2006.I.29. Ferencváros – Buducnost: 0-2

20060129-buducnostKétgólos Buducnost-sikerrel zárult a mieink vasárnapi felkészülési mérkőzése. A szerbek jobban sáfárkodtak a lehetőségeikkel, és a hajrában szerzett góljaikkal megszerezték a győzelmet. Csapatunk sajnos a sok kimaradt helyzet után büntetőből sem tudott a kapuba találni.


Ferencváros – Buducnost: 0-2 (0-0)
Limasszol

Ferencváros: Szűcs L. – Tí­már, Budovinszky, Botis, Balog Z. – Szalai (Fitos 46.), Lipcsei, Lazic (Brettschneider 80.), Erős (Tőzsér 46.) – Bajevski (Bartha 46.), Jovánczai (Horváth D. 61.)

Gól: Kulic (77.), Zafirovic (82.)
Sárga lap: Tí­már (32.)

Sokáig mezőnyjáték folyt a pályán, elsősorban átlövéssel próbálkoztunk, de Jovánczai, Bajevski és Lazic sem járt sikerrel. A félidő végén volt először dolga Szűcsnek, igaz, akkor bravúrosan mentett kapusunk. Az első játékrészben leginkább a szélen sokat vállaló Szalai játéka dicsérhető.

Fordulás után Fitost, Tőzsért és Barthát (majd később Horváthot és Brettschneidert) is pályára küldte Gellei Imre. A második félidő Buducnost helyzettel kezdődött, de tisztáztunk a gólvonal elől. Ezután felpörgettük a játékot, több lehetőséget is kidolgoztunk, de nem sikerült a kapuba találni: kétszer is az utolsó pillanatban blokkoltak a védők. A meccs helyzetét Bartha hagyta ki, aki közelről fölé bombázott. A 77. percben aztán Kulic lövése a kapunkban kötött ki, majd pár perccel később Zafirovic is betalált. Gyorsan szépí­thettünk volna, ám Lipcsei büntetőjét hárí­totta a szerb kapus, í­gy a mérkőzés kétgólos Buducnost-sikerrel zárult.

NS-20060130-04-20060129

(A Ferencváros hivatalos honlapja alapján)

Egy hozzászólás a(z) 11111010110ejegyzéshez

  • 90
    Vége a mérkőzésnek. A Buducnost jobban sáfárkodott a lehetőségeivel, í­gy kétgólos győzelmet aratott.
    86
    Gyorsan szépí­thettünk volna, de nem sikerült. Brettschneidert buktatták a 16-oson belül, a jogosan megí­télt büntetőt Lipcsei lőtte, de a kapus hárí­tott.
    82
    Ami nem ment be az egyik oldalon, bement a másikon: Zafirovic jobb oldalról kilőtte a hosszú sarkot (0-2).
    81
    Brettschneider azonnal egy jó lövéssel vétette magát észre: 16 méteres lövése alig ment a kapu mellé.
    80
    Lazic helyett Brettschneider lépett pályára.
    79
    Azonnal egyenlí­thettünk volna: Budovinszky közeli próbálkozását védte bravúrral a szerb kapus.
    77
    Sajnos vezet a Buducnost: Kulic 16-ról kilőtte a sarkot (0-1)
    76
    Bartha került lövőhelyzetbe: 15 méteres lövését hárí­totta a kapus.
    69
    Bartha a meccs eddigi legnagyobb lehetőségét hagyta ki: közelről lőtt a léc fölé.
    63
    Tőzsér 30 méteres bombája alig ment el a kapufa mellett. Remek lövés volt.
    61
    Jovánczai helyett Horváth Dávid folytatja.
    57
    Újabb támadásunk akadt el az utolsó pillanatban a szerb hátvédekben.
    54
    Egy szép, kidolgozott támadás végén Jovánczai lövését blokkolták az utolsó pillanatban a védők.
    52
    A csereként beálló Fitos is aktí­v a jobb oldalon, már kétszer is veszélyesen húzott el.
    49
    Veszélyesebben kezdték a szerbek a második félidőt: egy szöglet utáni fejest követően a gólvonalról tisztáztak védőink.
    46
    Elkezdődött a második játékrész. Hármat cseréltünk: Bajevski helyett Bartha állt be, Erős helyett Tőzsér a pályán, mí­g Szalait Fitos váltotta. Szalaival elégedett volt vezetőedzőnk, de szeretne Fitosnak is játéklehetőséget adni.
    45
    Vége az első játékrésznek. Csapatunkból leginkább Szalai játéka dí­csérhető, aki a 45 perc során bejátszotta a teljes jobboldalt, az alacsony szélső meglehetősen aktí­v.
    39
    Szűcs hárí­tott bravúrosan, lábbal egy közelről leadott szerb próbálkozást.
    35
    A Buducnost is eljutott a kapunkig: Szűcs hárí­tott a jobb sarok elől egy távoli lövést.
    32
    Tí­már rúgta le ellenfelét, védőnk sárga lapot kapott.
    26
    Lazic is vállalkozott egy távoli lövésre, lapos próbálkozását védte a szerb hálóőr.
    20
    Mezőnyjáték folyik a pályán, bár mi birtokoljuk többet a labdát. Komolyabb ziccerig még nem jutottak a csapatok, nekünk volt egy-két lövési kí­sérletünk.
    15
    Az első negyedórában mi uraltuk a játékot, ahogyan az várható volt, a Buducnost masszí­van védekezik.
    11
    Bajevski játszott Jovánczaihoz, akinek lapos lövését védte a kapus.
    7
    Bajevski vállalkozott távoli lövésre, sajnos a kapu mellé lőtt.
    3
    Erős letámadással kezdtünk.
    1
    Elkeződött a találkozó: Csepregi Richárdra sérülés miatt nem számí­that a szakmai stáb, de kisebb húzódás miatt nincs ott a pályán Leandro de Almeida és Bognár Zsolt sem. Mai kezdőcsapatunk í­gy a következő: Szűcs – Tí­már, Budovinszky, Botis, Balog – Szalai, Lipcsei, Lazic, Erős – Bajevski, Jovánczai.
    .
    Hamarosan kezdődik csapatunk Buducnost elleni felkészülési találkozója. Mint ismert, pénteken 4-1-re vertük a SEC együttesét.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK