2004.VIII.25. BL selejtező, Sparta Praha – Ferencváros: 2-0
Ez az álom is szertefoszlott
Előbb Frantisek Straka, a hazaiak vezetőedzője válaszolt az újságírók kérdéseire. A szakember elmondta, hogy a Ferencvárost jó csapatnak tartja, amely képes nagyon gyorsan játszani. Mégis úgy érzi, hogy az egygólos hátrány ellenére a Sparta a párharc esélyese.
László Csaba: – Nem félünk a prágaiaktól és nem fogunk elbújni előlük. Szeretnénk jólérezni magunkat, futballozni akarunk, mégpedig jól. Esetleg Lipcsei játékát is meg lehetne kockáztatni, de ezzel nem biztos, hogy jót tennénk neki, illetve a csapatnak. Egy egészséges Lipcseire óriási szükségünk van, egy sérült Lipcsei nem tud segíteni. A pótlását meg tudjuk és meg is fogjuk oldani. Mi ez a 90 perc az életedhez képest? Egy ember 70-80 éves élete során semmit sem jelent ennyi idő, egy pillanat, amire később nem is emlékszik. Nekünk erre a pillanatra kell most koncentrálnunk és a maximumot kihozni magunkból. A Sparta Prahát a lehető legalaposabban feltérképeztük, 150 százalékosan felkészültünk a csehekből.
Sparta Praha – Ferencváros: 2-0 (1-0, 1-0, 1-0)
Prága, Toyota Aréna, 18.010 néző, vezette: Meier (Kapelli, Iseli)
Sparta Praha: Blazek – Pergl, Homola, Koubsky (Vorisek 63.), Petrás (Michalik 29.) – Poborsky, Zelenka (Baranek 94.), Sivok, M. Cech – Pacanda, Jun
vezetőedző: Frantisek Straka
Ferencváros: Szűcs L. – Vukmir, Gyepes (Kiss Gy. 69.), Botis – Balog Z., Kapic (Zováth 90.), Huszti – Rósa D., Penksa, Leandro – Vagner (Bajevski 57.)
vezetőedző: László Csaba
Gól: Zelenka (45+3.), Homola (112.)
Sárga lap: Petrás (7.), Pacanda (32.), Sivok (38.) illetve Kapic (34.), Vagner (56.), Gyepes (62.), Huszti (69.)
„Álmodtam egy világot magamnak, itt állok a kapui előtt.” – hirdette a fehér alapon hatalmas zöld betűkkel a Toyota Arenában kifeszített transzparens, idézve az Edda Művek egykori nagy slágerét.
Valóban, László Csaba vezetőedző szerint is a „mennyország kapuja” elé érkezett a Ferencváros. Az ajtó nyitva, csak ehhez át kell volna lépni a küszöböt is. Az ellenfél, a cseh Sparta Praha viszont komoly játékerőt képvisel, ráadásul két és félszer nagyobb költségvetésből gazdálkodik.
Ám a zöld-fehérek alaposan meglepték a Spartát és szurkolóit bátor, fegyelmezett játékukkal. Lipcsei Péter sérülése miatt változott a hadrend. László Csaba Sorin Botisszal próbálta megoldani Lipcsei pótlását, a román védő mégis inkább bal oldali emberfogóként lépett pályára, a középső védő pedig a válogatott Gyepes Gábor lett. Egyáltalán nem játszott megilletődötten a Fradi, jellemző, hogy még félóra sem telt el, Frantisek Straka máris cserélt. A félidő ráadásában a hazaiak melléé állt a szerencse, és Lukas Zelenka elolvasztotta a Fradi előnyét…
A szünet után is a vendégeknek voltak helyzeteik, kár, hogy a befejezések nem sikerültek. Nagy elszántsággal és akarattal küzdött a magyar bajnok, de Robert Vagner, a Fradi befejező csatára, akitől a gólt várták a zöld-fehér drukkerek, elfáradt. Begörcsölt a lába, helyére az az Alekszandar Bajevszki állt be, akinek a délelőtti edzésen becsípődött egy ideg a derekában, ezért csak fájdalomcsillapító injekciókkal vállalhatta a játékot. Aztán Gyepes Gábor is megsérült egy összecsapás során, így László Csaba átszervezte a védelmet, középre, Gyepes helyére Botis került, a bal oldali emberfogó pedig Kiss György lett. A szervezettséggel, védekezéssel nem is volt gond, a befejezések sajnos nem sikerültek. Így jöhetett a hosszabbítás.
A ráadás riasztóan nagy prágai helyzettel kezdődött. Az amúgy magabiztos Szűcs Lajos egy beívelés után alászaladt a labdának, Karel Poborsky azonban szerencsére a magyar kapust találta el. Egyre nyomasztóbbá vált a cseh fölény, a szakadó esőben a Fradi erejének javát felemésztette a védekezés. Aztán egyszer végzetesen kihagyott az FTC védelme, és ez eldöntötte a csatát a csehek javára – mi pedig itt maradtunk újabb álommal szegényebben.
A Sparta 2-1-es összesítéssel jutott a BL-be, az FTC az UEFA-kupa selejtezőjében folytathatja.
Nyilatkozatok:
László Csaba: – Rettenetesen sajnálom, hogy nem sikerült kiharcolnunk a továbbjutást, életünk sanszát vesztettük el. Úgy gondolom, hogy a két csapat között nem volt lényeges különbség, viszont két pontrúgás után is olyan hibát vétettünk, amelyek végzetesnek bizonyultak. A vereség ellenére büszke vagyok a csapatra, és büszke vagyok a szurkolóinkra is, akik megtették ezt a hosszú utat Prágáig, és akik 120 percen át töretlen lelkesedéssel biztatták a csapatot. Sajnos a sérülések behatárolták a lehetőségeinket, nem tudtam úgy belenyúli a mérkőzésbe, ahogy szerettem volna, hiszen mindhárom cserénk kényszerű volt. Tudtuk, hogy a csehek szabad- és pontrúgásai életveszélyesek, amit jól mutat, hogy egyébként nem is nagyon alakítottak ki veszélyes helyzetet a kapunk előtt. Kapic és Gyepes kiválása is nagyon érzékeny veszteség volt, úgy érzem, megérdemeltük volna, hogy eljussunk a 11-es párbajig. Büszke vagyok a csapatra és a szurkolóinkra, együtt mindent megtettünk a továbbjutásért.
Franisek Straka: – A klub vezetői, a szurkolók és a média részéről is hatalmas nyomás nehezedett ránk, mindenki csak a továbbjutást tartotta elfogadhatónk, pedig az már az első mérkőzésen is látszott, hogy nagyon erős ellenféllel van dolgunk. Az óriási várakozás miatt az első félidőben kapkodva, idegesen, sok hibával játszottunk. A találkozó fordulópontját az első félidő utolsó pillanatában szerzett gólunk jelentette, amelynél be kell vallanom, óriási szerencsénk volt. A második félidőben már felszabadultan, jól játszottunk, egyre nagyobb fölénybe kerültünk, amiben szerepet játszott az is, hogy ellenfelünknél többen is megsérültek. Nagyon örülök a továbbjutásnak és annak, hogy végre egy olyan mérkőzést játszhattunk ebben a szezonban, melyen mi szereztünk vezetést és nem mi kaptunk buta gólt. Ez volt életem legnehezebb meccse.
(Az nso.hu és a Ferencváros hivatalos honlapja alapján)
Soha nem felejtem el ezt a meccset. Másodszor jutottunk volna BL-be és tényleg egy banánhéjon csúsztunk el. Persze utána az UEFA csoportkör sikerült, de ez nagyon fájó emlék. És nem is volt olyan régen, de már senki nem beszél róla csak a Lokiról meg a Videotonról…
ftc.hu: Csapatunk fantasztikusan küzdött, 120 perces kupacsatára kényszerítette a sokkal esélyesebbnek tartott Sparta Prahát, de a végén a csehek ünnepelhettek. A mieink hiába voltak két mérkőzésen teljesen egyenrangú ellenfelei a Spartának, a végén a prágaiak ünnepelhettek.
Sparta Praha – Ferencváros: 2-0 (1-0, 1-0, 1-0)
Prága, Toyota Aréna, 18.010 néző, vezette: Meier (Kapelli, Iseli)
Sparta Praha: Blazek – Pergl, Homola, Koutsky (Vorisek 64.), Cech – Poborsky, Sivok, Zelenka (Baranek 95.), Petras (Michalik 29.) – Pacanda, Jun
Ferencváros: Szűcs L. – Vukmir, Botis, Gyepes (Kiss Gy. 67.) – Balog Z., Rósa, Kapic (Zováth 90.), Huszti – Leandro, Penksa – Vágner (Bajevski 56.)
Gól: Zelenka (45.), Homola (113.)
Sárga lap: Petras (7.), Pacanda (32.), Sivok (38.) illetve Kapic (34.), Vágner (55.), Gyepes (63.), Huszti (69.)
Az elején a házigazdák visszafogottan kezdtek, megpróbáltak kicsalogatni minket a kapunk előteréből. László Csaba a mérkőzés előtt erre készítette fel együttesünket, ezért nem “sétáltunk be a csapdába. A prágaiak a 30. percben már cseréltek egyik védőjük helyett egy támadó középpályást küldtek be és az utolsó 15 pecben egyértelmű mezőnyfölénybe kerültek, de fegyelmezett, helyenként önfeláldozó védekezésünknek köszönhetően nem alakítottak ki veszélyes helyzetet. Már úgy tűnt, hogy gól néálkül zárul az első félidő, amikor a hosszabbításban rendkívül balszerencsés gólt kaptunk. Egy szabadrúgás után a sorfalról Zelenkához pattant a labda, aki 5 méterről a léc alá bombázott (1-0).
A második játékrészt ugyanolyan szervezett játékkal kezdtük, mint az elsőt, nem változott a mérkőzés képe. Az 56. percben Vágner nem bírta tovább a mérkőzést, helyére Bajevski állt be, aki a meccs előtt injekciót kapott a derekába, így tudta idegbecsípődése ellenére is vállalni a játékot. Beállása után azonnal munkát adott a védőknek, egy remek megkerülős csellel be is tört a tizenhatoson belülre, ahol Blazek, a Sparta kapusa mentett előre. A szünetben combfájdalmakra panaszkodó Gyepes, a második játékrészt hatalmas kötéssel a lábán kezdte el, de a 67. percben őt is le kellett cserélni. Kezdtünk fáradni, a csehek epdig egyre nagyobb fölénybe kerültek. Már a tizenhatosunk elől is csak nehezen tudtuk elrúgni a labdát, de hősiesen tartottuk magunkat, pedig többen is kisebb-nagyobb sérülésekkel játszottak. A 89. percben Kapic úgy esett rá a vállára, hogy nem tudta mozgatni a karját. Légiósunk sérülten még több percig vállalta a játékot, utána azonban a hosszabbítás előtt őt is le kellett cserélni.
Következett a kétszer 15 perces hosszabbítás, ahol mindkét gárda az utolsó energiáit mozgósította. Az első 15 percet mi kezdtük lendületesebben, több veszélyes lövésünk is volt, de a záró 5 percre ismét beszorultunk. Balognak a lába fájt, Vukmirnak a hasába könyököltek bele, de muszáj volt mindenkinek tovább hajtani, hiszen már nem tudtunk cserélni.
Az utolsó 15 percben a csehek egy utolsó nagy támadást indítottak, egymásután végezték el a szögleteket, de Szűcs több esetben is fantasztikus védésekkel tartotta bennünk a lelket. A 113. percben nem bírtuk tovább. Egy szöglet után Pacanda közeli fejesét Szűcs óriási bravúrral kiütötte, a labda azonban Homola elé pattant, aki közelről a hálóba lőtt (2-0). Ezután mégegyszer mindent megpróbáltunk, be is szorítottuk pár percre a cseheket, de nem sikerült betalánunk a kapuba, az utolsó három percben pedig a házigazdák okosan a kapunk előtt tartották a labdát és a játékidő leteltéig bedobásokat, illetve szabadrúgásokat harcoltak ki a tizenhatosunk környékén.
A két mérkőzés alapján elmondható, hogy nem a jobb, hanem a szerencsésebb és valamivel nagyobb nemzetközi rutinnal rendelkező együttes jutott be a Bajnokok Ligája csoportkörébe.
122
Vége a mérkőzésnek. Hősiesen küzdöttünk, hihetetlen balszerencsével búcsúztunk, nem volt jobb a Sparta Praha, de sajnos mégis a csehek jutottak tovább, mi pedig készülhetünk az UEFA Kupa első fordulójára, ahonnan még bejuthatunk az UEFA Kupa csoportkörébe, ami szintén óriási siker lenne. Szép volt fiúk!!
120
Meier két percet hosszabbít. MINDENT BELE!!
119
Jun tört be a tizenhatosunkon belülre, lefutott az alapvonalig, ahol Botis szögletre mentett.
118
Huszti ívelt be szabadrúgást a kapu elé, Botis 8 méterről felfejelte a labdát, amit Bajevski elől Blazek lehúzott.
116
Beszorítottuk a cseheket, mindenki támad.
114
Ha egy gólt szereznénk, akkor mi vagyunk a továbbjutók!
113
Újabb gólt kaptunk. Baloldali szöglet után Pacanda fejesét Szűcs óriási bravúrral kiütötte, a kipattanót azonban Homola közelről a hálóba lőtte (2-0).
111
Cech 22 méteres, léc alá tartó labdáját Szűcs tolta a kapu fölé.
110
Penksa becsszva szerelte Perglt, utána azonban lent maradt a földön, jelenleg az oldalvonalon kívül ápolják.
109
Huszti indította remek labdával Leandrót a bal szélen, de az asszisztens lest jelzett.
107
Poborsky ívelte be a labdát a tizenhatosunkon belülre, amit Vukmir higgadtan mellel levett és utána szépen kihozott.
106
Elkezdődött az utolsó 15 perc.
105
Baloldali szöglet után Poborsky eé pattant a labda, akinek 19 méteres lövését Szűcs a levegőben úszva ütötte ki a bal sarok elől.
105
Vége a hosszabbítás első félidejének.
104
Poborsky kapott jó labdát a tizenhatosunk előtt, de lövése az önfeláldozóan közbelépő Zováthról az alapvonalon túlra pattant.
102
Rósa futott el a jobb szélen, beadott, de Bajevski elől Pergl szögletre mentett.
100
Csapatunk szurkolóink fantasztikus buzdítása közepette hősiesen tartja az eredményt. A csehek egymásután rúgják a szögleteket, minden játékosunk csúszik-mászik, szenzációsan küzdünk.
99
Penksa és Sivok is visszajött a pályára. Sivok egy „turbánnal” játszik tovább.
98
Sivoknak felrepedt a szemöldöke, ezért Meier leküldte, hogy a páláyn kívül ápolják. Közben Penksa görcsöt kapott, a lábát fagyasztják a pályán kívül, drámai küzdelem zajlik a pályán.
97
Bajevski passzolt Husztihoz, aki a tizenhatoson belül egy lövőcsel után lőtt, de a labda a közbenyúló Homola lábáról Blazek kezébe pattant.
96
Baranek ugratta ki Poborskyt, aki elől Szűcs óriási bravúrral mentett szögletre.
95
Csere a hazaiaknál. Zelenka helyett Baranek állt be.
94
Zováth passzolt Leandróhoz, aki 20 méterről a kapu fölé lőtt.
93
Balog óriási bedobása után Penksa tette le a labdát Leandro elé, aki 18 méterről kapásból a kapu mellé lőtt.
92
Balognak a lába, Vukmirnak a hasa fáj. Balog Zolit folyamatosan kezelték a szünet alatt, de védőnk attól tart, hogy nem fogja végigbírni a meccset.
91
Elkezdődött a hosszabbítás első félideje.
90
Vége! Meier a 95. percben lefújta a meccset, jöhet a hosszabbítás! Nem vagyunk könnyű helyzetben, hiszen már nem cserélhetünk és többen is elfáradtak, bízzunk benne, hogy a Fradi-szív és fantasztikus szurkolóink továbbjuttatják csapatunkat.
90
Bajevski cselezte be magát a bal oldalról középre, de lövését blokkolták a védők.
90
Poborsky lőtt be szabadrúgást a tizenhatos sarkáról a kapunk elé, de Kiss kivágta a labdát.
90
Huszti beadása után Bajevski fordult kapura, de Blazek ismét résen volt és megszerezte a labdát.
90
Kapic a fájós bal vállával ütközve állított meg egy akciót, de nem tudja folytatni a játékot. Zováth áll be Adem helyére.
89
Kapic visszajött, de a bal karját nem tudja mozgatni.
88
Kapic a vállát fájlalja, egyelőre az orvosok még nem jeleztek cserét.
87
Botis szerlte becsúszva Poborskyt az oldalvonalnál. Közben Kapic maradt lent a földön a kezdőkörnél. Ademet hordágyra fektetve viszik le.
85
Jun akart lőni 22 méterre a kapunktól, Leandro önfeláldzó becsúszással szerelt, a labda Vorisekhez került, aki kapásból a kapu mellé lőtt. Már csak 5 perc van hátra a rendes játékidőből. Fiúk, kitartás!!
83
Rósa végzett el szabadrúgást 30 méterre a kaptól. Husztihoz gurított, középpályásunk azonban sajnos a kapu mellé lőtt.
81
Az elmúlt percekben beszorultunk, kizárólag a mi térfelünkön folyik a játék.
78
Egy ütközés után Penksa maradt lent a földön. Mareket nem kellett ápolni, felkelt és egy kicsit sántikálva folytatta a játékot.
75
Poborsky sarokkal maga elé tette a labdát, betört a tizenhatoson belülre, majd éles szögből a jobb kapufa mellé lőtt.
73
Cech közelről fejbe rúgta a labdával Rósát, aki az oldalvonalnál összeesett. Szerencsére nincs komoly baj, középpályásunk rövid ápolás után vissza tudott jönni a pályára.
71
Leandro ismét remekül ugratta ki Penksát, de sajnos Blazek is jól jött ki a kapujából és elrúgta a labdát.
69
Huszti lerántotta Poborskyt, amiért sárga lapot kapott. Középpályásunknak ez volt a nemzetközi porondon a harmadik sárgája, ezért a következő nemzetközi kupameccsünkön sajnos nem játszhat.
67
Gyepinek a combhajlító izma fáj. Visszajött a pályára, de nem tudja folytatni a játékot, Kiss állt be a helyére.
65
Gyepesnek a combja fáj, védőnket hordágyon vitték le a pályáról. Gyepinek már a szünetben is fájt a combja, jelenleg az oldalvonalon kívül ápolják.
64
Újabb csere a hazaiaknál. Koutsky helyett Vorisek állt be.
63
Jun egy esernyőcsellel próbálta becsapni Gyepest, védőnk feltartotta a támadót, amiért sárga lapot kapott.
62
Leandro ugratta ki Penksát, aki elől Blazek a kapujából kifutva lábbal mentett.
61
Kapic szerzett labdát 45 méterre a cseh kaputól, majd észrevette, hogy Blazek messze kint áll a kapuból, ezért ráemelte a labdát, ami sajnos a kapu mögé hullott.
60
Jun lépett ki egyedül és a hálóba lőtt, de az asszisztens már lest jelzett.
57
Bajevski remek megkerülős csellel csapta be ellenfelét a tizenhatoson belül, de hosszan szöktette magát és Blazek kivetődve megszerezte a labdát.
56
Először cserélünk, sérült helyett egy másik sérült áll be. Vágnert Bajevski váltja fel.
55
Vágner nyújtott lábbal rátartott Sivok lábára, sajnos jogosan kapott sárgát.
54
Vágner lába kapott görcsöt. Leandro „gyógyította meg” csatárunkat.
52
Jung vett át lesen egy labdát a tizenhatosunkon belül és mivel ne hallotta a bíró sípját, a kapunkba lőtt. Meier természetesen nem adta meg a találatot.
50
Nemzetközi meccseken három játékos melegíthet egyszerre. A mieink közül jelenleg Kiss, Bajevski és Tőzsér nyújt és kocog a kapunk mögött.
48
Balog hatalmas bedobása után Vágner futott el a jobb szélen, középre lőtte a labdát, amit a kapus nem ért el, de sajnos Penksa is lemradt a labdáról, ami keresztbe elment a kapu előtt.
46
Elkezdődött a második félidő.
45
Félidei nyilatkozatok:
Lipcsei Péter:
– Nagyon balszerencsés gólt kaptun, de továbbra is a cseheken van nagyobb nyomás. Tovább kell játszanunk ezt a zárt játékunkat és a kontrákra építeni.
László Csaba:
– Figyelmetlenségből kaptuk a gólt. Nem kell megijednünk, továbbra is nyugodtan kell játszanunk. Biztos vagyok benne, hogy lesznek helyzeteink, melyekből egyet is elég értékesíteni.
45
Vezetnek a csehek. Michalik végzett el szabadrúgást 25 méterre a kapunktól. Lövése a sorfalban álló cseh játékosról az ötösön helyezkedő Zelenkához pattant, aki közelről a léc alá lőtt (1-0). Vége az első félidőnek.
42
Pergl lapos beadása után Botisról visszapattant hozzá a labda. Újra beadott, most Vukmir lépett közbe, védőnkről Homolához került a labda, aki 20 méterről legalább 2 méterrel a kapu fölé bombázott.
40
Homola előrevágott labdájával rendkívül érzékeny ponton találta el a játékvezetőt, aki összegörnyedt, de nem állította meg a játékot, hanem nagyokat fújtatva futott tovább és egy percig a szokottnál kicsit távolabbról követte az eseményeket.
38
Sivok rúgott bele Husztiba, ő is sárga lapot kapott.
37
Lipcsei: – Le a kalappal a fiúk előtt, maximálisan betartják László Csaba utasításait. Talán annyi észrevételem lenne, hogy nem kellene előreívelni a labdákat, mert elöl nincsenek jól fejelő játékosaink, meg kellene próbálni laposan kihozni a labdát.
36
Poborsky ívelt be szabadrúgást a jobb oldalról a kapunk elé, Szűcs jól jött ki a kapujából és a mezőnybe öklözte a labdát.
34
Kapic feltartotta Pacandát, Adem is besárgult.
32
Pacanda buktatta Vukmirt, amiért ő is sárga lapot kapott.
31
Lipcsei: – Bár Petrast a középpályára jelölték, ő is védőt játszott. Négy hátvéd vigyázott Vágnerre és mivel ez fölösleges, logikus lépés volt egy támadóbb szellemű futballista beállítása. Mi jól fogjuk a prágaiakat, védekezésünket dicséri, hogy Szűcs Lajosnak eddig csak kétszer kellett labdába érni.
29
Cserélnek a hazaiak. A védő Petras helyett a támadó középpályás Michalik jött be.
27
Kapic átadását Poborsky csípte el, fejjel maga elé tette a labdát, de Szűcs remek ütemben jött ki a kapuból és vetődve megszerezte Poborsky elől a labdát.
24
Homola hátulról rálépett Vágner lábára, majd a földre eső csatárunkat cipője sarkával – véletlenül – fültövön rúgta. Robert egy kicsit ült a földön, de szerencsére nem volt szükség ápolásra.
22
Lipcsei: – A prágaiak támadóbb felállásban folytatják, Zelenka feljebb húzódott. László Csaba a meccs előtt elmondta, hogy a prágaiak az első 20 percben kivárásra játszanak majd és megpróbálnak minket kicsalogatni. Ez azonban nem jött be nekik, mert úgy támadtunk, hogy hátul nem nyíltunk ki. Csaba azt mondta, hogy a 20. percben fognak támadóbb szellemben játszania hazaiak és ez így is történt. Nálunk most Balog fog kicsit jobban visszalépni, így nem tud a Sparta erőfölénybe kerülni.
20
Kapic remek 30 méteres passzal indította Rósát, aki a jobb oldalon betört a tizenhatoson belülre, középre gurított, de Vágner centiméterekkel lemaradt a labdáról. Ez volt eddig a mérkőzés legnagyobb helyzete.
19
Petras lőtte be a labdát a tizenhatosunkon belülre, de Botis fejjel tisztázott. A cseheknél van többet a labda, de komoly veszélyt még nem jelentettek a kapunkra.
18
Zelenka futott el a bal szélen, beadott, de Szűcs magabiztosan húzta le a labdát.
17
Kapic szerzett labdát a felezővonalnál, jól futott el a jobb oldalon, középre passzolt, Vágner egy csel után lőtt, de a labda elakadt egy közbelépő védő lábában.
15
Huszti csavart be a bal szélről szabadrúgást a kapu elé, Gyepes elől Homola fejelte ki a labdát.
14
Elkezdett szemerkélni az eső.
13
Lipcsei Péter vállalkozott arra, hogy szakkomentátorként működik közre közvetítésünkben:- Meglep, hogy a sparta ennyire visszafogottan kezdett. Eddig maximálisan betartjuk a taktikai utasításokat. Talán arra kellene jobban ügyelni, hogy ne pörgessük fel olyan sokszor a labdát, laposan ugyanis sokkal pontosabban lehet passzolni.
11
Homola hosszú indítással próbálta meg kiugratni Pacandát, aki elől Vukmir mellel vitte el a labdát.
9
Frantisek Straka, a hazaiak vezetőedzője az oldalvonalig rohanva veszekedett Pergllel és keményebb játékot kért a védőtől.
7
Petras rúgott bele Balogba, amiért sárga lapot kapott. AA jobb oldalról Rósa lőtte be a labdát a kapu elé, amit Botis vetődve 8 méterről a kapu mellé fejelt.
4
Balog hatalmas bedobása után a jobb szélen Penksához került a labda, aki visszagurított Vágnerhez, Robert beadása azonban elszállt a belső emberek előtt.
1
Elkezdődött a mérkőzés. Mi indítottuk útjára a labdát.
.
A csapatok kijöttek a pályára. Szurkolóink igazán kitettek magukért. Játékosainkat egy olyan három szektort betöltő élő kép fogadta, melyben egy várnak kinyílik a kapuja és rajta egy zöld-fehér labda begurul a BL-be. A csehek csak piros-fehér lapokat emeltek fel, a lelátón tehát fölényesen nyertünk.
.
A csehek már az öltözőfolyosón tartrózkodnak, a mieinknek László Csaba tart még egy utolsó rövid eligazítást.
.
Szurkolóink egy hatalmas transzparenst kezdenek el kifeszíteni, amin egy, az alkalomhoz illő dal részlet olvasható:”Álmodtam egy világot magamnak, itt állok a kapui előtt.” Közben a Sparta ifi játékosai három hatalmas reklámfeliratot terítettek le a fűre, melyeken a Sparta szponzorainak neve olvasható.
.
A Sparta gladiátorra hasonlító kabalaállata az oldalvonalnál táncolva próbálja szurkolásra biztatni az egyelőre meglehetősen passzív cseh drukkereket.
.
Szűcs Lajos után a mezőnyjátékosok közül Adem Kapic fejezte be elsőként a melegítést. Adem a csehek sztárjával, Poborskyval egyszerre lépett be az öltözőfolyosóra.
.
Szektorunkból szünet nélkül zúg a ” Ria-Ria Hungéria!” és a „Hajrá Fradi!”. A cseh szurkolók ugyan többen vannak, de a hangfölény egyértelműen a miénk.
.
Aleksandar Bajevski a délelőtti átmozgató edzésen deréksérülést szenvedett, így nem tudja vállalni a játékot, de saját kérésére az előzetes tervekkel ellentétben mégis leülhet a kispadra. A csatár elmondta, hogy fáj a dereka, de ha sor kerül a játékára, akkor nem érzi a fájdalmat és majd egy másik meccsen kipiheni magát. A mieink Szűcs – Vukmir, Botis, Gyepes – Balog, Rósa, Kapic, Huszti – Leandro, Penksa – Vágner összeállításban kezdenek. A kispadon Berki, Kiss, Zováth, Zavadszky, Tőzsér, Bajevski és Sasu foglal helyet.
.
Játékosainkat is fantasztikus hangulat fogadta. Futballistáink meg is jegyezték, hogy szurkolóinknak köszönhetően szinte hazai pályán érzik magukat. Szinte minden drukkerünknél van egy zöld-fehér vagy nemzeti színű zászló.
.
A házigazdák tényleg mindent bevetnek Robert Vágner megzavarására. Amikor csatárunk megállt a pálya szélén beszélgetni a többiekkel, egyszer csak közvetlenül mellette elindult az öntöző berendezés és lelocsolta Robertet. Természetesen nem történt szándékosság, hiszen egy órával a kezdés előtt az egész játékteret elkezdték locsolni. Vágner mosolyogva röviden csak annyit mondott: „a meccsen majd én fürdetem meg a prágaiakat!”
.
Szűcs Lajos kijött melegíten. Szinte felrobbant a stadion szurkolóink hangorkánjától.Már gyakorlatilag teljesen megtelt a drukkereink részére fenntartott szektor. Szurkolóinknak köszönhetően fantasztikus a hangulat a Toyota Arénában.
.
Köszöntjük kedves szurkolóinkat! Hamarosan kezdődik csapatunk Bajnokok Ligája-visszavágója a Sparta Praha ellen a prágai Toyota Arénában.