2004.V.19. Balaton FC – Ferencváros: 2-3

Csapatunk drámai fordulatokban bővelkedő mérkőzésen megszakí­tva az ötmeccses nyeretlenségi sorozatot idegenben nyert 3-2-re a Balaton FC ellen és továbbra is versenyben van a bajnoki cí­mért.


Balaton FC – Ferencváros 2-3 (2-1)
Siófok, 5.000 néző, vezette: Kassai Viktor (Erős, Varga II.)

Balaton FC: Csernyánszki – Vörös, Hegedűs, Kuttor, László – Virág, Radics, Juhász, Kőrösi – Csordás (Bajevski 75.), Sitku (Kovács 81.)

Ferencváros: Szűcs L. – Vukmir (Bognár 68.), Botis, Gyepes, Leandro – Rósa, Lipcsei, Kapic (Sasu 46.), Penksa (Sowunmi 57.) – Gera, Tököli
vezetőedző: Pintér Attila

Gól: László (36.), Sitku (41.) illetve Lipcsei (16.), Sasu (79.), Leandro (80.)
Sárga lap: Juhász (29.), Kőrösi (73.), Kovács (87.) illetve Rósa (30.), Botis (54.), Tököli (77.)

Óvatosan kezdtek a csapatok, mindkét oldalon nagyon zártan védekeztek, ezért a középpályások próbálták meg a védők mögé beí­velt labdákkal szöktetni a támadókat, kevés sikerrel. Az első komoly akcióból aztán megszereztük a vezetést. Gera gurí­tott Lipcseihez és csapatkapitányunk 20 méterről védhetetlen gólt lőtt a bal alsó sarokba (0-1). A folytatásban fokozatosan átvettük az irányí­tást, a hazaiakat szemmel láthatóan megfogta a vezetésünk. Hiába nyertük meg azonban a párharcaink többségét, a siófoki védelmet nem sikerült újra feltörni. A 36. percben váratlanul egyenlí­tett a Balaton FC. László 35 méterről lőtt kapura, a labda átsuhant a lábak között és a hálóban kötött ki (1-1). Az egyenlí­tés minket zavart meg és a 41. percben már a hazaiaknál volt az előny. Szögletet követően Kuttor továbbcsúsztatott labdáját Sitku 2 méterről bombázta a léc alá (2-1).

A szünetben Kapicot Sasu váltotta fel, í­gy három támadóval játszottunk a második félidőben. Ez meg is látszott a mérkőzés képén, a hazaiak teljesen beszorultak, nem tudták megtartani a labdát, szinte kizárólag a hazai térfélen folyt a játék. A 69. percben Tököli egyenlí­thetett volna, de lövése után a labda levágódott a kapufáról. A siófokiak azonban hősiesen védekeztek, a kapuban Csernyánszki ismét kiváló formában védett. A 73.percben a kapus kivetődve szerezte meg a labdát Tököli elől, Kassai játékvezető szerint csatárunk meg akarta rúgni a kapust. Ezért a bí­ró felmutatta a sárga lapot Tökölinek, ami azt jelenti, hogy csatárunk vasárnap nem játszhat vasárnap az Újpest ellen. A 79. percben parádés találattal egyenlí­tettünk. Jobboldali beadás után Sasu a kapunak háttal, gyönyörű ollózó mozdulattal küldte a labdát a hálóba (2-2). A középkezdés után az első akcióból már a vezetést is megszereztük. Leandro 19 méterről hatalmas gólt a bal felső sarokba (2-3). Az utolsó (hosszabbí­tással együtt) tizenhárom perc magyar pályán ritkán látható fantasztikus küzdelmet hozott. A Balaton FC feladta védekező taktikáját, kitámadott, ezáltal előttünk is több lehetőség adódott. Óriási volt a feszültség a pályán és a kispadon egyaránt. Pintér Attilát a 85. percben felküldték a lelátóra. Vezetőedzőnk azt kifogásolta, hogy a nem éppen jó napot kifogó Kassai játékvezető miért í­télt szabadrúgást a kapunktól 18 méterre egy szabályos becsúszó szerelés után. A hosszabbí­tásban több szögletet is elvégezhettek a hazaiak, akiknél még a kapus, Csernyánszki is előrejött fejelni. Bár ő nem került helyzetbe, de Kuttor még fejelt egy kapufát, ami után vége lett a mérkőzésnek.

Nyilatkozatok:

Pintér Attila: – Nem tudok mit mondani, csak annyit: ez a Fradi! Ezenkí­vül még annyit szeretnék elmondani, hogy köszönjük szurkolóink fantasztikus támogatását, nélkülük nem tudtunk volna fordí­tani. A játékvezetésről nem szeretnék semmit sem mondani, úgyanúgy, ahogy a meccs alatt sem mondtam semmit.

Leandro de Almeida: – Hihetetlenül boldog vagyok. Az utóbbi időben kevesebbet vállalkoztam távoli lövésekre. Ennek több oka is volt: egyrészt Pintér Attila azt kérte tőlem, hogy inkább próbáljam beí­velni a kapu elé a labdákat, másrészt pedig az utóbbi időben túl kevés volt az önbizalmam. Ezúttal a labda úgy pattant elém, hogy éreztem, lőnöm kell, ráadásul nem is tudtam senkinek passzolni. Amikor ellőttem a labdát, már éreztem, hogy nagyon jól eltaláltam és ha kapura megy, akkor nem lehet majd védeni. A gólom után rögtön a szurkolókhoz futottam, a mögöttem rohanó Tököli Attila pedig azt kiabálta, hogy „ilyet lőttél a Dunaújvárosnak is!”. Töki jól emlékezett, még a Haladás védője voltam, amikor ellene játszottam és akkor sikerült ekkora bombagólt szereznem. Remélem, most már senki nem tud megállí­tani minket, vasárnap újabb sorsdöntő meccs következik Újpesten, természetesen ott is a győzelem a cél.

Marius Sasu: – Sajnos a gólom előtt kétszer is nagy helyzetben hibáztam. Ennek ellenére nem adtam fel, bí­ztam az újabb lehetőségben. Amikor szállt be a labda, akkor éreztem, hogy csak ollózva tudom majd kapura rúgni. Nagyon boldog vagyok, hiszen régen találtam már be a kapuba. Köszönöm a szurkolók türelmét, bizalmát! Remélem, a hátralévő fordulókban még sikerül egy pár gólt szereznem és újabb örömöt okozni szurkolóinknak.

Lipcsei Péter: – Fantasztikus győzelem volt, a pályán adtunk választ a minket bí­rálóknak. A csapat megmutatta, hogy van tartása és többen igazolták, hogy itt a helyük a Fradiban. A gólomon kí­vül volt még két jó lövésem, de ezeket a kapus kivédte. Rengeteget jelentett szurkolóink fantasztikus táámogatása, remélem, Újpestre is sokan elkí­sérnek minket és sikerül visszavágnunk az Üllői úti vereségért.

Tököli Attila: – Boldog vagyok, hogy versenyben maradtunk a bajnoki cí­mért, annak ellenére, hogy sokan próbáltak bennünket ebben megakadályozni. Sejtettem, hogy ma sárgát fogok kapni, igyekeztem elkerülni a kényes szituációkat. Végül olyan helyzetben kaptam meg az eltiltásomat eredményező sárga lapot, amikor semmi nem történt. Csernyánszkival harcoltunk a labdáért, a kapus előbb ért oda, én pedig nem értem hozzá, amit nem lehetett nem észrevenni. Csernyánszki sem tett semmilyen olyan mozdulatot, amely azt sugallta volna, hogy hozzáértem. Rólam egyébként is köztudott, hogy nem szoktam a kapusokkal szemben szabálytalankodni.

Az NB I. állása:

felsőház:

1. Ferencvárosi TC 30 15 9 6 41-28 54 pont
2. DVSC-MegaForce 30 15 8 7 47-29 53
3. Újpest FC 30 14 10 6 46-28 52
4. Balaton FC 30 14 8 8 34-20 50
5. MTK Budapest 30 11 10 9 40-35 43
6. Matáv FC-Sopron 30 11 9 10 48-41 42

alsóház:

7. Zalaegerszegi TE 30 11 5 14 44-45 38
8. Videoton FCF 30 9 10 11 49-48 37
9. Pécsi MFC 30 7 13 10 30-36 34
10. ETO FC Győr 30 9 6 15 34-51 33
11. Békéscsabai EFC 30 7 8 15 34-47 29
12. Lombard FC Haladás 30 4 10 16 17-56 22

Góllövőlista:

16 gólos: Tóth M. (Sopron)
10 gólos: Gera (FTC)
9 gólos: Kovács B. (Békéscsaba), Kovács Z. (Újpest), Torghelle (MTK), Waltner (ZTE)
8 gólos: Bajzát (DVSC), Hercegfalvi (Videoton), Nicsenko (Győr)
7 gólos: Csordás (Balaton), Kerekes (Pécs), Sabo (ZTE), Tököli (FTC)

*

A csapat a lefújás után elindult Siófokról Budapestre. Előtte Haaz Ferenc technikai vezető megtekinthette a játékvezetői jelentés másolatát, amelyben szerepelt, hogy Kassai Viktor azért küldte a lelátóra Pintér Attilát, mert vezetőedzőnk nem megfelelő hangnemben beszélt a negyedik játékvezetővel. Ezenkí­vül az olvasható a jelentésben, hogy a lefújás után a bí­ró kiállí­tottnak nyilvání­totta Tököli Attilát is, mert csatárunk megengedhetetlen hangnemben bí­rálta a játékvezetőt. Pintér Attila elküldésével kapcsolatban a Ferencváros átadott egy nyilatkozatot Kassainak, melyben az állt, hogy vezetőedzőnk nem hagyta el a számára kijelölt zónát és csak annyit mondott a negyedik játékvezetőnek egy nyilvánvalóan téves í­télet után, hogy „hagyjanak minket dolgozni!” Tököli Attila ügyében azt vetette jegyzőkönyvbe a Ferencváros, hogy a klub a csatár utólagos kiállí­tásáról semmilyen hivatalos értesí­tést nem kapott, ezt senki nem jelezte a hivatalos személyek részéről, minden ellenkező hí­reszteléssel szemben csupán a játékvezetői jelentésből értesült a Ferencváros erről a döntésről.

Tököli Attila: – Nem tudom, hogy mi történik itt… A meccsen kaptam egy sárga lapot egy olyan szituációban kapustámadásért, amikor a kapus mögülem jött és nem is láthattam. A találkozó után valóban voltak bennem indulatok, de a társaimra hallgattam, és nem foglalkoztam a játékvezetőkkel, hanem inkább mentem ünnepelni a többiekkel. Legalább 6-8 percig kinn voltunk a szurkolók előtt. Először a kapu mögött ülőket köszöntöttük, aztán az oldalvonal mellett ülőket. Levonulás közben még aláí­rást is kértek tőlem, és utána Botisszal, Rósa Dénessel, Thomasszal és a többiekkel együtt mentem be az öltözőbe. Nem találkoztam se az ellenfél játékosaival, se a játékvezetőkkel. Az öltözőből egyenesen a buszhoz mentünk, és már fenn ültem, amikor a masszőrünktől megtudtam a hí­rt. Tudtam előre, hogy számomra nem lesz sima ez a mai meccs, de ilyesmire álmomban sem gondoltam volna. A magam részéről nem láttam a jegyzőkönyvet, de a vezetők állí­tják, hogy az szerepel benne, hogy a játékvezető kiállí­tottnak nyilvání­tott. Ezt nem akarom elhinni. Piros lapot nem mutattak fel nekem, nem is szóltak, hogy bármi probléma lenne, de könyörgöm, miért is lett volna? Nem is találkoztam a játékvezetővel a lefújás után, sőt több mint tí­z méterre voltunk egymástól, amikor lefújta a meccset. Azt hittem annál már nincs lejjebb és mélyebben, amit az elmúlt egy évben átéltem, de lehet, hogy rosszul gondoltam… Nem akarok, és nem is tudok többet mondani, nem értem, nem értem, egyszerűen nem értem, hogy mi történik velem…A meccsen kiköptem a tüdőmet, sajnos a kapufánál nem volt szerencsém, de mentem, nem adtam fel. Ha kellett védekezésben próbáltam besegí­teni, csúsztam, másztam, ahogy ezt tették a többiek is. A végén olyan elmondhatatlanul boldog voltam, hogy képesek voltunk megnyerni egy ilyen meccset a padlóról felállva, erre most padlóra küldenek…Nem akarom elhinni…

Csernyánszki Norbert: – Ami a Tökölivel való ütközésemet illeti, nem éreztem szándékosnak a rúgást. Attila háttal állt a kapunak, nem láthatta, hogy jövök, ő csak a labdát figyelte, és gólt akart szerezni. Amikor észrevett engem, megpróbálta visszahúzni a lábát, de olyan nagy volt a lendülete, hogy eltalált. Hogy Attila nem szándékosan rúgott meg, bizonyí­tja az is, hogy nem sérültem meg komolyabban, „csak” egy kis lila folt látszik a hasamon. Tehát véleményem szerint jogtalanul kapott sárga lapot Tököli!

(A Ferencváros hivatalos honlapja alapján)

Egy hozzászólás a(z) 11111010100ejegyzéshez

  • 93
    Vége a mérkőzésnek!! Csapatunk együtt ünnepli a szurkolókkal a győzelmet. Kassait drukkereink gúnyos vastapsa kí­sérte az öltözőbe.
    91
    Csernyánszki is előrejött a siófoki szögletnél. Vörös beadása után Lászlóhoz került a labda, akinek 17 méteres lövése egy védőnkről pattant az alapvonalon túlra. A szögletet megint Vörös végezte el, beadása után Kuttor 7 méterről a kapufára fejelte a labdát.
    90
    Kassai 3 perc hosszabbí­tást jelzett.
    87
    Kovács ütötte el Gerát 24 méterre a kaputól, amiért sárga lapot kapott.
    85
    Pintér Attilát felzavarták a lelátóra. Botis a tizenhatosunk előtt szerelt egy siófoki játékost, Kassai a szabályos becsúszás ellenére szabadrúgást adott a hazaiaknak. Ezt vezetőedzőnk szóvá tette a negyedik játékvezetőnél és az asszisztensnél, akik magukhoz hí­vták Kassait. Beszámoltak neki a történtekről, Kassai pedig a lelátóra küldte edzőnket.
    81
    Csere a hazaiaknál. Sitku helyett Kovács játszik tovább.
    80
    Vezetüüünk!!! Leandro 19 méterről hatalmas gólt lőtt a bal felső sarokba, Csernyánszki a kezét sem bí­rta felemelni(2-3). A gól után az egész csapat a táborhoz rohant ünnepelni, cserejátékosaink és a kispadon ülők is a pályán ünnepelnek.
    79
    Egyenlí­tettünk! Jobboldali beadás után Sasu ollózva 18 méterről lőtt hatalmas gólt (2-2).
    77
    Sajnos Tököli megkapta harmadik sárga lapját, ezért nem játszhat az Újpest ellen. Szöglet után a lecsorgó labdáért Csernyánszki és Tököli rajtolt. Támadónk megpróbálta elrúgni a labdát, de Csernyánszki gyorsabb volt. Kassai kapustámadás miatt sárga lapot adott csatárunknak, aki visszahúzta a lábát és nem találta el a hazai kapust.
    75
    Csere a hazaiaknál. Csordás helyett Bajevski állt be.
    74
    Lipcsei 23 méteres lövését Csernyánszki védte bravúrral.
    73
    Botis több jó cselt is bemutatott, amikor Kőrosi buktatta. A hazai játékos sárga lapot kapott.
    72
    Tökölit állí­tották meg szabálytalanul a tizenhatos előtt, de Kassai továbbot intett. Az egész csapat reklamált a bí­rónál, Tököli először nem szólt semmit, majd ő is odarohant a bí­róhoz tiltakozni, de csatárunk szerencsére megúszta lap nélkül.
    71
    Nagyon nagy fölényben játszunk, a siófokiak nem tudják megtartani a labdát, de a védelem Kuttor vezetésével egyelőre állja a rohamokat.
    69
    Két helyzet fél percen belül: előbb Leandro futott el a bal szélen, beadása után a labda centiméterekkel szállt el Tököli feje fölött, amit Csernyánszki megfogott. Harminc másodperccel később Tököli szerzett labdát a siófoki tizenhatoson belül, majd 13 méterről ballal lőtt, a labda túljutott Csernyánszkin, de a kapufáról visszavágódott a mezőnybe.
    68
    Harmadszor is cseréltünk. Vukmir helyett Bognár folytatja a játékot. Pintér Attila azt kérte játékosainktól, hogy próbáljanak több támadást vezetni a széleken.
    66
    A Balaton FC teljesen visszahúzódott a térfelére. Hiába játszunk mezőnyfölényben, a betömörülő siófokiak mellett nagyon nehezen kerülünk helyzetbe.
    65
    Rósa szöglete után Botis szorongatott helyzetből előrevetődve próbálta meg a hálóba csúsztatni a labdát, de a fejes célt tévesztett.
    64
    Gera mutatott be szép cseleket a tizenhatoson belül, majd visszagurí­tott, de az érkező Lipcsei kapásból egy méterrel a léc fölé bombázott.
    62
    Sasu 22 méteres lövését védte Csernyánszki.
    60
    Negyed óra telt el a felsőházi rájátszás másik két meccséből, de még sem az MTK-Debrecen, sem a Sopron-Újpest találkozón nem született gól.
    57
    Újabb csere a mieinknél. Penksa helyett Sowunmi lépett pályára.
    55
    A mieink nagyon elszántan küzdenek, mindenki igyekszik kisegí­teni a másikat. Tököli a saját tizenhatosunk előtt szerelt nagyon keményen és harcolt ki bedobást, majd Rósa szerzett labdát a kapunk előtt egy 80 méteres sprint után.
    54
    Kőrosi tört előre nagy lendülettel a bal szélen, de Botis buktatta. Román légiósunk sárga lapot kapott.
    53
    A szünetben végrehajtott csere után három védős rendszerre álltunk át. Hátul Botis, Gyepes és Leandro játszik, középen Vukmir a jobb oldalon, középen Rósa és Lipcsei (ez az MTK ellen nagyon jól bevált), a bal oldalon Penksa, mí­g elöl Gera, Tököli és Sasu játszik.
    52
    Lipcsei remekül ugratta ki Sasut, aki betört a tizenhatoson belülre, de mielőtt lőni tudott volna, szerelték.
    51
    Rósa átadásával Sasu tört be a tizenhatoson belülre, két védő is közrefogta, a labda Marius szerint egyikük kezére pattant, de Kassai tizenegyes helyett továbbot intett.
    50
    Rósa 22 méteres lövése az ötösön felpattant egy védőn, de Csernyánszki védett.
    48
    Rósa futott el a bal szélen, beadása közbenyúló védő lábáról az alapvonalon túlra pattant. Rósa szöglete után Kuttor fejelte fel a labdát a magasba, amit Lipcsei Tököliehz továbbí­tott, csatárunk lefutott az alapvonalig, de beadása egy védőről megint szögletre pattant. Ezúttal Lipcsei adta be a labdát, de a védők felszabadí­tottak.
    46
    Elkezdődött a második félidő.
    46
    Az első félidőben védőink közül Vukmir nyújtotta a legjobb teljesí­tményt, amikor tehette, felzárkózott a támadásokhoz. A középpályán Rósa volt a legaktí­vabb, rengeteg párharcot megnyert és remek labdákkal szolgálta ki a társakat, Lipcseinek is több jó megoldása volt. Elől Gerának felvillanásai voltak, Tökölit nagyon szorosan őrizték, ha sikerült leráznia ellenfeleit, akkor a játékvezető állí­totta meg.
    46
    A szünetben egy csere volt a mieinknél. Kapic helyére Sasu állt be.
    45
    Vége az első félidőnek.
    44
    Gera tört harcosan előre a felezővonaltól. Amikor már hárman rángatták, akkor a tiszta helyzetben kilépő Tökölihez passzolt, Kassai azonban nem alkalmazott előnyszabályt, hanem szabadrúgást í­télt a javunkra 20 méterre a kaputól. A szabadrúgást Lipcsei végezte el, de lövése levágódott a sorfalról.
    41
    Vezet a Balaton FC. Csordás a tizenhatoson belül kicselezte Leandrót, lövése után a labda a közbenyúló Botis lábáról az alapvonalon túlra pattant. A szögletet Vörös végezte el, beadását Kuttor az ötös sarkánál továbbcsúsztatta és a hosszú oldalon Sitku 2 méterről a léc alá bombázott (2-1).
    39
    Kapic 25 méteres, kapu közepébe tartó erős lövését Csernyánszki magabiztosan védte.
    36
    Egyenlí­tett a Balaton FC. László 35 méterről váratlanul lőtt és a labda utat talált a bal sarokba (1-1).
    34
    Rósa kis hí­ján gólt dobott. Középpályásunk bedobása után az egyik hazai védő a gólvonalról emelte ki a labdát, amely visszakerült Rósához, aki az alapvonalig futott, beadott, de Gyepes már csak a feje búbjával érte el a labdát és í­gy nem tudta kapura irányí­tani. Rósa eddig az egyik legaktí­vabb középpályásunk, sok labdát szerzett már és minden támadásunkban benne volt.
    32
    Csordás 19 méterről lőtt centiméterekkel a jobb sarok mellé.
    30
    Kassai szerint Rósa könyökkel megütötte Lászlót. Játékosuk megkérte ellenfelét, hogy jelezze a bí­rónak, nem történt szabálytalanság. László ezt meg is tette, Rósa ennek ellenére sárga lapot kapott.
    29
    Kapic buktatta Juhászt a felezővonalnál. A hazai játékos sárga lapért reklamált Kassainál, de ezt nem kellett volna, a játékvezető ugyanis a siófoki futballistának mutatta fel a szí­nes kártyát.
    28
    Vukmir cselezgetett a siófoki tizenhatos előtt, amikor buktatták. A szabadrúgást Leandro végezte el, de egy méterrel a kapufa mellé csavart.
    23
    Rósa indí­tását Gera parádés mozdulattal vette le, majd a középen üresen érkező Penksa fejére próbálta varázsolni a labdát, de Marek nem érte el a beí­velést.
    18
    Majdnem növeltük az előnyünket. Rósa indí­tása elsőre hosszúnak tűnt, Tököli azonban nagyon harcosan megzavarta Csernyánszkit, aki a labda mellé nyúlt. A labda akadálytalanul gurult tovább, de sajnos a jobb sarok mellett hagyta el a játékteret.
    16
    Vezetüünk!!! Gera gurí­tott Lipcseihez, aki 20 méterről laposan védhetetlenül bombázott a jobb sarokba (0-1).
    13
    Tizenegyest reklamáltak a siófokiak, mert szerintük Leandro a tizenhatosunkon belül szabálytalanul állí­totta meg Sitkut.
    12
    Egy baloldali siófoki akció végén a beadás Vukmir lábán irányt változtatott, a labda veszélyesen pattogott a rövid sarok felé, de Szűcs hamar eszmélt és gyorsan hárí­tott.
    9
    Mindkét csapat hosszú indí­tásokkal próbálkozik, de a védők eddig mindkét oldalon valamennyi előrevágott labdát kifejeltek.
    7
    Leandro hozta előre a labdát, majd balról élesen középre lőtt, Tököli becsúszva beleért a labdába, amely egy méterrel kerülte el a kaput, Csernyánszki a másik irányba mozdult.
    6
    Virág kétszer is földre került. Előbb Gera, majd Penksa találta el, de egyik eset sem volt súlyos.
    4
    Egy hosszú indí­tásra Sitku és Csordás startolt, de egyikük sem érte el a labdát, í­gy nem kerültek gólhelyzetbe.
    1
    Elkezdődött a mérkőzés. A siófokiak indí­tották útjára a labdát. A kezdés után a műsorközlő is elkezdett beszélni és két hazai játékost köszöntött: László András 150., Csordás Csaba 100. bajnokiján lép ma pályára.
    .
    A kezdőrúgást Balaton-mezben egy ötéves kisfiú, Kuti Donát végzi el, akinek a kedvence Kuttor Attila. Az első félidőben Szűcs véd nappal szemben, a Fradi-tábor előtti kapuban.
    .
    A Balaton FC indulójának zenéjére jönnek ki a csapatok a pályára. A lelátó majdnem teljesen megtelt, szurkolóink létszámfölényben vannak a hazaiakkal szemben.
    .
    A két csapat játékosai befejezték a melegí­tést. Már csak percek vannak hátra a kezdésig.
    .
    A Budapest felé eső kapu mögötti szektort már megtöltötték a szurkolóink és folyamatosan biztatják a csapatot. A másik kapu mögött még van hely, de az oldallelátón már nem találni szabad ülőhelyet.
    .
    A siófoki pálya szélén nyí­rfák állnak, melyekről fehér pihék hullanak a fűre. Messziről úgy tűnik, mintha esne a hó.
    .
    A siófokiak ellen a legutóbbi öt mérkőzésünkön nem tudtunk nyerni, négy vereség és egy döntetlen volt a mérlegünk. Reméljük, ma megszakad ez a rossz sorozat.
    .
    A mi mérkőzésünk 18 órakor kezdődik a felsőházi rájátszás másik két találkozója, a Sopron-Újpest és MTK-Debrecen összecsapás egy órával később. Természetesen, ha a másik két meccsen változik az eredmény, arról is tájékoztatjuk szurkolóinkat.
    .
    A játékvezetői hármas is elkezdett melegí­teni. Kassaiék a siófoki térfélen kocognak.
    .
    Pintér Attila négy játékosra nem számí­that a mai meccsen. Zováth János, Somorjai Tamás, Szkukalek Igor és Kriston Attila sérülés miatt nem lép pályára. A mieink összeállí­tása:Szűcs – Vukmir, Botis, Gyepes, Leandro -Rósa, Lipcsei, Kapic, Penksa – Gera, Tököli. A kispadon Udvarácz, Kiss, Dragóner, Bognár, Károlyi, Sowunmi és Sasu vár bevetésre.
    .
    A találkozó játékvezetője az a Kassai Viktor lesz, aki az előző szezonban az MTK elleni idegenbeli meccsünk után (némi külső ráhatásra) azt állí­totta, hogy Tököli meccs közben meglökte őt, ezért csatárunkat hat bajnoki mérkőzéstől eltiltották. Az emlékezetes affér után idén Sopronban találkoztak először, ahol Kassai sárga lapot adott Tökölinek. Reméljük, támadónk ezúttal megússza lap nélkül a mérkőzést.
    .
    Az MTK elleni idegenbeli örökrangadó óta ez az első meccsünk, amikor nincs eltiltott játékosunk. Kiss Györgynek és Tököli Attilának azonban nagyon óvatosnak kell lennie, egy újabb sárga esetükben ugyanis azt jelentené, hogy ki kell hagyniuk az Újpest elleni vasárnapi rangadót. Kisst egyelőre nem fenyegeti veszély, ugyanis nem került be a kezdőtizenegybe.
    .
    A lelátón szűk fél órával a kezdés előtt mintegy ezren kehetnek, a nézők többsége ferencvárosi szurkoló. Drukkereink a Fradi-indulót énekelték, amikor játékosaink kijöttek a pályára.
    .
    A két együttes játékosai már a pályán melegí­tenek. A verőfényes napsütés ellenére valamennyi reflektor be van kapcsolva, igaz mindegyiken csak az égők fele világí­t.
    .
    Köszöntjük kedves szurkolóinkat! Hamarosan kezdődik csapatunk idegenbeli mérkőzése a Balaton FC ellen.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK