2003.XI.8. Videoton – Ferencváros: 1-2

Mezszaggató, nagy csata volt

Előzmények:

A Liga hivatalos oldalán megjelent hí­r szerint az MLSZ mai elnökségi döntését követően „6 ponttal gazdagabb a Fradi”. A Ferencváros az Arany Ászok Liga eddigi 12 fordulója során 6 győzelmet aratott, 4 alkalommal játszott döntetlent, és 2 vereséget szenvedett, azaz 22 pontot gyűjtött a pályán.

A döntésekkel kapcsolatban Sugár András, a Ferencváros Rt. igazgatótanácsának elnöke az alábbiakat mondta: – Remélem, a liga által lefolytatott új eljárás sportszerű keretek között zajlik majd, és korrekt eredménnyel zárul. Örülök a hat pont visszaadásának, amely örömteli fejlemény és igazolja a Ferencváros igényének jogosságát.

(2003. november 6.-7.)

A mérkőzés:

Videoton – Ferencváros: 1-2 (1-0)
Székesfehérvár, 10.000 néző, vezette: Juhos Attila (Gyarmati i. T., Hegyi)

Videoton: Tudor – Tereánszki-Tóth, Ristic, Koller, Kóczián – Tóth B., Dvéri, Szabó T. (Szalai 71.), Voicu – Magasföldi, Hercegfalvi
vezetőedző: Csank János

Ferencváros: Szűcs L. – Vukmir, Dragóner, Zováth – Kriston, Lipcsei, Kapic (Penksa 46.), Lendro, Kiss Gy. – Tököli, Gera
szakmai igazgató: Garami József

Gól: Dvéri (41.), illetve Dragóner (84.), Tököli (89.)
Sárga lap: Tudor (84.) illetve Tököli (82.)

A hét elején még abban a hiszemben voltak a szurkolók, hogy az Arany Ászok Liga negyedik és hetedik helyezett csapata mérkőzik egymással szombat délután Székesfehérvárott, végül azonban kiderült: a listavezető látogat a Videoton otthonába.

A zöld-fehéreknek nem kellett elmaradt mérkőzést pótolniuk, nem kellett hétközi meccset játszaniuk – a legutóbbi bajnokság ezüstérmese visszakapta azt a hat bajnoki pontot, amelyet a tavaszi FTC–DVSC meccset követő botrány kapcsán az MLSZ fegyelmi bizottsága elvett. Ami mindentől függetlenül igaz volt: e meccs a két gárda helyezésétől függetlenül presztí­zscsata volt a javából, elég csak arra gondolni, hogy a Fradi eddigi utolsó bajnoki cí­mét éppen azzal a Csank Jánossal szerezte meg, aki pillanatnyilag a fehérváriak szakmai munkáját irányí­tja. A párharc kezdete előtt megoszlottak a vélemények arról, hogy melyik csapat számí­t a találkozó esélyesének – a Videoton eddigi őszi teljesí­tményét nem sok kritika érhette, a piros-kékek ebben az idényben hazai pályán még nem veszí­tettek, ugyanakkor a Ferencváros tí­z éve nem kapott ki a Sóstói-stadionban –, azonban abban majd’ mindenki egyetértett, hogy rangadót játszik majd a két jó formában lévő egylet.

Nos, a lelátón helyet foglaló szurkolók egy pillanatig sem panaszkodhattak érdektelenségre, a hullámzó játék rendre tartogatott olyan eseményt, melyre érdemes volt odafigyelni. Ebben az időszakban jó volt látni, hogy mindkét együttes futballistáiban megvan a vállalkozókedv, és legalább ilyen pozití­v volt az is, hogy a két kapus, Daniel Tudor és Szűcs Lajos mennyire együtt él a játékkal. Kritizálni inkább a Fradi futballját lehetett, mégpedig azért, mert a zöld-fehérek csapata igencsak féloldalasra sikeredett. Jobb oldala szinte nem is volt a listavezetőnek, Kriston Attila teljesen kivonta magát a játékból, és ez persze kedvezett a házigazdának. Nem is zárult gól nélkül az első játékrész, és erről a Videoton csapatkapitánya, Dvéri Zsolt gondoskodott, hiszen csakúgy, mint a bajnokság első körében az Üllői úton, ezúttal is betalált a Ferencváros hálójába.

Ahogy azt várni lehetett, a folytatásra a hátrányban lévő FTC szakmai igazgatója, Garami József változtatott, és Marek Penksa beállí­tásával a korábbinál is támadóbb szelleművé tette csapatát. A változtatás valódi változást hozott, ugyanis egyértelműen mezőnyfölénybe került a vendég tizenegy, azonban hiába rúghatott Gera Zoltán kecsegtető helyzetből szabadrúgást, hiába gördültek mind a jobb, mind pedig a bal szélen a támadások, igazi gólhelyzetet a zöld-fehérek sokáig nem tudtak kialakí­tani. Idővel enyhült a fővárosiak szorí­tása, úgy is fogalmazhatunk, hogy a Videoton játékosai rájöttek: hibáznak, ha magukra húzzák az ellenfelet. Így ismét mindkét kapu előtt adódtak izgalmas jelenetek. A legközelebb Lipcsei Péter járt a gólszerzéshez, a Fradi csapatkapitánya szinte ugyanarról a helyről rúghatott szabadrúgást, mint a játékrész elején Gera, ám lövése után hiába kerültek infarktusközeli állapotba a fehérvári szimpatizánsok, a kapufa útját állta a labdának. Az idő előrehaladtával egyre kevesebbet birtokolták a labdát a hazaiak. Beszorult a Videoton, és azt kell mondani, a látottak alapján nem érdemtelenül egyenlí­tett a Ferencváros (igaz, Tudor kapus nem véletlenül ejtette ki kezéből a labdát…).

Percről percre

4. perc: Leandro jobb oldali beadása után a labda elsuhant a fehérvári védők fölött, Tudor sem érte el, Tököli rajtolt rá, de a jobb oldali kapufánál centiméterekkel lemaradt, í­gy nem tudta az üres kapuba továbbí­tani.
35. perc: Dvéri kitűnően emelt Magasföldi elé, a csatár a kimozduló Szűcs Lajos fölött kapura emelt, a Fradi kapusa – aki korábban is nagy helyzetekben védett bravúrral, és alig félóra játék után csapat legjobbja volt – azonban óriásit nyújtózva kiöklözte a labdát… Ez sem volt elég: Tóth Balázs 16 méterről fejelt az üres kapura, de a labda a keresztléc fölött hullott a hálóra.
41. perc: Hercegfalvi a jobb oldalról adott középre, Dvéri kilenc méterről kapásból, jobbal, laposan a kapu jobb alsó sarkába lőtte a labdát. 1–0

100sz_3756. perc: Egy beadásnál Tudor és Dragóner ütközött az ötösön belül, a fehérvári kapus megsérült, ápolni kellett.
72. perc: Keller buktatta Tökölit, a fehérvári kaputól 19 méterre, a balösszekötő helyén. Lipcsei végezte el a szabadrúgást, jobbal elrúgta a labdát a sorfal mellett, amely a bal oldali kapufáról vágódott ki. Tudor csak nézte a labdát.
79. perc: Kóczián bal oldali átadásából Dvéri 12 méterről célozta meg a jobb felső sarkot, Szűcs Lajos azonban parádésan szögletre ütötte a labdát.
84. perc: Lipcsei bal oldali beadásánál kavarodás támadt a fehérvári ötösön. Tudor is kijött kapujából, de a játékosoktól nem tudta megszerezni a labdát, amely végül Kócziánról pattant a kapu bal oldalába. 1–1
89. perc: Lipcsei szerezte meg a labdát a felezővonal közelében. Ügyes cselekkel tört kapura, majd a tizenhatoson belül a kilépő Tudor mellett Tökölihez passzolt, aki hat méterről a kapu közepébe gurí­tott. A sajtóhelyről lesgyanúsnak láttuk az esetet, Gyarmati I Tibor asszisztens azonban nem intett. 1–2

Fény és árnyék

Ezer sebbôl vérzik a magyar futball, mégis jó volt látni, hogy a szurkolók igenis szeretik ezt a csodálatos játékot. A Sóstói-stadionba hosszú tömött sorokban özönlött a nép, a futballisták valóban úgy érezhették magukat a játéktéren, hogy futballmeccsen vannak, nem pedig egy baráti társasággal a grundon.

A Videoton stadionja egyre csak szépül, a vezetôk is mindent megtesznek azért, hogy a lehetô legjobban kiszolgálják a szurkolókat. Ezúttal mégis egy kisebb hiba csúszott a ténykedésbe, ugyanis a stadion eredményjelzô táblája nem mutatta az elsô játékrészben az idôt, í­gy a szurkolók csak találgathattak, vajon hányadik percnél tart az összecsapás.

Már-már mindenki elkönyvelte a pontosztozkodást, amikor jött a csattanó: Tököli lesgyanús helyzetből betalált a kapuba, és ezzel az FTC megnyerte a fordulatokban bővelkedő összecsapást, bár semleges szemmel nézve, a döntetlen igazságosabb lett volna.

Nyilatkozatok:

Csank János: „Nagy küzdelmet hozott a mérkőzés, az első félidőben taktikailag jól dolgozott a csapat. A fordulás után néhány játékosom megijedt a lehetőségtől, de véleményem szerint mindkét Fradi-gól szabálytalan volt. Az elsőnél letaglózták kapusomat az ötösön, mí­g a második les volt. Természetesen ez nem von le semmit a Ferencváros győzelméből.”

Garami József: „Az izgalmakra, azt hiszem, nem lehetett panasz, és ez a mérkőzés azt hozta, amit előzetesen várni lehetett. Az első húsz percben voltak lehetőségeink, utána azonban a Videoton egyértelműen jobban játszott. A szünet után nagyszerűen futballozott a csapatom, és úgy érzem, megérdemelten nyertük meg a mérkőzést.”

Tököli Attila: – Boldog vagyok, hogy hosszabb kihagyás után ismét eredményes voltam, annak pedig külön örülök, hogy ez a gól a győzelmet ért. Lipcsei Peti egy fantasztikus szólót követően tökéletes gólpasszt adott, nekem csak a biztos befejezésre kellett figyelnem. Nagyon sajnálom, hogy a Békéscsaba ellen nem léphetek pályára. Az MTK illetve az Újpest elleni rangadókon viszont ott szeretném folytatni, ahol most abbahagytam. Nagyon jó érzés volt hallani, ahogy a győztes gól szerzőjeként engem is ünnepelt a közönség.

Dragóner Attila: – Nem igazán értem, miért reklamáltak a Videoton játékosai az egyenlí­tő gól után, hiszen nem szabálytalankodtam. A meccset az a csapat nyerte, amelyik jobban akart, bátrabban játszott, és a győzelmet tartotta szem előtt az első pillanattól az utolsó másodpercig.

(Az nso.hu és a Ferencváros hivatalos honlapja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2003.XI.8. Videoton – Ferencváros: 1-2 bejegyzéshez

  • ftc.hu: Csapatunk fantasztikus csatában, nagyon jó iramú mérkõzésen az utolsó percekben szerzett gólokkal nyert idegenben a saját pályáján eddig veretlen Videoton ellen.

    Videoton – Ferencváros: 1-2 (1-0)
    Székesfehérvár, 8.000 néző, vezette: Juhos (Gyarmati, Hegyi)

    Videoton: Tudor – Koller, Ristic, Kóczián – Tereánszki-Tóth, Tóth B., Dvéri, Szabó T. (Szalai 71.), Voicu – Magasföldi, Hercegfalvi

    Ferencváros: Szűcs L. – Vukmir, Dragóner, Zováth – Kriston, Kapic (Penksa 46.) Lipcsei, Kiss Gy. – Gera, Tököli, Leandro

    Gól: Dvéri (40.), illetve Dragóner (83.), Tököli (88.)
    Sárga lap: Tudor (84.) illetve Tököli (82.)

    A fehérváriak kezdtek aktí­vabban, a mérkõzés elején többet birtokolták a labdát és veszélyesebben is játszottak a mieinknél. A 6. percben Hercegfalvi közeli fejesét védte Szûcs. Öt perccel késõbb óriási lehetõséget szalasztottunk el. Lipcsei ugratta ki Tökölit, aki elhúzta a labdát Tudor mellett, majd középre passzolt, Leandro 12 méterrõl lõtt, a labda azonban kivágódott a gólvonalon helyezkedõ fehérvári védõkrõl. A folytatásban a mezõnyben kiegyenlí­tett küzdelem zajlott, de a kapu elõtt sokáig csak a hazaiaknak volt veszélyes helyzetük. A 19. percben Dvéri, a 25.-ben Voicu lövésénél kellett Szûcsnek védenie. A hazai védõk rendkí­vül szigorúan õrizték Gerát és Tökölit, csatárainkra állandóan két-két õrzõ vigyázott. A vendéglátók sem tudtak közvetlenül a kapunk elé kerülni, távolról azonban – fõleg Dvéri – rendkí­vül veszélyes lövésekkel próbálkoztak. A 40. percben a játék addigi képe alapján megérdemelten jutott elõnyhöz a Videoton. Voicu beadása után Dvéri 11 méterrõl lõtt a jobb sarokba (1-0).

    A második 45 percben a hazaiak vezetésük birtokában visszahúzódtak a térfelükre és kontrákra próbáltak játszani, ezenkí­vül igyekeztek széttördelni a játékot. Az utolsó fél órában gyakorlatilag csak a fehérvári térfélen folyt a játék, védõink, Vukmir és Dragóner is egyre többször kapcsolódtak be a támadásainkba. Az 59. percben Tököli egyenlí­thetett volna, de 14 méteres lövését Tudor óriási bravúrral védte. Negyed órával késõbb Lipcsei 20 méteres szabadrúgása után a labda a két kapufa találkozási pontjáról pattant az alapvonalon túlra. A hazaiak egyetlen veszélyes helyzete a második félidõ 80. percben maradt ki, amikor Dvéri 20 méteres szabadrúgása után Szûcs a felsõ sarok elõl óriási bravúrral ütötte szögletre a labdát. Két perccel késõbb Tököli betört a tizenhatoson belülre, ahol Koller kezére pattant a labda, de nem kaptunk tizenegyest. Ezt Tököli nehezményezte, amiért Juhos felmutatta neki a sárga lapot. Csatárunknak ebben a szezonban ez volt a harmadik sárgája, ezért a következõ fordulóban a Békéscsaba ellen nem léphet pályára. A befejezõ tí­z percre a házigazdák szemmel láthatóan elfáradtak, teljesen beszorultak. Az óriási nyomást nem is bí­rták végig. A 83. percben még szerencséjük volt, amikor Leandro beadását követõen Gera 5 méterrõl, elõrevetõdve a kapufára fejelte a labdát, de egy perccel késõbb már nem volt kegyelem: Lipcsei adta be a labdát, melyet Dragóner a hálóba fejelt, úgy, hogy még Kóczián is beleért (1-1). A mieink nem csökkentették az iramot, nem elégedtek meg az egy ponttal, a Videotonnak pedig nem volt ereje újí­tani. A 89. percben megszereztük a gyõztes gólt. Kiss remekül indí­totta Lipcseit, aki három védõt is kicselezett, majd középre passzolt és Tököli 10 méterrõl a hálóba lõtt (1-2).

    A hátralévõ idõben elõnyünket magabiztosan õriztük meg. Csapatunk nagy iramú, izgalmas mérkõzésen gyõzött és megerõsí­tette vezetõ helyét a tabellán. Ebben a szezonban nekünk sikerült elõször nyernünk a Videoton otthonában.

    Garami József: – Nagyon boldog vagyok, – s nem csak a 3 pont miatt – hiszen ismét megmutatta a csapat, hogy van tartása, és igazi egységet alkot, hiszen vesztett helyzetből tudtunk jó játékkal fordí­tani. A meccs elején mi léptünk fel támadólag, és az első 20 perc után gólokkal vezethettünk volna, de sajnos a kapu előtt többször hibáztunk. Aztán a Videoton átvette az irányí­tást, és el kell ismerni, hogy fölényben futballozott, ennek ellenére nagyon buta védelmi hibából kaptunk gólt. A második játékrészben végig mi támadtunk, volt olyan időszak, amikor a Videoton ki se tudott jönni a kapuja előteréből; két kapufát is rúgtunk. Amikor talán már csak kevesen hittek az egyenlí­tésben, a csapat küzdeni tudása meghozta a sikert, és a hajrában szerzett két góllal egyértelműen megérdemelten szereztük meg a győzelmet. Remélem, ezzel a sikerrel egy kicsit kárpótolni tudtuk szurkolóinkat a múlt heti hazai vereségért. Szeretném megköszönni mindazoknak a buzdí­tást, akik eljöttek Székesfehérvárra, és belehajszolták a csapatot a győzelembe.

    Csank János: – Véleményem szerint a Ferencváros mindkét találata szabálytalan körülmények közepette született. Talán jobb lett volna, ha 0-0 a félidőben az állás, hiszen az egygólos vezetéstől többen is megijedtek csapatomból, amit nem értek. A Fradi jól harcolt, és kihasználta a „mieink” idegességét.

  • 92
    Vége, megnyertük!!! Csapatunk óriási küzdelemben, 0-1-ről fordí­tva a hajrában szerzett két góllal nagyon értékes három pontot hozott el Székesfehérvárról. A Videotonnak ez volt ebben a szezonban az első hazai veresége, mi pedig megerősí­tettük vezető pozí­ciónkat a tabellán.
    91
    Fehérvári szöglet, Tudor is előrejön. Dvéri beadása után Dragóner fejeli ki a labdát.
    90
    A tartalék játékvezető két perc hosszabbí­tást jelzett.
    89
    Vezetüünk!!! Kiss indí­totta Lipcseit, aki kicselezett három védőt, majd középre passzolt és Tököli 10 méterről a hálóba lőtt (1-2).
    87
    Dvéri végzett el szabadrúgást a tizenhatos sarkáról. A rövid sarokra csavart labdáját Szűcs gyors vetődéssel fogta meg.
    84
    A gól után Tudor, a hazaiak kapusa reklamált a partjelzőnél, mert szerinte szabálytalankodtak vele. A hazai kapus sárga lapot kapott.
    84
    Egyenlí­tettünk! Lipcsei beadása után Dragóner 6 méterről a hálóba csúsztatta a labdát (1-1).
    83
    Leandro beadása után Gera előrevetődve 5 méterről a kapufára fejelte a labdát.
    82
    Gera indí­tásával Tököli tört be a tizenhatoson belülre, megpróbálta elpörgetni a labdát Koller mellett. A labda Koller kezére pattant, Juhos nem í­télt 11-est a javunkra, amit Tököli kifogásolt a játékvezetőnél, amiért sárga lapot kapott. Csatárunknak ez volt a harmadik sárgája, ezért nem játszhat a következő fordulóban a Békéscsaba ellen.
    80
    Dvéri 20 méteres lövése után Szűcs gyönyörű mozdulattal a felső sarok elől ütötte szögletre a labdát.
    78
    Tököli í­velt középre, Penksa visszafejelt labdáját Tudor merész vetődéssel szerezte meg Gera elől.
    76
    Szalai tört előre nagy lendülettel, két jó cselt is bemutatott, amikor Zováth megállí­totta.
    74
    Szabadrúgáshoz jutottunk 20 méterre a kaputól. Lipcsei lövése után a labda a bal felső saroknál a két kapufa találkozási pontjáról pattant az alapvonalon túlra, Tudornak esélye sem lett volna a hárí­tásra.
    71
    Először cseréltek a hazaiak. Szabó helyére Szalai állt be.
    67
    Szabó próbálta meg kiugratni Hercegfalvit, de Lipcsei lefülelte az átadást.
    64
    Gera 20 méterről alig lőtt a kapu mellé.
    62
    Tereánszki-Tóth futott el a jobb szélen, de mielőtt beadta volna a labdát Penksa becsúszva szögletre mentett.
    59
    Tököli cselezte ki Kollert, 14 méteres félmagas lövése után Tudor óriási bravúrral ütötte az alapvonalon túlra a labdát.
    58
    Tudor meggyógyult, folytatódhat a mérkőzés.
    57
    Leandro beadása után az ötösön Dragóner csúsztatta tovább a labdát Gerához, aki 12 méterről a kapu mellé lőtt. A fejesnél Dragóner ütközött a hazaiak kapusával, Tudor lent maradt a földön, jelenleg ápolják.
    56
    Tököli tört be a tizenhatoson belülre, de mielőtt lőni tudott volna, Koller becsúszva szögletre mentett.
    53
    Hercegfalvi tört be a tizenhatoson belülre, középre gurí­tott Magasföldihez, aki kapásból a kapunk fölé bombázott.
    52
    Szabadrúgáshoz jutottunk 18 méterre a hazai kaputól. Gera lövése fél méterrel szállt a kapu fölé.
    50
    Gera passzolt Tökölihez, aki kicselezte Kollert, majd visszagurí­tott Gerához, akit négyen vettek körbe. Gerzson egy csel után megpróbált visszapasszolni Tökölihez, de Tóth B. szerelt.
    47
    Kriston passzolt a tizenhatoson belül keresztbe futó Gerához, csatárunk megpróbálta kapáslövésre visszagurí­tani a labdát Kristonhoz, de a védők közbeléptek és mentettek.
    46
    Elkezdődött a második félidő. A házigazdák nem cseréltek.
    45
    A szünetben egy csere lesz a mieinknél. Kapic helyett Penksa lép pályára. Ez természetesen szerkezeti változásokkal is jár. Penksa előremegy a támadósorba, Zováth a védősorból fellép Kapic helyére, Kiss György pedig a középpálya bal oldaláról visszamegy a balhátvéd posztjára.
    45
    Vége az első félidőnek.
    44
    Tököli kapott egy jó labdát a fehérvári térfélen, de hárman is körülvették. Csatárunk két embert becsapott, de a harmadik szerelni tudott.
    42
    Leandro indí­totta Kristont, aki elől Tereánszki-Tóth rúgta el a labdát.
    40
    Vezet a Videoton. Jobboldali beadás után Dvéri 11 méterről a jobb sarokba lőtt (1-0).
    39
    Dvéri próbált meg kilépni a védőink közül, de Vukmir remek ütemű szereléssel állí­totta meg.
    35
    Dvéri ugratta ki Voicut, akinek 14 méteres lövését Szűcs óriási bravúrral ütötte ki, a labda Tóth Baklázshoz pattant, aki 8 méterről az üres kapu fölé fejelt.
    34
    Gera emelte Lipcsei felé a labdát, de csapatkapitányunk elől Voicu fejjel mentett.
    33
    Dvéri beadása után Szűcs húzta le a labdát.
    31
    Dvéri 26 méteres lövését védte Szűcs.
    28
    Lipcsei indí­tásával Gera lépett volna ki a védők közül, de Tóth B. fejjel tisztázott.
    25
    Szabadrúgáshoz jutottunk 23 méterre a kaputól. Gera a kapu fölé lőtte a labdát.
    23
    Dvéri passzolt Voicuhoz, akinek 14 méteres lövése kipattant Szűcsről, Hercegfalvi ismételt volna, előtte azonban rátartott kapusunk lábára, ezért mi végezhettünk el szabadrúgást.
    21
    Szabó indí­tásával Hercegfalvi lépett ki, de Szűcs merész vetődéssel megszerezte a hazai csatár elől a labdát.
    20
    Gera két védő között szöktette Tökölit, aki elől Tudor rúgta el a labdát, de közben a partjelző már lest jelzett, Juhos pedig lefújta az akciót.
    19
    Dvéri 25 méteres lövését Szűcs öklözte vissza a mezőnybe.
    16
    Voicu az ötös sarkáról középre gurí­tott, Hercegfalvi kapáslövése az önfeláldozóan közbevetődő Vukmirról pattant az alapvonalon túlra.
    14
    Dvéri ugratta ki Magasföldit, aki elől Dragóner szögletre mentett.
    11
    Lipcsei indí­tásával Tököli lépett ki, elhúzta a labdát Tudor mellett, de nagyon kisodródott, középre gurí­tott, Leandro tizenkét méteres lövése azonban kivágódott a gólvonalon kétségbeesetten menteni próbáló védőkről.
    10
    Tököli kapott labdát a felezővonalnál, jól tört előre, majd 25 méterről a kapu fölé lőtt.
    8
    Lipcsei szöglete után Gera csúsztatott a kapu mellé.
    7
    Dvéri 25 méteres középre tartó lövését Szűcs magabiztosan megfogta.
    6
    Voicu í­velt be szabadrúgást a tizenhatosunkon belülre, Hercegfalvi 8 méteres fejesét Szűcs óriási bravúrral ütötte szögletre.
    4
    Tököli futott el a jobb szélen, középre passzolt Leandróhoz, aki 12 méterről, fordulásból alig lőtt a bal sarok mellé.
    2
    Hercegfalvi 30 méterről lőtt a kapunk mellé.
    1
    Elkezdődött a mérkőzés, a mieink indí­tották útjára a labdát.
    .
    Most jönnek ki az együttesek a pályára. A mieink zöld-fehér csí­kos mezben, fehér nadrágban és fehér sportszárban játszanak, a hazaiak piros-kékben lépnek pályára.
    .
    A csapatok bevonultak az öltözőbe, rövidesen kezdődik a találkozó.
    .
    Gyepes Gábor is elkí­sérte csapatunkat a Videoton elleni idegenbeli találkozóra. Válogatott védőnk februári térdműtéte után a hét eleje óta ismét teljes intenzitással tud edzeni. Gyepi csak tavasszal léphet pályára csapatunkban. Játékosunk a kezdés előtt az öltözőfolyosón kedélyesen beszélgetett Csank Jánossal, a hazaiak szakvezetőjével, akit természetesen futballistáink többsége régi ismerősként üdvözölt.
    .
    A felújí­tott fehérvári stadionban pazar körülmények fogadták a mieinket. Tavaly még konténerekben kellett átöltözniük játékosainknak, most azonban hatalmas öltözőhelyiségek, nyugat-európai szintű masszí­rozó szoba, jakuzzi áll a csapatok rendelkezésére. Játékosaink meg is jegyezték, jó lenne, ha már az Üllői úti stadionban is hasonló körülmények között lehetne készülni a találkozókra.
    .
    A fehérvári szurkolók valami különleges koreográfiával készülhetnek a meccsre, ugyanis egy hatalmas, egész szektort betakaró drapériát tekernek össze. Óriási a sürgés-forgás a hazai drukkerek között, a mi szurkolóink a másik oldalon csendben várják a meccs kezdetét.
    .
    A hazaiak összeállí­tása: Tudor – Koller, Ristic, Kóczián – Tereánszki-Tóth, Tóth B., Dvéri, Szabó T., Voicu – Magasföldi, Hercegfalvi.
    .
    A két együttes szinte egyszerre kezdett el melegí­teni. A kellemes időjárás ellenére 20 perccel a kezdés előtt csak pár százan vannak a lelátón.
    .
    Garami József a ma délelőtti átmozgató edzés után több helyen is módosí­tott a kezdőtizenegy összeállí­tásán. Bekerült az együttesbe többek között Adem Kapic is, aki jövő szombaton a szlovén válogatottal játszik EB-pótselejtezőt Horvátország ellen. A mieink Szűcs – Vukmir, Dragóner, Zováth – Kriston, Kapic, Lipcsei, Kiss Gy. – Gera, Tököli, Leandro felállásban lépnek pályára, a kispadon Udvarácz, Bognár, Szkukalek, Huszti, Rósa, Penksa és Sasu vár bevetésre.
    .
    Kezdőcsapatunk tagjai közül Dragóner Attilának, Lipcseinek és Tököli Attilának egyaránt két-két sárga lapja van. Ez azt jelenti, hogy ha bármelyikük kap ma egy figyelmeztetést, akkor a következő fordulóban, a Békéscsaba elleni hazai találkozónkon nem léphetnek pályára.
    .
    Lipcsei Péter hétközben kisebb vádlisérülésre panaszkodott, ezért két napig nem is edzett, de szerencsére pénteken már ismét együtt dolgozott a többiekkel és vállalni tudta a játékot.
    .
    Köszöntjük kedves Szurkolóinkat! Rövidesen kezdődik csapatunk idegenbeli bajnoki mérkőzése a Videoton ellen. A Legfőbb Ügyészség hétközben benyújtott óvása nyomán visszakaptuk a liga és az MLSZ által törvénytelenül levont hat pontot, í­gy az első helyen állunk a bajnokságban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK