2003.VII.26. Balaton FC – Ferencváros: 1-1
Garami József bosszankodott
Előzmények:
Szakmai igazgatónk az előző napon azt mondta a futballistáknak, hogy ezzel a döntéssel a Liga (a testület úgy határozott, hogy az első három hazai meccsünket a Videoton, az MTK és a Sopron ellen zártkapuk mögött kell megrendezni, az őszi idényből hátralévő további itthoni találkozóinkra pedig aktuális ellenfelünk pályáján kerül sor) kinyírta az idei bajnokságra a Ferencvárost, de a csapat már a szurkolók miatt, a klub hagyományai miatt és saját önbecsülése miatt sem adhatja fel a harcot. Garami hangsúlyozta, hogy a mostani helyzetben dacból is meg kell mutatni a döntéshozóknak, hogy a Ferencvárost nem lehet megtörni.
*
Tököli Attilát óriási szeretettel fogadták, amikor megérkezett Siófokra a csapathoz.
– Török, cseh, ciprusi és skandináv ajánlatokat utasítottam vissza, melyek nagyon megtisztelőek voltak, kedvező feltételeket is kínáltak számomra, de egyik érdeklődővel sem sikerült minden részletben megegyeznem. Van még négy-öt lehetőségem, a napokban várhatóan eldől, mi lesz velem. Itthon hírbe hoztak a Debrecennel, a Zalaegerszeggel, az MTK-val, de az biztos, hogy ha Magyarországon ismét bajnoki mérkőzésen lépek pályára, akkor csak a Ferencvárosban fogom ezt megtenni. Továbbra is nagyon jólesik, hogy a szurkolóktól nagyon sok levelet és bíztatást kapok. Amikor a felkészülési időszakban meglátogattam a fiúkat a Népligetben, akkor is igazi csapattársként fogadtak. A liga döntései után egyértelmű volt számomra, hogy most Siófokon a helyem. Azt kívánom a Ferencvárosnak, hogy a pályán elért sikerekkel okozzon kellemetlen perceket azoknak, akik minden eszközt bevetnek azért, hogy ellehetetlenítsék a Fradit és engem. A liga vezetői engem hat meccstől tiltottak el, ezzel próbálnak meg tönkretenni, de sem én, sem a csapat nem fogja ezt hagyni. Remélem, ebben a szezonban sok győzelemmel fogunk álmatlan éjszakákat okozni azoknak, akik megpróbáltak tönkretenni bennünket.
A mérkőzés:
Balaton FC – Ferencváros: 1-1 (1-0)
Siófok, zártkapus mérkőzés, vezette: Bede Ferenc (Gyarmati I. T., Székely)
Balaton FC: Csernyánszki – Radics, Hegedűs, Kuttor, László A. – Györök (Mészáros 61.), Virág (Vörös 85.), Kovács P., Usvat – Sitku (Filipovic 61.), Csordás Cs.
vezetőedző: Csertői Aurél
Ferencváros: Szűcs L. – Vukmir, Dragóner, Balog Z. – Bognár Zs., Kapic, Lipcsei, Leandro – Rósa D., Penksa (Sasu 68.) – Gera
szakmai igazgató: Garami József
Gól: Csordás Cs. (34.) illetve Rósa D. (47.)
Sárga lap: Virág (19.), Filipovic (90.) illetve Kapic (56.), Vukmir (69.)
Kiállítva: Vukmir (82.)
Alig van annál lehangolóbb, mint amikor egy élvonalbeli futballmérkőzésen tisztán hallani minden szót, amely elhangzik a pályán. Nem a játékosok szegényes szókincse miatt, az még hagyján, de a hangulat még csak nem is falusi: sokkal rosszabb annál. A tudorok szerint ugyanis a meccseket állítólag a nézők miatt rendezik, ha őket kizárják, nincs értelme az egésznek. Mindez természetesen üres filozófiai eszmefuttatás, ám ettől még érdemes elgondolkodni azon, hogy mennyire futballbarát a zárt kapuk mögötti rendezés című büntetés. Mi több: mennyire futballbarát a játékosok eltiltása. A szurkoló végül is a sztárok miatt megy ki a stadionokba, s ha mondjuk a Fradiból eltiltják Gera Zoltánt, akkor nem őt, hanem a híveit büntetik elsősorban. A világ legszervezettebb sportvállalkozásában az NBA-ben már régóta alkalmazzák azt a módszert, hogy a játékos játsszon, hiszen ő vonzza a nézőket, s ha vét, akkor fizessen akár dollártízezreket is, és így valóban a vétkes bűnhődik, nem pedig az, akin az üzlet valójában alapul.
Nálunk ez nem így működik, amihez tegyük hozzá, a mi futballunk nézőkkel együtt sem mindig könnyen élvezhető, egy szinte teljesen néptelen stadionban azonban a legjobb meccs is hangulattalanná válik – így történt ez a nyitány siófoki rangadóján is. Rangadóján, hiszen az előző bajnokságot a házigazda is a felsőházban zárta, így járt neki is a megelőlegezett bizalom. A lelátón egyébként helyet foglalt Szeiler József, a Ferencváros ügyvezető igazgatója is, akit a liga ugyan eltiltott mindennemű sportvezetői tevékenységtől, de erről ő – szavait idézve – csak a zuhanyhíradóból értesült, és amíg a döntést nem kapja meg írásban, addig miért ne lehetne kint a meccsen?
Maga a mérkőzés sokáig nem adott okot nagy izgalmakra. Egyik csapat sem tudott fölénybe kerülni, Dragóner Attila például a félidő derekán panaszosan kiáltotta előre a csatároknak, hogy „olyan messzire vagytok…”, és némi gonoszsággal valaki meg is jegyezte, ezzel bizony semmit sem vesztettek a kitiltottak… Ez persze valamennyire igazságtalan állítás volt, ám az tény, hogy a zsurnalisztikai közhellyel élve, inkább a játék küzdő jellege domborodott ki. A Ferencvárosban játszott ugyan a sérüléséből felépült Gera is, ám tette ezt úgy, hogy egyetlen előkészületi mérkőzésen sem lépett pályára, ami jelezte, hogy Garami József vezetőedzőt nem a taktikai elképzelések, hanem a kényszerítő tényezők befolyásolták csapata összeállításában. Döcögött is a gépezet – hogy továbbra is ragaszkodjunk a közhelyekhez -, ám a Balaton FC fél óra után lőtt egy szép gólt, s ettől hirtelen magabiztossá vált, egyáltalán nem érződött, hogy játékosállományát tekintve gyengébb lenne a vendégeknél.
A folytatás viszont a Ferencvárosé volt. A szünet után gyorsan egyenlített, irányította a játékot, a Balaton FC pedig a játékrész zömében epizódszereplőjévé vált a mérkőzésnek. Ám az igazsághoz tartozik, hogy a vendégek elhibázott tizenegyese után a félidő első hazai kontrája végén Szűcs Lajos hatalmas bravúrral hárította Csordás Csaba lövését, tehát hiába uralta a Fradi a mérkőzést, a házigazdák erőfeszítéseit sem lehetett kézlegyintéssel elintézni.
Az is igaz, hogy ezek a az erőfeszítések elsősorban a védekezésben merültek ki, így bár még mindkét fél oldalán alakult ki helyzet, a második félidő alapján a vendégek közelebb álltak a győzelemhez.
Percről percre
14. perc: Vukmir szerzett labdát a saját tizenhatosánál, majd megindult előre, egészen a hazai büntetőterület határáig masírozott (akadálytalanul), aztán jobbal lőtt, a labda Kuttor lábán felpörgött, a kapujából kimozduló Csernyánszki azonban visszalépett és a gólvonal előtt elkapta a háló felé hulló labdát.
22. perc: Sitku cselezett a ferencvárosi 16-os előtt a balösszekötő helyén, aztán nagyszerűen tolta a labdát a tőle balra kilépő Usvat elé, a román légiós 14 méterről lőtt úgy, hogy azután a Ferencváros végezhetett el bedobást – a túlsó oldalról. Óriási helyzet volt.
30. perc: Csordás Csaba ment el a jobb oldalon, az alapvonal közeléből laposan középre adott, Vukmir késlekedett, így Kovács Péterhez került a labda, aki a 11-es pontról okosan „lekészítette” azt, így Kovács Péter 16 méterről, középről, jobbal lőtt, a labda a jobb felső sarok mellett vágódott a hálótartó rácsnak.
34. perc: Csordás Csaba gondolt egy merészet, csinált két váratlan cselt a Fradi 16-osa előtt, majd miután túljutott már Dragóneren is, jobb külsővel, fantasztikus mozdulattal rúgta félmagasan a kapu jobb oldalába a labdát. Szűcs Lajos vetődött ugyan, ám a labda a keze és a jobb oldali kapufa között vágódott a hálóba. 1–0
47. perc: Kapic ívelt be jobbról, Hegedűs megcsúsztatta a labdát középen, amely így balszerencséjére Rósa Déneshez került, aki a balösszekötő helyéről 14 méterről, iszonyatos erővel rúgta a labdát a hazai kapu bal oldalába. Védhetetlen lövés volt. 1–1
58. perc: Csodás ferencvárosi akciót láthattak volna a nézők. Vukmir remek passzal indította a jobb oldalon Bognár Zsoltot, ő rögvest a 16-oson belül keresztbe mozgó Gerát hozta helyzetbe. A „szükségcsatár” átvette a labdát, ám a becsúszó Kuttor eltalálta a bokáját. A közelben helyezkedő Bede a 11-es pontra mutatott. A büntetőt Lipcsei végezte el, jobb lábbal meglőtt labdáját Csernyánszki bravúrral ütötte a mezőnybe, majd László András kétségbeesve az alapvonalon túlra mentett.
66. perc: Lipcsei végzett el szabadrúgást a jobb oldalról, jól ívelt az ötösön helyezkedő Dragónerhez, aki kapura fejelte a labdát, Csernyánszki ezúttal is bravúrral hárított.
79. perc: Lipcsei ezúttal Sasut hozta helyzetbe a balösszekötő helyén, a román csatár 14 méterről, kapásból lőtt, Csernyánszki ezúttal is fantasztikus mozdulattal hárított.
82. perc: Csordás lódult meg előre, a Fradi-térfél közepén Vukmir szabálytalanul szerelte a kitörő csatárt. Bede sárga lappal díjazta a megmozdulást, s mivel már volt a játékosnak ebből a színűből, előkerült a piros is.
Fény és árnyék
Kellemes meglepetés érte a Balaton FC ellen készülő ferencvárosi labdarúgókat az öltözőben. Váratlan vendég kopogott be a találkozó előtt egy órával, mégpedig Tököli Attila, akit május 30-a óta nem láttak a zöld-fehér játékosok. Tökölit boldogan, nagy-nagy örömmel fogadták, és látszott a csatáron is, hogy súlyos lelki terhektől szabadult meg, miután nyakába borultak a társak. Tököli papíron még a Ferencváros labdarúgója, ám ismert okok miatt a kellemes élmény hatására sem kíván még zöld-fehér szerelésbe bújni. Külföldi szerződésben reménykedik, és ha az nem sikerül, akkor elképzelhető, hogy – miután lejár a hat meccsre szóló eltiltása – újra bekopog az öltöző ajtaján, de már nem mint vendég, hanem mint a csapat játékra kész labdarúgója…
Bár a Balaton FC vezetése valamennyi labdarúgónak szálláslehetőséget ígért a szerződésben, ezidáig nem teljesült. A többség 70-100 kilométert autózik naponta, hogy részt vegyen az edzésen, aztán újabb 70-100-at a gyakorlás végén. El lehet képzelni, mekkora benzinszámlákkal jár ez az autózás. Az ingázók közé tartozik a csapat újdonsült vezetőedzője, Csertői Aruél is, aki Győrből kel útra naponta, hogy megtartsa a foglalkozásokat. Hírek szerint csak akkor lesznek meg a beígért lakások, ha véget ér a balatoni főszezon. Arra pedig bizony egy hónapot még várni kell, addig vagy átmeneti szállás után néznek a labdarúgók, vagy továbbra is gyakorolják a vezetést a kacskaringós, veszélyes utakon…
Nyilatkozatok:
Csertői Aurél a Balaton FC vezetőedzője: „Az első félidőben teljes mértékben megvalósítottuk azt, amit szerettünk volna, és úgy érzem, jogosan vezettünk. Fordulás után aztán egyértelműen a vendégek kerültek fölénybe, s így összességében elégedett vagyok az egy ponttal.”
Garami József a Ferencváros szakmai igazgatója: „Nagyon sok helyzetet hagytunk kihasználatlanul, úgy vélem, nekünk kellett volna nyernünk. A Balaton FC szerzett egy, mi pedig veszítettünk két pontot.”
Lipcsei Péter: – Nagyon sajnálom, ami történt, még most sem tudom megemészteni a kihagyott büntetőt. Nem is emlékszem arra, mikor hibáztam utoljára. Be kellett volna rúgnom, és akkor győzelemmel rajtoltunk volna. Remélem a következő fordulóban nyerünk, és „beindulunk”.
Rósa Dénes: – Igazából kettős érzéseim vannak. Nyilván mindenki megérti, hogy boldog vagyok, hiszen első bajnoki meccsemen gólt szereztem, de az örömöm nem felhőtlen, hiszen nem tudtunk nyerni. Nekem is volt még egy nagy lehetőségem, amit a gólvonalról mentettek a hazaiak, és emiatt el is vagyok keseredve, hiszen szép lett volna, ha duplázok, és ezzel nyerünk. Hihetetlen élmény volt, hogy a teljesen kietlen stadionban is lehetett hallani a gólom után a szurkolók biztatását. Sajnálom, hogy csak percekkel a meccs után, a sötét mellékutcákban tudtam megköszönni nekik a biztatást. Remélem, arra is mielőbb sor kerül, hogy hazai pályán, telt ház előtt az egyik gólom után biztatnak majd. A következő meccseinken a helyzeteinket nagyobb százalékban kell értékesítenünk, és akkor nekünk és a drukkereknek is lesz okuk az örömre.
(Az nso.hu és a Ferencváros hivatalos honlapja alapján)
ftc.hu: Csapatunk az új szezon első fordulójában idegenben 1-1-es döntetlent ért el a Balaton FC ellen. Hiába játszottunk a találkozó jelentős részében nyomasztó mezőnyfölényben, a hazaiak óriási szerencsével és kiváló formában védő kapusuknak köszönhetően megmentették az egyik pontot.
Balaton FC – Ferencváros: 1-1 (1-0)
Siófok, zártkapus mérkőzés, vezette: Bede (Székely, Gyarmati I.)
Balaton FC: Csernyánszki – Radics, Kuttor, Hegedűs, László – Györök (Mészáros 59.), Kovács P., Virág (Vörös 84.), Usvat – Csordás, Sitku (Filipovic 59.)
Ferencváros: Szűcs L. – Vukmir, Dragóner, Balog Z. – Bognár, Kapic, Lipcsei, Leandro – Rósa, Gera, Penksa (Sasu 66.)
Gól: Csordás (35.) illetve Rósa (48.)
Sárga lap: Virág (21.), Filipovic (89.) illetve Kapic (55.), Vukmir (69.)
Kiállítva: Vukmir (81.)
Óriási iramban kezdődött a mérkőzés. A hazaiak elsősorban a védekezésre koncentráltak, de Csordás révén egy gyors támadóval is rendelkeznek, akit hosszú labdákkal próbáltak megjátszani. A 6. percben megszerezhettük volna a vezetést, de Balog bedobása után Lipcsei a kapu mellé fejelte a labdát. Nyolc perccel később Vukmir az egész pályán végig cselezte magát, lövése után megpattant a labda egy védőn és bár a hazai kapus már elmozdult a másik irányba, még visszanyúlt és menteni tudott. A 35. percben teljesen váratlanul vezetést szereztek a házigazdák. Csordás 17 méterről lőtt a jobb sarokba (1-0). A gól után a siófokiak már az első félidő hajrájában elkezdték húzni az időt.
A második játékrész remekül indult, hiszen gyorsan egyenlítettünk, Rósa első ferencvárosi tétmeccsén gólt lőtt, egy lepattanó labdát bombázott a kapuba (1-1). A folytatásban szinte csak előttünk adódott lehetőség, kétszer a gólvonalról tisztáztak a hazai védők, kihagytuk egy tizenegyest, Sasu fejesénél pedig a felső kapufa mentett, ráadásul a siófoki kapus, Csernyánszki is óriási bravúrokat mutatott be.
Csapatunk az abszurd körülmények között, a zártkapus meccsen, eltiltásokkal küzdve, tíz emberrel is fölényben játszva, egy jó iramú mérkőzésen egyértelműen jobb teljesítményt nyújtott ellenfelénél, mégis be kellett érnie az egy ponttal.
Garami József: – Csalódott vagyok, hiszen gólokkal kellett volna nyernünk a helyzetek alapján. Az első félidőben még kiegyenlített volt a játék, és sajnálatos, hogy ennek ellenére hátrányba kerültünk egy jól eltalált távoli lövés után. Fordulás után hamar egyenlítettünk, már csak mi voltunk a pályán, sorra alakítottuk ki a helyzeteket, sajnos nem tudtunk újra betalálni. Szerencsénk sem volt, hiszen Rósa fejese után a gólvonalról mentettek a hazaiak, Dragóner helyzete után szintén, emellett kapufát is lőttünk, és akkor még ott volt a kihagyott 11-es… Annak örülök, hogy Rósa góllal tudott bemutatkozni, még jobb lenne a kedvem, ha a második nagy helyzete után is gól született volna, azaz sikerült volna a duplázás. Ezen, a labdarúgás számára nem kedvező körülmények közepette lezajlott találkozón mindkét együttes jól futballozott, jó volt az iram, de a színvonal is megfelelő volt, és rengeteg értékelhető akció és gólhelyzet volt a kapuk előtt. Ez azonban nem vigasztal minket, hiszen nyerni jöttünk Siófokra. Vukmirt nagyon sajnálom, aki immár harmadszor jutott Magyarországon a kiállítás sorsára, annak ellenére, hogy szerintem a hazai mezőny egyik legtisztábban játszó védője. Nagyon ritkán szabálytalankodik, durva szabálytalanságra még nem is emlékszem a részéről. Azt gondolom, hogy a két sárga lap esetében ezúttal túlzás volt.
99
A lovasrendőrök szóltak, hogy a játékosok ne menjenek a lovak mögé, mert az állatok hátrarúgnak, ha mögöttük állnak. A mieink ezért megkerülték a lovakat és egészen a kordonhoz mentek, ahol, eddig tisztázatlan okból kisebb lökdösődés alakult ki a rendőrök és a szurkolók között, de gyorsan helyreállt a rend és a szurkolók, illetve a játékosok kölcsönösen megtapsolták egymást.
97
A szurkolók meglátták a játékosokat és ünneplik a mieinket, megköszönték, hogy a csapat kiment hozzájuk.
96
A csapat a stadion körül teljesen kihalt utcákon megy a szurkolókhoz. Minden sarkon rendezők állnak, akik készségesen útbaigazítják a mieinket. A rendőrök megállították a játékosokat és megkérdezték, hogy vállalják-e a felelősséget azért, hogy odamennek a szurkolókhoz. Futballistáink természetesen igennel válaszoltak.
95
Játékosaink azt az információt kapták, hogy a siófoki klubházból eljuthatnak a szurkolókhoz, ezért a futballistáink elindultak az utcára a drukkerekhez.
93
Játékosaink azon tanakodnak, hogyan tudnának kimenni a szurkolókhoz, megköszönni a bíztatást, melyet a mérkőzés jelentős részében a stadionon belül is lehetett hallani. A rendezők jóindulata nem kérdéses, de egyelőre még nem sikerült megoldást találni.
92
Bede lefújta a mérkőzést.
89
Filipovic ütötte el Rósát a kaputól 25 méterre, amiért sárga lapot kapott. Lipcsei ívelte be a szabadrúgást, Sasu fejelt kapura, de a labda a felső lécről fölé pattant.
87
Leandro ívelt előre, Sasu felpörgette magának a labdát, majd ollózva próbált meg lőni, de közben meglökték, így kísérlete nem jutott el a kapuig.
84
Harmadszor is cseréltek a hazaiak. Virág helyére Vörös állt be.
81
Csordás egyedül tört volna kapura, amikor Vukmir feltartotta a hazai csatárt. Bede a második sárga lapot is felmutatta Dragannak, majd kiállította játékosunkat.
80
Lipcsei szöglete után a hazai kapus Dragóner és Sasu elől ütötte el a labdát.
78
Lipcsei emelt Sasu elé, aki anélkül, hogy a labda földet ért volna, kapásból lőtt, a labda túljutott a kapuson, de Csernyánszki még utána tudott nyúlni.
76
Majdnem megszereztük a vezetést! Balog ívelt előre, Sasu az alapvonalig futott, középre emelt, Gera gyönyörű mozdulattal ollózta kapura a labdát, melyet Csernyánszki kiütött, éppen Rósa elé, akinek kapáslövését Kuttor a gólvonalról fejelte ki.
72
Leandrót két kézzel átlökték a labdán az alapvonalnál, Bede továbbot intett.
71
Dragóner szerezhetett volna gólt egy kapu előtti kavarodás után, ám lövésébe még bele tudott lépni az egyik hazai védő.
70
Szűcs óriási bravúrral védte Filipovic fejesét, igaz közben a játékvezető már les miatt közbefújt.
69
Vukmir ütközött az egyik hazai játékossal, Bede sárga lapot adott védőnknek.
68
Bognár és az egyik hazai játékos egyszerre rúgtak bele a labdába. Szabálytalanság nem történt, Bogesznek azonban fagyasztani kellett a lábát, majd folytatni tudta a játékot.
66
Penksa helyett Sasu állt be. Reméljük az ő bemutatkozása is olyan sikeres lesz a Ferencvárosban, mint Rósáé.
63
Bognár előreívelt labdáját Dragóner elfejelte a kapus mellett, de a hazai védők a gólvonalról tisztáztak.
62
Csordás 22 méteres lövését Szűcs óriási bravúrral tolta a léc fölé.
61
Dragóner lefejelt labdáját Rósa bombázta a kapuba, de Bede les miatt érvénytelenítette a gólt.
59
Kettős csere a hazaiaknál: Györök és Sitku helyére Mészáros, illetve Filipovic állt be.
58
Bognár passzolt Gerához, aki nagy lendülettel betört a tizenhatoson belülre, ahol buktatták, Bede azonnal büntetőpontra mutatott. A 11-est Lipcsei végezte el, a jobb sarokra tartó félmagas lövést azonban Csernyánszki kiütötte.
55
Kapic egy szabályosnak tűnő szerelés után kapott sárga lapot.
51
Lipcsei szöglete után Rósa csúsztatta meg a labdát, de a védők tisztáztak.
49
Penksa futott el a szélen kapu elé lőtt labdája elsuhant Gera előtt, Dragóner bevetődve még beleért, de egy siófoki védő közbelépett és megakadályozta, hogy megszerezzük a vezetést.
48
Egyenlítettünk! Gera szép cselek után indította Penksát, aki elől felszabadítottak a védők. A labda Kapichoz került, ő a kapu elé emelt, Gera elől elfejelték a labdát, amely Rósaelé pattant és a középpályás kapásból, félmagasan a kapuba bombázott (1-1).
46
Félidei nyilatkozatok:
Szűcs Lajos:
– A gól előtt Csordás hosszú ideig vezette a labdát, bíztam benne, hogy az egyik védőnk közbe tud avatkozni. A lövést nagyon jól eltalálta, hiába nyújtózkodtam, nem volt esélyem a védésre.
Tököli Attila:
– Legutóbb is nagyon nehéz meccset játszottunk Siófokon. A középpályán jobban meg kellene tartanunk a labdát és a helyzetkihasználásunkon is lehet javítani. Kiváncsian várom Sasu bemutatkozását a Fradiban, bár ahogy hallottam, az erőnléte még nem tökéletes.
45
Vége az első félidőnek, a hazaiak már most látványosan húzzák az időt. A műsorközlő pedig bemondta: „Kedves közönségünk, a mérkőzés állása az első félidő után: Balaton FC-Ferencváros 1-0”.
44
Gera küzdött a labdáért a tizenhatos sarkánál, a labda Bognár elé pattant, aki kapásból alig lőtt a kapu mellé.
41
Lipcsei kapu elé lőtt szöglete után Penksa és Dragóner is centiméterekkel maradt le a labdáról.
39
Gera pörgette fel a labdát Rósának 18 méterre a kaputól, de mielőtt játékosunk lőni tudott volna, szerelték.
38
Csordás futott el a szélen, kapu elé lőtt labdája alig suhant el a bevetődő Sitku lába előtt.
35
Váratlanul vezetést szerzett a Balaton FC. Csordás tört előre, majd több védő között 17 méterről jobb külsővel a jobb sarokba csavarta a labdát (1-0).
33
A cserejátékosaink elindultak melegíteni.
31
Virág 17 méterről alig lőtte a labdát a jobb felső sarok mellé. A kihagyott helyzet után a műsorközlő bemondta, hogy „kedves közönségünk, a mérkőzés állása továbbra is 0-0.” A stadionban az eredményjelző nem működik.
30
László lőtt 23 méterről, de a labda 2-3 méterrel elkerülte a kapunkat.
29
Kívülről ismét jól lehetett hallani szurkolóink bíztatását, majd a lovak patáinak csattogása hallatszott. Reméljük, továbbra is minden rendben van a stadionon kívül.
28
Gera jól tartotta meg a labdát, majd Penksához passzolt aki egyből középre emelt, Rósa pedig 8 méterről alig csúsztatott a kapu mellé.
27
A nagy melegre jellemző, hogy Szűcs Lajos jelezte a kispadnak, elfogyott a kulacsából a víz.
26
A hazaiak adogattak a tizenhatosunk előtt, végül Csordás lőtte be a labdát a tizenhatosunkon belülre, de a társak lemaradtak róla.
25
Kapic végzett el gyorsan egy szabadrúgást, remekül ívelt Gera elé, aki elől Csernyánszki a kapujából kifutva lábbal tisztázott.
23
Radics az oldalvonal mellett leterítette Leandrót. Amikor Bede szóban figyelmeztette, a hazai játékos csak annyit mondott „a labdát akartam”, amire Leo fájdalmas arccal ennyit válaszolt, „csak azt nem tudtad, hol van”.
21
Virág hátulról kirúgta Penksa támaszkodó lábát, amiért sárga lapot kapott. Az eset pont a ferencvárosi kispad előtt történt, Garami József és Bede játékvezető azonban gyorsan megnyugtatták a kedélyeket.
20
Lipcsei egy szabadrúgást ívelt keresztbe, de túlságosan alányúlt a labdának, amely mindenki feje fölött átszállt. Lipcsei bocsánatot kért a társaktól, hárman is visszaszóltak, „nem baj Pepe.” A pályán egyébként kevés a szöveg, csak a két kapus irányítja hangosan a védőket, illetve a kispadokról lehet hallani néhány taktikai utasítást.
18
Lipcsei, Gera, Penksa volt a labda útja. Marek élesen lőtt középre, a labda centiméterekkel suhant el a berobbanó Rósa feje előtt. Ez volt eddig a legnagyobb helyzetünk.
16
Lipcsei 25 méterre a kaputól egy leheletfinom csel után lőtt, a labda egy közbevetődő védőről a léc fölé pattant.
14
Vukmir szerzett labdát a saját tizenhatosunknál, az egész pályán végig futott, 17 méteres lövése megpattant egy védő lábán, de Csernyánszki, aki már a másik irányba mozdult, még visszalépett és elérte a labdát.
13
Garami József azt kérte Penksától, hogy a bal oldalon húzódjon előrébb, kevesebbet törődjön a védekezéssel és csak a támadásra koncentráljon.
11
Vukmir önfeláldozó becsúszással szerelte a tizenhatoson belül Györököt, a labda visszapattant a hazai játékos térdére, aki elől végül a tizenegyes pontnál Szűcs mentett vetődve. A két csapat egyébként óriási iramot diktál, változatos, jó a meccs.
9
Gera kitűnő átadással indította a jobb szélen felfutó Bognárt, aki egy gyönyörű csel után beadott, a védők kifejelték a labdát, éppen Lipcsei elé, akinek a kapáslövése lepattant egy bevetődő védőről. A találkozó előtt Garami József azt kérte a játékosoktól, hogy tekintettel az egyenetlen talajra, bátran próbálkozzanak távoli, lapos lövésekkel, mert a kiszámíthatatlanul pattogó labdával meg lehet lepni a siófoki kapust.
7
Lipcsei szöglete után Csernyánszki Dragóner feje elől húzta le a labdát.
6
Balog hatalmas bedobása után Lipcsei 13 méterről fejelt kapura, de a labda a bal kapufa mellett hagyta el a játékteret.
4
A félpályánál egy ütközés során belekönyököltek Lipcsei oldalába. Csapatkapitányunk egyelőre nehezen kap levegőt, de folytatja a játékot, Bede nem látott szabálytalanságot.
2
Vukmir indította jó labdával Penksát, akit a játékvezető lesen állított meg.
1
Ebben a pillanatban elkezdődött a mérkőzés, mi indítottuk útjára a labdát. Gera passzolt Penksához. Bár a környék le van zárva, messziről, nagyon halkan behallatszik a stadionba a HAJRÁ FRADI!
.
Bede Ferenc játékvezető a kivonulás előtt azt mondta a két csapat játékosainak, hogy nem szokott kérni semmit, de most tekintettel arra, hogy nincsenek nézők a lelátón és minden szó hallható, a futballisták ne úgy beszéljenek egymással és a játékvezetőkkel, ahogy máskor szoktak. A két csapat futballistái mosolyogva fogadták Bede szavait. Csapatkapitányunk, Lipcsei Péter már az öltözőben is felhívta erre a figyelmet.
.
Lipcsei Péter az öltözőben szólt pár szót a játékosokhoz. A csapatkapitány elmondta a fiúknak, hogy ezekben a percekben is számos üzenet érkezik a csapathoz az Üllői útra – telefonon, e-mailben -, amelyben szurkolóink jelzik, a csapat mellett vannak. A csapatkapitány ezért mindenkit arra kért, hogy próbálja meg kiadni magából a maximumot, hogy sok ember örülhessen ma este.
.
Véget ért a mai nap első meccse, melyen a Békéscsaba meglepetésre 3-1-re nyert a ZTE ellen. Tegnap: MTK-Sopron 2-1.
.
A műsorközlő egyenként felsorolta azokat a vállalkozókat és szponzorokat, akiknek köszönhetően a siófokiak ebben az idényben is el tudtak indulni az első osztályban. Sajnos a liga határozata miatt a felsorolást csak a két együttes játékosai, illetve a meccsről tudósító újságírók hallgathatták meg, pedig a támogatók méltóbb köszöntést érdemeltek volna.
.
Játékosaink befejezték a melegítést, Dragónerék bementek az öltözőbe.
.
A stadiont körülvették a lovasrendőrök, de egyelőre teljes nyugalom van az utcákon, senki sem próbált meg bejutni a stadionba, a szurkolók fegyelmezetten vették tudomásul a liga teljesen érthetetlen döntését. A hangszórók viszont olyan hangosra vannak beállítva, hogy a műsorközlő szavait a városban is lehet hallani.
.
Gellei Imre szövetségi kapitány megérkezett a stadionba. Szeiler József is meggyőzte a rendőröket és bejutott a siófoki pályára, ahol a rendezők már barátságosan fogadták.
.
A siófoki műsorközlő lehet, hogy többet tud, mint mi, ugyanis beszédét azzal kezdte: „Köszöntjük a kedves szurkolókat!” Persze az is elképzelhető, hogy csak felolvasta a tavalyi szöveget és előtte elfelejtett körülnézni a stadionban.
.
A mieink Szűcs – Vukmir, Dragóner, Balog – Bognár, Kapic, Lipcsei, Leandro – Rósa, Gera, Penksaösszeállításban lépnek pályára, a kispadon Udvarácz, Kiss, Zováth, Kriston, Somorjai, Huszti és Sasu vár bevetésre.
.
Páva Zoltánt, a stadionok biztonságát felügyelő bizottság elnökét a jelek szerint nem tiltották ki, ő ugyanis elfoglalta helyét a lelátón.
.
Szeiler József gépkocsijával megérkezett Siófokra, a stadionhoz azonban egyelőre nem engedték oda. A rendőrség arra hivatkozik, hogy a liga döntése értelmében cégvezető-vezérigazgatónk két hónapig nem mehet ki egyetlen mérkőzésre sem. Szeiler József azt mondta, hogy a döntésről semmilyen írásos értesítést nem kapott, csak a liga honlapján olvasott róla, illetve az újságíróktól hallott erről.
.
Csapatunk román légiósa Sorin Botis helyet foglalt a lelátón. A játékos azért nem tud pályára lépni, mert egyelőre még nem érkezett meg a játékengedélye.
.
A hazaiak az alábbi összeállításban kezdik a mérkőzést: Csernyánszki – Radics, Kuttor, Hegedűs, László – Györök, Kovács P., Virág, Usvat – Csordás, Sitku.
.
A talaj katasztrofális állapotban van. Játékosaink a Bozsik-stadionhoz hasonlították az itt található buckákat, melyek rendkívül sérülésveszélyesek.
.
Már a siófokiak is kint vannak a pályán.
.
A mieink kivonultak a pályára melegíteni.
.
Tököli Attilát óriási szeretettel fogadták, amikor megérkezett Siófokra a csapathoz. Amikor a sérült Gyepes Gábor és Sowunmi Thomas is meglátogatta a játékosokat az öltözőben, akkor Dragóner Attila megjegyezte: „újra együtt van a csapat.”
Természetesen mindenki arról kérdezte Tököli Attilát, hogy mikor dől el a sorsa, sikerült-e már csapatot találnia.
– Egyelőre csak az biztos, hogy hova nem megyek – mondta Tököli. – Török, cseh, ciprusi és skandináv ajánlatokat utasítottam vissza, melyek nagyon megtisztelőek voltak, kedvező feltételeket is kínáltak számomra, de egyik érdeklődővel sem sikerült minden részletben megegyeznem. Van még négy-öt lehetőségem, a napokban várhatóan eldől, mi lesz velem. Itthon hírbe hoztak a Debrecennel, a Zalaegerszeggel, az MTK-val, de az biztos, hogy ha Magyarországon ismét bajnoki mérkőzésen lépek pályára, akkor csak a Ferencvárosban fogom ezt megtenni. Továbbra is nagyon jólesik, hogy a szurkolóktól nagyon sok levelet és bíztatást kapok. Amikor a felkészülési időszakban meglátogattam a fiúkat a Népligetben, akkor is igazi csapattársként fogadtak. A liga döntései után egyértelmű volt számomra, hogy most Siófokon a helyem. Azt kívánom a Ferencvárosnak, hogy a pályán elért sikerekkel okozzon kellemetlen perceket azoknak, akik minden eszközt bevetnek azért, hogy ellehetetlenítsék a Fradit és engem. A liga vezetői engem hat meccstől tiltottak el, ezzel próbálnak meg tönkretenni, de sem én, sem a csapat nem fogja ezt hagyni. Remélem, ebben a szezonban sok győzelemmel fogunk álmatlan éjszakákat okozni azoknak, akik megpróbáltak tönkretenni bennünket.
.
A mezőnyjátékosok még az öltözőben vannak, a Lipcsei Gábor-Eisemann László gyúrópáros az utolsó simításokat végzi Gerán és társain.
.
Szűcs Lajos, Udvarácz Milán és Józsa Miklós ebben a pillanatban ment ki melegíteni – természetesen a szokásoknak megfelelően elsőként indult el a „bevetésre”.
.
Köszöntjük Kedves szurkolóinkat! Mintegy 40 perc múlva csapatunk megkezdi az új idényt! Ma a Balaton FC lesz az ellenfelünk. Mint ismert, a találkozóra zárt kapuk mögött kerül sor, éppen ezért igyekszünk a lehető legrészletesebben beszámolni az eseményekről. Zárt kapus meccs lévén mindent tisztán lehet hallani a stadionba, így szurkolóinkkal is igyekszünk megosztani a pályán és a kispadon elhangó szövegeket, bekiabálásokat, utasításokat.