, aki Fradi mezben, több mint 400 tétmeccsen vett részt. Nagy kérdés, eszébe jutott-e Albert Flóriánnak, hogy egyszer még 1969-ben ô is pályára lépett a dánok ellen, amelynek súlyos térdsérülés lett a vége.
Megint a huhogás, és megint jönnek majd az UEFA ejnye-bejnyéi. És ha csupán dorgálásról lenne szó, még akkor sem lehetne szó nélkül elmenni a rassziszta megnyilvánulás mellett. A Ferencváros amúgy is a fekete bárányok közé tartozik az európai szövetségben, amelynek vezetôi odafigyelnek a magyar csapat szurkolóinak minden megmozdulására. Félô, hogy a szerdai huhogás után újabb retorziók jönnek – felesleges volt kihívni a sorsot, a Fradi szurkolóinak sikerült…
Nyilatkozatok:
Garami József: „Az első percben kapott gól megfogta a csapatot, ám az első félidő végén már mi vezethettünk volna. A sérülések miatt cseréltem, de a csatárhiány éreztette a hatását. A nagy iram miatt több volt a pontatlanság a játékunkban, és tudom, a koppenhágai visszavágóra nagyon össze kell szedni magunkat…”
Hans Backe: „Mindenképpen gólt akartunk rúgni az első mérkőzésen, és végül ez sikerült is. A célunkat elértük, a továbbjutás természetesen otthon dől el, de Koppenhágában mi vagyunk az esélyesek.”
Kriston Attila: – Remek labdát kaptam a Leótól, majd csináltam két cselt, és lábujjheggyel még épphogy el tudtam „lőni” a labdát. Ha kicsit vicces akarok lenni, akkor úgy fogalmaznék, hogy a hosszabb szóló végén már olyan homályos volt a szemem, hogy alig tudtam követni a kapura tartó labdát. Sokszor próbálok bekapcsolódni a támadásokba, de nem mindig így sikerül… Nagyon kellett ez a gól, hiszen a dánok gyorsan vezetést szereztek, emiatt egy kicsit lelkileg összetörtünk. Nem ilyen kezdésre számítottunk, az volt az előzetes terv, hogy a széleken „húzzuk” meg, és a beadások után próbáljuk meg zavarba hozni a dánok védelmét. Ez volt, hogy sikerült, volt, hogy nem, de az első félidő második felében jól működött ez a taktika. A legnagyobb nehézséget az okozta a mérkőzésen, hogy sokszor kerültek mögénk a dánok, ehhez kellett a mi figyelmetlenségünk is. Remélem – ha Dániában zártan védekezünk, és abból veszélyes kontrákat vezetünk – kiharcoljuk a továbbjutást.
(Az nso.hu és a Ferencváros hivatalos honlapja alapján)
ftc.hu: Csapatunk óriási csatában az UEFA Kupa első fordulójának első felvonásán az Üllői úton 1-1-es döntetlent ért el a dán bajnok Köbenhavn ellen.
Ferencváros – Köbenhavn: 1-1 (1-1)
Üllői út, 6.715 néző, vezette: Jara (Zlamal, Holub)
Ferencváros: Szűcs L. – Vukmir, Dragóner, Kiss Gy. – Kriston, Lipcsei, Zováth, Szkukalek – Gera (Rósa 60.), Tököli (Sasu 46.), Leandro
Köbenhavn: Rabóczki – Rooba, Zivkovic, Albrechtsen, Tobiasen – Norregaard, Mykland, Nielsen, Roll – Santos (Pettersson 83.), Jonsson (Moller 73.)
Gól: Kriston (37.), illetve Jonsson (2.)
Sárga lap: Rósa (75.) illetve Mykland (70.), Nielsen (74.)
A találkozó előtt egy kis ünnepségre került sor. Az Aranylabdás Albert Flórián köszöntötte csapatkapitányunkat, Lipcsei Pétert. Válogatott középpályásunk több mint 400 díjmeccset játszott a Fradiban.
A találkozó a mi szempontunkból rosszabbul nem is kezdődhetett volna, hiszen a vendégek az első kapuralövésből megszerezték a vezetést. A 2. percben egy bedobás után Jonsson elé pattant a labda, aki 30 méterről, kapásból a jobb sarokba bombázott (0-1). A gól láthatóan megfogta a mieinket, az első negyed órában a vendégek birtokolták többet a labdát, de a kapunk előtt nem alakítottak ki veszélyes helyzetet. Szerencsére utána sikerült rendezni a sorokat, játékosaink nem ismertek elveszett labdát, fantasztikus elszántsággal küzdöttek és átvették az irányítást. A 25. majd a 33. percben is Gera lövését védte Rabóczki, a dánok magyar kapusa. A 37. percben megérdemelten egyenlítettünk. Kriston feltartóztathatatlanul tört előre, három védőt is kicselezett, majd 18 méterről a jobb sarokba bombázott (1-1). Most a dánok zavarodtak meg, a félidő utolsó öt percében még a tizenhatosuk előteréből sem tudták kihozni a labdát, a második gólunk azonban elmaradt. A szünetben a nagyon agilisan küzdő Tököli Attila jelezte, hogy nem tudja folytatni a játékot, mert fájt a lába. Válogatott csatárunk már a Nyíregyháza és a Zalaegerszeg elleni meccseket is úgy vállalta, hogy nem volt tökéletes állapotban.
A második félidőre már egy szervezetten küzdő dán gárda jött ki, a szünetben a vendégek rendezték a sorokat, kiegyenlített küzdelem folyt a pályán, de ellenfelünknél volt többet a labda. Az 53. percben kis híján vezetést szerzett a Köbenhavn: Jonsson vezette keresztbe a labdát, majd a kapunk elé emelt, az üresen hagyott Norregaard öt méterről, előrevetődve a kapufára fejelt. A 60. percben Gera sem tudta folytatni a mérkőzést, válogatott csatárunknak még az első félidőben egy fejpárbaj után aláfordult a bokája és eddig bírta elviselni a fájdalmakat. Gerzson helyére Rósa állt be. A beállása után három perccel Rósa remekül indította Sasut, aki elől a kapujából bátran kivetődő Rabóczki szedte föl a labdát. A 66. percben Kiss Gy. hagyott ki ígéretes helyzetet, de Lipcsei szöglete után a kapu mellé fejelt. Újabb három perc elteltével Tobiasen szabadrúgását védte Szűcs, majd a 72. percben ismét kapusunk bravúros közbeavatkozására volt szükség, amikor Lajos Larsen kapáslövését hárította nagy bravúrral. A 77. percben maradt ki a találkozó legnagyobb dán helyzete: Larsen 17 méteres bombáját Szűcs ütötte ki, a labda Moller elé pattant, akinek közeli lövése a közbevetődő Vukmir lábáról pattant a kapu fölé. Az utolsó tíz percben óriási csata zajlott a pályán, mindkét gárda az utolsó erőtartalékait mozgósítva próbálta meg kicsikarni a döntést. Végül az eredmény nem változott, csapatunk igazi kupacsatában, végig méltó ellenfele volt jobb játékerőt képviselő ellenfelének. A látottak alapján a döntetlen reális, az október 15-i koppenhágai visszavágó előtt még teljesen nyílt a továbbjutás kérdése, bár az 1-1-es végeredmény miatt a dánok vannak kicsit kedvezőbb helyzetben.
Garami József: – Sajnos nagyon korán kaptuk a gólt, és ez megfogta a csapatot. A félidő közepére stabilizálódott a mieink játéka, ekkor fölénybe kerültünk. Szerencsére még az első félidőben sikerült egyenlíteni, sajnos újabb gólt nem tudtunk lőni. A szünetben le kellett cserélnem Tökölit, majd nem sokkal később Gerát, és ezt már a második félidőben megsínylette a támadójátékunk. A fordulás után a Köbenhavn már veszélyesebben játszott, de újabb gól már nem született. Úgy érzem, hogy igazán kemény, hajtós mérkőzést játszott a két csapat, a visszavágó sem lesz könnyű.
Hans Backe: – Nagyon jól kezdtünk, egy ilyen korai gól mindig meghatározza a játék további képét. A gól után úgy játszottunk, ahogy azt elvártam, aztán a hajrára felpörgött a Ferencváros és kiegyenlített. A második félidőben mi irányítottunk, helyzetekig is eljutottunk, de kimaradtak a lehetőségek, hiszen Szűcs nagyszerűen védett. Rajta kívül több ferencvárosi játékos teljesítménye tetszett: elsősorban a Tököli-Gera kettős volt roppant veszélyes, Dragóner is jól futballozott, valamint engem meglepett Lipcsei játéka is. Az esélyesek mi vagyunk, de a Ferencváros tud veszélyesen játszani, éppen ezért nehéz visszavágóra számítok, ráadásul egy idegenbeli 1-1 mindig hízelgő. Már csak azért sem lesz könnyű a koppenhágai találkozó, mert Glasgowban is 1-1-es döntetlent harcoltunk ki, aztán hazai pályán elbuktunk.
92
Vége a mérkőzésnek, az október 15-i koppenhágai visszavágó előtt továbbra is nyílt a továbbjutás kérdése.
90
A tartalékjátékvezető jelezte, hogy két perc hosszabbítás következik.
88
Szkukalek vezette keresztbe nagyon harcosan a labdát, 23 méterről azonban a kapu fölé lőtt.
86
Kriston remekül szöktette Sasut, a légiós beadása után Rósához került a labda, akit Albrechtsen szerelt, a játékvezető meglepetésre kirúgást ítélt a vendégek javára.
83
Újabb csere a vendégeknél, Alvaro Santos helyére Pettersson állt be.
80
Rósa indításával Kriston lépett volna ki, de a partjelző lest jelzett.
77
Roll Larsen 17 méteres lövését Szűcs bravúrral ütötte ki, a labda Moller elé pattant, akinek közeli lövése a bevetődő Vukmir lábáról pattant a kapunk fölé.
75
Rósa buktatta az előretörő Alvaro Santost, ő is sárga lapot kapott.
74
Nielsen rúgta fel Rósát, jogosan villant a sárga lap.
73
Először cseréltek a vendégek: Jonsson helyére Moller állt be.
72
Mykland visszafejelt labdáját Roll Larsen kapásból, 16 méterről rálőtte, Szűcs óriási bravúrral védett.
70
Norreaard csatázott Dragónerrel a labdáért a tizenhatosunkon belül, majd elesett, több vendégjátékos tizenegyest reklamált, a leghevesebben tiltakozó Mykland sárga lapot kapott.
69
Tobiasen 27 méteres szabadrúgása után Szűcs ütötte ki a labdát.
66
Lipcsei szöglete után Kiss Gy. csúsztatta a labdát a kapu mellé.
63
Rósa indította Sasut, aki elől a kivetődő Rabóczki fölszedte a labdát.
62
Gera elmondta, hogy az első félidőben egy fejpárbajnál a földre érkezés után aláfordult a bokája, ami nagyon fájt, ezért nem tudta folytatni a játékot.
60
Másodszor cserélünk. Gera helyére Rósa jön be.
57
Dragóner keresztlabdája után Szkukalek egyből indította Sasut, aki azonban a bíró szerint lesről indult, ezért lefújták a támadásunkat.
55
Lipcsei indításával Sasu lépett volna ki, de a keresztező Albrechtsen megelőzte csatárunkat.
53
Jonsson vezette keresztbe a labdát, majd a kapunk elé emelt és az érkező Norregaard előrevetődve, 5 méterről a kapufára fejelte a labdát, ahonnan mellé pattant.
50
Sasu kényszerítőzött Gerával, a visszatett labdát azonban Albrechtsen lefülelte a tizenhatos vonalán.
49
Roll Larsen lőtt 22 méterről a kapunk mellé.
47
Sasu tört be a tizenhatoson belülre, az ötösről keresztbe lőtte a labdát a kapu előtt, de a társak lemaradtak az átadásról.
46
Elkezdődött a második félidő.
45
Tököli helyére Sasu jött be.
45
Tököli Attila a szünetben jelezte, hogy fáj a lába, válogatott csatárunk már Nyíregyházán és Zalaegerszegen is sérülten vállalta a játékot. Egyelőre még nem dőlt el, hogy ki jön be helyette.
45
Félidei nyilatkozatok:
Kriston Attila
: – A dánok nagyon szép góllal az elején gyorsan megszerezték a vezetést, ez egy kicsit megfogta a csapatot. Az utolsó 20 perc azonban már a miénk volt, remélem, ezzel a lendülettel folytatjuk a második félidőben is és akkor meg tudjuk fordítani az eredményt.
Gyepes Gábor:
– A dán védők nem túl gyorsak, középen és a széleken is sikerült mögéjük kerülni. Ha úgy játszunk, mint az első félidő második felében, akkor meglesz a győzelem.
Sowunmi Thomas:
– A dán gól hidegzuhanyként érte a csapatot. Nem vagyunk rosszabbak a Köbenhavnnál, a második félidőben mi támadunk a szurkolók felőli kapura, ez további energiákat szabadít fel, szerintem sikerül fordítanunk.
45
Vége az első félidőnek.
43
Rabóczki rövid felszabadítása után Leandro egyből az üresen hagyott Gerához, de a játékvezető a partjelző téves jelzésére les címén lefújta a támadást.
41
Szkukalek két jó csel után az ötösön álló Tökölihez passzolt, csatárunk egyből középre gurított, de Gera elől a védők kivágták a labdát.
39
Gera emelte Tököli felé a labdát, de kicsit hosszú volt az indítás.
37
Egyenlítettünk!! Kriston három vendégjátékost is lerázott magáról, majd 18 méterről a jobb sarokba bombázott (1-1).
34
Jonssont kellett ápolni, mert vérzett az orra. A dánok szerint Vukmir megütötte, a játékvezető nem látott szabálytalanságot, mi sem. Jonsson rövid ápolás után folytatni tudta a játékot.
33
Gera két gyönyörű csel után 20 méterről ballal lőtt, Rabóczki vetődve védett.
31
Lipcsei szöglete után a védők Tököli elől fejelték ki a labdát.
28
Tököli szerzett labdát a dán tizenhatos előtt, egyből lőtt, de a labda elakadt Albrechtsenben.
25
Gera 20 méteres lapos lövését Rabóczki vetődve védte.
24
Dragóner szerelte a felfutó Roobát, azonnal indította Leandrót, aki két ember között Tökölit próbálta meg kiugratni, de Zivkovic elcsípte az indítást.
22
Nielsen indította Jonssont, aki egyedül tört volna kapura, de Dragóner nagyon jó ütemű becsúszással szerelte.
20
Zováth passzolt Gerához, aki a tizenhatos vonalánál lefordult védőjéről, azonban lőni már nem tudott, mert elpöckölték előle a labdát.
17
Lipcsei 30 méteres lapos lövését védte Rabóczki.
14
Lipcsei jobboldali szöglete után Rooba fejetle ki a labdát Gera elől.
12
Rooba futott el a bal szélen, beadása után azonban a kapunk mögé szállt a labda.
9
Jonsson cselezgetett a tizenhatosunkon belül, de Lipcsei és Kss Gy. közös erővel szerelték.
7
Lipcsei ívelte előre a labdát, amit Rooba röviden fejelt hátra, Tököli becsúszva próbálta meg elérni a labdát, de Rabóczki gyors vetődéssel mentett csatárunk elől.
4
Nielsen ívelt be szabadrúgást a tizenhatosunkon belülre, Kriston fejjel szögletre mentett.
2
Vezetnek a dánok. Bedobás után Todi Jonsson elé pattant a labda és a vendégek csatára 30 méterről a jobb sarokba bombázott (0-1).
1
Elkezdődött a mérkőzés. Mi indítottuk útjára a labdát, az első félidőben mi támadunk a Springer-szobor felőli kapura.
.
Ebben a pillanatban kijöttek a csapatok, fantasztikus hangulat fogadta a játékosokat.
.
A találkozó előtt egy kis ünnepségre kerül sor. Az Aranylabdás Albert Flórián köszönti majd csapatkapitányunkat, Lipcsei Pétert. Válogatott középpályásunk több mint 400 tétmeccset játszott a Fradiban. Lipcsei Péternek gratulálunk és további sok sikert kívánunk a Fradiban!
.
A ma délelőtti technikai megbeszélésen eldőlt, hogy a mieink zöld-fehér csíkos mezben, zöld nadrágban és zöld sportszárban lépnek pályára, ellenfelünk tiszta fehérben játszik.
.
Az UEFA előírásai értelmében negyed órával a kezdés előtt már senki nem tartózkodhat a pályán. A két együttes pontban 20 órakor be is fejezte a melegítést. A török UEFA-ellenőr a pálya szélén ügyelt arra, hogy a bemelegítés szabályos körülmények között, időben érjen véget.
.
Vége a debreceniek UEFA Kupa-meccsének. A hajdúságiak idegenben nyertek 3-1-re a Varteks ellen, gratulálunk!
.
Az esős idő ellenére szép számban gyülekeznek a szurkolók a lelátón, az új idény első nyilvános Üllői úti meccsén 25 perccel a kezdés előtt már legalább háromezren vannak, köztük 100 dán drukker.
.
Dombi 89. percben lőtt góljával már 3-1-re vezet a Debrecen.
.
Zuma, a Köbenhavn dél-afrikai válogatott csatára a szombati, Herfolge elleni bajnokin rúgást kapott a bokájára és el sem jött Budapestre. A dán csapat sztárja azonban a visszavágón már vállalni tudja a játékot. A vendégek másik hiányzója a combizomhúzódással bajlódó Bo Svensson.
.
Az MTK UEFA Kupa-meccse már befejeződött a kék-fehérek 3-1-re kikaptak a horvát Dinamo Zagreb otthonában, úgy, hogy a 85. percben Czvitkovics kihagyott egy tizenegyest. A Debrecen pár perccel a vége előtt idegenben 2-1-re vezet a szintén horvát Varteks ellen.
.
A dánok nem örültek amikor megérkeztek és napsütés fogadta őket. Rabóczki Balázs, a Köbenhavn magyar kapusa a meccs előtt elmondta, hogy Dániában a bajnokik 75 százalékát esős, hűvös időben játsszák, ezért a csapattársai örültek neki, hogy ma ilyen esős volt az időjárás.
.
Garami József szakmai igazgató Szűcs – Vukmir, Dragóner, Kiss Gy. – Kriston, Lipcsei, Zováth, Szkukalek – Gera, Tököli, Leandro összeállításban küldi pályára csapatunkat. A kispadon Udvarácz, Bognár, Balog, Kapic, Rósa, Sasu és Penksa vár bevetésre.
.
Köszöntjük kedves szurkolóinkat! Hamarosan kezdődik csapatunk UEFA Kupa-mérkőzése a dán Köbenhavn ellen. A két együttes játékosai már a pályán melegítenek. Elsőként kapusunk, Szűcs Lajos jött ki a pályára, akit a kapu mögött óriási örömmel fogadtak szurkolóink.