2004.X.27. MK, Dabas – Ferencváros: 0-4
Csapatunk végig irányítva a mérkõzést magabiztos, 4-0-ás gyõzelmet aratott a Dabas otthonában és bejutott a Magyar Kupa legjobb tizenhat együttese közé.
Nyilatkozatok:
Kuti László (a Dabas edzője): – A sorsolás után az egyik szemem sírt, a másik nevetett. – Örülök, hogy egy olyan nagyszerű csapatot láthat vendégül a város, mint a Ferencváros, viszont azzal valamennyien tisztában vagyunk, hogy a Fradi ellen minimálisak a továbbjutási esélyeink. Erre a találkozóra is ugyanúgy fogunk készülni, mint bármelyik bajnoki meccsükre, sőt számunkra a bajnokik fontosabbak, hiszen a következő szezonban ismét a másodosztályban szeretnénk szerepelni. Csapatom legfőbb vezéregyénisége Hamar István, akiben nagyon kellemesen csalódtam. Pista hozzáállása, és teljesítménye példamutató, ráadásul ő legnagyobb rutinnal rendelkező játékos itt Dabason. Sokat várok a fiaimtól is, elsősorban Lacitól, aki eddig csapatunk legeredményesebb játékosa a szezonban. Egy magyar futballista számára külön kategóriát jelent a Ferencváros ellen játszani. Játékosaim döntő többségének ez még nem adatott meg, ezért biztos vagyok benne, hogy a fiúk hatalmas motiváltsággal lépnek pályára. Emlékszem, én is mennyire vártam a Fradi elleni meccseket, hiszen ilyenkor garantált volt a jó hangulat. Ma is szívesen emlékszem például egy nyolcvanas évekbeli, teltház előtt lejátszott Ferencváros -– Bp. Honvéd mérkőzésre. Már úgy tűnt, hogy pontosztozkodás lesz a vége, amikor néhány perccel a lefújás előtt a játékvezető befújt nekünk egy tizenegyest. Én álltam a labda mögé, és több tízezer ember hangorkánja közepette belőttem a labdát, ezzel pedig a Honvéd nyert. A lefújást követően rettenetesen dühösek voltak a fradisták, és „természetesen” a győztes gól szerzőjén akartak bosszút állni a csapatuk vereségéért. A lefújás után a rendőröknek kellett kimenekíteniük a stadionból….
Hamar István: – A sorsolás előtt titkon abban reménykedtem, hogy a Ferencvárost kapjuk. Sokkal több ok szól a Fradi mellett, mint ellene. Először is a Ferencvárosra mindenhol kíváncsiak az emberek, alighanem itt is „teltház” lesz, ami egy ilyen kiscsapat csapat számára, mint a Dabas hatalmas anyagi bevételt jelent. Ha pedig sok ember jön ki szurkolni, garantált a jó hangulat. A Fradi érkezésének azonban nemcsak a szurkolók, mi, játékosok is nagyon örülünk. A legtöbb csapattársam most lép majd először pályára a Ferencváros ellen, kíváncsian várom én is, hogy fogunk játszani.
A mérkőzés:
Dabas – Ferencváros: 0-4 (0-2)
Dabas, 2.000 néző, vezette: Hanacsek
Dabas: Urai – Róza, Ócsai, Danyis, Domján – Simon (Kuti 46.), Ugo, Bozsik (Danyis 80.), Gál (Ordai 46.) – Feczesin, Hamar
edző: Kuti László
Ferencváros: Udvarácz – Vukmir (Csepregi 52.), Botis, Kiss Gy. – Balog, Rósa, Zováth, Tőzsér – Lipcsei (Zavadszky 55.) – Sowunmi (Somorjai 63.), Bajevski
vezetőedző: László Csaba
Gól: Tőzsér (33.), Sowunmi (44.), Zavadszky (61., 86.)
László Csaba több meghatározó játékosunkat is pihentette. Nem lépett pályára Szűcs Lajos, Gyepes Gábor, Adem Kapic és Robert Vágner sem a találkozón.
Ennek ellenére a mieink az elsõ perctõl tudatosították a rendkívül lelkesen küzdõ házigazdákban, hogy ki a jobb. A Dabas visszahúzódott a térfelére és önfeláldozóan igyekezett megvédeni kapuját a góltól. A betömörülõ védelmet távoli lövésekkel igyekeztünk átlõni, de kiváló formájukban védõ kapusuknak és szerencséjüknek (két kapufát is lõttünk) köszönhetõen a vendéglátók sokáig jól tartották magukat. A 33. percben azonban már semmi nem segített. Bajevski beadása urtán Tõzsér szerzett vezetést, majd egy perccel a félidõ vége elõtt Sowunmi növelte a különbséget.
A második félidõben Vukmirt Csepregi Richárd váltotta fel, aki ma játszott elõször tétmeccset a felnõtt csapatban. Továbbra is mi irányítottuk a játékot, igaz megnyugtató elõnyünk birtokában már nem erõltettük annyira a támadásokat. Az egyre jobban fáradó házigazdák ellen a csereként beállt Zavadszky szerzett még két gólt.
A Dabas veszélyes helyzet nélkül zárta a meccset. A hazaiak fantasztikusan védõ kapusuknak köszönhetik, hogy mindössze négy gólt kaptak. A Magyar Kupa nyolcaddöntõinek sorsolása jövõ pénteken lesz.
Nyilatkozatok:
Csepregi Richárd: – Ötéves korom óta vagyok a Ferencvárosnál – mondta a tehetséges labdarúgó. – Így közel 15 éves várok arra, hogy én is pályára léphessek a felnőttek között. A nyári edzőmeccseken erre már volt lehetőségem, de tétmérkőzésen most kaptam először szerepet. Eddig a korosztályos csapatokban általában a középpálya közepén kaptam lehetőséget, de most a pálya jobb oldalát kellett bejátszanom. Úgy érzem, elég gyorsan felvettem a meccs iramát, de a végére elfáradtam, hiszen egy hete kezdtem el sérülésem után az edzéseket. Remélem, hamarosan bajnokin is eljön a nagy pillanat, és újabb lehetőséget ad nekem László Csaba. Nagyon sokat kell még ezért is tennem, de az edzéseken és a Ligabajnokságban igyekszek bizonyítani a szakmai stábnak.
(A Ferencváros hivatalos honlapja alapján)
92
A lefújás után a gyerekek ellepték a pályát és autogramokat kértek játékosainktól, a műsorközlő pedig nagyon sportszerűen gratulált a győzelmünkhöz és sok sikert kívánt csapatunknak a bajnokságban és a különböző kupasorozatokban.
91
Vége a mérkőzésnek. Csapatunk magabiztosan jutott be a legjobb 16 közé a Magyar Kupában. A nyolcaddöntők sorsolása jövő pénteken 11 órakor lesz az MLSZ-ben.
89
Már 5-2-re vezet az Újpest.
86
Már néggyel vezetünk! Tőzsér kiváló ütemben ugratta kiZavadszkyt, aki egy lövőcsellel becsapta a dabasi kapust, majd a hálóba helyezett (0-4).
80
Harmadszor cseréltek a hazaiak. Bozsikot Danyis váltotta fel.
78
Két perc alatt két gólt szerzett az Újpest. DAC Integrál-Újpest 2-4.
76
Tőzsr kényszerítőzött Zavadszkyval, a visszakapott labdát keresztbe ívelte, Csepregi egy remek lövőcsellel becsapta ellenfelét, majd kiugratta Bajevskit, akinek lövését Urai bravúros mozdulattal a bal felső sarok elől ütötte szögletre. A szöglet után Botis fejelt kapura, de Urai ismét óriási bravúrral hárított.
74
A Dunaújváros 2-1-re vezet a Diósgyőr ellen. Az elsőosztályú klubok közül bő negyed órával a vége előtt a Diósgyőr, a Győr, a Pápa (0-0 idegenben a Rakamaz ellen) és az Újpest nem állt továbbjutásra.
72
A Sopron is 3-0-ra vezet Ajkán.
71
Az MTK 2-0-ra vezet Szegeden. Egyetlen élvonalbeli klub sem vezet olyan magabiztosan, mint mi.
69
A 69. percben: DAC Integrál-Újpest 2-2
67
Az Újpest 2-1-re vezet a DAC Integrál ellen. A Vasas 2-0-ra vezet Baktalórántházán, a Győr csökkentette hátrányát, már csak 2-1-re vezet a BKV Előre.
65
Somorjai remek ütemben ívelte keresztbe a labdát, amit Tőzsér tiszta helyzetből, 3 méterről alig fejelt a kapu mellé.
64
Egyenlített a DAC Integrál az Újpest ellen.
63
Harmadszor is cseréltünk. Sowunmi kapott egy rúgást a lábára és bár folytatni tudta volna a játékot, László Csaba a biztonság kedvéért inkább lehívta a pályáról. Helyette Somorjai állt be, akit nagy taps fogadott, Soma korábban játszott Dabason is.
61
Már hárommal vezetünk! Tőzsér átadásával Zavadszkyfutott el a jobb szélen, éles szögből lőtt és a labda az eddig remekül védő kapus hasa alatt a hálóban kötött ki (0-3).
57
A Fehérvár Horváth Ferenc második góljával fordított és 2-1-re vezet Szolnokon.
55
Ismét cseréltünk. Lipcsei helyett Zavadszky lép pályára. Csapatkapitányunk a kapitányi szalagot a 100% Fradi legújabb számának kivehető poszterén szereplő Udvarácz Milánnak adta át.
52
Először cseréltünk. Vukmir helyett Csepregi Richárd lépett pályára. A fiatal játékosnak ez az első tétmeccse a Fradi felnőtt csapatában. Csepregi 27-es mezben szerepel, ezért szurkolóink „Csak a Kriston, csak a Kriston!” kiáltásokkal köszöntötték.
48
A Pécs 2-1-re vezet Szentesen.
46
Elkezdődött a második félidő. A hazaiak két helyen is változtattak. Simon helyett Kuti, Gál helyett pedig Ordai állt be.
45
A szünetben előkerült az eredményjelző kezelője, aki 2-0-ra alakította a táblán az állást.
45
Cserejátékosaink a pályán melegítenének, erre azonban nincs lehetőségük, ugyanis a szünetben a nézők egy csoportja bement a pályára és a térfelünkön autgoramokat kérnek játékosainktól, illetve fényképezik őket.
45
Vége az első félidőnek.
44
Bent van a második! Bajevski remek cselekkel tört be a tizenhatoson belülre, majd kiugratta Zováthot, akinek lövése először elakadt a kapusban, a kipattanót Zováth estében rálőtte, de a kapufát találta el, a visszapattanó labdátSowunmi a hálóba helyezte (0-2).
43
Egyenlített a Fehérvár FC Szolnokon, a gólt Horváth Ferenc szerezte.
42
Tőzsér 30 méteres bombáját Urai lábbal védte, a kipattanót Bajevski a jobb sarok mellé lőtte.
40
Szűcs Lajosnak pár perccel ezelőtt megszületett a második kisfia, Szűcs Dániel. Kapusunknak gratulálunk!
38
A BKV Előre már 2-0-ra vezet a Győr ellen, a győriek már csak tízen vannak a pályán, mert Vincze Gábort kiállította a bíró. A Szolnok 1-0-ra vezet a Videoton ellen, a Diósgyőr egyenlített Dunaújvárosban.
36
Újabb derültséget okozott a műsorközlő. Név szerint kérte, hogy egy úr azonnal fáradjon az eredményjelzőhöz és javítsa ki az eredményt 0-0-ról 0-1-re.
33
Vezetünk! Bajevski remek cselek után átívelte a labdát a hosszú oldalra, amit Tőzsér 3 méterről a kapuba fejelt (0-1).
32
Sowunmi jól tartotta meg a labdát a tizenhatoson belül, majd visszagurított, Lipcsei kapáslövését Urai a bal felső sarok elől tolta szögletre. A bravúros védés után a hazai kapus eksztázisban ordítva veszekedett a védőivel.
30
Az első fél órában nyomasztó mezőnyfölényben játszunk. A hazaiak szervezetten, önfeláldozóan védekeznek. Játékosaink távoli lövésekkel próbálkoznak a betömörülő védelemmel szemben. Eddig két kapufát lőttünk, reméljük hamarosan meglesz a vezetés is. Eddig a dabasi kapus a mezőny legjobbja.
29
Röviden szabadítottak fel a hazai védők, Kiss 16 méterről kapásból a léc fölé bombázott.
28
A Dunaújváros 1-0-ra vezet a Diósgyőr ellen.
26
A Kaposvár is vezet Balatonlellén.
23
Bajevski a bal oldalról remek cselekkel hozta be középre a labdát, majd lőtt, a kapus óriási bravúrral öklözte ki a labdát.
20
Tőzsér végzett el szabadrúgást 30 méterre a kaputól. Lövése nagyon meglepte a hazai kapust, akinek lábbal azért sikerült szögletre mentenie, majd a tizenhatosig kifutott és leszidta az egész sorfalat.
18
Vezet a Pécs Szentesen és az MTK Szegeden.
17
Egy felpörgő labdát Lipcsei 25 méterről ellőtt, a kapus azonban kapufára tudta tolni a labdát.
15
Az Újpest 1-0-ra vezet a DAC Integrál otthonában és a Vasas Baktalórántházán.
13
Lipcsei 20 méterről lőtt, de Sowunmit találta el, akinek lábáról felperdült a labda, amit Bajevski 14 méterről kapásból a kapufára lőtt.
11
A mi meccsünkkel egy időben több mérkőzés is zajlik a Magyar Kupában. A BKV Előre 1-0-ra vezet a Győr ellen.
8
Tőzsér csavart be ballal a jobb oldalról szabadrúgást a kapu elé, de Bajevski elől a védők szögletre mentettek.
7
Rósa indította a bal szélen elfutó Tőzsért, akinek kapu elé lőtt labdáját Urai a kapujából kivetődve szerezte meg Sowunmi elől.
5
Lipcsei 25 méteres lövése elszállt a kapu fölött.
3
Türelmesen adogatunk a hazaiak térfelén, dabasi játékos még nem ért labdába.
1
Elkezdődött a mérkőzés, mi indítottuk útjára a labdát.
.
A ferencvárosi szurkolók nem a lelátóról, hanem a dabasi pálya mellett utcáról biztatják a mieinket, ahonnan egyébként szintén jól látható a pálya. Információink szerint drukkereink túl drágának tartották az 1000 forintos belépőt.
.
A mérkőzés előtt közvetlenül a Ferencváros Kommunikációs Irodájának kérésére a csapatokkal egyetértésben Hanacsek Attila játékvezető a kezdés előtt egyperces gyászszünetet rendel majd el, ugyanis ezekben a percekben zajlik id. Simon Tibor termetése.
.
Vezetőedzőnk sem úszta meg az átkeresztelést, őt László Attilaként mutatták be.
.
A helyi műsorközlő nem szokta sűrűn nyomon követni csapatunk meccseit, elég érdekesen mutatta be néhány játékosunkat. Botis a műsorközlő szerint „Sorin” néven játszik, Bajevskit Dabason „Bazsevszkinek” hívják, Somorjai igazi neve pedig „Soromjai”. A hazai drukkerek jókat derültek a műsorközlőn.
.
A mieink összeállítása: Udvarácz – Vukmir, Botis, Kiss – Balog, Rósa, Zováth, Tőzsér – Lipcsei – Sowunmi, Bajevski, a kispadon Berki, Zavadszky, Huszti, Leandro, Somorjai, Gyepes és Csepregi foglal helyet.
.
Kiváló körülmények között kerül sor a mérkőzésre. A dabasi szurkolók fedett lelátóról nézhetik a meccset.
.
A két együttes játékosai már a pályán melegítenek.
.
Mai ellenfelünk a harmad osztályban az ötödik helyen áll. Legismertebb játékosa az egykori válogatott Hamar István.
.
Köszöntjük kedves szurkolóinkat! Csapatunk címvédőként kezdi el szereplését a Magyar Kupa idei kiírásában. Az elmúlt két szezonban mi hódítottuk el a serleget, bízunk a jó sorozat folytatásában. Rövidesen kezdődik a Dabas elleni találkozónk. Ellenfelünk az NB II Winner csoportjában szerepel.